Ez a történet szépnek szép, de vidámnak nem vidám. A szeretet felelősségében benne van a fájdalom valósága is. a veszteség fájdalmáé...
Ma nem túl jól indult a nap...
Tegnap este észrevettem, hogy Petra egyik kicsikéje, a kis Virág nagyon hasmenéses. Kapott este gyógyszert, de a mamája mellett hagytam, nem zártam össze a többivel - részben, hogy ne fertőzze meg a többit, részben meg azt gondoltam, hogy a mamája mellett a szopással majd kiheveri a hasmenést. Sajnos reggel azt láttam, hogy nagyon kerek a kis pocija, húzza a hátsó lábait, nyújtja a testét - fel volt puffadva. Szegényke próbált menni a mamájához, de az elment mellőle, akkor Csucsukához akart bújni, de ő sem hagyta. Akkor odajött hozzám, odadugta a kis fejét az ölembe, simogattam, beszéltem neki, lefektettem a szalmára.
Kicsit megnyugodott, akkor beadtam neki a gyógyszert, de sajnos már nem maradt ideje, hogy hasson.
Egyre nehezebben vette a levegőt. Bevittem a fejőállásba magamhoz, hogy ne legyen egyedül, lefektettem a zsákokra, csináltam neki jó kis fészket ott. Egy darabig ott pihent szegényke. Beszéltem hozzá, amíg a kecskéket fejtem. Egyszer csak egy utolsó nagy erőfeszítéssel feltápászkodott és "odagurult" mellém, kiáltott egyet-kettőt, ahogy odasimult a lábamhoz, aztán nem mozdult többet...
Nagyon szomorúak voltunk, mert az egyik legszelídebb kislány volt a kiskecskék között, megsirattuk őt is! Megható volt a ragaszkodása, ahogy az élete utolsó percéig vágyott arra, hogy vele legyek! Senki ne higgye, hogy bármilyen antropomorfizmus van ebben a történetben! Az állatok - ha elkészültek rá, simán megadják magukat a halálnak, nincs bennük egy csepp rettegés sem, mégis az utolsó pillanatig szükségük van egy szeretett személy jelenlétére - legyen az a gazda vagy egy fajtárs...Sok gidát vagy egyéb állatot láttam már meghalni, amikor már nem lehetett segíteni rajtuk mással, mint a jelenléttel - és mindegyik ugyanígy ment el. Ragaszkodással, megnyugvással.
Béke poraira!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése