Izgalmas dolog a karácsony este. Olyan izgalmas, hogy sokszor nem is tudjuk, minek örülünk a legjobban. A legszebb dolog, hogy ünnepelhetjük a megváltásunk kezdetét, hogy embertestben földre született Isten. Ez egy akkora csoda, amit csak tátott szájjal, álmélkodva lehet szemlélni, mint a kisgyerek bámul fel mindenről elfeledkezve a tündöklő karácsonyfára. Aztán az együttlét. Egy nagy közös vacsora, beszélgetés, izgalom. És várakozás. Várakozás az angyalka csengettyűjére. Nálunk, amikor készen vannak a karácsonyi angyalok a karácsonyfa díszítésével, csengetnek, és elindul a cd-n a "Mennyből az angyal". Beözönlünk a fához a szobába, beszívjuk a karácsonyfa illatát, és érezzük a beteljesülés örömét. Annak a várakozásnak a beteljesülését, ami 4 hét óta minden nap betölti az életünket. Aztán felolvassuk a történetét az első karácsonynak, amikor ez a csoda valóra vált Betlehemben.
És utána jön az újabb izgalom, az ajándékokat rejtő karácsonyfa alja.
Idén sajátos ajándékokat rejtettek el a karácsonyi angyalaink. A fa alatt, vigyázzülésben, mint akire ráparancsoltak, egy gyönyörű fehér-vörös cica üldögélt, és nézett ránk barátságosan pislogva.
Ő Panna lányom ajándéka volt.
És az asztalon letakarva egy másik ajándék várt Diára.
Egy sárgafülű ékszerteknős, a régóta vágyott állatka. :)
Mert mi mást hozna nekünk az angyalka?!
Állatokat :D
1 megjegyzés:
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok neked és a családodnak!
Megjegyzés küldése