A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cicák a házban. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cicák a házban. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 22., csütörtök

Üdv a Gyúróikecskék várában :)

ÉS ismét egy csoportot üdvözölhettünk a Gyúróikecskék portáján, ezúttal Csepelről. Egy tábor szemelte ki uticélul, illetve napi programként a portánkat, és jöttek nézni, szagolni, tapintani, játszani velünk. Bizony, szagolni is, mert nem csak friss, kerti illatok lengedeznek egy állatfarmon, minden igyekezet ellenére, és ez azoknak, akik nem szokták meg, bizony kellemetlen is lehet. Számomra - de szerintem már sokan hozzászoktak az eltérő véleményeimhez - otthonos és kedves az állatok illata. Na jó, nem mondom, hogy én nem érzem, hogy büdös. Persze, büdös. De kellemesen büdös :)

Szóval megvolt a megérkezéssel járó tortúra, bevonulás, lepakolás.
Egy gyors tízórai után felmentünk megnézni az állatokat. És persze, ha zsiráfom vagy vizilovam lenne, az sem lehetett volna érdekesebb, mint - a kiscicák. Ismét :) De azért a kecskék etetése továbbra is kedvenc.


Kicsit meséltem az állatokról, életükről, elnevezésükről, aztán pár szót - már a nagy diófa árnyékában - Gyúróról, és egy egészen picit a munkánkról is. 
Ennyi ülés pont elég is volt, úgyhogy gyorsan csapatokra osztódtak a gyerekek - kicsik és nagyok vegyesen kerültek a csoportokba - és egy kis versenyt rendeztünk, ügyesség, emlékezet, gazdaismeret , bajvívás tárgykörökben. Az egyik csapat kipecázta a sátor melletti tóból a halakat.

Közben a másik csapat először Hamupipőkéset játszott - azaz háromféle takarmánymagot válogatott szét időre - majd egy pár kvízkérdésre válaszoltak ügyesen.
Eközben a harmadik csapat építkezett, de nem is akárhogyan - vaktában :)
Egy előre felépített minta alapján kellett - vakon, csak a kezüket használva - felépíteni ugyanazt a várat. A többiek segíthettek szemmel - szóval, de kézzel nem. :) Ügyes dolgok születtek!
A feladatok közti időben kicsit ugráltak a bálaváron, ami bizony ügyességet igényelt!

A három helyszín után együttesen a diófa alá vonultak, megvívni egymással. A lovagi torna hangos sikert aratott, különösen a jól játszó pároknál.

A jó ebéd után eredményt hirdettünk. Ezután következett a kecsketejszappan díszítése, ami már nem versenyre ment, de szintén sikere volt - gyönyörű darabok születtek :)
És hát a programok közti szünetek is kellemesen teltek, kinek - kinek érdeklődési köre, vérmérséklete és életkora szerint :)


Egyöntetű vélemény alapján egy remek napot töltöttünk együtt a gyerekekkel, felnőttekkel, és bízom benne, hogy mindenki megtalálta azt, ami széppé és izgalmassá tette a napját. A kecskék és a cicák biztosan :)
További szép nyarat mindannyiuknak! 

2014. június 22., vasárnap

Pillanatképek

Nagyon szeretem a munkámban azt, ahogy a természet olyan természetesen nyilvánul meg. És nagyon szeretem ezeket a pillanatokat megörökíteni, amikor csak tudom. Az állatokkal való foglalkozás olyan nekem, mint egy mozi. Élő, váratlan, izgalmas és lenyűgöző. Nem nézek tévét, nemcsak azért, mert nincs időm rá, hanem mert van saját. Nagyképernyős, életnagyságú, 3D-s, körbehangszórós - és amit a mozi még nem tud - a szagokat, illatokat is hozzáadja a filmhez. Íme az utóbbi napok néhány pillanatképe:
A kis lilik már nem is olyan kicsik :)

Gyúró fölött az ég (Panna lányom fotója)
Őrszem a vártán
Rómeó már nagyon bátor, kint legel a kertben :) Csak a sikítozó kislányoktól kap frászt...

Így persze ki lehet bírni az életet :) Kismancsok a fejőállásban.
És végül, hogy ne csak képek legyenek, hanem videó is, megmutatom, mit látok fejés közben a nagyképernyős, 3D-s házimozimon :)
Sőt, ma már nemcsak láttam, de éreztem is, mert engem is mászókának néztek a kis zsiványok. És ez fejés közben nem volt vicces :). A másik galádságuk, hogy feljönnek fejés közben a kecske alá a pulpitusra kíváncsiskodni - de nem ismerik a "sicc"-et :), így nem is tudom elzavarni őket. Ők meg ártatlan szemekkel szagolgatják a kancsót, a kezemet és a kecskék lábát - aztán tüsszögnek.
És sajnos van egy rossz hír is - az egyik pulya eltűnt. Kiengedtem őket az udvarra, ez a kis piszok meg kibújt a kerítésen, és meg sem állott a második szomszéd farakásáig. Két napon keresztül próbálták elkapni a lányok, de nem sikerült. Reméljük, még él, de sajnos nem sok az esély erre :(. Elég pici volt még, akár egy macska is simán elkaphatta. Majd meglátjuk...

2013. december 25., szerda

Mi mást hozna az angyalka? :)

Izgalmas dolog a karácsony este. Olyan izgalmas, hogy sokszor nem is tudjuk, minek örülünk a legjobban. A legszebb dolog, hogy ünnepelhetjük a megváltásunk kezdetét, hogy embertestben földre született Isten. Ez egy akkora csoda, amit csak tátott szájjal, álmélkodva lehet szemlélni, mint a kisgyerek bámul fel mindenről elfeledkezve a tündöklő karácsonyfára. Aztán az együttlét. Egy nagy közös vacsora, beszélgetés, izgalom. És várakozás. Várakozás az angyalka csengettyűjére. Nálunk, amikor készen vannak a karácsonyi angyalok a karácsonyfa díszítésével, csengetnek, és elindul a cd-n a "Mennyből az angyal". Beözönlünk a fához a szobába, beszívjuk a karácsonyfa illatát, és érezzük a beteljesülés örömét. Annak a várakozásnak a beteljesülését, ami 4 hét óta minden nap betölti az életünket. Aztán felolvassuk a történetét az első karácsonynak, amikor ez a csoda valóra vált Betlehemben.
És utána jön az újabb izgalom, az ajándékokat rejtő karácsonyfa alja. 
Idén sajátos ajándékokat rejtettek el a karácsonyi angyalaink. A fa alatt, vigyázzülésben, mint akire ráparancsoltak, egy gyönyörű fehér-vörös cica üldögélt, és nézett ránk barátságosan pislogva. 
Ő Panna lányom ajándéka volt.
És az asztalon letakarva egy másik ajándék várt Diára.
Egy sárgafülű ékszerteknős, a régóta vágyott állatka. :)
Mert mi mást hozna nekünk az angyalka?!
Állatokat :D

2013. szeptember 10., kedd

Legyek, pókok, darazsak!!!

Amikor elkezdtem írni a blogot, eleinte automatikusan azokat az eseményeket írtam meg, amelyek tetszettek, örömet okoztak vagy viccesek voltak. Aztán valaki írt nekem egy olyan e-mailt, amelytől rádöbbentem: becsapom azokat, akik a gazdálkodásról akarnak olvasni élőben. Merthogy nem mindig kék az ég, nem mindig orgonaillat lengedezi be a tájat, nem mindig zöld a fű és nem mindig van ideális 22C fok. És elkezdtem írni azt is, ami nem ideális. Persze nagyon nehéz a nehézségeket az én tollamból is akár nehézségnek látni, mert egyrészt számomra ezek a dolgok nem gondot vagy problémát, hanem megoldandó feladatot jelentenek, izgalmas, érdekes kihívást - másrészt aki csak olvassa a március 15-i bejegyzésemet a hóviharról, az sosem fogja tudni a valóságot, amikor az üvöltő szél- és hóviharban ketten a férjemmel próbáltuk szigetelni az ólat a minden résen beömlő hó elől, és védeni a már megszületett és éppen aznap születő gidákat a hidegtől. Nem fogja tudni, milyen az, hogy nem érzem a lábam, mert már rég elfagyott, de legalább már nem fázik, és nem fogja látni azt a fehér homályt, ami a külvilág, miközben apró szögeket adogat valakinek, aki szintén fehér homályt látva próbálja beverni azokat, hogy a meleg kartonokat odaszögezze a résekbe, amelyek jelenlétéről mindeddig nem is tudtunk...De nem fogja érezni azt a szaunameleget sem, amit az amúgy télen nagyon jó szolgálatot tevő OSB lemezek nyomnak, mint a radiátor, a nyári 42 C fokos melegben. És akkor jönnek a legyek! És a pókok, meg a darazsak. De azok kevésbé zavarnak. Szóval jönnek a legyek. Nyár elején feltettem egy tuti kis szúnyoghálót a fejőállásom ajtajára, mert előrelátóan arra gondoltam, hogy ez majd megvéd a legyektől, azt a néhányat meg majd lecsapom, lelégyirtom, amelyik áttör ezen a dupla rétegű védővonalon. Ez így is ment elég sokáig, majdnem júliusig. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült megakadályoznom a légyinváziót, mert amikor az embernek olyan részein is folyik az izzadság, amelyeket társaságban nem illendő említeni - hát akkor nagyon nem hiányoznak a zümmögő légytömegek, amelyek nemcsak a kecskéket, de a fejőembert is csípik, bosszantják...
 Szóval július volt, amikor a kismacskák úgy döntöttek, hogy birtokba kezdik venni ezt a kertet, a hozzá tartozó ingatlanokkal együtt. És rájöttek, hogy a fejőállásban van egy kis tálka, amelyikbe csurran-cseppen a nagycicáknak egy kis tejecske. Eddig nem is lett volna baj - már ami engem illet, mert a nagycicáknak igenis baj volt, hogy a kicsik elitták előlük a jussukat, holott pedig amúgy is megvolt a napi szopizásuk. A baj ott kezdődött, amikor a kicsik jóllaktak. Ez lett a következménye annak, hogy kicsit körbenéztek az "irodámban", ahogy a férjem nevezi tréfából a fejőállásomat. ("Megkezdted már a rendelést?" ezt szokta kérdezni tőlem, ha kimegyek fejni :) )
Szóval itt a következmény:















És akkor jöttek a legyek...

2013. július 10., szerda

Gyúró kismacskái, egyesüljetek! :)

Nemrégen írtam az újdonsült cicacsalád(ok)ról, azután kiderült, hogy csak egy van. Mármint cicacsaládból. Tiszta krimi volt, ahogyan a kiscicák eltűntek, már lemondtunk a keresésükről, és egyszer csak előkerültek. Azóta idebent laknak. Nem vagyok igazán híve a dolognak, de az események kedvéért kivételt tettem. Csakhogy a pici macsekok nőnek, és a kis, szőrös kupac, amelyik olyan édesen összegömbölyödve és összekeveredve aludt a kis szőnyegén, most már szétválik hat eleven, örökmozgó és mindenre kíváncsi gazfickóvá. És mindehhez el kell képzelni azt az ártatlan és hatalmasra nyíló szemüket, meg az édes kis pofájukat, amikor felelősségre akarjuk őket vonni a kiborult tejesedényért, a szétszórt kajáért, a szétdobált cipőkért, amiben az éjszaka dolguk után igyekvő családtagok aztán barátságosan hasra esnek. Vagy a reggel  dolga után induló illető a cipőjébe akarván bújni, már mást talál benne.
Vagy éppen a székünk alatt - mellett - mögött - stb, egy nagy kupac macskát találunk, amint édesdeden összebújva szopás utáni alvásukat végzik. A legkülönbözőbb - és nyilván a legkényelmesebb - pózokba csavarva a testüket. Olyasmire kell gondolni, ami a leggumibb testű tornászoknak is csak évekig tartó kemény gyakorlással menne.





Néha már Csibészt is hagyjuk, hogy megismerje őket. Megszagolgatja a kicsiket és tüsszög. De nem bántja. Cirmi meg teljes nyugalommal szemléli a nagy kutyát. Cseppet sem fél tőle. Sőt, büszkén tekint szét népes fészkealján, mintegy bemutatva őket. "Látod, Haver, ezek a kölykeim. Ez itt Milka (köszönj szépen Csibész bácsinak!), ez meg Lilla. Ő itt Gombóc, az ott Cukika. És ezek itt..." (Na, ennek a kettőnek a nevét még nem sikerült kiszednem Cirmiből. Valószínűleg a tájszólása miatt nem értem :). De mihelyst megtudom, közzé fogom tenni őket is! : ) )