2013. december 25., szerda

Mi mást hozna az angyalka? :)

Izgalmas dolog a karácsony este. Olyan izgalmas, hogy sokszor nem is tudjuk, minek örülünk a legjobban. A legszebb dolog, hogy ünnepelhetjük a megváltásunk kezdetét, hogy embertestben földre született Isten. Ez egy akkora csoda, amit csak tátott szájjal, álmélkodva lehet szemlélni, mint a kisgyerek bámul fel mindenről elfeledkezve a tündöklő karácsonyfára. Aztán az együttlét. Egy nagy közös vacsora, beszélgetés, izgalom. És várakozás. Várakozás az angyalka csengettyűjére. Nálunk, amikor készen vannak a karácsonyi angyalok a karácsonyfa díszítésével, csengetnek, és elindul a cd-n a "Mennyből az angyal". Beözönlünk a fához a szobába, beszívjuk a karácsonyfa illatát, és érezzük a beteljesülés örömét. Annak a várakozásnak a beteljesülését, ami 4 hét óta minden nap betölti az életünket. Aztán felolvassuk a történetét az első karácsonynak, amikor ez a csoda valóra vált Betlehemben.
És utána jön az újabb izgalom, az ajándékokat rejtő karácsonyfa alja. 
Idén sajátos ajándékokat rejtettek el a karácsonyi angyalaink. A fa alatt, vigyázzülésben, mint akire ráparancsoltak, egy gyönyörű fehér-vörös cica üldögélt, és nézett ránk barátságosan pislogva. 
Ő Panna lányom ajándéka volt.
És az asztalon letakarva egy másik ajándék várt Diára.
Egy sárgafülű ékszerteknős, a régóta vágyott állatka. :)
Mert mi mást hozna nekünk az angyalka?!
Állatokat :D

2013. december 11., szerda

Adventi vásár

A neten találtam ezt a lehetőséget, és ma először éltünk is az alkalommal. A VIII. ker-i  Szabó Ervin téren található az adventi vásár, ahol sikerült egy asztalkát kapnunk. Íme a Szap-Panka standja  :)



2013. december 7., szombat

Mindennapok fokhagymája

Géza lerobbant kicsit, kapar a torka, be van rekedve napok óta. Megláttam a neten a mézes fokhagymát, mint házi ellenszerét a hasonló nyavalyáknak, és elkészíttettem vele. :)
Megcsinálta magának, és kezdte belapátolni. Az első kanál után:
-Nem is olyan rossz...
A harmadik kanál után:
- Huh, azért van ereje...
Lapátolja tovább, végül elfogy. Addigra már a könnye is kicsordult.
- És mi a hatása ennek az izének? Te is ettél már ilyet? - kérdezi.
- Igen, ettem, de nem emlékszem már a hatására.
- Akkor minek etetsz velem ilyet? - kérdezi.
- Hogy megbosszuljam a beszólásaidat :) - válaszolom vigyorogva.
Elpakolja a poharát, egyszer csak megszólal:
-Az mit jelent, ha az ember már csillagokat lát?
- Hogy jól sikerült a bosszúm! - válaszolom kaján mosollyal.

(Epilógus: Most a tűz mellett ül, háttal a kályhának dőlve, és sokkal jobban van :D )

Falusi piac

Valaki a múltkor lekicsinylően "falusi zsibvásárnak" nevezte a vidéki termelői piacainkat, ahova mindenki kiviszi az ócskaságait, kínai ruhákat, kacatokat, stb.
Ma voltam Tordason, a szomszéd faluban piacon.
Csináltam egy videót, megmutatom, milyen a vidéki piac :) Vásárlóból már kevés van, mert a piac vége felé készült, de hát a nagy tömegben nem tudtam videózni, mivel én magam is árultam a saját portékámat...





2013. december 4., szerda

Szap-Panka a XII. kerületben

Örömmel tudatom mindazokkal, akik a XII. kerületben vásároltak tőlünk szappant és hiányoltak minket a piacról, hogy két helyen, a Böszörményi út 13-15. szám alatti Életház Biocentrumban és a Csaba utca 3. szám alatti Egészségboltban már kaphatóak a Szap-Pankák. Egyelőre csak a kemény szappanok, de hagytunk ott díszcsomagolásos szappant is, és le lehet adni náluk megrendelést, reményeink szerint minden héten fogunk vinni árut.
Az Életház Biocentrum nyitva tartása: H-P : 9.00. - 19.00.
                                                                 Szo: 9.00. - 14.00.
Telefonos rendelés vagy érdeklődés esetén a következő számot lehet hívni: 06/1/225-8533

Az Egészségbolt nyitva tartása: H - P : 10.00. - 20.00.
Telefonon érdeklődni  a 06/1/212-2542 számon lehet nyitva tartási időben
                                                 


2013. november 30., szombat

Webáruház?????NEM!!!

A XII. kerületben működik termelői piac, amelynek mindeddig aktív tagjai voltunk. Voltunk, mondom, mert olyan feltételek elé állítottak minket (és nemcsak minket), amelyet sem nem tudtunk, sem nem akartunk teljesíteni. Ezért a piacot működtető Termelői.hu Kft tulajdonosai egyszerűen kizártak a piacról. Ez a történet azonban megér egy megosztást.
A termelői piacon a termelők helypénze 16.100 Ft, ez öt napot fedez, hétfőtől(ami ugyebár nem egy aktív piaci nap) péntekig. Ha nem ezt választja a termelő, akkor 4.800 Ft. Csak megjegyzésként mondom, hogy Törökbálinton 1.000 Ft, Diósdon pedig nem kérnek helypénzt, a Nagyvásárcsarnokban 1.300 Ft-ot fizetünk. Mivel csak a szappant tudtuk rendszeresen árulni, a sajtot csak elvétve(mert volt másik sajtos, így nem engedték), a heti helypénzt Géza 7.500 Ft-ra alkudta le, ami a heti bevételeinket tekintve nagyjából elfogadható volt.
De a magas helypénz nem volt elég a Kft. tulajdonosainak. Kigondoltak egy félévente fizetendő 60.000 Ft-os, ún. regisztrációs díjat, amelynek a befizetése feltétele a piacon való részvételnek. Ez az összeg a következőket takarta többek között: - a termelők képzése. Nos, úgy gondolom, három főiskolai végzettség után én most nem szeretnék képeződni, egyszerűen nem fér bele a napi gyakorlatomba. Ráadásul termelőként minden papírom megvan, ami szükséges, szeretném én eldönteni, hogy szükségét látom-e képzésnek.
                                                         -a piac reklámja, programszervezés a piac népszerűsítésére.  Nyilván szükséges reklámozni egy piacot, ezzel egyetértek, de az összeget erre sokallom.
                                                          -webáruház, azaz online vásárlási lehetőség. És ez kicsapta a biztosítékot. Határozottan elutasítom, hogy a piacon való részvétel feltételéül szabják nekem, hogy kötelező részt vennem a webáruházban! A piac feladata ugyanis nemcsak a média által unalomig hangsúlyozott "jusson-el-a-termék-frissen-a-készítőtől-a-fogyasztóig" szlogen, hanem közösségteremtés, közösségmegtartás is. A mai elidegenedő világunkban egyre nagyobb szükség van ezekre a lehetőségekre, amit az online vásárlás éppen keresztüllő. Mert személytelen, csak a vásárlásra koncentrál, és elidegenít. Nem rossz a lehetőség, csak nem a piaci termékeknél. Sajnos az egyeztetésen, amelyet Kovács Lajos alpolgármester úr összehívott, erre annyi választ kaptunk, hogy erre igény van. Arra persze, hogy kinek, nem kaptunk választ, de azt kell mondjam, van igény az erőszakos filmekre is pl, de ettől még nem elégítjük ki mindenáron azokat az igényeket, amelyek nem jófelé visznek. Vagy ebben is "pénz beszél, kutya ugat? "
Szóval nem fizettük be(nem is tudtuk volna befizetni) ezt a 60.000 Ft-os összeget (az eredeti határidő dec. 15. lett volna, de önkényesen előrehozták nov. 25-re), ezért a Kft tulajdonosai kizártak a piacról. Figyelmen kívül hagyva azt a kemény munkát, amivel hónapok óta a férjem hajnaltól sötétedésig építgette a piacunkat, készülve a decemberre, és figyelmen kívül hagyva a vásárlói igényeket, amelyekre a rengeteg pozitív visszajelzés alapján joggal számíthatott a piac. És azt is, hogy a termelők nem boltosat játszanak, mert nem volt gyerekszobájuk, hanem a megélhetésünkért dolgozunk.


És most ki vagyunk dobva!
Kérem, hogy aki a termékeinket vásárolta, és megelégedéssel használta azokat a XII. kerületben, tegye meg, hogy egy reklamáló levelet küld Kovács Lajos alpolgármesternek, aki az Önkormányzat részéről felelős a piac működéséért! Mert szerintünk méltánytalan és abszolút rugalmatlan az a hozzáállás, ahogyan Takács Ildikó és Kaszás Attila, a Termelői.hu vezetői eljártak az ügyben (az Alpolgármester úr jelenlétében)!
Ezúton is köszönjük mindazoknak a vásárlóknak a kedvességét, akik vették a fáradtságot, és szóban vagy írásban jelezték elégedettségüket a termékeinkkel kapcsolatban! Áldott karácsonyt kívánunk mindannyiuknak, amennyiben nem tudunk többet találkozni! :)

2013. november 19., kedd

Nyuszi, hopp :)

Kijöttek a kisnyulak a fészekből. :) Már csak egy piszkos kis szőrkupac emlékeztet a hajdani fényes - fehér, puha - meleg nyuszifészekre. Valószínűleg a kisnyulak is a kamaszkorba léphettek, hogy ilyen rendetlen és piszkos a szobácskájuk...Aztán ők is nyuszimamák, nyuszipapák lesznek, és kezdődik a fényes - fehér, puha - meleg időszak újra, csak majd ők csinálják, és a kölykeik fogják összepiszkolászni. :) Valahogy ismerős helyzet, nem?




2013. november 10., vasárnap

Apály...

Bekövetkezett az esemény, amit minden évben várunk, és amit minden évben sajnálunk is egyszerre - apadnak a kecskék. Még nem teljesen, de már majdnem.
Kettős dolog ez. Részben várjuk, hiszen hidegben télen, sötétben nem annyira jó kibújni nap, mint nap a meleg szobából, hogy kimehessünk fejni. Ha esik, ha fúj. Ha havazik, ha csupa jég minden, ha belefagy az orrunkba a lehellet, ha ónos eső miatt csak majdnem négykézláb lehet felvergődni az állatokig...soroljam még? Olyanok ezek az élmények, mint a katonaság, mint a szülés :) Meg kell csinálni. Akkor kellemetlen, nehéz, fájdalmas vagy jeges, de ilyenkor mindig azzal biztatom a családom eseményben résztvevő tagjait: jól jegyezzék meg, amit csináltak, hogy mesélni tudjanak majd az unokáiknak róla, amikor nagymama vagy nagypapa korukban a tűz mellett üldögélnek a hintaszékben, lábukat egy kockás plédbe bugyolálva, és apró, csillogó szemű, csodálattól tátva maradt szájú csemeték ülik őket körbe a lábuknál. "Nagyi, mesélj arról, amikor még kislány voltál!" :) És akkor el lehet majd mesélni, hogy bizony fejszével vágtuk a fát a tüzeléshez - és olykor-olykor megszaladt a kezükben a szerszám, és a lábszárukba szaladt. Vagy a március 15-i nagy havazást, amikor megállt az élet az országban, de nálunk nem, mert még aznap délután is születtek kiskecskék, és milyen jó, hogy leszigeteltük az ólat délelőtt a hófúvásban, mert így megmaradtak és rendben is voltak szerencsére.
Vagy amikor először meghoztuk a lovat, és akkora hatalmas volt!

Vagy Balambért, amint elcikkan a gereblye elől.


 És az újszülött kacsákat. A kidőlt hársfát, ami átért az úton, és épp a szembeszomszéd kapuja előttig ért a koronája csúcsa.







 A kisnyulakat, akik tényleg fészekben születnek. :)
Az új kecskét, aki még nem hallgat a nevére, és fél bejönni a fejőállásba, ezért az egész család testületileg őt kergeti a jeges udvaron, sötétben, süvítő szélben, a többi kecske rohangálásától nehezítve. Tisztára, mint egy számítógépes játék Level 4 szintje, csak élőben. (Nem mindig díjazzák a humoromat azért :) )
És sajnáljuk.-om. Mert leginkább én, hiszen nincs tej, nincs sajt. Pedig nagyon szeretek fejni, nagyon szeretek sajtot készíteni. Ez egy csoda számomra, és mindig is az marad! A tej, a fehérjeszerkezet, az oltó működése, minden. Szemlélődő ima. A Teremtésben lévő rend. Mindennapos csodák, mindennapos rácsodálkozások. Ugyanakkor azt is tudom, hogy amint a természetnek szüksége van a megújulásra, pihenésre, úgy nekem is kell a január ahhoz, hogy februártól újratöltve tudjak elletni, ápolni, gondoskodni. El kell olvasnom a könyveket, amiket egész évben az éjjeliszekrényemen gyűjtögetek, meg kell néznem néhány filmet - limonádét és komolyat, sütnöm kell kenyeret a kályhában, süteményeket és finomságokat, kitalálni, hogy a nem létező pénzből hogyan vezessem úgy a háztartást, hogy sem az állatok, sem a gyerekek ne érezhessék, hogy szükség van, mert anya mindig frissen sült zsömlével várja őket - ugyanis liszt még van, pénz már nincs kenyérre, de élesztőre még futja :)
Aztán eljön a február, és elindulnak a kiskecskék kifelé, és onnantól kezdődik (nekem) a tavasz :) Izgalmak, feladatok, kihívások, amiket az élet nap, mint nap elrejt a napsugarak, esőcseppek, szélsüvöltés vagy épp a nyári szellő közepébe, amint az öreg diófa leveleit nézem a vasárnapi ebéd után, a hintaágyban hanyatt fekve. Szép és örömteli. Nehéz és nyomasztó. Új és izgalmas. Régi és unalmas. Nemszeretem és elegemvan. Bárcsak és talán.
ÉLET!

2013. október 28., hétfő

Fordult a kocka...

Még nincs vége a szegény tenyésztő mepróbáltatásainak. Ma reggelre megint le volt verve egy deszka a kerítésről. Gyanakodva néztem körül, de Balambér a kék madzagja végén épp egy kiszökött gidalányt próbált becserkészni, tehát esélye sem volt annak, hogy ő lett volna megint a tilosban. Tettes híján le kellett zárnom a nyomozást, méghozzá gyorsan, mert ezek a gidák - szégyenszemre - ott köröztek a bak körül, incselkedve és farkincáikat huncutul billegtetve a popsijuk felett. Megint jött a tál kukorica - lassan kezdem azt gondolni, hogy ezért a plusz adag abrakért csinálják a dolgot, látva, hogy mindig megjutalmazom a pimaszságukat...És aztán elkapdostam a kislányokat, amit eléggé zokon vettek a hangjukból ítélve - de hát én vagyok a gazda. Szerintem...

2013. október 25., péntek

Egyszer volt Budán kutyavásár...

...azaz Balambér egy helyes, kék kötelet kapott a szarvára. Nem nagyon szereti, pedig a kék fiús szín, és ez a kötél elég hosszú is ráadásul, de Balambér szerint nem eléggé. Nem ér el ugyanis a kislányokig.
Az történt ugyanis, hogy reggelre le volt verve egy másik deszka a kerítésből, és bár a bakkecske kint tartózkodott, de az összes kislány is kint tartózkodott vele együtt. Ami ugye nem annyira praktikus a tenyésztő elgondolása szempontjából. Nem szeretem megkötni vagy bezárni az állataimat, de ebben az esetben nem volt más választásom, ha nem akartam gallyra vágni a gidáimat. Úgyhogy Balambér egy hosszú, kék madzag végén üldögél mostanában, és nem szereti.

2013. október 24., csütörtök

Idegen nyelven - azaz nincs mindig langyos tavaszi idill

Szép tavaszi őszünk van, rügyeznek a fák, énekelnek a madarak, és Balambér, a kecskebakom úgy érezte, hogy épp ez az idő a legalkalmasabb egy kis kalandra. Ugyanis betört a gida-lányokhoz. Ami ugye majdhogynem liliomtiprásnak számítana még. Ott kezdődött, hogy leverte az egyik kerítéslécet, és azon nyújtózkodott befelé. Akkor mentem éppen etetni a lovat, hát látom ám Balambért a tilosban. Fogtam egy kalapácsot gyorsan, hogy visszaszögeljem a lécet, egyúttal fogtam a gereblyét is, és elmagyaráztam vele Balambérnak, hogy helytelen, amit csinál. Nagyon művelt kecskéim vannak, értenek idegen nyelven - például gereblyéül - mert Balambér pillanatok alatt bűnbánatot gyakorolt, és kihussant a szerájból. Nyomában a szintén gereblyéül tudó gida-lányokkal, akik félreértvén a helyzetet, szintén kiviharzottak a kerítés-likon. Na, erre lettem igazán mérges, mert a gidák sokkal jobbat futnak százon, mint én, és akkora nagy területen esélyem nem volt elkapni őket. Jobbat nem tudtam kitalálni, mérgemben Balambér után küldtem a gereblyét. Helyette azonban a kerítést találta el fejjel szegény szerszám, és megelégelvén a megpróbáltatásokat, elvesztette a fejét. Magamban mérgelődve a gereblyét is Balambér számlájára írtam, és elmentem egy tál kukoricáért, hogy elkapjam a kicsiket. Mire visszaértem, mit látok - Balambér épp az egyik kicsire ugrott rá! Teljes súlyával, nyilvánvaló párzási szándékkal. Szegény kicsi persze összerogyott a böszme bak súlya alatt, és úgy is maradt. Megijedtem, hogy most aztán még a gidámat is megdöglesztette ez a bakkecske, odaszaladtam - addigra persze Balambérnak hűlt helye volt csak - nagyon megtanulhatott gereblyéül. Szerencsére a kicsinek nem lett baja a korai bepárzáson kívül. Leizzadtam, mire mindenki a helyére került...
Ez egy ilyen dolog - nincs mindig langyos tavaszi idill...

2013. október 22., kedd

A gyúróikecske "krémje"

Sokan kérték, kérdezték már az elmúlt néhány évben, amióta kecskézek, hogy mikor készítek már krémet kecsketejből. Eleinte a sajttal voltam elfoglalva, majd a szappannal kísérleteztem. Most már mindkettőben van annyi gyakorlatom, hogy megpróbálkoztam a krémkészítéssel is. Kezdetben gőzöm nem volt, hogy hogyan lesz a tejből krém - ez egy misztérium volt számomra, nagyobb, mint a szappané annakidején. Aztán utánaolvastam pár helyen, és még nagyobb misztériumnak éreztem, és még kevésbé értettem belőle valamit is. De úgy látszik, kissé lassan érő, érlelődő típus vagyok, mert miután abbahagytam az utánanézést, és elkezdtem tűnődni az olvasottakon, szép lassan körvonalazódott a kép - azaz a krém.
Nem lettem avatott ismerője a szakmának, és bevallom, sokszor tanácsot kértem Paroda Henitől, aki viszont avatott szakértője a szakmának, és minden alkalommal azonnal és türelmesen válaszolt az alighanem néha butácska kérdéseimre. De megszületett a krém, csupa-csupa természetes összetevővel - a jelenleg használatos az elsőnek némiképp módosított változata, és mindjárt három formában is elkészítettem: kecsketejsavóval(ez a legkevésbé zsíros), kecsketejjel (ez közepes, és az egyik kedvencem) és csalános kecsketejes formában, ami ekcémára, kisebesedett bőrre nagyon alkalmas, hámosít, nyugtat - kipróbálva! :D A héten még citromfüvest is tervezek csinálni, kíváncsian várom a teszteredményeit! :)
És íme a krém (képe) :)

2013. október 19., szombat

Kiskacsa fürdik sárga edényben...:)

A faluban egy ismerősünknek elült egy tyúkja. Ez már önmagában is esemény, mert a mai "gépi" tyúkok nem ülnek el, nincs benne a programjukban. Ismerősünk végigjárta a faluban a tyúkosokat, hogy kinek van fias tojása, de úgy látszik, ma már nem divat kakast tartani, mert nem talált. Mesélte nekem ezt a történetet nagy búsan, nekem meg volt épp öt kacsatojásom, és hát fiasak, mert minden nap látom az emeletes kacsáimat, naponta többször is. :) Hát odaadtam, ha lesz belőle kiskacsa, majd osztozunk. És hát lett. 3 napja keltek ki, még akkor reggel felhozott nekünk kettőt. Az egyik elég kis gyenge volt, nem állt a lábán, laposkúszásban közlekedett, mert a feje kicsit nehéz lehetett, de élt. Betettem a szappanos szekrénybe, föléjük egy asztali lámpa melegíteni, kerestem finom, friss füvet az udvarban, vágtam nekik ollóval kis fecniket belőle, és tettem nekik inni is, meg egy kis darát. Köszönik szépen, jól vannak, a gyerekeim percenként megállnak mellettük, hogy de cukik - és tényleg azok! Ahogy esznek, ahogy kinyúlva alszanak a lámpa alatt, vagy épp a pléd egyik redője alá bújva...És ahogy isznak! Pár órásak voltak csak, és már nyelték a vizet, mint a kacsa a nokedlit :) Csináltam egy videót róluk - sajnos a melegítő lámpa bekavar picit, de nagyon tündérek amúgy. A végén még pár csippantást is megeresztettek. :)

2013. október 17., csütörtök

A kecske is költözőmadár? :)

Vasárnap elkezdtük lebontani a kecskék régi ólját. Ezzel párhuzamosan bekeríteni a karámjukat. Ezeken a képeken még munkában a csapat.



Késő estig dolgoztunk a hidegben, egy szögbelépés és egy bőrsérülés a tenyéren volt a mérlege a munkának.
Az ól maradéka még áll, mert Rómeót az választja el a külvilágtól - különben szabadon kószálna a kertünkben egy ló :) De már nem sokáig.
És ez pedig a kilátás az új fejőállásomból, ami még csak idézőjeles fejőállás, mert kissé még huzatos - hiányoznak az ablakai - főleg nekem, mikor olyan szeles, esős idő van, mint tegnap este. De remélem, hét végén meglesz ez is, és a szigetelés is. Már látszik az alagút vége :)
Itt pedig már a tulaj birtokbavétele látszik :) Nagyon tetszik a kecskéknek az új lakás!

2013. szeptember 14., szombat

Piac? Piac!

A gazdálkodás egyik sarkalatos - nagyon sarkalatos - pontja a piacozás. Sokan itt adják fel a dolgot, mert  vagy nincs idejük az általuk készített terméket piacra vinni, vagy nem tudják, hogyan fogjanak hozzá, vagy szégyenlik, hogy az ismerősök látják őket árulni - pedig az általuk készített termék jó, megállná a helyét a piacon.
Jól piacozni csak azzal a szemlélettel lehet, ha tudom, hogy érték, amit csinálok. Hogy nem tesz alárendeltté az, hogy értékesítek. Egy silány minőségű, kínai terméket én sem vinnék piacra, mert másnap visszajön a vevő, és megkérdezi tőlem, hogy miért nem mondtam, hogy ez a cipő "egyszerhasználatos"? De csak ha jó humorú vásárlóról van szó. Ha nincs humora, akkor a fejemhez vágja a "cipőnek eladott tárgyat". És igaza is van.
Piacozni csak úgy szabad, ha hiszek a termékem értékében. Mert értékes. Értékesíteni - sajnos - sokan tudnak. Kit ne hívtak volna már föl újságtól, hogy vegyen előfizetést, biztosítótól, hogy kössön biztosítást, alapítványtól, hogy támogassa a szegény, vak, béna, leukémiás vagy egyéb gyerekeket - és mellesleg az alapítványt...Mindenkinek tele a hócipője ezekkel az "értékesítésekkel". Sajnos sokan lelkiismeretfurdalás nélkül eladnak bárkinek bármit - én ezért jöttem el a mobiltelefonos cégtől.
Viszont nagy kedvencem a piac! Ez az a hely, ahol a legtöbb visszajelzést kapom arról, hogy a termékem jó. És ez fontos számomra. A minap Géza piacon volt Budapesten, amikor a következő párbeszéd játszódott le közte, és egy kedves hölgy között:
-Jó napot, kívánok, kecskesajt, ismeri?
-Igen, igen, ettem már, de nem szeretem.
-Nem szereti? Miért?
-Túl erős az íze, és büdös is!
-Ez nem az, kóstolja meg!
-Nem, nem köszönöm, nem kérek.
-Kóstolja csak meg, higgyen nekem, nem fogja megbánni! :) (Közben kínálja a sajtfalatot)
-Nem, tényleg nem.
-Csak ezt a falatot! Próbálja ki!
-Na jó, de nem fog megharagudni, hogy ha azt mondom, hogy nem ízlik?
-Nem, nem, de biztos, hogy ízleni fog!
A hölgy megkóstolta a sajtot - és mondanom sem kell a végeredményt. :) És ezek a jelenetek minden piacon megismétlődnek, némi változtatással. A kifogások, hogy a kecskesajt büdös, erős ízű, stb, sokszor egy rossz gyerekkori emlékből származnak - törzsvevőim egy része ebből a "körből való - vagy egy rossz felnőttkori emlékből, ami egy nemtörődöm termelőtől származik, aki nem figyel a tartási, fejési vagy készítési körülményekre, és rövid távon gondolkodik - most eladjam a termékem. Hogy másnap, egy hét múlva, egy hónap múlva az a vevő már messze elkerüli az asztalát, erre nem gondol. Sokat ártanak nekem is ezek a "termelők", és gondolom, nemcsak nekem, hanem az országban szerte található sok-sok, finom és nem büdös sajtot készítő "kollégámnak".
A piac tényleg élmény, habár vannak hátulütői. Ezek egyike pl. az időjárás, a másik a betegség. És van, amikor ez a kettő összekapcsolódik. Mint ma is.
Csütörtök este "lerobbantam", bár akkor még csak a fáradtságnak tudtam be az állapotomat, nem betegségnek. Egy-egy ilyen hétvégi piac megszervezése és lebonyolítása - ki hova megy, mit visz és miben - nem egyszerű feladat, pláne, ha ketten háromfelé kellene menjünk. Aztán péntek délután, a törökbálinti piacon világossá vált számomra, hogy ez bizony nem fáradtság, hanem alighanem tüdőgyulladás. Utoljára kisbabakoromban volt. Sajnos egyrészt addigra már nem rendelt az orvos, másrészt a piac akkor is piac, és meg kell tartani. Utána lehet ágynak dőlni. Mert ez a megélhetés. Szóval a betegség, és ehhez ez a remek idő! Egy egésznapos, országos eső! Pacallá áztunk. Bianka, aki szintén ott volt az édesanyja termékeivel, csinált rólam egy fotót, de azt hiszem, ez nem adja vissza azokat az állapotokat, amiket én láttam a sátorban - minden csupa víz volt, még a sátor közepén is. A sajtot letakartam nejlonnal, de a szappant el kellett raknom, a terítő tocsogott, a cipőmben ebihalak úszkáltak a lábom alatt, és csak azért nem fagytam meg, mert a "szomszéd" húsárus,Karcsi, akit Törökbálintról ismerek, kölcsönadta a kabátját.
Íme a piac:)


Istálló épül - épülget :)

Tavaly megálmodtunk egy istállót, amire aztán pályáztunk, de az előfinanszírozás hiányában végül nem valósult meg. De a siránkozás nem az én műfajom, habár akkor nagyon bántott a dolog - és elkezdtük felépíteni majdnem ugyanazt, de fából. Önerőből. Már majdnem áll teljesen. Önerőből építeni többféleképpen lehet. Mi azt választottuk - magad, uram, ha szolgád nincsen - hogy minden egyes deszkát kézbe véve lecsiszoljuk, lefestjük, felszögeljük. Nem gondoltam, hogy ez ekkora munka lesz, július óta csináljuk :) Hát, nem vagyunk sem ácsok, sem kőművesek, meglátszik, hogy nem szakember készíti, biztosan nem kapnánk mestervizsgát egy szakiskolában - de a mienk. Mekkora öröm, amikor egy-egy szakasz vagy munkafolyamat elkészül! Mindig eszembe jut az ól, amit a nagyapám épített anno nekünk - aminek a bontásáról írtam is - hát, ez az istálló kicsit hasonló lesz ahhoz, már ami a megítélését illeti. Mert a munka kivitelezése nem olyan szakszerű, mint nagyapám estében volt :) De hát ő kőműves volt, amellett mindenhez értett, mi meg...nos, nem vagyunk azok. De az épülő istállónkat nagyon szépnek látjuk. :)
Amikor elkészültünk egy résszel, ami eredetileg a tyúkoknak lett szánva, bementem - hát, még lakni is szívesen laknék benne, olyan szép!
Az utolsó eső előtti napon, amikor a deszkákat festettem, ezt láttam :) :

2013. szeptember 10., kedd

Mire jó a polcos szekrény a padlásról?

Férjuram 14 éve dolgozott egy multinál vezetőként. De mint minden vezetőnek, neki is volt vezetője. Új. És ahogy az lenni szokott sokszor, a hiányzó szakértelmet nem pótolni akarta az illető saját magánál, hanem inkább kirugdosta azokat, akik nálánál jobban értettek a dolgokhoz - így nem tűnt fel a saját hiányossága másoknak. Különösen, mert a közvetlen főnöke a sógora volt. Aki szintén hasonlóképpen cselekedett anno.
És hát valamiből élni kell, így aztán belefogtunk egy bővítésbe, ami a sajt- és szappandolgot illeti. Nyáron ugyanis uborkaszezon van az állásajánlatokban, de az embernek élnie kell akkor is. Június volt.
 Szóval, elkezdtem számolni. arra jutottam, hogy ha a hét minden napján csinálok szappant azokban a dobozokban és formákban, amivel eddig dolgoztam, akkor majdnem megélnénk valahogy. Persze ebben még nincs benne a piac, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz. Egyelőre e gyártás a kérdés. Elfilozofálgattam a dolgon, mivel a három szappanadagom, amit készíteni szoktam (két fiók és néhány szilikonforma) megtöltése több, mint fél napot vesz igénybe - hát ez nem látszott járható útnak. Akkor mit csináljak? Felmerült, hogy asztalossal csináltatni kéne még ekkora formákat, mint a fiókom. Na, az aztán szép lehetett volna. Már nem fél napom megy el, mire megtöltöm mindet, hanem a 24 órából akár 32 is. egyszóval lehetetlennek tűnt. Ráadásul anyagilag sem volt megvalósítható. Na, gondoltam, felmegyek a padlásra, annyi minden van ott. És lőn. ÉS IGEN! MEGTALÁLTAM! Egy régi gyerekszobapolcunk, amit majd 20 éve csináltattunk. Amikor megláttam, azonnal tudtam, hogy ő az. Megmértem, osztottam, szoroztam a mennyiségeket, és igeeeeen! Mivel kivehetők a polcai, így magamnak állítom be, hogy több, különböző szappant akarok csinálni, vagy egy nagyot. Ma már használatba is vettem. Íme az eredmény:
Beletettem az egyik régi dobozomat - csak az összehasonlítás kedvéért :)
A kép magáért beszél :)

Legyek, pókok, darazsak!!!

Amikor elkezdtem írni a blogot, eleinte automatikusan azokat az eseményeket írtam meg, amelyek tetszettek, örömet okoztak vagy viccesek voltak. Aztán valaki írt nekem egy olyan e-mailt, amelytől rádöbbentem: becsapom azokat, akik a gazdálkodásról akarnak olvasni élőben. Merthogy nem mindig kék az ég, nem mindig orgonaillat lengedezi be a tájat, nem mindig zöld a fű és nem mindig van ideális 22C fok. És elkezdtem írni azt is, ami nem ideális. Persze nagyon nehéz a nehézségeket az én tollamból is akár nehézségnek látni, mert egyrészt számomra ezek a dolgok nem gondot vagy problémát, hanem megoldandó feladatot jelentenek, izgalmas, érdekes kihívást - másrészt aki csak olvassa a március 15-i bejegyzésemet a hóviharról, az sosem fogja tudni a valóságot, amikor az üvöltő szél- és hóviharban ketten a férjemmel próbáltuk szigetelni az ólat a minden résen beömlő hó elől, és védeni a már megszületett és éppen aznap születő gidákat a hidegtől. Nem fogja tudni, milyen az, hogy nem érzem a lábam, mert már rég elfagyott, de legalább már nem fázik, és nem fogja látni azt a fehér homályt, ami a külvilág, miközben apró szögeket adogat valakinek, aki szintén fehér homályt látva próbálja beverni azokat, hogy a meleg kartonokat odaszögezze a résekbe, amelyek jelenlétéről mindeddig nem is tudtunk...De nem fogja érezni azt a szaunameleget sem, amit az amúgy télen nagyon jó szolgálatot tevő OSB lemezek nyomnak, mint a radiátor, a nyári 42 C fokos melegben. És akkor jönnek a legyek! És a pókok, meg a darazsak. De azok kevésbé zavarnak. Szóval jönnek a legyek. Nyár elején feltettem egy tuti kis szúnyoghálót a fejőállásom ajtajára, mert előrelátóan arra gondoltam, hogy ez majd megvéd a legyektől, azt a néhányat meg majd lecsapom, lelégyirtom, amelyik áttör ezen a dupla rétegű védővonalon. Ez így is ment elég sokáig, majdnem júliusig. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült megakadályoznom a légyinváziót, mert amikor az embernek olyan részein is folyik az izzadság, amelyeket társaságban nem illendő említeni - hát akkor nagyon nem hiányoznak a zümmögő légytömegek, amelyek nemcsak a kecskéket, de a fejőembert is csípik, bosszantják...
 Szóval július volt, amikor a kismacskák úgy döntöttek, hogy birtokba kezdik venni ezt a kertet, a hozzá tartozó ingatlanokkal együtt. És rájöttek, hogy a fejőállásban van egy kis tálka, amelyikbe csurran-cseppen a nagycicáknak egy kis tejecske. Eddig nem is lett volna baj - már ami engem illet, mert a nagycicáknak igenis baj volt, hogy a kicsik elitták előlük a jussukat, holott pedig amúgy is megvolt a napi szopizásuk. A baj ott kezdődött, amikor a kicsik jóllaktak. Ez lett a következménye annak, hogy kicsit körbenéztek az "irodámban", ahogy a férjem nevezi tréfából a fejőállásomat. ("Megkezdted már a rendelést?" ezt szokta kérdezni tőlem, ha kimegyek fejni :) )
Szóval itt a következmény:















És akkor jöttek a legyek...

2013. augusztus 25., vasárnap

A ló humora

Néhány nappal ezelőtt, amikor az esti lovagláshoz készültünk, a két lányom szokás szerint elkezdte fellocsolni a pályát, hogy ne nyeljük a port se mi, se a ló. Ez úgy néz ki, hogy a kecskéknél lévő csapból megtöltik a kannákat, bemennek Rómeóhoz, és a locsolórózsával belocsolják a területet. Ezt ismétlik addig, amíg a teljes terület vizet nem kapott.
Rómeó aznap vicces kedvében lehetett, mert az első kanna víz bevitele alatt beállt az ajtóba, és amikor a lányok ki akartak menni újabb kanna vízért, feléjük kapott, feléjük csípett a szájával. Hiába próbálkoztak hát kimenni, Rómeó nem hagyta. Állt ott rendületlenül. Én éppen fejtem a kecskéket, így hát szóltak, hogy "Anya, helyzet van", de épp nem tudtam segíteni. Mondtam, hogy próbálják megoldani. Kb. 5 perc múlva könyörgőre fogták, hogy "Anya, szabadíts ki!" Épp akkor végeztem az aktuális kecskével, kiengedtem hát, beengedtem a következőt, és kimentem. A következőt láttam: az ajtóban állt egy marhanagy fekete ló és röhögött. A lányaim meg próbáltak az ajtóhoz férkőzni, de Rómeó mindig odakapott feléjük, így aztán nem sikerült kijutniuk. Egyfajta társasjáték volt. Rómeó nagyon élvezte. Én is. Sajnos a lányok meg nem látták, hogy a ló röhög, mert hátrébb voltak, így ők kevésbé élvezték. Mindenesetre felmentő seregként bementem Rómeóhoz, hátratoltam és jól leszidtam, hogy mit csinál. Olyan bűnbánóan nézett rám, hogy teljesen egyértelmű volt, tudta, mit csinál :) A szeme szinte azt mondta: "Csak játszottam, már ez is baj?"
Ha nem a magam szemével látom, nem hiszem el, hogy így történt. De nagyon örülök, hogy láthattam! :)

2013. augusztus 6., kedd

Mióta vártunk erre! :)

Az első lovaglás Rómeón :)
Elsőnek Panna próbálta ki,


















a második utat a férjuram stoppolta le, a harmadik befutó pedig - némi rábeszélés után - Dia vollt. Aki pedig segítségünkre volt mindebben: Újvári Béla, akinek ezúton is nagyon köszönjük a sokrétű és azonnali segítséget! :) Én pedig futószáraztam - életemben először. Elmondhatatlan élmény, amint egyetlen apró szóra vagy jelzésre 600 kg tömör izomzat engedelmeskedik.:) Lép, üget, megáll. Ennél többet nem mertünk most csinálni a szűkebb hely és a meleg miatt, de ha elkészül végre Rómeó teljes kertje - hú, már alig várom!!!! :) 
Ez tényleg csodálatos egyébként, hogy az ember mennyire gazdája tud lenni a természetnek! Itt van ez a hatalmas ló, és engedelmeskedik nekem.Mert ember vagyok!
 Ma amúgy megint meglépett -  leszedett egy deszkát a kerítésből,ami picit csálé volt, és az alacsonyabb palánkon egyszerűen átugrott :) Arra kaptam föl a fejem, hogy az egész kert megrázkódott, ahogy Rómeó földet ért a kecskék felőli oldalon :) És persze azonnal vissza is ment, ahogy odaértem, és kaput nyitottam neki...Egyszerűen tudja, hogy kell. Pedig egyetlen laza mozdulattal fellökhetne, de nem. Engedelmeskedik :) És 600 kg! Fantasztikus!:)

2013. augusztus 5., hétfő

Kánikula és a mindennapok...

Lassan, de biztosan növekszik az állatállomány, habár nem egészen így terveztük. Az istállók készülnek, a jövendő lakók várakoznak ideiglenes lakóhelyükön. Szombat este újabb két befutóval gyarapodott az állomány, két nyuszi érkezett, egy foltos és egy fekete. A fekete nyuszi a Hatun nevet kapta, a tarka nyuszi még nem lett elkeresztelve, a bőség zavara miatt. A két nyuszi egy alomból való, mindketten lányok, a, és gyönyörűek. :)
 És nagyon-nagyon melegük van. De hát kinek nem?



A kecskék is jobbára az árnyékban pihegnek. Tejet alig adnak, egyedül akkor mutatnak aktivitást, ha úgy látják, a másik jobb helyet talált az árnyékban, mint ők - a szomszéd árnyéka mindig zöldebb:) Ilyenkor aztán megvívják jogosnak nem nevezhető harcukat, majd lerogynak a megszerzett - vagy eredeti - helyükre, és tovább pihegnek kérődzve.






Emma, a kis vagány csaj egyedül az, aki szomszédol. Ő Rómeó barátnője - szigorúan csak baráti alapon. Ahányszor megyünk ki hozzájuk, annyiszor van Emma odaát a lónál. Együtt esznek, talán még beszélgetnek is...






Ma Rómeó ismét találkozott szívszerelmével, Felhővel. Elég bánatosan nézett a lóhölgyek után, sőt, nemcsak nézett, hanem méltatlankodva kiabált is, amiért nem mehetett utánuk. Lassan mi is megtanuljuk a különböző hangjelzéseit :)Amikor messziről meglát minket, tudja, hogy friss víz és fincsi széna érkezik, esetleg egy kis nyalánkság - sürgetően kiabál és morog. Amikor a kecskék lucernaszénát kapnak, és megérzi a szagát, követelőzve kiabál, toporog, amíg nem kap belőle egy kicsit ő is. Ma a szomszédban szedték össze a pár napja lekaszált lucernát - hát nem ott zörgette a kerítést toporogva, amíg neki is dobtak át egy nyalábbal? :) De a legjobb a szabadulóművészi tehetsége. Rájött valahogy, hogy a kapuját ki tudja nyitni, és akkor kikirándulhat a kecskékhez. Első két alkalommal véletlenül, aztán már sportot űzött belőle. Először is odaáll az ajtóba - ez egy szokásos beállás. Körülnéz. Ha tiszta a levegő, odadől az oszlophoz. Megint körülnéz, majd nyom egyet a vállával, és aztán "csodálkozva" nézi, amint a kapu - zárt riglivel - lassan szélesre tárul. És ha már nyitva a kapu, hát megnézi, mi van a kapun túl. De amikor meglátjuk, és határozott léptekkel felé indulunk, hogy visszahajtsuk, bezzeg azonnal tudja, hogy tilosban jár! Még oda sem érünk, már rongyol vissza a helyére, és úgy néz ránk, mintha azt mondaná: "...az a fránya kapu, hát nem kirántott a kecskékhez?"
Nagyon izgalmas nap mint nap így látni az állatok "humorát" :)

2013. július 30., kedd

Ki szeret engem?


 Állatsimogatás - még félkész állapotban a bemutató, de a lényeg már megvan :)
Mind a gyerekek, mind a kecskék, sőt még Rómeó is nagyon élvezte a váratlan népszerűséget, a sok finom almát és dinnyehéjat. :)


2013. július 20., szombat

Új lakó :)

Kedden új lakó költözött a kertünkbe. Olyasvalaki, aki sosem járt még nálunk. Sosem álmodtunk arról, hogy valaha is hozzánk fog tartozni. És most itt van. Nyugdíjas éveit tölti velünk - Rómeó, egy szép fekete paripa :).
Kedd este érkezett. Tudtuk, hogy jön, készültünk is rá, de akinek még nem volt lova, nem tudja pontosan, hogy mire számítson. Ami azt illeti, napok óta készítettünk neki egy istállórészt - jóllehet, nem a végleges helye lett volna. Gyönyörű volt, új, pompázatos. Szerintünk. Még össze is néztünk az urammal - itt még mi is el tudnánk aludni, de szép is lenne! Na, Rómeó más véleményen volt. Nem lehetett bevinni. Illetve - mentségére legyen mondva - egyszer bejött a kedvünkért nagy nehezen, de egyből ki is ment, köszönte, de nem kért belőle. Így hát - némi felhámveszteség és csekély alkari zúzódások árán végül is visszavittük a kertjébe, amit addigra már alaposan körbejárt. Kb kétszázszor. Akkor végre megnyugodott. Evett, ivott, este lett és reggel, a második nap. A szomszédunkban lakik két bájos kanca, Felhő és Bambi. Rómeó meglátta őket, és herélt ide vagy oda, bizony beindult a szépséges lólányok miatt. Most a hátsó kerítéshez vájt árkot a fel s aláügetéssel. Panna egyszer bement hozzá, amikor nem figyeltünk éppen - ugyanis a kertje megnagyobbításán dolgoztunk a férjemmel - és hát Rómeó sem Pannára figyelt, rá is lépett a lábára. Sikított is egyet szegényke, mert szép darab ez a ló, jó öt mázsa. Szerencsére nem történt baja a lábának, nem tört el. Mázli. Végül a lólányok elvonultattak - becsukták őket éjjelre, Rómeó pedig lassan beletörődött a megváltoztathatatlanba, és elvonult vacsizni. Még aznap megoldódott a kertje megnagyobbítása, egy csodaszép deszkakerítéssel leválasztottunk egy részt a kecskék udvarából, így kétszer akkora helye lett a lónak. Nagyon boldog volt, és mi is megnyugodtunk, hogy már nem történhet nagyobb baja, mint hogy megázik. Esőről azonban szó sem volt aznap, és másnap még csináltunk neki egy szép, nagy, fedett színt, ahova beállhatott. Eleinte háttal ácsorgott a legtávolabbi kerítésnél, mert az uramat még nem nagyon ismerte akkor, és zavarta a betolakodás. Végül Pannával közösen kicsalogattuk a csigaházából némi alma, széna, és helybe hozott víz árán. Megfordult, megcsodálta a helyét, és minden rendben is volt. Már nem fordult be többet a fal felé. Sőt! Egészen kíváncsi lett, jött, megszagolt mindent, ott mászkált körülöttünk, figyelte az építkezést. Talán a szakfogásokat igyekezett ellesni :). Lényeg, hogy elkészültünk. Friss szalmával, feltöltött etetőládával nagyon hívogató kis hely lett. Rögtön birtokba is vette - odapisilt. :)
Aznap már csak egy apró meglepetés volt hátra -  a húgom két kislánya, Virág és Lori, a másik két lómániás jött megnézni a lovunkat. El is hűltek a méretein :). Rómeó nagyon örült nekik is - odajött, megszaglászta őket fentről lefelé és lentről felfelé is. Nagyon vicces volt. Kicsit megböködte őket az orrával, hogy lássa, biztosan állnak-e a lábukon, aztán továbbsétált. A kislányok csiripelése aztán kicsit hangosabb lett, és kezdte zavarni a lovat, idegesebben mászkált fel-alá, úgyhogy kiparancsoltuk a lányokat a lótól, és beparancsoltuk az ágyba. És este lett és reggel - harmadik nap.
Pénteken meg lett körmözve, de egyébként otthonosan viselkedett, a kötőfékbe is elsőre beletalált.
Ma pedig már rutinos ittlakóként követeli a jussát - szénát, almát, abrakot. Megismer mindannyiunkat, örül nekünk. Pannával nagyon bizalmas, odabújik, engedi, hogy átölelje a nyakát a gyerek.
Hihetetlen, hogy az élet miket produkál. Egy ló van a kertünkben!!!!! :)

2013. július 10., szerda

Gyúró kismacskái, egyesüljetek! :)

Nemrégen írtam az újdonsült cicacsalád(ok)ról, azután kiderült, hogy csak egy van. Mármint cicacsaládból. Tiszta krimi volt, ahogyan a kiscicák eltűntek, már lemondtunk a keresésükről, és egyszer csak előkerültek. Azóta idebent laknak. Nem vagyok igazán híve a dolognak, de az események kedvéért kivételt tettem. Csakhogy a pici macsekok nőnek, és a kis, szőrös kupac, amelyik olyan édesen összegömbölyödve és összekeveredve aludt a kis szőnyegén, most már szétválik hat eleven, örökmozgó és mindenre kíváncsi gazfickóvá. És mindehhez el kell képzelni azt az ártatlan és hatalmasra nyíló szemüket, meg az édes kis pofájukat, amikor felelősségre akarjuk őket vonni a kiborult tejesedényért, a szétszórt kajáért, a szétdobált cipőkért, amiben az éjszaka dolguk után igyekvő családtagok aztán barátságosan hasra esnek. Vagy a reggel  dolga után induló illető a cipőjébe akarván bújni, már mást talál benne.
Vagy éppen a székünk alatt - mellett - mögött - stb, egy nagy kupac macskát találunk, amint édesdeden összebújva szopás utáni alvásukat végzik. A legkülönbözőbb - és nyilván a legkényelmesebb - pózokba csavarva a testüket. Olyasmire kell gondolni, ami a leggumibb testű tornászoknak is csak évekig tartó kemény gyakorlással menne.





Néha már Csibészt is hagyjuk, hogy megismerje őket. Megszagolgatja a kicsiket és tüsszög. De nem bántja. Cirmi meg teljes nyugalommal szemléli a nagy kutyát. Cseppet sem fél tőle. Sőt, büszkén tekint szét népes fészkealján, mintegy bemutatva őket. "Látod, Haver, ezek a kölykeim. Ez itt Milka (köszönj szépen Csibész bácsinak!), ez meg Lilla. Ő itt Gombóc, az ott Cukika. És ezek itt..." (Na, ennek a kettőnek a nevét még nem sikerült kiszednem Cirmiből. Valószínűleg a tájszólása miatt nem értem :). De mihelyst megtudom, közzé fogom tenni őket is! : ) )






2013. június 23., vasárnap

Nagyfőnök

Már írtam arról, hogy a kecskék nyájban élnek, és a nyáj vezetője nőstény. Nálunk sincs ez másképpen, a kecskecsapatom vezetője Főnökasszony, a nagy, fehér, szarvas kecske. Az ő feladata az, hogy vigyázza a nyájat, a biztonságot és a rendet. Ennek a feladatnak maximálisan eleget is tesz, rendet tart a csapatban. Amikor verekedés tör ki, először megvárja, hátha lerendezik egymás közt a felek, és nem lesz túl hosszú életű a dolog. De ha elfajulna a konfliktus, akkor közbelép, és szétválasztja a verekedőket.
Ezt én már többször is megfigyelhettem élőben, de most először sikerült kamerával is rögzíteni. Ha nem magam csináltam volna a felvételt, nem is hinném el, hogy a kecskék ennyire intelligensek! :)
A verekedők: a barna kecske Őzi, akinek sebes a füle, és ez izgatja a többieket. A fehér kecske Kisfehér, és a kicsi fehér kecske, aki nem mer szemből támadni, csak orvul hátulról, Cofika. A nagy, fehér, szarvas pedig Főnökasszony.



2013. június 20., csütörtök

Morzsák

Első morzsa: Mindig történik valami. A legutóbbi cicás bejegyzés utáni napon Cirminek eltűntek a kiscicái egy kivételével. Arra gyanakodtunk, hogy Sziamiau hordta el, de bizonyítékunk nem volt rá. Az utolsó kicsit behoztuk a mamájával az előszobába - szerencsére Cirmos nagyon okos cica, szobatiszta. Először mindenáron vissza akarta vinni a kölkét az etetőbe. Aztán rájött, hogy jó neki itt bent, de hiányzott a társaság neki, így aztán amerre mentünk, jött utánunk és hurcolta a kölket is. Végül beköltöztettük a hálószobánkba éjszakára, napközben meg az étkezőbe, mert így nyugton maradt valamennyire. Néha kikéretőzött az udvarra, hajnalban is. A többi kicsi nem került elő. Eltelt másfél hét. kinyílt a kicsi szeme, édes volt, és a nyaka sem nyúlt zsiráffá, mert a mamája felhagyott a hurcolásával.
Tegnapelőtt a férjem és a fiaim át akarták rakni a kutya régi házát árnyékosabb helyre. És ahogy felemelték, hááááát - ott lapult alatta öt kis gombóc cica - Cirmi elveszett kölkei!!! És éltek! Sziamiau ellopkodta őket, és etette. Hogy ez hogy lehetett, azt nem tudom, de az biztos, hogy előtte egy hónappal párzott, tehát neki még nem születhettek kicsinyei. Talán elvetélt, és a pici cicák anyai ösztönöket keltettek föl benne, ahogy Cirmi megszülte őket...Ez most már nem fog kiderülni soha.
Cirmi tudhatott róluk egyébként, mert sokszor jött hívásra arról, ahol a kutyaház volt. Mindenesetre felnyaláboltuk a kicsiket, és bevittük a mamájukhoz. Látni kellett volna az örömét!!! Magához ölelte, nyalogatta az elveszett kicsiket! Azóta nem lóg ki hajnalban. A kicsik is megnőttek, már kezdenek szétmászkálni. Együtt a család. :)
Másik morzsa: egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Kece az ólban gubbaszt. ÉS ha épp nem, akkor a többi kecske őt csépeli. Hamar kiderült a turpisság : kötőhártyagyulladása volt. Valami belemehetett a szemébe a szénából. El kellett különítenem a többiektől pár napra, és kenőccsel kenegetni a szemét napi kétszer. Nem szerette. Nagyon nem! De meggyógyult :)
Harmadik morzsa: viszont Őzi azóta is kötözködött Kecével. Ma hajnalig. Addig kötözködött, amíg a füle - amiből tavaly kiesett a fülszám, és így lyukas maradt - beleakadt Kece szarvába. És hosszában kettészakadt. Pocsék látvány volt. Alaposan vérezhetett is a jelek szerint, de mire én kimentem, már elállt. De ettől nem lett szebb látvány. Le kellett fújni fertőtlenítő sprayvel, nehogy beköpjék a legyek - hárman fogtuk le hozzá. Mindenesetre elment a kedve a kötözködéstől...

Pályázat...

Megy az élet...Mit megy? Rohan, száguld! A kánikula nincs tekintettel az eseményekre.
Tavaly július végén írtam egy pályázatot, amelyen 12 millió Ft-ot nyertem - istállóépítésre. A bibi csak az volt, hogy a pályázat utófinanszírozott. Azaz kifizetik, ha megcsináltam. Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy bankról bankra jártam - ugyan, nem adnának pénzt 3 hónap erejéig, amíg az MVH kifizeti a pályázati összeget? Mert már minden startra készen volt - vállalkozó, hely, árajánlatok, költségvetés...És mindenhol azt a választ kaptam: ingatlanfedezet nélkül nem megy. Meg hogy túl kevés volt a tavalyi bevételem. Persze ez is relatív, mert a saját statisztikám szerint két év alatt megháromszoroztam a bevételemet, ami szerintem egy kezdő vállalkozás esetében egész jó arány - de a banknak kevés. Mindenhol megkérdeztem, hogy hiszen ezért pályáztam -  ha nem kapok bővítési lehetőséget, hogy legyen több a bevételem? Mindenhol széttárta a kezét - az amúgy nagyon kedves és szolgálatkész - alkalmazott, hogy hiszen érti ő az én problémámat, egyet is ért vele, de mit tud tenni? Nem vitatkoztam, minek vitatkozzak kedves ügyintéző hölgyekkel, akik mindent megtettek, amit tudtak. Megkérdeztem magánszemélyeket is - mindenki a kezét tárogatta szét, nem akartak kockáztatni.
Mi lett a vége? Nos, vissza kellett mondanom a 12 milliót. Biztosan vannak, akiknek ez nem jelentett volna akkora nagy ügyet - nekem nagy fájdalom volt. Egyrészt rengeteget dolgoztam a pályázattal, beleöltem sok-sok pénzt a tervbe, engedélyekbe, reménykedtünk - és ujjongtunk, amikor kiderült, hogy nyertünk! Aztán jöttek a bankok. És hiába mutattam a határozatot, hogy de hiszen nézzék, itt van az összeg az MVH-nál, megvan, kifizetik, mert én tényleg azt akarom megvalósítani, amit leírtam. Mert jó ötletnek tartom, hogy megmutatom hivatalosan is azt, amit eddig csak személyesen, emailben kértek tőlem - hogy hadd nézzék meg a gazdaságot, a kecsketartást, az állatokat! Hogy a tehén nem lila, mint a csokipapíron. Hogy a kecskéket lehet nevelni és hallgatnak a nevükre. És hogy általában az embertől nem kell, hogy féljen az állat, mert el tudom érni, hogy megbízzon bennem.
18-val vissza kellett mondanom a pályázatot, mert nem találtam finanszírozót.
Nagyon csalódottak vagyunk! Nemcsak a munkánk és a kidobott közel félmillió miatt, amit az engedélyek beszerzésére költöttünk, hanem a hozzáállás miatt. Van egy gazda - na jó, gazdácska, mert még sok tanulnivalóm van, amíg gazda lehetek - aki dolgozna. Van ötlete, van munkakedve, fel is tud már mutatni valamit. És van a bürokrácia, ami mindezt ellehetetleníti. Nagyon diszkriminatívnak gondolom ezt a rendszert - akinek amúgy is van pénze, hogy csinálja, az pályázhat. Akinek nincs, az nem pályázhat, mert a házát hitelből építette, és ezért nem jó ingatlanfedezetnek. Anélkül meg nem adnak pénzt, hiába van ott a  pénz a minisztériumban. Ráadásul az Uniótól kaptam volna, tehát nem is az ország pénze. Itt csak parkolt.
A tervemet azért megcsinálom - egy sokkal egyszerűbb formában, fából. Most ezen dolgozunk, ezekben a kellemes, kánikulai napokban. A földmunka kész, hamarosan letesszük az oszlopokat.
 Megcsináljuk! Akkor is!

2013. június 6., csütörtök

Hát még ilyet nem is láttam! :)

Ma hajnalban, amikor kimentem etetni és fejni - bocsánat, fejni és etetni, egyik macsek sem szaladt elém a reggeli tejecskéért. Cirmi esetében ez nem volt szokatlan, de Sziamiau mindig résen van. Mindig. De túl álmos voltam, nem tűnt fel. Fejés után azért megnéztem a kecskék etetőjének közepét, nem fiallt-e oda valamelyik, de üres volt. Hát jó. Szokás szerint vasvillával felhánytam középről a szénát a szélére, hogy a kecskék jobban hozzáférjenek. Eközben Csibész kutyám nagyon furán kezdett viselkedni. Fúrta bele az orrát kívülről a szénázóba, ugatott, mintha lenne ott valami. Még egyszer megnéztem - semmi. Gondoltam, hogy hátha vakond vagy egér vagy (erre gondolni sem merek)-patkány...De ügyes kutya mindkettő, megfogják a nemkívánatosakat :). Szóval kibontom a bálát, és mivel épp a közepéhez értünk, kilöktem egy vékony spulniban, és betettem az etetőbe. Hát abban a pillanatban rázendített egy vékony hangocskákból álló kórus, valahonnan a szénázó közepéről! Én, mint az őrült, szedem le a súlyt, a szénát kotrom szét, még mindig kotrom, még mindig kotrom - és egyszer csak előbukkan két nagy macskaszem. Először megnyugodtam - na, megvan a Cirmi - aztán látom, hogy nem ám, hanem a Sziamiau! :) szedem róluk a szénát, hát nem előbukkan még két nagy macskaszem! Mellette feküdt a Cirmi. A két cica egyszerre fiallt, egy helyen, egymás mellett! Egymás hátára fektetett fejjel szundiztak összebújva, a kicsik meg mászkáltak rajtuk össze-vissza. Nem is foglalkozott vele egyik kismama sem, hogy melyik kié, együtt gondozták az összeset :)

2013. június 1., szombat

"Látjátok feleim, egyszerre meghalt..."

Ma késő délelőtt lebontotta Zsolti fiam a régi nyúlólat. Terveink szerint új épül majd a helyébe.
Nem volt szép ól, de sokszor szégyelltem magam miatta! És szégyelltem magam, amiért szégyenkezem...Mert ez az ól nem akármilyen ól volt. Ez volt az az ól, amit még a nagyapám épített. Ronda volt, szedett - vedett deszkákból, régi ajtókból készült, ráadásul a kőműves, aki az aljzatbetont készítette, nem nagyon volt otthon a biológiában, mert annak ellenére, hogy elmondtuk neki: nyusziól lesz az épület, ő elefántra méretezte a beton vastagságát. Jó nagyot kellett lépni, hogy bemehessen az ember. És bent is...hát ugyanaz, ami kívül. Szedett-vedett volt, de olyan stabil, olyan masszív, hogy semmi vihar meg nem rongálta, nem tudott kárt tenni benne. Papa kőműves volt, amíg nyugdíjba nem ment, utána pedig nyugdíjas kőműves, egészen a haláláig. Nehezen viselte a tétlenséget, minden tudását kihasználta és át akarta adni. Legjobban azt szerettem benne, hogy nem volt számára megoldhatatlan feladat. Nemrég egy családi szülinapon valaki felidézte róla azt az emléket, hogy annak idején biciklivel járt le Kecskemétre dolgozni. Minden nap. Hajnalban ment, este hazajött. És egyszer kipukkadt a bicikli kereke. Valahogy haza kellett jönnie - gondolt egyet, és egy vastag kötelet kötött a gumi helyére a kerékre - így tekert haza. És hazaért! Vannak biztosan, akik szerint ez snassz. Számomra mindig ennek a generációnak a jelképe marad ez a történet! Annak, hogy a feladat nem probléma, hanem feladat. Meg kell találni a megoldását. De sok válás, de sok tönkrement élet megelőzhető lenne ma is ezzel a hozzáállással!
Szóval nagyapám építette az ólat, nyáron, tűző napon. Már nem sok haja volt, a fejére kötött egy ruhazsebkendőt, mert a sapkáját otthon felejtette. És dolgozott. De úgy dolgozott, hogy három kamasz fiam és a férjem egymást váltva nem győzték a 86 éves öregember munkatempójának asszisztálását. Pedig nem pudingból vannak ők sem, ezt állíthatom!
 Jelkép volt ez az ól. A munka szeretetének, megbecsülésének, tiszteletének a jelképe. Magának a munka fogalmának a megtestesülése. Csúnya, ízléstelen, de minden eresztékében mérhetetlenül pontos, kiszámított, tartós és funkcionális.
Új épül majd a helyén, szép is, ízléses is, de minőségében valószínűleg sosem fogja megközelíteni a régi rondát. Sajnálom...De a lényeget megőrizzük belőle: a munka tiszteletét és szeretetét.

2013. május 27., hétfő

Tápos...

...és tényleg!
Nem ismertem eddig ezt a szlenget, de annyira igaz, és annyira ide illik ebbe a blogba, és annyira ezt szoktam én is mondani mindenkinek, hogy csak a linket másolom ide. Nincs mit hozzátenni, és elvenni sem kell belőle semmit. Így igaz, ahogy van!

http://vanegypercem.com/tapos/

2013. május 23., csütörtök

Pillanatképek az életből...

Ma többször is ráfaragtam. Máskor, ha kilépek az udvarra, mindig magammal hurcolom a telefonomat, hogy ha valami lencsevégre kaphatót találok kint, azt lencsevégre is tudjam kapni. Hát erről pont ma jópár alkalommal lemaradtam.
Ott kezdődött, hogy kivittem a kecskéket legelni az udvarra. Ezt sajnos nem lehet fotózni, mert fantasztikus látvány ugyan, de két kezet igényel. Sőt, többet is, mert minden kecske - mihelyst rádöbben, hogy mire készülök - egyszerre akar kijönni. Viszont a kert növényeit védendő, én le szoktam verni néhány helyes kis cöveket, amihez kötöm a kecskéimet, mert szabadon egész biztos nem azt ennék, amit én adnék nekik, hanem a barackfákat, mogyoróbokrot, rózsatövet. Stb.
Szóval kikötöttem őket, 11 helyes kis cövekhez. Egy bent maradt, mert Cofika ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy az életére akarok törni, és semmi pénzért nem volt hajlandó megengedni, hogy a nyakörvére madzagot kössek. Így hát - minden próbálkozása ellenére - bent maradt egyedül. Nem volt boldog. De hamarosan társa lett, mert Nagybarna elszakította a madzagját, és épp a negyedik barackfát nyírta, amikor kimentem. Egyből irány a karám. Ő sem volt boldog.
Délelőtt körbejártam egy vizesvödörrel itatás céljából. Kár, hogy az emlékekben tárolt képekhez nincs valami kábel, hogy áttöltsem a fejemből :) A fájós lábú Vicám ott feküdt a magas fűben, körülötte kamillavirágok és pipacsok nyíltak..."Kecske ül a fűben, ülve szundikálva..." :) Felejthetetlen és gyönyörű kép volt!
A következő kép Emma volt, a kis beszorulós.Ezúttal sem hazudtolta meg a minősítését. Ugyanis a napokban csináltam betonhálóból egy kis mobil-karámot a kisgidáknak. Tetővel, saját etetőrésszel, de mégis legelhetnek is benne. Nagyon tetszetős darab. Nos, ehhez kötöttem ki Emmát, mert épp ott volt lerakva egy szép zöld terület szélén. Nem volt jó ötlet. Hamarosan rádöbbent, hogy az etetőn belüli fű - amit előle orvul le akartam keríteni - sokkal zöldebb, ízletesebb és egészségesebb, mint az, ami az etetőrészen kívül van. Nos, nekilátott, hogy áttörje a védelmi vonalat, azaz bedugta a fejét a rácson. Aztán úgy maradt. Mert túl magasan dugta be a fejét, a fűhöz nem fért hozzá, de kihúzni - szokás szerint - már nem tudta. Innen már járt úton ment a dolog - Emma üvölt, én kimegyek, meglátom, kikacagom vagy megszidom attól függően, hogy milyen napom van - aztán kiszabadítom a rácsból, és mehet a dolgára. Jelen esetben a karámba vissza. Hát, így járt. Ízig-vérig kecske. Akár rajzfilmet lehetne csinálni belőle. :)
És a végére hagytam, mert időben is a végén volt - az esti fejést. Kb fél tízkor mentem ki, majdnem telehold világított. Amikor épp nem volt előtte felhő. Le akartam fotózni, amit látok - a diófa hatalmas sziluettjét, a felfelé menő utat, de a fényképezőm csak ezt látta:












Sebaj, gondoltam, majd a fejésnél fotózok. A fejőállásban ugyanis egy olajlámpás van világítás céljából - nem akartam oda áramot. Olyan szép fényt ad a lámpás :) Szépnek szép, de nem elég egy fotóhoz. A fejéshez igen, de a telefon többet akart. (Hiába, ez a modern világ szülötte, nem éri be a régi, hagyományos megoldásokkal.)
Viszont a kép szép lett :)

Hát nem bájos? :)

2013. május 21., kedd

Ez az a nap...

...melyet a gazda rendelt...Azaz én. És hát nem örvendetes a kecskék számára. Vékonyhangú siránkozás az egyik oldalon, vastaghangú a másikon. Anyák és kölykök a kerítés két oldalán, köztük a lécek...Ezt a részét nagyon nem szeretem a történetnek. Ez az elválasztás.
A kicsik a kőól mögötti téren saját etetőt kaptak(amit - megjegyzem - maximálisan ki is használnak, nem győzöm tölteni nekik). Amúgy elég jól érzik magukat, és amikor épp etetek, a mamák hiába kiáltozzák csemetéik nevét, mert azok kb. a fülük botját sem mozgatják.
A legrosszabb a reggeli és az esti fejés időszaka. Ilyenkor fölhangosodik a zümmögő kórus, és ordító kórussá változik. Szegény szomszédaink...Hozzánk ugyanis nem hallatszik le, szerencsére elég messze vannak a kiabálók :)
A mamákat egyébként kevésbé viseli meg az elszakadás. Bambán merednek a semmibe kérődzés közben, bölcsen tudva, hogy ez az élet rendje, bele kell törődni. Na jó, ez a bölcsen tudás csak vicc. Nem tudják ezt bölcsen, csak azt érzékelik, hogy az én kezem lényegesen puhább (minden vízhólyag és bőrkeményedés ellenére), mint a kiskecskék szája-fogazata, nem beszélve a napi két adag finom abrakról. Így aztán ők pár nap után elégedetten veszik majd tudomásul a számukra kedvező változásokat. A kicsik viszont még sokáig kiabálnak...

2013. május 9., csütörtök

Hírek...

"Ma este emberevő kecskegidák egy csoportja megtámadott egy kertjükben üldögélő, védtelen kislányt. A gyermeket végül sikerült biztonságban kimenekíteni a vérszomjas fenevadak fogságából! :D
Képes beszámolónk az akcióról:




"A mentőakcióban részt vetteket komoly nevetőgörccsel kísérték vissza a lakásba" :D