Nem is tudom...

...hogy milyen sorrendben és hogyan meséljem el a történéseket!
Ott hagytam abba, hogy megszületett Petike, a boci. Cuki, aranyos, idétlen. Csakhogy egy boci kevés egy tehénmama tejének az elfogyasztásához, pláne az első hetekben. Így aztán fejni kellett Sacit. Azaz fejni kellett volna. Mert az első lendület, ahogy a bocit etettem, csúsztam-másztam Saci alatt, kiderült, hogy csak a szülés okozta sokk volt, és Saci egyáltalában nem akarta, hogy a bocin kívül más is tejhez jusson!
Namármost a tehén tőgye begyullad, ha nincs kifejve, ezért másnap reggel vödörrel és kötéllel felszerelkezve, nem csekély mennyiségű abrakkal koronázva elindultam, hogy megyek fejni. Mit nekem fejés, hiszen tavaly 17 kecskét fejtem! Aha, de azok kecskék voltak! Ez meg egy tehén!
Na jó, az első kísérlet kudarcot vallott, amikor Saci ugrálni kezdett mellettem, miközben guggolva megpróbáltam megfejni. Sebaj, akkor megkötöm a lábát is. Emlékeztem rá, hogy nyolcasban kell vezetni a lába közt a kötelet - kisebb földrengések árán( ami hol Saci ugrabugrájából adódott, hol az enyémből) - megkötöttem a lábait, és egy oszlophoz rögzítettem. Ekkorra már nagyobb tisztelettel néztem az előttem álló feladatot, és nekigyürkőztem. Leguggoltam Saci mellé, és marokra kaptam a két tőgybimbót az én oldalamon. De Saci az én tehenem, hát nem az a feladomtenyertél fajta. Nem is adta fel. Elkezdett rám dőlni. :)
Akkor még nem tudtam igazán viccesen felfogni a dolgot. Elugrottam alóla, mielőtt rajtam landol 500kg élősúly. És bevallom, elbizonytalanodtam. Saci nyert. Felhívtam Helgát Kajászóról, aki sokkal tapasztaltabb tehénben, mint én, és segítséget kértem. A segítség dél környékén érkezett egy mosolygós, bajuszos férfiembör és Helga személyében. Hárman aztán megfejtük Sacit - de leginkább ők. Én csak egy tőgyét fejtem ki.
Elég kudarcosnak kezdtem érezni a helyzetet, pláne hogy ők hazamentek, én meg ottmaradtam a jóindulatú, ám továbbra is masszívan 500 kg-os Sacival. Délutánra megérlelődött bennem a gondolat, hogy a tehén túl nagy falat nekem. Felhívtam több tehenes ismerősömet is, hátha valaki bevállalná a gondozását. Egyikük megígérte, hogy reggel átjönnek megnézni, és segítenek megfejni. De az esti fejés még akkor is ott volt. Géza estére ért haza a munkából, evett, aztán grabancon ragadtam, hogy megyünk fejni. És mentünk. Ő még nem tudta, hihi, hogy a tehén az nem kecske. Bár Saci méretezése őt kevésbé izgatta, mint engem, de amikor kikönyörögte, hogy hadd fejje ő is - nos, Saci egyből érezte a gyakorlatlan hozzászólást, és nyomban ugrálni kezdett, nem kicsit. Nagy nehezen megfejtem végül, de addigra végképp megerősödött bennem az elhatározás, hogy nem vagyunk azonos súlycsoport. Pláne mert délelőtt egyedül vagyok az állatokra és a fejésre.
Másnap felhívott Helga, hogy na, hogy sikerült, és hát mondtam, hogy hogyan...Délelőtt megjött a felmentő sereg Válból - Éva és Misi megfejték Sacit, aztán beszéltem Helgáékkal, akik bevállalták Saci gondozását a többi tehén mellé. Délutánra már itt is volt az állatszállító, és Saci átköltözött Kajászóra Petikével együtt.
Megsirattuk...
De nagyon nagy súly gördült le a vállamról! Legalább 500 kg! Be kell látnom, hogy bizony vannak korlátaim, és bizony jó is ezekkel szembenézni!
Most még nagyon szomorúan gondolunk az üres istállóra, nagyon hiányzik Sacika, de minden héten elhozzuk majd a tejét, és megsimogatjuk a buciját - az idő pedig teszi a maga dolgát...
Hát így ért véget a tehenes kaland, innentől már csak látogatóba megyünk Sacihoz :( . Nem mindig kék az ég és zöld a fű, vannak ronda, szürke, mosogatólé színű napok is. De a felhők fölött most is kék az ég...

Kisebb sokkot kaptam reggel... :)

...ugyanis amikor a szokásos állatkiengedős-etetős körutamon a tyúkok kiengedése után elballagtam Saci irányába az abrakostálkával, az a látvány fogadott, hogy Saci bent feküdt az istállóban, elég furán. Aztán mikor közelebb értem, a hátsó fele elvált az első felétől, és odébb ment.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ....
Ott állt egy fekete-fehér boci, tisztára nyalva, kíváncsian pislogva a világra - ami én is voltam pl. Azt se tudtam hirtelen, mit csináljak! Még rettentően nem voltam felkészülve rá! Ma akartam elkezdeni a helyének a készítését, hogy ne maradjon az utolsó pillanatra... Hát nem maradt, mert az utolsó utáni pillanat volt. Kicsit korábban jött, de nem volt koraszülött, sőt! Akkora nagy, hogy majd a derekamig ér.

Mázlimra Saci feltápászkodott, és átment inni a másik ólba. Odatettem az abrakolót is neki, és gyorsan megkötöttem a szarvánál. Utána két kanyar szalma alá, és mehet a boci. Mehetne, de hogyan? Megpróbáltam megemelni - na jó, hát nem bírtam el. És hát nem volt együttműködő. Saci meg a másik oldalon rángatta a madzagját, hogy ide a bébimmel! Gyorsan telefonáltam a házba, kijött Marci, és ketten (!) nagy nehezen átvonszoltuk az óriásbébit a mamájához. Aki gyorsan meg is nyugodott, mihelyst nyelvközelben tudta magzatát. Akkor jött a neheze. Rá kellett venni a bocit, hogy szopjon. Namármost egy gida kb 2-3 kg, nem történet tőgyre rakni. Ez a boci 40-50, és ellenkezik. Nem volt egyszerű, de végül Saci besegített egy jól irányzott lökéssel, és a boci fejjel beleállt Saci tőgyébe. Én meg résen voltam, és gyorsan a szájába nyomtam, sőt, pici tejet is sikerült kinyomni neki. Erre nagy cuppogás, csettegés kezdődött, és némi  dulakodás árán sikerült összehozni egy szopás-félét. Nem voltunk elégedettek, egyikünk sem. A boci duzzogva lefeküdt vacogni, mert még nedves volt picit, én meg elvonultam a kecskéimhez, mert nekik is jár a gazda figyelme abrakkal körítve. Utána visszamentem, megint eljátszottuk a huzakodós játékot, hogy felállsz - nemállokfel, gyereközelebb - nemmegyek, eztkapdbe - ...na ezt nem mondom ki, hogy mit gondolhatott. :) De végül sikerült, kicsit jobban, mint előzőleg. Harmadszorra pedig már majdnem tökéletes volt az összjáték. És amikor 2 körül kimentem ellenőrizni őket, már messziről hangos cuppogást hallottam - a boci egyedül szopott :)
Szóval megvan, édes, idétlenkedik a szalmán, kíváncsi, ugrál, bolondozik, jól érzi magát!
Ja, és kisfiú. A Peti nevet kapta :)