2014. szeptember 15., hétfő

Esik az eső...

Vigasztalanul. Napok óta.
Hát, ilyenkor nem annyira barátságos a terep. Az állatok...Nos, megmutatom.
1. A kecskék :)Ők az elsők mindenben.

És ők nagyon nem szeretik az esőt. Elég egy csepp, és már bent tolonganak az istállóban. Nem is csoda amúgy, a friss, száraz szalma sokkal hívogatóbb, mint a sáros udvar.
A libák - nos, ők szeretik a vizet. Nem is zavarja őket különösebben a töménytelen víz. Kiabálnak boldogan, és követnek, bárhova is megyek. Még a házba is bepróbálkoznak, de azt azért már mégsem hagyom!
A pulykák fizimiskáján semmi sem tud javítani, de rontani sem. Ők nem kedvelik az esőt, magukban bosszankodva vonulnak vissza az óljukba, mint fekete gyászhuszárok, akik beülnek egy pálinkára a kocsmába, mielőtt mennek megásni a gödröt...




A ló az istállóban tanyázik szintén, csak az orrát dugja ki néha. Nem is csoda. Az ő udvara is uszodajelleget kezd ölteni.

Csibész pedig a szalmába kucorodva várja, hogy végre újra lehessen napozni.
A malacot meg sem merem mutatni. szegény térdig jár a sárban, ami túrási munkálatainak a következménye, ugyanis a frissen feltúrt föld sokkal nagyobb hatékonysággal issza be a sok esőt, mint a keményre döngölt. Így aztán átmenetileg szünetelnek a boldog vágták, csodálkozó pofával veszi tudomásul, hogy egyszerűen elsüllyedt a sárban.
A ház mellett szép, természetes tavacska alakult ki a csatorna alatt, ami nem bírván a megpróbáltatásokat, egyszerűen ott szabadul meg terhétől a terasz mellett.
Amúgy egészen szép, csak jó nedves holmi, nem?


2014. szeptember 4., csütörtök

Megjavult telefon :)

Több, mint egy hónapnyi kényszerű leállás után végre visszakaptam a telefonomat megjavítva. Azóta fényképezek...:)
Vaszkó Réka ügyes kezének és jó szívének köszönhetően megkaptam ajándékba a logómat szappannyomda formájában. Íme a végeredmény:
Nem minden szappanba nyomtam, mert leginkább a homogénekben mutat jól, pláne, ha van időm megcsinálni. De rendkívül mutatós, köszönöm, Réka!!!! :D
Időrendben a következő esemény, hogy a három nagyfiam elköltöztével hazaköltözött Rita, a szibériai csíkos mókuslány, ugyanis az albérletbe csak terráriumos állat volt vihető. Valószínűleg amúgy átgondolja majd ezt a főbérlő, mert így Tamás fiam az albínó kígyót vitte magával, aki a költözés napján egyszerűen meglógott a terráriumából, és napokig keresték, mire meglett. Nesze neked, terráriumos állat. Eléggé borzongott a főbérlő asszony, amikor meghallotta a dolgot :D.
Aztán a pulyák, akik már megérdemlik a megtisztelő pulykák elnevezést- ugyanis megnőttek. És bár a libáktól tartanak, de a területet - azaz a kertet - együtt védik a betolakodóktól a libákkal és a kutyákkal. Zseniálisak! Ma csináltak egy fergeteges műsort egy anyuka és a kislánya kedvéért, akikkel kimentünk megnézni a jószágokat. Leeresztették a szárnyukat, mintha utcai vagányok lennének, felfújták magukat, farktollukat fel, és hárman körbe-sorba mentek, miközben magas hangon, csukladozva kiabáltak. Sajnos nem volt nálam a telefon (sosem szabad kimenni nélküle, biztos pont akkor van jó fotótéma), bemenni meg nem mertem, mert így is a libák félrehúzódva, egymás közt sustorogva azon áskálódtak, hogy hogyan veszejthetnék el a vendégeimet. Nem hagyhattam ott őket négy vérszomjas, házőrzésre szakosodott libával egyedül! :)
De találtam egy pár nappal korábbi fotót, amin látszik valamennyire a "játék"
Hát ezek a keselyűk az én édes kis, picike pulyáim :)
A libák...Hát óriásiak! Jövőre többet is fogok tartani, nagyon tetszenek! Azon túl, hogy tényleg házőrzésre vannak kiképezve (talán a Csibész kutyánk volt titokban), rendkívül jó fejek. Egyszer jövök hátra a házban, hogy ki kopog a hátsó erkélyajtón - hát ők voltak :). Megdöbbenve néztek rám, amikor egyszer csak elhúztam a függönyt az ablak túloldalán...Aztán az eget nézve eloldalogtak. :) Máskor meg, ahogy kint álltam és beszélgettem, odagyűltek körém - mögém, és hangosan magyarázni kezdtek valamit, de a zsivajtól nem értettem, hogy mit is mondanak :D. (A zsivajt ők csinálták... )Aztán a vezérgúnár elkezdte leeszegetni a nadrágom száráról a szöszöket, finoman csőrébe fogva, de véletlenül meg nem csípve! Fantasztikusak voltak! Én vagyok a libakirályné, ők meg az udvaroncaim, udvarhölgyeim :) Így vonulunk karéjban az udvaron...

És a kutyáink...azok szokás szerint idétlenek :)
Egyszóval eltelt a nyár...

2014. augusztus 6., szerda

Illatos tusfürdő :)

Dia lányom mesélte nemrégen az osztálykirándulásról szóló egyik élményét.
Talán nem mindenki tudja, de őt kb. két éve fogadtuk örökbe, 10 évesen. Nos, van egy kislány az osztályukban, aki nagyon nem tudja elképzelni, hogy az örökbefogadott gyerekeknek is két fülük van, két szemük és egy fejük. Hogy semmiben sem különböznek szerencsésebb, családban nevelkedett társaiktól - legalábbis ami a külsejüket illeti. Nos, ez a leányka arról szokta faggatni Diát, hogy szokott-e fürdeni, van-e fürdőszobánk, szokott-e fogat mosni és hasonló emelkedett dolgok. De a legjobban megnevettető történet az osztálykiránduláson történt, fürdés közben. A kislány odanyújtotta Diának a tusfürdőjét, hogy mosakodjon nyugodtan azzal, mert annak legalább van illata. Ugyanis Diánál "csak" egy kecsketejes szappan volt. :DDDDDD

2014. július 28., hétfő

Piaci élmények...

Nem annyira szeretek ilyesmiről írni, de a teljesség kedvéért muszáj - ez is hozzátartozik a gazda-léthez: az értékesítés árnyoldalai, mert nem mindenki mosolygós-kedves, jajdefinomatkészítettkedveském néni a piacon.
Szombaton volt két hete, hogy odajött hozzám Budapesten, a Rókus kórház előtti piacon egy elég pattogós stílusú hölgy, hogy sajtot akar venni. De nem ám magának, meg ő nem is akar kóstolni, csak venne az ő Rózsadombi üzletébe, és hogy ugyan vannak-e nekem engedélyeim. Mondtam neki mosolygósan, hogy persze, természetesen, de nem olyan biztos, hogy ő pont tőlem akar majd vásárolni, mert az alanyi adómentességünkből kifolyólag ő még rá kell rakja az én sajtáramra az adót, és úgy a haszonkulcsot. Mondtam, hogy szállítunk éttermeknek is, de ők jobban el tudják tüntetni a sajt árát az étlapban - a boltban ez nehezebb. És hogy horror - ár fog neki kijönni. Azért csak megkóstoltattam vele a sajtot, és lám: ízlett neki, sőt, azt is elmondta, hogy volt egy nagyobb kecskesajtos cég üzemében, tip-top volt, de a sajtjuk nem ízlett. Ez viszont finom...Szóval megegyeztünk, hogy következő héten hozok neki a sajtokból becsomagolva, tíz dekás darabokat, többféle ízben. És megállapodtunk abban, hogy felhív vagy küld egy e-mailt, amiben visszaigazolja a rendelését, amire én válaszban elküldöm a nagykerárat, mert fejből nem tudtam mondani, és hát cseppet sem biztos, hogy ha meglátja, akkor is kérni fogja a sajtokat... Megbeszéltük, hogy csütörtökig jelentkezik.
Eltelt csütörtök, péntek...semmi. Hát én nem csomagoltam be a kért sajtokat, mert többe kerül a leves, mint a hús. Gondoltam, meggondolta magát.
Eljött a szombat, jön ám a hölgy a piacra. Mondom neki - nem hívott! Hát nem, mert ő elhagyta azt a papírt. (De úgy mondta ám, mintha én egy direkt menekülős papírt adtam volna neki, és az én hibám, hogy megszökött tőle...)
De - mondom - ebben egyeztünk meg...Erre kérdezi tőlem vádlón, haragosan: akkor nem is hozta?
Mondom: nem. ( Nem fogok csomagolni blinkre éjjel egykor még sajtokat dobozokba, hogy olcsóbban adhassam, mint a piacon, plusz csomagolás...).
Erre dühösen elköszönt, és hallom ám, hogy mondja a társaságában levő úrnak, hogy én is halljam: úgy látszik, ma Magyarországon a megállapodás semmit nem ér!
Jó mérges lettem erre, utánaszóltam: Önnek kellett volna hívnia! (Merthogy erről szólt a megállapodásunk)
És megkérdeztem, adjak-e neki még egy (menekülős :D ) papírt.
Jó, adjon - egyezett bele kegyes-leereszkedően.
Nyilván ez is menekülős volt, mert újra csak nem hívott. De hogy ne érje szó a ház elejét, becsomagoltam neki a sajtokat (éjjel egykor megint), ráraktam a logónkat szép matricában, mondtam a szegény, magányosan vacogó sajtdarabkáknak, hogy azért ne féljenek, jó helyre kerülnek (szegénykék teljesen megrettentek a műanyag doboztól, annyira nem illett hozzájuk). Aztán másnap hajnalban még elmentünk cimkét nyomtatni rá, és vittem a piacra. Reméltem, hogy nem jön a hölgy.
Nem jött.
Ennyit a megállapodásról.
Hát, ez is egyfajta vásári élmény...

2014. július 14., hétfő

"Libalegelő az egész határ..."

"...a libalegelőn a számtantanár
egy szál gatyában fürdik a nyárban,
kinn a libalegelőn." - így szólt egy kedvenc gyerekkori nótám, ha jól emlékszem, a 100 Folk Celsius előadásában :). Ez jutott eszembe, amikor a minap ez a kép fogadott a kertben, ahogy a házból kiléptem.

Ma már a Pulyák is birtokukba vették a kertet, mint szabadlegelőt, csak más karakterben, mint a libák. Kisebbek, fürgék, szertelenek. Futnak ide, röppennek oda. A libák meg, mint pocakos uraságok egy partin, megfontoltan lépkednek, ebbe is belecsípnek, abba is beleharapnak, eszegetnek kényelmesen. Akkor jönnek csak ki a szerepükből, amikor meglátnak engem közeledni. Akkor örömmel felgágicsálnak, és elkezdenek futni felém. Ettől mindenki más megijed, mert nyakukat leszegve, szárnyukat széttartva közelednek felém, de én tudom, hogy csak az örömüket jelzik, hogy látnak - régóta tudják, hogy tőlem jönnek a földi javak. :) Le is fékeznek egy méterre tőlem, nyújtogatják a nyakukat és gágognak felém várakozva. Ha aztán elindulok a helyük felé, örömük nem ismer határt, futva jönnek utánam, és eszegetnek a darából - vagy szemesből - attól függ, mi van kéznél.
De nemcsak a libák örvendeznek a gazdájuknak. Pöri, a kismalac lassan kamaszkorba ért. Őt Géza szokta gondozni, így ő hozzá kötődik. Néhány hete lekerítettünk neki egy kis kertet - egyelőre csak ideiglenesen, mert szegény a nagy melegben is a boxában volt kénytelen tartózkodni, ezermillió légy nem túl felemelő társaságában. Így aztán egy váratlan húzással fém tetőlemezekből csináltunk neki egy kifutót - amit ő pontosan annak is használ: kifut meg befut. És íme egy love - jelenet :)

A dolgot mindenesetre Géza unja meg hamarabb, és megy a dolgára. De Pöri nem hagyja annyiban, megy utána és böködi, hogy "még, még!" Ilyenkor azért nehéz ellenállni neki - kap még egy kis simogatást, masszírozást :)
A nagy melegekben Panna még strandot is csinált neki. Aztán csinált pár parasztromantika - művészfotót róla. :)
Ahogy a nap áttűnik a felhőn, és megcsillan - a malacstrand vizében ...Muhahaha :D


Pöri mindenesetre nagyon szorgalmasan gondozza a kertjét. Már fel van ásva az egész. Hogy bevetve lesz-e? Az a jövő zenéje :)

2014. július 2., szerda

Kistermelők napja...:)

"Nincs ügyintézés ma a hivatalokban" - olvastam ma a tegnapi újság szalagcímét. Az is kiderült belőle, hogy a hivatali dolgozók napja alkalmából nincs ügyintézés, őket köszöntjük. 
Elálmodoztam...Minden irigység vagy féltékenység nélkül - hiszen az elismerés mindenkinek jár, aki dolgozik - elgondoltam, hogy milyen lenne egy "kistermelők napja". Aznap a kecskéim nem tejelnének, így nem kéne fejnemreggel, de este sem. A libák kinyitnák maguknak az ajtót és kimennének a kertbe, a többi állatka békésen végigaludná táplálékfelvétel nélkül a napot. Én "hentereghetnék" akár fél nyolcig is az ágyban, és nem kéne azon idegeskednem, hogy túl meleg lesz a fejőállásban, és sok lesz a légy is...És hogy hányszor negyven litert kell aznap feldolgoznom, és vajon végzek-e vele éjfélig? Délben nyugodtan megfőznék, kiteregetném a kimosott ruhákat. Délután bekevernék egy muffint, és amíg kisül, olvasnék néhány oldalt a télen félbemaradt könyvemből. Aztán kimennék a kertbe, leülnék a diófa alá, és hallgatnám, hogy nő a fű. Este megvacsoráznánk együtt, megnéznék a férjemmel egy filmet, sötétedés után pedig kiülnénk a teraszra a friss, esti levegőt szimatolni. És mennénk aludni. Mondjuk 10-kor. És nem hajnali kettőkor...
A múltkor az egyik polgárőr megkérdezte Gézát, hogy látta, hajnali kettőkor még égett a villany - talán tévéztünk? Géza nem volt humoránál. Tömören csak annyit válaszolt: nem! Sajtoztunk.
Kistermelők napja?! Hmmmm...

2014. június 29., vasárnap

Natúr sajt fürdik...

...szép vörös borban :)
Már egy ideje. Fürdik, azaz érik, még egy hónapja van hátra. A színe valami csodás! Nagyon várom!

2014. június 22., vasárnap

Pillanatképek

Nagyon szeretem a munkámban azt, ahogy a természet olyan természetesen nyilvánul meg. És nagyon szeretem ezeket a pillanatokat megörökíteni, amikor csak tudom. Az állatokkal való foglalkozás olyan nekem, mint egy mozi. Élő, váratlan, izgalmas és lenyűgöző. Nem nézek tévét, nemcsak azért, mert nincs időm rá, hanem mert van saját. Nagyképernyős, életnagyságú, 3D-s, körbehangszórós - és amit a mozi még nem tud - a szagokat, illatokat is hozzáadja a filmhez. Íme az utóbbi napok néhány pillanatképe:
A kis lilik már nem is olyan kicsik :)

Gyúró fölött az ég (Panna lányom fotója)
Őrszem a vártán
Rómeó már nagyon bátor, kint legel a kertben :) Csak a sikítozó kislányoktól kap frászt...

Így persze ki lehet bírni az életet :) Kismancsok a fejőállásban.
És végül, hogy ne csak képek legyenek, hanem videó is, megmutatom, mit látok fejés közben a nagyképernyős, 3D-s házimozimon :)
Sőt, ma már nemcsak láttam, de éreztem is, mert engem is mászókának néztek a kis zsiványok. És ez fejés közben nem volt vicces :). A másik galádságuk, hogy feljönnek fejés közben a kecske alá a pulpitusra kíváncsiskodni - de nem ismerik a "sicc"-et :), így nem is tudom elzavarni őket. Ők meg ártatlan szemekkel szagolgatják a kancsót, a kezemet és a kecskék lábát - aztán tüsszögnek.
És sajnos van egy rossz hír is - az egyik pulya eltűnt. Kiengedtem őket az udvarra, ez a kis piszok meg kibújt a kerítésen, és meg sem állott a második szomszéd farakásáig. Két napon keresztül próbálták elkapni a lányok, de nem sikerült. Reméljük, még él, de sajnos nem sok az esély erre :(. Elég pici volt még, akár egy macska is simán elkaphatta. Majd meglátjuk...

2014. június 15., vasárnap

A kiscicák is járnak a Mennyországba :)

A fejőállás a kecskék Mennyországa. Legalábbis ők annak tekintik. Ott van minden, ami egy kecskének a szíve vágyait megelégíti. Abrak, abrak és abrak. Korlátlan mennyiségben. Ide vágyakoznak állandóan.
De van ott még valami, ami a kecskéket (legalábbis a nagyokat) hidegen hagyja: TEJ. És a tej egy másik állat Mennyországa, és ez pedig a cica. A mi cicáink folyamatos őrszolgálatban figyelik, hogy mikor indulok a kannával hátra, és uzsgyi, már futnak is utánam. Hogy hogyan értesítik egymást, az örök rejtély marad - macskagyorspostán talán. A lényeg, hogy percek alatt ott van az összes startra készen, hogy betejelhessen. Ma este ültem békésen az éppen aktuális kecském mögött, bamba képpel fejtem, amikor hallom, hogy a gyerekeim valamit kiabálnak az udvarról. Gyorsan fókuszáltam a gondolataimat, és akkor hallom, hogy mondják, hogy mit csinál a macska? Mit csinálna, tejezik. És a kicsi? A KICSI? Megpróbáltam hátrakancsalítani a hátam mögé, hát tényleg ott volt az egyik kicsi a négyből :) Behozta a mamája - ami nem könnyű mutatvány, mert fel kell ugrania a fal tetejére, a tető és az utolsó deszka között bemászni, átbújni a belső borításon, és leugrani egy ajtónyi magasból. Szóval látom ám a kicsit, hogy tényleg ott kolbászol a mamája körül. A mamája (Sziamiaúúúú) pedig annak rendje s módja szerint megmutatta neki a tejesdobozkát, és azt is, hogy iható - s hát a csepp kis macska beledugta az orrocskáját, és nagy prüszkölve elkezdte lefetyelni a meleg tejecskét a mamájával együtt.

Aztán a lányok - megsajnálva a többieket - gyorsan behozták a másik három kiscicust is, nehogy ők lemaradjanak a Mennyországról.

Nem volt egyszerű fejés - négy gombóc görgött fel s alá a lábaink alatt - mind a kecskéknek, mind nekem. Végül a lányok betelepedtek a fejőállásba, és főállásban simogatták a cicusokat. Erre aztán Sziamiaú, aki látta, hogy remek babysittereket talált, lelépett a felelősség elől, és elment hűsölni. Mentségére legyen mondva, hogy még a fejés vége előtt visszajött a szabadságról. Úgy hagytuk ott a fejőállást, tele kiscicával - ki tudja, milyen állapotokat találok ott reggelre?!!!

2014. június 11., szerda

A Pulyák a túrót szeretik :)

A múlt héten került hozzánk a faluból 4 db kis pulyka, a Pulyák. Egyelőre az ólban laknak, mert a kerítés lyukain bizony még kiférnének. A lilikékhez kerültek be először, aminek olyan futkosás és ribillió lett a vége, hogy szét kellett választani egyelőre a két bandát. Szerencsére még nem bontottam szét a boxot, amit a kecskéknek csináltunk a csirkeólban az ellések idején, azután pedig a malackánknak, Pörinek (Pörkölt) szolgált átmeneti szállásul. Később a lilik költöztek oda, hogy ne bújjanak ki a kerítésen. Aztán jöttek a Pulyák. És halálra rémisztették a náluk háromszorta nagyobb lilikéinket. Így a lilik kiköltöztek az előtérbe, aminek rendkívül örülnek, mivel kijöhetnek végre bogarászni az udvarba, ugyanis már nem férnek ki a likon. A Pulyák pedig beköltöztek. Az első éccakát ugyan a dobozukban töltötték bent a házban, mert eléggé hideg lett, de másnapra megcsináltam kint a világítást, és bekapcsoltuk nekik a melegítő lámpát, ami alatt boldogan tollászkodva már nem fáztak többet. Mostanság meg éppen nem fáznak lámpa nélkül sem. És főállásban szeretik a túrót. Szerencsére nálunk ez nem nagyon probléma, úgyhogy gratuláltak maguknak a szerencséhez, amiért tejes házhoz kerültek, és főállásban eszik a túrót. Inni pedig savót kapnak, mint a lilik és a malacka is, így aztán nőnek, mint a gomba. Amellett zöldet és darát is esznek, de kisebb lelkesedéssel, és gyanítom, hogy a dara egy részét egyszerűen bekapirgálják az alomba, hogy azt higgyem, megették. Én meg úgy teszek, mintha becsapódnék, és mindig megdicsérem őket az étvágyukért. Ilyenkor boldogan csiripelnek egymást közt, hogy "Hé, fiúk, ezt jól csináltuk!".
Pulyák. Ismét egy új állatsereglet nálunk. :)

2014. május 25., vasárnap

A Gyúróikecske és az Öregfiúk Válogatott :)

Szombaton - minden előzetes esőbeharangozás ellenére - esőmentesen, szép időben zajlott le az V. Labdarúgó Nap, ahova a Magyar Öregfiúk Válogatott látogatott el, és játszott a mi (nem is annyira) öreg fiaink ellen egy barátságosat.
Mint mondtam, nem vagyok nagy focirajongó (állatrajongó vagyok :)), de ezt a meccset nagy izgalommal vártam, és nem is csalódtam benne! Nem volt teljes a csapat, így a mieink több cserével játszottak, hogy mindenki beállhasson. Nagyon szép meccs volt! Gyerek-és fiatalkoromban sokat fociztam a lakótelepi játszótéren, nem is rosszul, és nagyon élveztem, így azért van némi tapasztalatom és ismeretem foci terén. Persze nem merném szakértőnek nevezni magam. De nem is lényeg, hogy az legyek. Engem lenyűgözött a stílus, ahogyan ezek a nem túl fiatal emberek mozogtak a pályán. Valószínűleg ha nem együtt látom az amatőr csapatot a profival, nem tűnt volna fel a különbség, de így nagyon látványos volt! Mint egy profi és egy amatőr színész a színpadon ugyanabban a darabban :). Futottak, mozogtak, de a mi fiainkat jól megfuttatták anélkül, hogy nagyon megerőltették volna magukat :). Az eredmény? Ja, az 6:4 lett a vendégek javára. Nagyon elegáns még ez is. Valaki a végén megjegyezte, hogy megköszönhetjük nekik, hogy megengedték ennek a 4 gólnak a berúgását. :) Pirosban a Válogatott Öregek.
 Pedig tényleg ügyes volt a mi csapatunk is! Remek megmozdulásokkal, ügyes cselekkel játszottak, futottak, küzdöttek, kitettek magukért! A kapus is (aki a szomszédom :) ) remekül védett! Mindig szerettem nézni a kapust gyerekkoromban is, ahogy vetődik. Irigyeltem, hogy esni tud. Illetve, hogy tud esni. Nekem nem ment sosem. a vetődés :) Én hátvéd voltam, és elég jó hátvéd amúgy.
Visszatérve - amellett, hogy természetesen a gyúróiaknak szurkoltunk, messzemenőkig el kell ismerni az ellenfél eleganciáját, gördülékeny csapatjátékát, profizmusát! Nagyon jó volt nézni ezt a rövidített meccset! Ja, és még Hevesi Tamás is megérkezett a második félidőre, és beállt a válogatott csapatába. ( Aztán meccs után énekelt :). Nem focimezben :) ) Szóval éppúgy megtapsoltuk a válogatott góljait is. Egyébiránt tényleg úgy volt. Elhatározták egyszer csak, hogy most gólt rúgnak, és akkor gólt rúgtak. Először 2:0 volt a vendégeknek. Aztán rúgtak a mieink két gólt. Aztán még kettőt. 2:4 volt a mieink javára. És akkor a meccs vége előtt megindult a válogatott, és zsinórban bevágott 4 gólt. Akkor látszott meg leginkább, hogy tudnak még valamit. :) Pedig némelyik már erősen őszült.
A magam részéről nagy élmény volt, mert anno gyerekkoromban minden válogatott selejtezőt megnéztünk. Kitettük a két fotelt a szoba közepére, ott ültek a szüleink, mi meg a kanapén. És szurkoltunk nekik. Milyen vicces belegondolni, hogy gyerekként nem is sejthettem, hogy egyszer majd harmincakárhány év múlva tőlem kapják a kecskesajt-tál ajándékot  a meccs után. :)
Íme egy a sok közül, amit ajándékoztunk. Nekem nagyon tetszett, remélem, nekik is!


2014. május 23., péntek

Ilyen szép...

...tányérokon fogja kapni holnap délután a Magyar Válogatott Öregfiúk csapata a finom gyúrói kecskesajtot ajándékba. Holnapra, az V. Labdarúgó Napra ők lettek vendégként meghívva, a foci hőskorából, amikor még játékosok játszottak a pályán, és nem színészek. Én nem vagyok focirajongó, de értük sokszor izgultam gyerekként a világbajnoki selejtezőket nézve - az akkor még fekete-fehér, ám nagyképernyős televízióban.
Este a gyúrói öregfiúk ellen játszanak egy barátságosat - nagyon kíváncsi vagyok a meccsre!
Szóval a tányérok - még üresen :). A művelődési ház dolgozóinak kézügyességét dicsérik. :)

2014. május 22., csütörtök

Lilikék

No, lilikéim sem voltak még :) De nagyon cukik! Tegnapelőtt óta laknak a baromfiudvarban, 10-12 naposak. Kecsketejsavót kapnak inni, darát és sok-sok zöldet, és már második nap megpróbáltak feltűnés nélkül utánamosonni, ki az ajtón a szabadba. Kis banditák :). A vesztük csak az lett, hogy a szájukat egy percre sem tudják befogni, így elég nehéz észrevétlenül osonniuk.
Olyanok, mint Dia lányom. Reggel kinyitja a szemét és a száját, és este becsukja. A múltkor kipróbáltam, amikor már lyukat beszélt a hasamba - mondtam neki, hogy csukja be a szemét. Becsukta, és el is hallgatott. Tehát működik! :) Akkor beszél, ha nyitva a szeme. Így nem azt kell mondani neki, hogy maradj csöndbe, hanem hogy csukd be a szemed :). Jót nevetett, amikor megértette, hogy miért a szemét csukattam be :).
Szóval a lilikék. Csuda móka, nagyon aranyosak, bár a gyerekeim már most aggódnak miattuk, hogy majd itt fognak előrenyújtott kézzel rohanni a kertben, utánuk a csapat liba sziszegve, de az még odébb van. És különben is, mit mesélnének az unokáiknak majd a tűz mellett ülve, a kockás pléddel a lábukon? Azt hogy "és akkor képzeld, lecsapott a zöld szörny a monitor bal sarka felől..." Hát ez kit érdekelne? Csak ásítoznának az unokák, hogy "nagyi, veled nem történt soha semmi érdekes?" Így viszont a libák elől menekülős sztorit - persze jól kiszínezve - el lehet mesélni a tátott szájú unokáknak, és azok majd kellőképpen értékelik hős nagymamájukat vagy nagypapájukat, aki szembeszállt egy századnyi dühös libával :).
És íme a rettentők:

2014. május 12., hétfő

Eladó kecskék

Hosszas lelkitusa után úgy döntöttem, hogy megválok Vicustól, a hároméves anyukától. Napi másfél litert ad most, de tud két litert simán Naponta, csak még nem jöttem rá az utóbbi napok sztrájkjának okára. Ő barna, alpesi típusú, fülezett. Egy kislány is maradt, Cherena, aki a második befutó volt, talán még van, aki emlékszik a Kecsketippmix játékra :). Vicus ára 15.000 Ft, Cherenáé 8000 Ft.
Jó vadászatot!

2014. május 1., csütörtök

Bejárás...

Ma körbejártam a kertet egy kapa és egy gyomkaparó hallgatag társaságában. De az utam valahogy mindig az állatkáim felé vitt. :) Mindenféle indokkal felmentem hozzájuk, szeretem nézni őket! Jobb, mint egy mozi. Élő, ingyenes, izgalmas és sokkal valósághűbb, mert a mozi nem képes visszaadni a szagokat, illatokat például. És lám, milyen helyzeteket találtam :)
Pöri, a kismalac az ablakán kukucskál kifelé, hogy érkezik -e jó falat...
Csibész kutyánk nagyon hűséges barátja Pörinek, állandóan ott hever az ól közelében (önző érdekből, és igazából Pöri sonkái érdekelnék :) ). Géza épp ma jegyezte meg, hogy ha egy tolvaj el akarná vinni az állatainkat, a malac ellopásával gyűlne meg a baja legjobban, mert azt a kutya állandóan vigyázza :)




Aztán a nyuszik, akik végre megkapták a megérdemelt biztonságos ketrecüket (ha nem is mindannyian), és most már egész jól érzik magukat a tágas, levegős, új helyükön.

A gazda szeme hízlalja a jószágot - ezt tartja a mondás - így aztán a jószágaim nemcsak takarmányon híznak, hanem a szemrevételezésemen is. Nem baj, csak hízzanak! :)
A kecskék el lettek választva a gidáiktól véglegesen, így mostanában azon a fertályon van némi siránkozás napközben, de egyre kevésbé jelentős. Lassan hozzászokik mindenki a helyzethez.
És végül egy meglepetés - mármint én lepődtem meg rajta. Évek óta nő egy mahónia-szerű bokrom az udvarban, én ültettem, de még sosem figyeltem meg alaposabban. Ma körülötte gyomláltam, és ahogy ránézek, apró és gyönyörű fehér virágok bújtak meg rajta a levelek árnyékában. Gyorsan le is fotóztam. Íme:
Hát nem gyönyörű?
És a mai napnak volt egy koronája. Amikor kapálás közben el kezdett esni az eső, elszaladtam letakarni a szénát. Mert akkor szaladgálok el, amikor jól esik :). Amire visszajöttem, elállt az eső, csak a műbalhét csinálta. Viszont ahogy újra kapára kaptam, és a föld fölé hajoltam, megütötte az orromat a nedves termőföld illata, abban a pillanatban belém hasított a tudat - élesebben, mint valaha - hogy igen, otthon vagyok! Otthon - a Teremtésben!

2014. április 29., kedd

Élményözön Herceghalmon :)

A hét végén Herceghalmon jártam egy háromnapos kisállat - kiállításon, amelyet a helyi általános iskola tornacsarnokában rendeztek meg. Népszerű rendezvény volt, sokan vettek részt rajta kicsik és nagyok együtt. A kiállítás derékhadát a nyuszik adták, ugyanis ezen a rendezvényen került sor a nyuszik és tenyésztőik megmérettetésére is. Mondhatom - bár annyira nem vagyok hozzáértő nyuszik terén - gyönyörű példányokat láttam!
Erre a rendezvényre hívtak meg szombat - vasárnapra sajtot árulni.
El is mentem. Nem is bántam meg! Olyan sokféle meglepetésben és kellemes élményben volt részem, hogy azt sem tudom, mivel kezdjem!
Először is talán azzal, hogy péntek este - szokás szerint sajnos - nagyon későn tudtunk ágyba bújni, ezért meglehetősen álmosan kerültem a pultom mögé szombat reggel. Azon felül elég hideg is volt. Nos, ahogy ott üldögélek vagy álldogálok beszélgetve a pultom mögött, valószínűleg látszhatott rajtam az álmosság. :) És egyszer csak valaki hozott nekem egy kávét! Az történt, hogy a belépőket egyetemista diákok árusították, és a délelőtti leány édesanyja meglátogatta a lányát. Aztán látva, hogy kókadozok, kiszaladt a sarki boltba, és egy kávéval tért vissza! Teljesen elképedtem! Mert ugye az emberben benne van az a tudat, hogy "elidegenedés", "egoizmus" meg egyéb mindenféle, amivel az emberiséget jellemzik sokan panaszkodva. Pedig milyen sok jó ember van körülöttünk, akik alkalomadtán igenis segítenek másokon! Én magamban nagyon jó helyre könyveltem el ezt a kávét, de leginkább azt a kedvességet és figyelmet, amivel rámszánta ez a kedves hölgy az idejét és az energiáját, elment és visszajött miattam a kávéval! Teljesen le voltam nyűgözve, talán jobban felébredtem ettől a figyelmességtől, mint a kávétól!
A másik meglepetés, hogy váratlanul mosolyogva rámköszönt egy kedves hölgy Törökbálintról, aki az ottani piacról ismert engem. Mindig jó ismerős, mosolygó arcokat látni!
Aztán még egy meglepi - a Bajuszbillegető tenyészet Dorkája jött oda hozzám. Megismerte a nevet, hogy "gyúróikecske", és bár eddig személyesen nem találkoztunk, csak mailben, most odajött, és tudtunk egy jót beszélgetni. Ők nem messze laknak tőlünk, hatalmas és gyönyörű helyen(azóta láttam fotót a kert "végéről" ), és már írásban beszéltünk arról, hogy kéne találkozni - na ez most össze is jött és jön hamarosan. Csupa meglepetés és öröm volt a nap! Ehhez járult még az a remek társaság - a délutános diáklány(sajnos a nevét elfelejtettem megkérdezni, pedig igazán remek volt vele is elbeszélgetni!). Nagy örömmel hallgattam, hogy szeret dolgozni, gazdálkodni, állatokkal bajlódni. Ez a leány a Corvinusra jár, gazdálkodnak, lovakban gondolkodik, ismeri az állatokat és nagyon szereti a sült nyuszit! Ez plusz egy jó pont, mert sokaktól hallottam - akár ott helyben is, hogy "jajhogytudodmegenniolyanédes". Nos, erre tömören azt szoktam válaszolni, amit a Tüskevár Matulája: "a tepsiben már más formája van" :)
A vasárnap is tartogatott még meglepit. A kiállítás végére érkezett egy mérnök úriember egy kisfiúval. Nagyon bánkódott, hogy nem tudta, hogy ott leszek, mert csak lekerekeztek, de nem hozott pénzt magával sajtra - de sebaj, majd Törökbálinton pénteken! Viszont nagyon jót beszélgettünk mikrobiológiai témában, komoly élmény volt. Elmesélte, hogy Amerikában dolgozik egy vietnami orvos (aki Magyarországon tanult :) ). Az ő elgondolása az, hogy a sok sterilitással, miegyébbel teljesen szeparáljuk magunkat a természeti környezet baktériumflórájától, és ezért van a sok megbetegedés. Gyógymódjaiban éppen a természetes környezet bacijait hívja segítségül a betegségek(pl. a rák) legyőzéséhez, és elég komoly sikerrel. El is mesélt egy másik kísérletet ezzel kapcsolatban, habár ettől az elmélettől függetlenül, aminek a lényege az volt, hogy hat különböző baktérium - noha kettő-kettő mindig ellenségként viselkedett egymással - amikor egy helyre kerültek, egy élettérbe, elkezdtek ugyan harcolni egymással először, de aztán leállt a harc, és csapatmunkában nekiálltak együttműködni. Mivel ezek a dolgok engem is érdekelnek, és hasonlóképpen látom és élem az életem, nagyon izgalmas volt hallgatni, amit elmesélt!
Egyszóval Herceghalom - remek kis hétvége volt, köszönöm! :)

2014. április 22., kedd

A rendetlen gazda, avagy mit látunk a színfalak mögött?

Neeeem, azért ez így nem igaz... Nézzünk egy kis valóságot! Hogy mi is van a sok szép cikk és mosolygós piaci árusítás mögött. Egy kis valóság. Csak azért, hogy mindenki lássa, aki kezdő vagy kevésbé kezdő, de követ el baklövéseket, hogy minden szépnek tűnő történetnek vannak árnyoldalai is. Íme:
Nagyjából február végén vagy március elején cseréltem egy kis nyuszimat egy tordasi gazdával fiúnyuszira. Ez a nyuszi akkor volt 2.5 hónapos, tehát még nem ivarérett. Ezért betettem a saját, kb 4 hónapos nyuszilánykáim közé, hogy majd nemsokára csinálunk nekik helyet, mert addig egy nagy helyen voltak együtt.
Azám, csakhogy telt s múlt az idő, megszülettek a kecskék, boxok, almok, jajhovategyelek, mibőlveszekabrakot és hasonló finomságok közepette szegény nyuszik kimaradtak a projektből. Persze azt, hogy szegény, csak képletesen mondom, mert ők remekül érezték magukat együtt. Négy csaj egy fiúval. Sőt, a baknyuszi egy idő után akrobata módon átmászott a mamanyuszihoz, és így már ötre szaporodott a háreme száma, akiket tetszése szerint kereshetett fel. Lassan aggódva kezdtem rájuk gondolni, mert tudtam, hogy hamarosan ellések következnek. Csakhogy napi 100 liter tej feldolgozása mellett (ezt 20 literenként külön tudom megcsinálni sajtnak, lévén 20 literes a legnagyobb lábosom - ez egy egésznapos történet, rengeteg cipeléssel, melegítéssel, hűtéssel, sajtformázással és savóleöntözgetéssel tarkítva, heti legalább három napon) - szóval emellett már nem volt sem időm, sem energiám nyusziólat építeni.
Aztán egyik reggel amatőr módon egy darab OSB lappal és egy fém tetőelemmel négyfelé választottam a két addigi boxot. Nahát, ennél prózaibb megoldást még senki nem látott - ámde úgy tűnt, hogy műkszik. És másnap reggelre megellett az első nyuszi. Sajnos nem érezte még biztonságban magát, így aztán elfogyasztotta reggelire csemetéi egy részét, a többiek szimplán elpusztultak. Ilyenkor a gazda szíve összefacsarodik, részben a kár miatt, részben az elpusztult kis életek miatt. :(
Kiszedegettem a halott kisnyuszikat a boxból, és elhatároztam, hogy adandó alkalommal nyúlketrecet építünk. Másnap reggelre a négy box egyetlen bejáratának ajtajába megellett a második nyuszi. Szerencsére a fészek ép volt és rendezett, és szemmel láthatóan mozgott, ami örömmel és reménnyel töltött el, ámde erősen vakartam a fejem, mert a nyuszi - mint említettem - a négy box egyetlen bejárata elé ellett, így ha kinyitom az ajtót, kiesnek a kisnyulak. Nagyapám anno azt tanította, hogy a nyúlfészekhez nem szabad nyúlni, mert az anya, ha megérzi az idegen szagot, nem gondozza többet azt a kisnyulat, és így az elpusztul. Így hát az ajtó tabu volt. Namármost két dolgot kell figyelembe venni. Az egyik, hogy - bár a két nyuszit, akik az első boxokban voltak, el tudom látni, de a hátsó kettőt nem, viszont a ketrecrácsuk magassága picit több, mint 1 méter. A másik, hogy én sem vagyok már légtornász alkat. Sóhajtottam tehát egyet, kimentem és hoztam egy széket. Valamint odakészítettem a székre a vizeskannát, az abrakos tálkát, és egy vékony kapát. Felmásztam a székre, egyik lábamat áttettem a rácson, leereszkedtem a túloldalon óvatosan, hogy ne a nyúlon landoljak, aztán úgy maradtam, egyik lábam méter magasan, ugyanis nem volt helyem rá, hogy áthúzzam magam után. Ezen a ponton már bárki nyugodtan kacaghat szíve szerint, pedig még nem is volt vége. Ugyanis ha megpróbáltam hátralépni fél lábon, akkor el kellett engednem a ketrecrácsot, ami ugye elég labilis helyzetet eredményez, de másképp ott maradok estig, amíg a férjem haza nem ér, szét nem röhögi magát és le nem bontja a ketrecrácsot. A másik variáció a kockáztatás. Ezt választottam, és nyertem. Lejött a lábam. Most ott álltam két lábbal bent, a nyuszi közben boldogan rágcsálta a fél pár gumicsizmámat, én pedig végre hozzáfértem a két hátsó boxhoz. Először is kapát ragadtam, és kiemeltem az itatóedényeket, kiöblítettem és visszakapáztam. Üresen. Ezután kisebb frászt hoztam a nyuszijaimra azzal, hogy megtöltöttem őket vízzel - ugyanis ehhez a művelethez egész magasról kellett csorgatnom a vizet, amúgy vízesés-szerű robajjal. No, de ez megvolt. Aztán a másik az abrak volt - ez megint egy frásztörés, mert ennek olyan hangja volt, mint a kartácstűznek. Szegény nyuszik négyen egyszerre tízfelé futottak(azért biztatásul hozzáteszem, mára megszokták ezt a zajt, sőt, várják). Ezután kiadogattam magamnak a kapát és az abrakos tálkát ketrecen kívülre, majd beemeltem a széket - szerencsére egy összecsukhatós fajta, régi vasvázzal - kinyitottam, és nyusziházigazdám szomorúságára, aki addigra egészen belejött a gumicsizma-rágóba, kimásztam a ketrecből. Viszont tanultam a bemászásos sztoriból, és kifelé már kiültem a ketrecrácsra két lábbal, és onnan ugrottam le, két lábbal érve a földre is. Igen, a földre, és nem a kinti nyuszira, mert az résen volt és elugrott, mielőtt matricát csináltam volna belőle. A lucerna pedig jól repül csomóba kötve, úgyhogy azt már csak egy jól irányzott dobással beadagoltam a sarkokba. Namost, egy-két napig így ment ez, miközben tegnap elkezdtük a nyusziketreceket építeni. Nagyon szép lesz - de csak lesz. És ma reggel megellett a kinti nyuszi, a fekete. Két kicsit a fészken kívül találtam meg nyivákolva, de volt fészek építve, így egy kis szalmával megfogva - gondosan ügyelve, hogy hozzájuk ne érjek - betettem a fészekbe őket. A mamájuk közben kisebb kirándulást tett a tyúkudvarban, ezért tudtam garázdálkodni egy kicsit. Viszont a helyzet azt eredményezte, hogy immár nem volt helyem a bemászós műveletre. Így hát óvatosan kinyitottam az egyetlen bejárat ajtaját, mivel a napok óta tartó fészeklakás összeszilárdult annyira a használat során, hogy megtartsa a kisnyulakat - éééés: bemehettem ellátni a belső nyuszikat. :) Siker! Most már csak a nyúlketrec elkészítése a projekt. A kisnyulak fölött. Szerencsére az anyanyuszi sokat kirándul, így - soksok "óvatosan"! és "vigyázz a kicsikre"! felkiáltással tarkítva elkezdtük a ketrec összerakását. Még nincs kész, de alakul...
Na, ki akar gazdálkodni? :)

2014. április 18., péntek

Húsvét




















"Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve - 
Harmadnapra legyőzte a halált. 
Et resurrexit tertia die. "

Pilinszky János

Diadalmas és Áldott Húsvétot kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

A gyúrói kecskék gazdái

2014. április 14., hétfő

Elcseréltem malacér'...

Anyai nagymamám szólása volt ez, ha jól emlékszem :). Bárkit vagy bármit kerestem, ő azt válaszolta: "elcseréltem malacér".
Tavaly a bakkecskénk, Petya érett meg a távozásra, mert már két generáció kiskecskét nemzett, és a saját utódaival nem akartam pároztatni. Egy kedves gyúrói család pedig, akikkel sok közös kecskebizniszünk volt már, befogadta Petyát, mert nekik meg bak kellett éppen. Hogy majd adnak érte egy kismalacot, ha megellik a malac.
És lőn...
Íme Pöri (Pörkölt), a kismalac :D



2014. április 11., péntek

Most akkor egészséges vagy sem?!

Nemmondommegmelyik piacon egy kismama jött oda hozzám, aki korábban rendszeres és lelkes vevőm volt. Csak a férje vett magának egy kis sajtot - "mert az orvos eltanácsolt a termelői sajtoktól" - adta meg a magyarázatot.
Ledöbbentem.
Az egyik orvos - a hatósági - a kötelezően évente elvégzett vizsgálatok és az általa megtartott "terepszemle" után megadja az engedélyt - FELELŐSSÉGE TUDATÁBAN - hiszen minden egyes problémás eset az ő felelőssége is. Nem fog és nem is akar kockáztatni. Mert HATÓSÁG!!!
Erre jön egy másik orvos, és azt mondja, vigyázat, fertőző lehet!!! Mert jajkitudjamilyenhelyenállítjákelő...
Ki tudja? Például a HATÓSÁGI ORVOS, aki ellenőrizte! Döbbenetes ez az önhatalmú bírálgatás! Mert ha azt mondaná a jeles doktor, hogy kedves kismama, tartózkodjon az olyan tejtermékek fogyasztásától, amelyet nem engedéllyel rendelkező termelő készít, hanem a Mari néni a harmadik szomszédban, mert van egy kecskéje/tehene/birkája - nos ezt megérteném! Sőt, támogatom! De így nyilatkozni!!!! Nem kaptam levegőt hirtelen erre a vádra! Ezek szerint a doktor felhatalmazva érzi magát arra, hogy a hatósági orvos szakmai kompetenciáját kétségbe vonja. Mert ez a vád erről szól!
Természetesen tudom, hogy vannak betegségek, amelyeket nem lehet kiszűrni, mert alkalomszerűen jönnek. De ezesetben akkor a kismama ne menjen közösségbe sem - például piacra - mert ki tudja, milyen fertőzést szed össze, amelyek maradandó károsodást okoznak a magzatnál. Ne menjen el fa alatt vagy fűben, mert összeszedhet egy kullancsot, amely lime-kórt terjeszt vagy egyéb érdekességeket. Ja, és ne menjen el házfal tövében sem, mert ráeshet egy tetőcserép...
Én ráadásul pasztőrözöm a tejet, és abból készül a sajtom. Nekem is van öt gyerekem, végigjártam az egészségügy összes állomását már...Nem, bocsánat, detoxikálóban még nem voltam :).
Szóval kedves vásárlók, a kismamák jobb, ha a bolti "sajtipari remekműveket" fogyasztják "szakértő" doktorunk szerint, mert abban a tejben csak hormonok, antibiotikumok, fertőtlenítő és egyéb nyalánkságok vannak standard módon, ezek csak az antibiotikumokra való immunitást, meddőséget és állandó, egy életen át tartó allergiákat okoznak a magzatnál, és ezt biztosan okozzák - nem csak sok-sok esetből egyszer, mint a termelői sajtkészítmények.
Szóval????!!!!

2014. április 5., szombat

Reklámfotó :)

A piacokon igazi "csemegének" számít nekem, amikor gyerekek kóstolnak sajtot az általam készítettekből. Vannak komoly kis ínyencek, akik több fajtát is megkóstolnak - komoly arccal forgatják a szájukban a falatot, miközben anyukájuk (vagy szüleik) kissé előrehajolva, várakozásteljes mosollyal szemlélik, hogy mit dönt a csemete. Mindig nagyon tetszik az ilyen szituáció, különösen, amikor pozitív ítélet születik a sajtjaimról - először a gyerek arcán, majd a szavaiban, és végül édesanyja elégedett nyugtázásában, ami vásárlásba torkollik. Persze, ebből élünk, nyilván nagyon fontos momentuma a piaci létnek az "üzlet megkötése", de még ennél is jobban kedvelem a kóstoltatást - szeretem bezsebelni a felderülő arcokat, akik a szokásos "igen, ez finom" monotonitása helyett egy "hű"-vel, egy "mmmm..."-mel vagy egy elégedett morranással fejezik ki, hogy nem erre számítottak! És ennek hatványa, amikor egy gyerek a kóstoló. Vannak tényleg hozzáértő gyerekek - megmondják, hogy mi ízlik nekik és miért, vagy mi nem és miért. Ezt nagyon szeretem hallgatni - igazi élmény a gyerekszáj.
Ma az újonnan átadott tordasi piacon egy igazi gyerekszáj került a sajt közvetlen közelébe, illetve a sajt került az ő közelébe, sőt, bele a szájába. Az én sajtjaim nem semleges ízhatásúak - sózom és fűszerezem is őket kellően és nem kicsit - ez a csepp kislány pedig szabályosan kiharcolta, hogy anyukája megetesse egy darab sajttal, amit ő cseppnyi fintor nélkül szorgalmasan nyeldesett, és tátogatta a kis száját a következő falatért. :)
Íme a fotók (néhány lefejezett ember került bele sajnos, de mentségemre mondom, hogy nem várt helyzet volt, és gyorsan kellett cselekednem, nem értem rá a beállítgatásra :) )





2014. április 2., szerda

Életképek

Most az óraátállítás után kicsit korán indul a nap - még a kecskéknek is. Az én kecskéim nagyon hasonlítanak a gazdájukra: utálnak korán kelni. Reggelenként, amikor kimegyek etetni, még az összes ott hever az éjszakai szállásán, és csak amikor meglátnak, akkor kezdenek tápászkodni. Sokszor látok - szinte lépés közben - megakadó kecskét, amint bútol, betölt és továbbmegy. A kicsik meg ásítozva kóvályognak az udvarban. Íme egy reggeli életkép a fejőállás udvarából.




Ami azt illeti, az etetés mindig alaposan lázba hozza őket. A kecskék istene a hasuk, mindenre képesek egy jó falatért. Az öregebbek már tudják, mi a csízió - azaz ki mikor jön az abrakolás sorrendjében - de az ifjabbak folyton próbálkoznak. Íme néhány fotó a próbálkozókról. :D
Ez itt Balambér, a bakkecske, aki jobbról támad :)
A kerítés rácsain át...
  
A kapuzár résén át...


És a kapu alatt is próbálkoznak :)

Engedjenek beeeeeeee! :)

2014. március 23., vasárnap

Agrárexpo Kiskőrösön, avagy miből lesz a cserebogár :)

Valamivel több, mint két hete csörgött a telefonom, és egy kedves női hang egy kiskőrösi rendezvényre invitált, ahol a sajtkészítők lesznek kiemelt helyen reklámozva, foglalkoztatva, figyelemmel kísérve.
Először kicsit csodálkozva igent mondtam, aztán vártam a meghívó mailt, de nem jött. Egy hét telt el, amikor is felhívtam a telefonszámot, amit meghagyott, hogy mi legyen, lesz-e avagy nem lesz expo. Természetesen lesz, válaszolta, és hogy többen nem kapták meg a levelet, de gyorsan elküldni másik címről. És így már megkaptam. Egy rendkívül udvarias és vonzó meghívó volt, és meg kell, hogy mondjam, az egész rendezvény ebben a stílusban és hangnemben folyt le - udvariasak, előzékenyek és segítőkészek voltak a szervezők és a rendezők egyaránt, sokszor azelőtt segítettek, hogy egyáltalán kezdtem volna segítséget kérni valamiben. Ritka az ilyesmi kedves kis hazánkban - leginkább a türelmetlenség és az elégedetlenség dominál - de nem úgy Kiskőrösön! Bravó, és még egyszer köszönet minden szervezőnek! Nagyot alakítottak!
Szóval ott hagytam el a dolgot, hogy lényegében egy hetünk volt létrehozni egy expónyi sajtmennyiséget. Mondtam már, hogy éjjel-nappal sajtot gyártottam? Hú, nagyon nehéz volt...Szóval az a gáz, hogy én tényleg kistermelő vagyok, és nem sajtüzem, így amit csinálok, tényleg én csinálom. Nem gép, nem munkások, én. Napi ötven liter tejeket dolgoztam be sajtnak csütörtökig. Pénteken meg csomagoltunk Pannával.
Szombat hajnalban indultunk Gézával kettesben(!!!!!! :-D ) Kiskőrösre, kb. fél nyolcra meg is érkeztünk. Felcímkézett asztal várt, tágas hely, odakészített szék (!), és barátságos szomszédság. Sok volt a sajtos, szemben velem ketten voltak, és az én asztalsorom végén is volt egy sajtos hölgy(aki érlelt sajtokat hozott, és időnként olyan ájert hozott felőle a szellő, hogy jobbra-balra dőltünk tőle...Büdös sajtokat árult, vannak, akik ezt szeretik. Mi nem szerettük. A szagát sem. )
Szóval nekiálltunk kipakolni. Még a feléig sem jutottunk, már jött egy fiatalember, hogy sajtot venne tőlem. Még a mérlegem sem volt elől :) De megoldottunk. :) Aztán egy riporter a Kossuth rádióból, hogy válaszoljak pár kérdésre. Vasárnap és hétfőn fogják bejátszani a riportot, a Hajnaltáj és a Krónika (?) c. műsorokban. Archívban majd meg lehet hallgatni, ha nem sikerül éppen akkor meghallgatni.
Amikor végre kipakoltunk, így nézett ki az asztalunk:

Aztán egyszer csak egy hatalmas expo közepén találtuk magunkat, nyüzsgő emberáradat, érdeklődők, sorállás előttünk. És mindenki tényleg a mi sajtunkat akarta :D! Nem a pontos időt kérdezték, nem a Blaha Lujza tér felől érdeklődtek, hanem a sajtot akarták! És vitték is. Dél körül jött egy szervező fiatalember, hogy kövessem a színpadra. Ott egy nem annyira fiatal ember fogadott, és Géza, aki titokban követett, felvette a beszélgetést, majdnem az elejéről. Íme:


Aztán még több ember, csak kapkodtuk a fejünket, sajtot vinnék, szappant vinnék...Aztán végül hat óra lett! Huh! Sőt: Huhhhhhh! 
A szállásunk Kiskunhalason volt, egy volt kedves református hitoktató kolléganőmnél, akikhez bepofátlankodtunk, és ők ezt olyan természetességgel vették, mintha a családhoz tartoztunk volna! Olyan sok jóindulatú ember él köztünk, az ember a mindennapok forgatagában fel sem figyel erre, vagy természetesnek veszi, pedig nagy ajándék az ilyesmi! Edináék nagyon kedvesen fogadtak, megvacsoráztunk, megfürödtünk, közben Edina férje, Árpád, aki lelkész, a mosókonyhába szorulva angol nyelven jegyesoktatást tartott skype-on egy kanadai párnak :) Kicsit fellélegeztünk, hogy nem csak mi vagyunk ilyen - khm, hogy is mondjam csak - furák :-D! Ja, és még a sajtjainkat is elszállásolták a szomszéd hűtőjében...
Reggel kelés, reggeli - forró kávé, kakaóscsiga - iszkiri a sajtokért és irány az expo.
És kezdődött minden elölről, kivéve a riportokat. Nyüzsi, tömeg, sajtcsomagolás, honnan jöttek, nagyon finom, igen, ebből kérek, stb...
Negyed ötre így nézett ki az asztalunk:
Akkor már többen kezdtek csomagolni, így mi is szép lassan, habár szappanért még meg-megálltak többen is. Akkor kicsit ráértem körbefotózni, amit láthattunk két napig. Íme:


A közvetlen szomszédaink pedig olyan pirospaprikát árultak, hogy sem színben, sem ízben hozzá foghatót nem láttam még. Gyönyörű volt! Ha valakit érdekel, tudok elérhetőséget! :-D
És aztán egyszer csak vége volt. Még épp elértük az ötórás szentmisét Kiskőrösön, utána kocsiba vágtuk magunkat és irány Gyúró! 
Ma este végre kialusszuk magunkat! :-D Reméljük...
Reggel pedig kezdődik elölről a napi hajsza. De így szép, nem?