Újrakezdés?

 Már sokan és nagy bölcsességeket leírtak az elmúlt napokban, a maradjotthontól a leálltagazdaságig. Már tudjuk, mennyire nehéz a kisgyerekes/nagyobb gyerekes családok élete az online tanítás beindulásával a home office mellett. Tudjuk, hogy nagyon sok gyerek és család, akik szociális hálóba gabalyodtak, most családsegítői látogatás nélkül, ki tudja, milyen helyzetbe kerültek. Vannak szivecskék az ablakokban, hálából a közért dolgozók felé, és egyre jobban bontakozik a társadalmi felelősségérzet, egyre több téren. Tudjuk, hogy nincsenek szentmisék, és hogy otthon imádkozunk a családunkkal. Vannak ötleteink a szabadidő eltöltésére, és hallgatjuk a híreket az újabb eseményekről, amelyek kirázták megszokott világunkat a gatyájából. Én nagyon kishal vagyok a bölcselkedéshez, de egyre erősödik bennem egy gondolatcsemete.
 A magam részéről jóideje elborzadva nézem azt a fogyasztás- és műanyagélet mennyiséget, minőséget, ami nap, mint nap a szememfülemorromeszem elé került, és látom magam előtt a lejtőt, ami utat enged annak a szekérnek, amelyen robogunk lefelé, egyre kevesebb reménnyel, hogy megálljunk.
 Aztán egyszercsak itt egy nagy kő, a szekér nekiszalad, felborul és megáll, mi pedig kalimpálva, orrunkat beverve, kék és zöld foltokkal próbálunk felkászálódni, miközben igencsak szídjuk azt a bizonyos követ. Pedig milyen áldott egy kő!
 Aki ismer régóta, tudja, hogy az egyszerűség, a csinálommagam, a természetes és műanyagmentes élet híve vagyok, de nem elvakultan, nem elvből, hanem örömből. Mert látom Istent a Teremtésében, látom, hogy milyen gazdag és élő az a bölcsesség, amellyel létrehozott és fenntart mindent, és hogy ez mekkora örömöt jelent Neki, és jelenthetne nekünk is, ha hagynánk! Részt vehetnénk, kooperálhatnánk Vele a teremtésben, amikor elültetünk pohárkába paradicsomot, paprikát, uborkát.

Például. De lehetne a sort még folytatni, és nemcsak a kertes házban élőknek. Mert az erkélyen is megterem minden cserepekben, ügyesen. Sőt, még a nyuszi is tudna szaporodni ketrecben, a tisztántartott állatnak nincs szaga. Szalma, széna kapható, abrak is, a használt almot pedig zsákban le lehet vinni a virágágyásba - meghálálja majd. De el is lehet tenni zárt dobozba, és felhasználni a következő ültetéshez. Így megvan a körforgás a mi kis Teremtésünkben.
 Egy szó, mint száz, nem biztos, hogy újra kellene építeni azt a szekeret!
 Mi lenne, ha gyalog mennénk tovább? Látva, érezve, szagolva, örülve. Lassan. Meg-megállva, rácsodálkozva. Nem fogyasztási őrületben, felmentve magunkat a felelősség alól, ami az életmódunkkal együttjáró hulladékhalmok magunk mögött hagyásáért terhel. Tudom, hogy a munkahely stresszes lehet, a főnök követelőző, a kollégák intrikusak  - mégis azt mondom, ha nem a facebook vagy egyéb izé elé ülök le, hanem megnézek egy naplementét, a növényeimet és az állataimat, ha nem akarok egy sokadik felsőt vagy cipőt, órát, kabátot vagy kütyüt, rájövök, hogy az élet lassabban élve valóban ÉLET, ÖRÖM, BÉKESSÉG. Megtalálom benne a teremtő szándékot, azt a szeretetet, amellyel életre és örömre hívott Isten mindannyiunkat. Nem élvezetekre, hanem örömre.
 Adjunk esélyt egy új kezdetnek, egy új útiránynak! Célnak, amit döntésből követünk, nem pedig azért, mert az út és a lejtő arrafelé zötyögtet. Adjunk teret az életnek! Meghálálja!

A Rend illata

Eltelt egy év. Vagy több is.
Volt állatmentes telem.
Volt újra állatfarm.
Aztán újra állatmentes.
Aztán újra gazdaság.
Volt francegyemegdenincsidőmsemmire.
Volt nincskedvemmégélniseolyanfáradtvagyok.
Volt dekárvoltabbahagynigondolkozhattamvolnamásmódon.
Volt hazaakarokmenni.
Volt deizgalmasezamunkadeazérthiányzikagazdaság.
Volt teljesenalkalmatlanvagyokatanításra.

Aztán néma csönd.

De ahogy egyszer, évekkel ezelőtt írtam, a csönd is dolgozik. És hogy csak az tud ilyen mély válságot megélni, aki szenvedéllyel szereti azt, amit csinál. És a csönd dolgozott, mint egy automata mosógép. Amikor beteszi Isten a szennyest, válogatás nélkül, ömlesztve, ráteszi az időt, ami múlik, mint mosóport. Ráteszi a könnyeket, a nevetést és a célokat, mint öblítőt. Aztán elindítja a programot, és a gép dolgozik. A szennyes forog. Hol forró vízben fuldoklom, hol kapok egy kis levegőt a víz leengedésekor. Hol megforgat a program, hogy azt sem tudom, hol a fent és a lent, hol újra jön a hideg zuhany és a fuldoklás. Aztán az öblítés. És újra a centrifuga. Akkor már úgy érzem, nem bírom tovább. És még gyorsabbra vált a program, mert érzékeli, hogy könnyebbek a dolgok. Akkor már csak ökölbe szorítom a szemem, és reménykedek, hogy nem fog minden kijönni belőlem. És egyszer csak csillapodik a forgás. Még egy-két rendező fordulat, és a mosogép vidám kis dallammal jelzi, hogy vége, a maga részéről befejezte a munkát.
És jön Isten, kinyitja az ajtót, és szemrevételezi az eredményt. Kiderül, hogy mi volt az értelme az egésznek :) Vizesnek érzem magam, nagyon-nagyon törődöttnek, forog a gyomrom, nem tudom, hol a fent és a lent, mi ment ki és mi maradt belőlem. Még nincs vége. Még meg kell száradni. És csak utána jön az, hogy hol és miben veszi majd hasznomat. De tisztább lettem. Tisztábban látszanak a dolgok. Nincs görcsös akarás. Nincs a mindenáron - nem is lenne rá erőm :) .
Most csak a nézekkiafejembőlhogymivoltez van. És egy megkönnyebbülésféle. De még nincs vége. Nincs vége.

Egy dolgot tudok biztosan. Hogy nem újrakezdem. Hanem hogy folytatom. Nem ott, ahol abbahagytam. Valahol. Ahova kerülök.
Az emberiség úgy élt túl, hogy alkalmazkodott. Most jégkorszak van, bundát hordok. Most meleg van, hát fűszoknyát. Most tél van, húst eszek és hagymát, teával. Most nyár van, paradicsomot, sajtot, zöldfélét. Rend a Rendben.
Egy dolgot biztosan látok. Azt a célt, ami a kezdet kezdetén is a szemem előtt lebegett. A Teremtés rendjét. A mindennekmegvanamagaidejét. A mindennekmegvanamagahelyét.
Száradok, és feltörnek az öblítő illatai -  a nevetés, a könnyek, a célok. Száradok, forog velem a világ, de csupa illat körülöttem a levegő.
A Rend illata.

Ketten hatfelé...

A mai napon a kecskéim a szokásosnál is jobban hozták a kecskeformájukat. Mintha érezték volna, hogy ma rendben kellene mennie a dolgoknak, hogy a nagy csapat gyerkőc, aki látogatóba jön, élére vasalt kecskéket láthasson. Hát a kecske, na az sosem lesz élére vasalt. Szóval reggel már megkergettem őket a seprűvel mérgemben, mert nem és nem akarták az amúgy mindennapos rutint. Innen a cím: Ketten hatfelé. Aki nem tartott kecskéket, csak mint életszerűtlen, túlzó szólást tartja számon ezt a kis mondatocskát. De aki ismeri a kecskék természetét, tartott kecskéket, és nem rabszolgaként, az pontosan tudja, mire gondolok. A kecske képes egyedül egyszerre többfelé kezdeni futni. Ezt nem lehet leírni, látni, tapasztalni kell. Felvenném videóra, de akkor éppen mindig action van, amikor ez lejátszódik és kisebb gondom is nagyobb a videózásnál.
Na, ma este tetőzött a mérgem, és megint meghajtottam őket, hogy bemenjenek a helyükre, és ezáltal szabaddá váljon az út a többi állat etetéséhez. ( Ugyanis amíg ők szabadon vannak, egyszerűen megeszik a többieknek adott eledelt, függetlenül attól, hogy előtte már jókora fángli árpát, kukoricát zabáltak be. ) Szóval hiába is kergettem őket, pontosan tudták, hogy mit akarok, és szándékosan elkerülték. Vagy - ami még bosszantóbb - az egyik bement, de a másik NEM. Ezért nem tudtam becsukni a bentlévőre a kaput. Mire is látom, hogy az KISÉTÁL!!!! És nemsokra rá bemegy a MÁSIK! Vérlázító pimaszsággal! Na, erre ragadtam seprűt, hogy Mákos komát jobb belátásra bírjam. Persze nem sikerült. Kijött viszont érdeklődve Kávé, hogy mi folyik itt, és így aztán tomboló mérgem láttán ketten hatfelé szaladtak. De nem ám ijedtükben, nehogy valaki azt gondolja! Nem menekülés volt, de nemám! Egyszerű "Adjunk a képire" társasjáték kecske módra, négylábonszökelléssel, egyéb finomságokkal. Persze, hogy ők futnak jobban rövidtávon, és hát végül átmentek a szomszéd udvarba, aki volt olyan kedves, hogy a rendelkezésükre bocsátott némi gazzalegyebekkel benőtt területet. Na, gondoltam, most ráfaragtatok, és rájuk csukva a kerítést, elmentünk bibliaórára. De még nincs vége.
Estére hazajövénk. A két kecske ott állt a kerítés mellett, látszólag szeppenten. Na, gondoltam, most aztán majd kezes bárány módra beszaladnak a helyükre. Ja persze, ahogy azt Móricka elképzeli. Kinyitom a kerítést, végre megtalálják a hazavezető utat, és mi az első dolguk? Ugrabugra és futás, ketten hatfelé. Be is ígértem nekik egy bájos nyakörvet holnapra. Az tuti. Rajtam aztán nem fognak ki!
És hát ahogy így cseppet sem békésen hajkurászom őket, egyszer csak leesett valami nekem odabent, hogy ez a helyzet hasonlít. És rá is jöttem, mire.
Ugye a kecske egy okos, ravasz, öntörvényű állat. Hát rájöttem, hogy Isten azért teremtette a kecskét az embernek, hogy az ember megértse, milyen is ő Istennek. És arra gondoltam, hogy a kecsketartást kötelezővé kellene tenni minden keresztény embernek, mert már egy év kecsketartás után is megértenék, hogy hogyan is viselkedünk mi Vele. Mert a kecske mindent megzabál, csak a saját érdekével törődik. Szereti a gazdáját, kötődik is hozzá, de csak érdekből, és ha teheti, a saját agyatlan feje után megy. Azt hiszi, hogy okosabb a gazdájánál, és minden nap be is próbálja bizonyítani neki. Aztán persze ráfarag. Mint ma este. És azt hiszik, nyertek. Aztán holnap majd rádöbbennek.
És hogy ennek ellenére (vagy éppen ezért ) egyszerűen lehetetlen komolyan haragudni rájuk. Mert annyira okosak, és annyira öntörvényűek és annyira buták! A kutya, a macska tudja az ember akaratát, és többnyire szót is fogad. A kecske tudja az ember akaratát, és mindig megpróbálja felülírni azt a sajátjával. És kell, hogy járjon a gazda agya, kell, hogy egy lépéssel előrébb járjon, mert hamar maga alá gyűri őt a kecske. Azt meg ugye, nem szabad hagyni.
 Hát ez egy társasjáték, "Ki nevet a végén?". Csak ennek picit jobb a vége. Mindenki nevet. Gazda és kecske, és velük az egész Teremtés.

Üdv a Gyúróikecskék várában :)

ÉS ismét egy csoportot üdvözölhettünk a Gyúróikecskék portáján, ezúttal Csepelről. Egy tábor szemelte ki uticélul, illetve napi programként a portánkat, és jöttek nézni, szagolni, tapintani, játszani velünk. Bizony, szagolni is, mert nem csak friss, kerti illatok lengedeznek egy állatfarmon, minden igyekezet ellenére, és ez azoknak, akik nem szokták meg, bizony kellemetlen is lehet. Számomra - de szerintem már sokan hozzászoktak az eltérő véleményeimhez - otthonos és kedves az állatok illata. Na jó, nem mondom, hogy én nem érzem, hogy büdös. Persze, büdös. De kellemesen büdös :)

Szóval megvolt a megérkezéssel járó tortúra, bevonulás, lepakolás.

Egy gyors tízórai után felmentünk megnézni az állatokat. És persze, ha zsiráfom vagy vizilovam lenne, az sem lehetett volna érdekesebb, mint - a kiscicák. Ismét :) De azért a kecskék etetése továbbra is kedvenc.

Kicsit meséltem az állatokról, életükről, elnevezésükről, aztán pár szót - már a nagy diófa árnyékában - Gyúróról, és egy egészen picit a munkánkról is. 

Ennyi ülés pont elég is volt, úgyhogy gyorsan csapatokra osztódtak a gyerekek - kicsik és nagyok vegyesen kerültek a csoportokba - és egy kis versenyt rendeztünk, ügyesség, emlékezet, gazdaismeret , bajvívás tárgykörökben. Az egyik csapat kipecázta a sátor melletti tóból a halakat.

Közben a másik csapat először Hamupipőkéset játszott - azaz háromféle takarmánymagot válogatott szét időre - majd egy pár kvízkérdésre válaszoltak ügyesen.

Eközben a harmadik csapat építkezett, de nem is akárhogyan - vaktában :)

Egy előre felépített minta alapján kellett - vakon, csak a kezüket használva - felépíteni ugyanazt a várat. A többiek segíthettek szemmel - szóval, de kézzel nem. :) Ügyes dolgok születtek!

A feladatok közti időben kicsit ugráltak a bálaváron, ami bizony ügyességet igényelt!

A három helyszín után együttesen a diófa alá vonultak, megvívni egymással. A lovagi torna hangos sikert aratott, különösen a jól játszó pároknál.

A jó ebéd után eredményt hirdettünk. Ezután következett a kecsketejszappan díszítése, ami már nem versenyre ment, de szintén sikere volt - gyönyörű darabok születtek :)

És hát a programok közti szünetek is kellemesen teltek, kinek - kinek érdeklődési köre, vérmérséklete és életkora szerint :)

Egyöntetű vélemény alapján egy remek napot töltöttünk együtt a gyerekekkel, felnőttekkel, és bízom benne, hogy mindenki megtalálta azt, ami széppé és izgalmassá tette a napját. A kecskék és a cicák biztosan :)

További szép nyarat mindannyiuknak! 

Irgumburgum, szedtevette!

Szombaton vettem 4 lilikét :) .

Aztán betettem őket a nyúlólba, egy ketrecbe. Etetgettem, vittem nekik a füvet, darát, vizet. Meleg volt, száraz, minden rendben. Tegnap estig...
És akkor éccaka bemászott egy patkány - kirágta a ketrec alját - és két kis lilit kinyúvasztott!
Hogy azt a hétmeganyolcát! Hogy a macskarúgjameg! Hogy a laposgutaüssemeg! Hogy a sírásólegyenazutolsóbarátja!
Hűdemérges vagyok!
Most bent laknak a szobában egy rekeszben szegény kis túlélők, és várják a bomba- és patkánybiztos lakásuk elkészültét holnapra.

Egy kicsit szomorúan... :(

Olyan szépen indult az ellési szezonunk, hatalmas gidák születtek, erősek, vidámak, sok. Sajnos pár napja vacakolunk megint. Zizi megellett hetedikként múlt héten kedden, és úgy látszott, minden oké. Aztán pár nappal később majdnem éhenhalva hoztam be az egyik gidáját, pedig már gyönyörűen szoptak. Csak az infúzió mentette meg az életét. Két napot töltött itt bent, utána a mamája már nem fogadta vissza. A tesója pedig szintén legyengült valamiért, még nem teljesen derítettem föl az okát. Aztán megellett ma estére Petra, ikrei lettek, de túl korán alighanem, mert mindkettő gida meghalt, Petrának meg egy szem teje sincs. Talán megüthették a hasát... Szegény ott sírt a gyerekei fölött, szólongatta őket, amikor megtaláltam. Leguggoltam megnézni, hátha van bennük élet, de nem volt. Petra erre megbökdösött az orrával, és megrágta a fülcimpámat, és keservesen mekegett a fülembe, hogy csináljak már valamit - de sajnos efölött nincs hatalmam! :( Símogattam szegényt, mondtam, hogy nem tehetek semmit, halottak, de nem akart beletörődni. Kaparta, pofozta őket a lábával, hátha felkelnek... Szomorú volt zsákba tenni a piciket. Nem is értette igazán, hogy mi van. Tompikát kezdte nyalogatni, szólongatni -  a kitagadott kis gidalányt, akit nem ismert el magáénak a mamája, és nem is hagyta szopni. Most becsuktam Petrához, hátha megszereti ő is a gyerekvesztett mamát, az meg megvígasztalódhat örökbefogadott gyerekén. Este még kimegyek etetni Tompikát, akkor meglátom, hogy viselik egymást...
A többi kicsi egyébként jól van, bírják egymást és az életet! Nagyon is!

Kishableány?

Azt a betyárját! Ha nem én vagyok a Kishableány, és nem futottam össze a gonosz tengeri boszorkával, aki elvette a hangomat, akkor ez csak valami vírus lehet megint! Hogy taknyos vagyok, lázas vagyok és köhögök, az egy dolog, de nincs hangoooooom! :)

Termelői Sajtterasz :)

Az úgy volt, hogy ez a nagy ház, amiben lakunk, igazából kicsi. Nagy, ha takarítani, karbantartani kell, de bizony kicsinek minősült akkor, amikor el szerettem volna helyezni benne még egy olyan helyiséget, ahol árusíthatok, anélkül, hogy a tejkonyhába utcai ruhában engednék be embereket. Így aztán nem maradt más választásunk, mint a terasz kialakítása. Ugyan még nincs teljesen készre rendezve, mert a szunyogháló pl csak most készül a zuram által, de attól árusítani lehet. Nem a teraszt, hanem a sajtokat. Sajtteraszból úgyis kevés van. :)

És hogy mi kapható?
Kecsketej, kecskejoghurt, lágy és félkemény kecskesajt. És kecsketejszappan, kecsketejes bőrápoló krém.
Tehéntejből: túró, joghurt, gomolyasajt, friss sajt, érlelt sajtok, töltött mozzarella-tekercsek, burrata, füstölt parenyica, aszalt szilvával töltött füstölt mozzarella, és ha időmből futja még, akkor vaj is. :)
Alkalmankénti ajánlatban sajtos rúd, tzatziki saláta, sajtsaláta, sajttorta és egyéb finomságok.
Friss vagy fagyasztott, tápmentes nyuszihús, kecskehús.
Az alkalmankénti ajánlatot a ház elé mindig ki fogjuk tenni :D.

NYITVATARTÁS:

HÉTFŐ      - 14.00 - 18.00. LAST MINUTE AKCIÓ minden, piacról megmaradt friss sajtra.
KEDD       - 14.00 - 18.00
SZERDA   - 14.00 - 18.00
CSÜTÖRTÖK - 10.00 - 17.30
PÉNTEK - Csak a hétközbeni rendelés házhozszállítása
SZOMBAT - PIACNAP,  ZÁRVA!
VASÁRNAP : ZÁRVA!!!!

Sok szeretettel várunk minden érdeklődő sajtkedvelőt! :D

Rohan...

...az idő! Egyszerűen fel sem tudom fogni, úgy száguldanak el a napok. Valami nem stimmelhet itt a rendszerben! Olyan nincs, hogy reggel felkelek, és egyből éjjel 11 van! És mégis. Nem értem. És minden nap...
Most, hogy belépett a kecsketej is a képbe - megígértem, hát megszámoltam, jelenleg 11 anyát fejek még "csak", úgyhogy van sok-sok liter kecsketej naponta - hát most már alig élek. Egyedül az tart életben, amiket tervezgetek - a kert rendberakása, hetente 2-3 oldal olvasás a könyvemből, amit még tavaly kezdtem olvasni (és nem azért, mert nem tudok vagy nem szeretek - régebben egy ilyen könyv max egy hét volt). Most meg...Uhhh. Vártam nagyon, mert szeretek fejni, de ami sokk, az sokk :D.
 Azért vannak történések is. Mindkét pulykamama elült a tojásain, az egyik alatt meg tudtam számolni, 13 tojás van. A másik a szalmabálába fészkelt, őt nem tudtam még rajtacsípni, hogy nincs a fészkén. Egy bő hete ülnek, gőzöm nincs, mennyi idő, amíg a kispulykák kikelnek :). Az a legszebb, hogy az egyik pulykamama a tavalyi itt kelt kispulya :). Ő már abszolút Baranyi, nemcsak adoptált :D. Nálunk ugyanis névre vannak véve az állatok. :D Baranyi Csibész és Panka a kutyusok. Baranyi Írisz és Mirci a cicák. Aztán Baranyi Tyúkok, Baranyi Nyulak, Baranyi Nyami és Névtelenke a malacok, Baranyi Kecskék és Baranyi Saciaboci. És a Baranyi Pulykák. Ja, meg a kinti cica, Baranyi Sziamiaú. Kihagytam valakit? Ja, az egerek és a néha idetévedő patkányok nem a mieink. Potyautasok.
 A Pulykákhoz tartozik még, hogy az a pimasz Panka kutya rájárt a pulykatojásokra, amíg észre nem vettük. Most ki vannak tiltva a területről, csak kívülről szemlélik a történéseket, amíg ki nem kelnek a kicsik.
Baranyi Libák még nincsenek. De szeretnék majd, mert engem rettentően feldobott, ahogy figyeltem a házőrzésüket! Ahogy ellenségként cibálta a szoknyám! :D Irtó jófejek!
 A kecskékkel meg meggyűlt a bajom. Kettő is van, akikkel nem egyszerű. Az egyik Cofika, az ügyeletes pimasz. Ugyebár a kecske prédaállat. Így aztán Cofika a fejés közben időről időre rádöbben, hogy valakik veszettül az életére törnek, és pánikszerű menekülésbe kezd, felkenődve a fejőállás sarkába, ami tőle 10 cm távolságra van. Ott aztán megáll remegve és idegesen pislogva. Én ilyenkor beszélek hozzá pár szót, kicsit szemrehányóan figyelmeztetem, hogy ő már felnőtt kecske, befejezhetné a hisztit, aztán fejünk tovább. Én vagyok a gazdája, velem kevésbé kekec. Ámde ha a lányok mennek fejni, Cofika mindig gondoskodik arról, hogy a szépségük és a bőrük puhasága meglegyen - ugyanis tutira felborítja a fejőkancsót hirtelen támadt pánikrohamában. A lányok csaknem minden alkalommal csúfosan szidalmazzák a kecskéket, amikor bejönnek. A másik renitens Bikkmakk. Na ő aztán tényleg megéri a pénzét. Még én is megharcolok vele. Először is ő elsőfejős, tehát beszoktatós. Kéne legyen. De ő nem akar az lenni. Szóval egy fejés így néz ki: Beront Bikkmakk a fejőállásba, amikor ő következik a sorban. Felpattan a helyére és zabálni kezd. Igen, ő nem eszik, nem kóstolgat - kétpofára zabál. Megkötöm a nyakörvénél, majd a párját, Csucsukát is, akinek angyali természete van, és mintaszerűen viselkedik. Ezután megkötöm Bikkmakk lábait a fejő padlójához, hogy ne tudjon elmenni. Ő zabál. Elkezdem fejni. Két cérnavékony sugár tej. Ő zabál. Alig telik a kancsó. A kezem már sajog. Ő zabál. Aztánegyszercsakelegelesz ésnekiálltolatnimajdelőremennivégülbeleülafejőskancsóba. Ekkor megunom és kap néhányat a nevelőpálcával az oldalára. Ő ordít. Elmagyarázom neki, hogy a fejést végig kell tudni állni egy ilyen nagy és értelmetlen kecskének. Ő helyben fut a két első lábával, rángatja a hátsókat, néz rám és ordít. Akkor befejezem az utolsó húzásokat, és  sóhajtok egy nagyot. Túlvagyok Bikkmakkon. Szép az élet! :)
Szeretem a kecskéket! :D

Paraszttarisznya

Majdnem elfelejtettem bemutatni az új kedvencemet - találmányomat :)
Paraszttarisznya - füstölt mozzarella tarisznyában krémes töltelék füstölt sonkával és zöldhagymával. 
Már a piacokon :)

 smile hangulatjel

Sajtmustra Martonvásáron

Szombaton Martonvásáron termelői piacon és Sajtmustrán is a Gyúróikecske. A piacon a leánykáim vendégszerepelnek, mint árusítók, amíg anyukájuk kiállít a sajtmustrán.

smile hangulatjel

Családi nap a Gyúróikecskéknél :)

Kedves Gyúróikecske-Érdeklődők!

A nagyon meleg időjárás miatt úgy döntöttünk, hogy a gazdaprogram első alkalmát áttesszük szeptember végére (augusztus végén a nagyfiam nősül, így az az időpont kiesik) :)
Nem szeretnénk viszont csalódást okozni senkinek, így arra jutottunk, hogy szombati napon, augusztus 1-én CSALÁDI NAPOT tartunk a Gyúróikecske portán. Ezen a nyílt napon lehetőség nyílik megnézni az állatokat az életben is, beszélgethetünk, megkínáljuk a vendégeinket finom házi menta- vagy citromfű-szörppel, lesz játszóház a gyerekeknek a diófa alatt, és bográcsban főzünk egy finom gulyáslevest is. Lehet sajtot kóstolni és vásárolni is.
A program ára családonként 2000 Ft. A gulyásleves adagonként 500 Ft, viszont legkésőbb július 26-ig kérem, hogy írjon, aki szeretne kérni belőle.
Jelentkezni lehet emailben (gezanomi@gmail.com) vagy a Facebookon Gyúróikecske sajt és szappan címszó alatt megjegyzésben vagy privátban.
Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődőt! :)

Bejárás...

Ma körbejártam a kertet egy kapa és egy gyomkaparó hallgatag társaságában. De az utam valahogy mindig az állatkáim felé vitt. :) Mindenféle indokkal felmentem hozzájuk, szeretem nézni őket! Jobb, mint egy mozi. Élő, ingyenes, izgalmas és sokkal valósághűbb, mert a mozi nem képes visszaadni a szagokat, illatokat például. És lám, milyen helyzeteket találtam :)
Pöri, a kismalac az ablakán kukucskál kifelé, hogy érkezik -e jó falat...

Csibész kutyánk nagyon hűséges barátja Pörinek, állandóan ott hever az ól közelében (önző érdekből, és igazából Pöri sonkái érdekelnék :) ). Géza épp ma jegyezte meg, hogy ha egy tolvaj el akarná vinni az állatainkat, a malac ellopásával gyűlne meg a baja legjobban, mert azt a kutya állandóan vigyázza :)




Aztán a nyuszik, akik végre megkapták a megérdemelt biztonságos ketrecüket (ha nem is mindannyian), és most már egész jól érzik magukat a tágas, levegős, új helyükön.

A gazda szeme hízlalja a jószágot - ezt tartja a mondás - így aztán a jószágaim nemcsak takarmányon híznak, hanem a szemrevételezésemen is. Nem baj, csak hízzanak! :)
A kecskék el lettek választva a gidáiktól véglegesen, így mostanában azon a fertályon van némi siránkozás napközben, de egyre kevésbé jelentős. Lassan hozzászokik mindenki a helyzethez.
És végül egy meglepetés - mármint én lepődtem meg rajta. Évek óta nő egy mahónia-szerű bokrom az udvarban, én ültettem, de még sosem figyeltem meg alaposabban. Ma körülötte gyomláltam, és ahogy ránézek, apró és gyönyörű fehér virágok bújtak meg rajta a levelek árnyékában. Gyorsan le is fotóztam. Íme:

Hát nem gyönyörű?
És a mai napnak volt egy koronája. Amikor kapálás közben el kezdett esni az eső, elszaladtam letakarni a szénát. Mert akkor szaladgálok el, amikor jól esik :). Amire visszajöttem, elállt az eső, csak a műbalhét csinálta. Viszont ahogy újra kapára kaptam, és a föld fölé hajoltam, megütötte az orromat a nedves termőföld illata, abban a pillanatban belém hasított a tudat - élesebben, mint valaha - hogy igen, otthon vagyok! Otthon - a Teremtésben!

"Állati" szilveszter

Áldott, békés munkával teli, eredményes új évet 

kívánunk mindenkinek!

A gyúrói kecskék és a Gyúróikecske "csapata" 

Mi mást hozna az angyalka? :)

Izgalmas dolog a karácsony este. Olyan izgalmas, hogy sokszor nem is tudjuk, minek örülünk a legjobban. A legszebb dolog, hogy ünnepelhetjük a megváltásunk kezdetét, hogy embertestben földre született Isten. Ez egy akkora csoda, amit csak tátott szájjal, álmélkodva lehet szemlélni, mint a kisgyerek bámul fel mindenről elfeledkezve a tündöklő karácsonyfára. Aztán az együttlét. Egy nagy közös vacsora, beszélgetés, izgalom. És várakozás. Várakozás az angyalka csengettyűjére. Nálunk, amikor készen vannak a karácsonyi angyalok a karácsonyfa díszítésével, csengetnek, és elindul a cd-n a "Mennyből az angyal". Beözönlünk a fához a szobába, beszívjuk a karácsonyfa illatát, és érezzük a beteljesülés örömét. Annak a várakozásnak a beteljesülését, ami 4 hét óta minden nap betölti az életünket. Aztán felolvassuk a történetét az első karácsonynak, amikor ez a csoda valóra vált Betlehemben.

És utána jön az újabb izgalom, az ajándékokat rejtő karácsonyfa alja. 

Idén sajátos ajándékokat rejtettek el a karácsonyi angyalaink. A fa alatt, vigyázzülésben, mint akire ráparancsoltak, egy gyönyörű fehér-vörös cica üldögélt, és nézett ránk barátságosan pislogva. 

Ő Panna lányom ajándéka volt.

És az asztalon letakarva egy másik ajándék várt Diára.

Egy sárgafülű ékszerteknős, a régóta vágyott állatka. :)

Mert mi mást hozna nekünk az angyalka?!

Állatokat :D

Nyuszi, hopp :)

Kijöttek a kisnyulak a fészekből. :) Már csak egy piszkos kis szőrkupac emlékeztet a hajdani fényes - fehér, puha - meleg nyuszifészekre. Valószínűleg a kisnyulak is a kamaszkorba léphettek, hogy ilyen rendetlen és piszkos a szobácskájuk...Aztán ők is nyuszimamák, nyuszipapák lesznek, és kezdődik a fényes - fehér, puha - meleg időszak újra, csak majd ők csinálják, és a kölykeik fogják összepiszkolászni. :) Valahogy ismerős helyzet, nem?

Apály...

Bekövetkezett az esemény, amit minden évben várunk, és amit minden évben sajnálunk is egyszerre - apadnak a kecskék. Még nem teljesen, de már majdnem.
Kettős dolog ez. Részben várjuk, hiszen hidegben télen, sötétben nem annyira jó kibújni nap, mint nap a meleg szobából, hogy kimehessünk fejni. Ha esik, ha fúj. Ha havazik, ha csupa jég minden, ha belefagy az orrunkba a lehellet, ha ónos eső miatt csak majdnem négykézláb lehet felvergődni az állatokig...soroljam még? Olyanok ezek az élmények, mint a katonaság, mint a szülés :) Meg kell csinálni. Akkor kellemetlen, nehéz, fájdalmas vagy jeges, de ilyenkor mindig azzal biztatom a családom eseményben résztvevő tagjait: jól jegyezzék meg, amit csináltak, hogy mesélni tudjanak majd az unokáiknak róla, amikor nagymama vagy nagypapa korukban a tűz mellett üldögélnek a hintaszékben, lábukat egy kockás plédbe bugyolálva, és apró, csillogó szemű, csodálattól tátva maradt szájú csemeték ülik őket körbe a lábuknál. "Nagyi, mesélj arról, amikor még kislány voltál!" :) És akkor el lehet majd mesélni, hogy bizony fejszével vágtuk a fát a tüzeléshez - és olykor-olykor megszaladt a kezükben a szerszám, és a lábszárukba szaladt. Vagy a március 15-i nagy havazást, amikor megállt az élet az országban, de nálunk nem, mert még aznap délután is születtek kiskecskék, és milyen jó, hogy leszigeteltük az ólat délelőtt a hófúvásban, mert így megmaradtak és rendben is voltak szerencsére.

Vagy amikor először meghoztuk a lovat, és akkora hatalmas volt!

Vagy Balambért, amint elcikkan a gereblye elől.

 És az újszülött kacsákat. A kidőlt hársfát, ami átért az úton, és épp a szembeszomszéd kapuja előttig ért a koronája csúcsa.







 A kisnyulakat, akik tényleg fészekben születnek. :)
Az új kecskét, aki még nem hallgat a nevére, és fél bejönni a fejőállásba, ezért az egész család testületileg őt kergeti a jeges udvaron, sötétben, süvítő szélben, a többi kecske rohangálásától nehezítve. Tisztára, mint egy számítógépes játék Level 4 szintje, csak élőben. (Nem mindig díjazzák a humoromat azért :) )
És sajnáljuk.-om. Mert leginkább én, hiszen nincs tej, nincs sajt. Pedig nagyon szeretek fejni, nagyon szeretek sajtot készíteni. Ez egy csoda számomra, és mindig is az marad! A tej, a fehérjeszerkezet, az oltó működése, minden. Szemlélődő ima. A Teremtésben lévő rend. Mindennapos csodák, mindennapos rácsodálkozások. Ugyanakkor azt is tudom, hogy amint a természetnek szüksége van a megújulásra, pihenésre, úgy nekem is kell a január ahhoz, hogy februártól újratöltve tudjak elletni, ápolni, gondoskodni. El kell olvasnom a könyveket, amiket egész évben az éjjeliszekrényemen gyűjtögetek, meg kell néznem néhány filmet - limonádét és komolyat, sütnöm kell kenyeret a kályhában, süteményeket és finomságokat, kitalálni, hogy a nem létező pénzből hogyan vezessem úgy a háztartást, hogy sem az állatok, sem a gyerekek ne érezhessék, hogy szükség van, mert anya mindig frissen sült zsömlével várja őket - ugyanis liszt még van, pénz már nincs kenyérre, de élesztőre még futja :)

Aztán eljön a február, és elindulnak a kiskecskék kifelé, és onnantól kezdődik (nekem) a tavasz :) Izgalmak, feladatok, kihívások, amiket az élet nap, mint nap elrejt a napsugarak, esőcseppek, szélsüvöltés vagy épp a nyári szellő közepébe, amint az öreg diófa leveleit nézem a vasárnapi ebéd után, a hintaágyban hanyatt fekve. Szép és örömteli. Nehéz és nyomasztó. Új és izgalmas. Régi és unalmas. Nemszeretem és elegemvan. Bárcsak és talán.
ÉLET!

Fordult a kocka...

Még nincs vége a szegény tenyésztő mepróbáltatásainak. Ma reggelre megint le volt verve egy deszka a kerítésről. Gyanakodva néztem körül, de Balambér a kék madzagja végén épp egy kiszökött gidalányt próbált becserkészni, tehát esélye sem volt annak, hogy ő lett volna megint a tilosban. Tettes híján le kellett zárnom a nyomozást, méghozzá gyorsan, mert ezek a gidák - szégyenszemre - ott köröztek a bak körül, incselkedve és farkincáikat huncutul billegtetve a popsijuk felett. Megint jött a tál kukorica - lassan kezdem azt gondolni, hogy ezért a plusz adag abrakért csinálják a dolgot, látva, hogy mindig megjutalmazom a pimaszságukat...És aztán elkapdostam a kislányokat, amit eléggé zokon vettek a hangjukból ítélve - de hát én vagyok a gazda. Szerintem...

Idegen nyelven - azaz nincs mindig langyos tavaszi idill

Szép tavaszi őszünk van, rügyeznek a fák, énekelnek a madarak, és Balambér, a kecskebakom úgy érezte, hogy épp ez az idő a legalkalmasabb egy kis kalandra. Ugyanis betört a gida-lányokhoz. Ami ugye majdhogynem liliomtiprásnak számítana még. Ott kezdődött, hogy leverte az egyik kerítéslécet, és azon nyújtózkodott befelé. Akkor mentem éppen etetni a lovat, hát látom ám Balambért a tilosban. Fogtam egy kalapácsot gyorsan, hogy visszaszögeljem a lécet, egyúttal fogtam a gereblyét is, és elmagyaráztam vele Balambérnak, hogy helytelen, amit csinál. Nagyon művelt kecskéim vannak, értenek idegen nyelven - például gereblyéül - mert Balambér pillanatok alatt bűnbánatot gyakorolt, és kihussant a szerájból. Nyomában a szintén gereblyéül tudó gida-lányokkal, akik félreértvén a helyzetet, szintén kiviharzottak a kerítés-likon. Na, erre lettem igazán mérges, mert a gidák sokkal jobbat futnak százon, mint én, és akkora nagy területen esélyem nem volt elkapni őket. Jobbat nem tudtam kitalálni, mérgemben Balambér után küldtem a gereblyét. Helyette azonban a kerítést találta el fejjel szegény szerszám, és megelégelvén a megpróbáltatásokat, elvesztette a fejét. Magamban mérgelődve a gereblyét is Balambér számlájára írtam, és elmentem egy tál kukoricáért, hogy elkapjam a kicsiket. Mire visszaértem, mit látok - Balambér épp az egyik kicsire ugrott rá! Teljes súlyával, nyilvánvaló párzási szándékkal. Szegény kicsi persze összerogyott a böszme bak súlya alatt, és úgy is maradt. Megijedtem, hogy most aztán még a gidámat is megdöglesztette ez a bakkecske, odaszaladtam - addigra persze Balambérnak hűlt helye volt csak - nagyon megtanulhatott gereblyéül. Szerencsére a kicsinek nem lett baja a korai bepárzáson kívül. Leizzadtam, mire mindenki a helyére került...
Ez egy ilyen dolog - nincs mindig langyos tavaszi idill...

A gyúróikecske "krémje"

Sokan kérték, kérdezték már az elmúlt néhány évben, amióta kecskézek, hogy mikor készítek már krémet kecsketejből. Eleinte a sajttal voltam elfoglalva, majd a szappannal kísérleteztem. Most már mindkettőben van annyi gyakorlatom, hogy megpróbálkoztam a krémkészítéssel is. Kezdetben gőzöm nem volt, hogy hogyan lesz a tejből krém - ez egy misztérium volt számomra, nagyobb, mint a szappané annakidején. Aztán utánaolvastam pár helyen, és még nagyobb misztériumnak éreztem, és még kevésbé értettem belőle valamit is. De úgy látszik, kissé lassan érő, érlelődő típus vagyok, mert miután abbahagytam az utánanézést, és elkezdtem tűnődni az olvasottakon, szép lassan körvonalazódott a kép - azaz a krém.
Nem lettem avatott ismerője a szakmának, és bevallom, sokszor tanácsot kértem Paroda Henitől, aki viszont avatott szakértője a szakmának, és minden alkalommal azonnal és türelmesen válaszolt az alighanem néha butácska kérdéseimre. De megszületett a krém, csupa-csupa természetes összetevővel - a jelenleg használatos az elsőnek némiképp módosított változata, és mindjárt három formában is elkészítettem: kecsketejsavóval(ez a legkevésbé zsíros), kecsketejjel (ez közepes, és az egyik kedvencem) és csalános kecsketejes formában, ami ekcémára, kisebesedett bőrre nagyon alkalmas, hámosít, nyugtat - kipróbálva! :D A héten még citromfüvest is tervezek csinálni, kíváncsian várom a teszteredményeit! :)
És íme a krém (képe) :)