2013. április 27., szombat

Reggeli, játék, vacsoraaaaa...

Ez egy nagyon vicces kép igazából, egy  gida reggelizik. Vagyis reggelizne. :) Szegény anyukák, már egyre jobban tiltakoznak a szoptatás ellen - nemcsak azért, mert az én kezem puhább a gida szájánál, hanem mert a gidák megnőttek, és egyre kevésbé van szükségük a tejre. A gidák persze egészen más véleményen vannak. És hogy ki győz ebben a vitában? Mindig más. A mamák "fegyvere az, hogy egyszerűen leülnek, és így a tőgyük kikerül a gidák hatásköréből. A gidák fegyvere az erőszakosság - ahogy az emberek esetében is a gyerekek sokszor a kitartásukkal érik el, amit akarnak. A gida eltolja a mama lábát, és alábújik. :) Így hozzájut a szopáshoz. Tejhez nem annyira, mert most voltak fejve a mamák - de nem is az kell, hanem a megnyugvás, a biztonság, ami egyenlő a mama tőgyével. :) A képen Csucsuka és a kis Cherry.
Reggeli után jöhet a játék. A férjem gyerekkori kis babakádja -  egy őskori, zománcozott darab - a gidák egyik kedvenc helye. Ki-be ugrálnak, löködik egymást, "na, ki a királyt" játszanak, szóval remekül elszórakoznak :)









Aztán pár korty friss vizecske, és uzsgyi vissza lökdösődni. Szerintem a pogó ötletét a kecskéktől lesték el...:)













És végül a szomorú esti búcsú a mamától, és a vidám vacsora jó társaságban, friss falatok a gazditól. Elnézem őket ilyenkor - vajon milyen lenne egy grillcsirkével és salátákkal teli asztal közepén ülve enni? Mert ők pontosan így csinálják...:)


2013. április 26., péntek

Az érem másik oldala...

A kecskesajt készítésének van egy másik - számomra eddig nagyon kedves oldala: a piacok. A környékbeli piacokon már jól ismernek, köszönnek az emberek, mosolyognak, megállnak néhány szóra, megkérdezik, hogy vannak a kecskék, stb. Még ha nem is vásárolnak, akkor is megállnak megnézni, van-e valami újdonság, megszagolni a szappanokat, váltani két szót. A többi árussal is, akik legtöbben kézművesek, mosolygós jó viszonyban vagyunk. Ha valaki új érkezik, segítünk, beszélgetünk - egyszóval emberi a kapcsolat.
Ma egy közeli városban voltunk termelői piacon, ahol minden péntek délután tartanak piacot. Hát ennek a hangulatnak itt nyoma sem volt. Mindenki ordibált, elküldte a másikat melegebb tájakra, megfojtotta volna egy kanál vízben. De nem ez az, amiről írni szeretnék, mert ettől mi még tudunk függetlenedni - a szomszédasszonyommal mentünk, ő is kistermelő, ő tojásban "utazik" :). Ha valakit érdekel friss házi tojás - tápos, de nagyon szép - nagyon tudom ajánlani! :D
Mellettünk állt - a múlt héten és most is - egy "kistermelő". Családi gazdaság lehetnek, 250 kecskét tart, olyan sok marhát, hogy nem is tudja, mennyit, meg birkákat. Sokat. Gépesített üzem, embereket foglalkoztatnak, ami manapság nagyon szép dolog. Hát nekik aztán van sajtjuk. Sok és sokféle. Egyszer csak egy beszélgetés foszlányai jutottak el a fülembe felőlük. Hát ez volt az igazi döbbenet.
Egy jól szituált házaspár ment el előttünk, a piac vége felé, már akkor is tömény megvetéssel szemlélve  szerény kis asztalunkat. Visszafelé jöttek, és anélkül, hogy ránk néztek volna - egész pontosan keresztülnéztek rajtunk - odamentek a tejtermékes fiúhoz. Az asszonyka a szemközti zöldséges standjához ment, ott vásárolt, a férfi pedig a vásárlás mellett beszélgetett a tejtermékes fiatalemberrel, akit nyilván régebbről ismert, lévén régi piacos ott. A férfi a következőt válaszolta valamire, amit a fiatalember mondott neki:
- Nem baj, ti úgyis olyan dizájnosak vagytok, (és itt egy nagyvonalú mozdulattal körbemutatott a tejes kocsin), ezek meg (és itt megvetően legyintett felénk), úgy mennek el mellettük, hogy észre sem veszik őket...
Teljesen padlót fogtam! Mi ez? Hova kerültem?
Mert azt teljesen megértem, ha egy vásárló ahhoz megy, akit régóta ismer, megbízik benne - hiszen ez természetes. De miért kell leszólni a másik eladót????
Én dolgozom a kecskékkel, a két kezemmel etetem, fejem, körmözöm, a nevükön szólítom őket, és ők válaszolnak rá. Sajtot készítek, szappant készítek, a két kezemmel. Miért kell rosszindulatúan hozzáállni ahhoz, akitől nem  akar megvenni valamit. Ez döbbenetes volt számomra! Nem látom az értelmét...
Kérek mindenkit, aki ezt elolvassa, hogy ha piacon jár, nézzen a szemébe minden eladónak, mosolyogjon rá és köszönjön neki, még ha nem is vesz tőle semmit! Mert emberek vagyunk, mert dolgozunk (vagy dolgozni szeretnénk), mert értékesek vagyunk - egymás számára is! :)

2013. április 24., szerda

Elment a kis Virág...

Ez a történet szépnek szép, de vidámnak nem vidám. A szeretet felelősségében benne van a fájdalom valósága is. a veszteség fájdalmáé...
Ma nem túl jól indult a nap...
Tegnap este észrevettem, hogy Petra egyik kicsikéje, a kis Virág nagyon hasmenéses. Kapott este gyógyszert, de a mamája mellett hagytam, nem zártam össze a többivel - részben, hogy ne fertőzze meg a többit, részben meg azt gondoltam, hogy a mamája mellett a szopással majd kiheveri a hasmenést. Sajnos reggel azt láttam, hogy nagyon kerek a kis pocija, húzza a hátsó lábait, nyújtja a testét - fel volt puffadva. Szegényke próbált menni a mamájához, de az elment mellőle, akkor Csucsukához akart bújni, de ő sem hagyta. Akkor odajött hozzám, odadugta a kis fejét az ölembe, simogattam, beszéltem neki, lefektettem a szalmára.
Kicsit megnyugodott, akkor beadtam neki a gyógyszert, de sajnos már nem maradt ideje, hogy hasson.
Egyre nehezebben vette a levegőt. Bevittem a fejőállásba magamhoz, hogy ne legyen egyedül, lefektettem a zsákokra, csináltam neki jó kis fészket ott. Egy darabig ott pihent szegényke. Beszéltem hozzá, amíg a kecskéket fejtem. Egyszer csak egy utolsó nagy erőfeszítéssel feltápászkodott és "odagurult" mellém, kiáltott egyet-kettőt, ahogy odasimult a lábamhoz, aztán nem mozdult többet...
Nagyon szomorúak voltunk, mert az egyik legszelídebb kislány volt a kiskecskék között, megsirattuk őt is! Megható volt a ragaszkodása, ahogy az élete utolsó percéig vágyott arra, hogy vele legyek! Senki ne higgye, hogy bármilyen antropomorfizmus van ebben a történetben! Az állatok - ha elkészültek rá, simán megadják magukat a halálnak, nincs bennük egy csepp rettegés sem, mégis az utolsó pillanatig szükségük van egy szeretett személy jelenlétére - legyen az a gazda vagy egy fajtárs...Sok gidát vagy egyéb állatot láttam már meghalni, amikor már nem lehetett segíteni rajtuk mással, mint a jelenléttel - és mindegyik ugyanígy ment el. Ragaszkodással, megnyugvással.
Béke poraira!

2013. április 22., hétfő

Esti fejés...

Ma este úgy alakult, hogy este 6 körül vásárolni mentünk. Nem sok mindent, de végül minden sietség ellenére kilenc után értünk haza. (Annyira azért nem kapkodtunk, szeretjük kiélvezni a kettesben töltött pillanatok lehetőségét, még ha az autóban vagy egy bevásárlóközpontban telnek is :D).
Szóval kilenc után értünk haza, és ez együtt jár azzal, hogy a Kisfehéret akkor kellett megfejni. Tudom, nem meséltem róla - nem volt időm rá még - de a hármasikreket le kellett választanom róla - persze átmenetileg - mert véresre harapták a tőgyét. Mert ugye a kecske tőgye kétágú, a gyerekek pedig hárman vannak...Hát valahogy rögzíteniük kellett magukat evés közben, mert különben kitúrták egymást. A rögzítésre pedig legalkalmasabb a frissen kinőtt fogacska. Csakhát a mama tőgyének ez nem kedvez nagyon. Most tápszeren és zöld füvön "tengődnek" a kicsik, míg a mamájuk regenerálódik tőgyileg.
Szóval Kisfehérhez baktattam kifelé a kancsócskámmal és egy befőttes üveggel fölszerelkezve. Este fél tízkor. Szerettem volna lefotózni, amit én láttam, de a telefonom ragaszkodott ahhoz, amit ő látott, és az bizony a teljes sötétség volt. Pedig nem is volt az. Majdnem telehold világított, és ebben a szép fátyolos ezüst fényben valószínűtlenül gyönyörűvé vált az udvar. És ha ehhez hozzávesszük még azt a finom tavaszi időt, hogy egy meleg polár pulcsiban, szoknyában egészen kellemesen érzetem magam, azt kell mondjam, hogy elképzelni sem lehet ennél valóságosabb valóságot! A békák hangversenye felhallatszott a tóról, de egyébként csönd volt, a csillagok ragyogtak, és mindennek egészen más színe volt, mint a nap fényében. A szürke - ezüst egészen különleges árnyalatai figyelhetők meg a holdvilágnál.
Nos, eddigre felértem a kecskékhez, bementem a fejőállásba, hogy előkészítsek mindent - és akkor rádöbbentem, hogy ma holdvilágnál fogok fejni :) - ugyanis a gyufa az átnedvesedés elleni intézkedésem eredményeképpen a kabátom zsebében maradt a házban. Szerencsére vakon is tudom, hogy mit hol találok, és a legszebb az egészben az volt, hogy a majdnem teljes sötétség ellenére Kisfehér - egy pillanatnyi megtorpanás után - (szó szerint és képletesen is)vakon megbízva bennem fölugrott a helyére, és nekilátott ropogtatni az abrakot. Teljesen meghatódtam, hogy ennyire bízik bennem, hogy nem látja, de hiszi, hogy minden úgy van, ahogy lenni szokott. Az egyetlen kárvallott a macska, Sziamiaú volt, aki tiszta fekete lévén hiába várta a szokásos löttyintésnyi tejecskéjét - nem láttam őt a sötétben, így aztán lemaradt az esti tejelésről...
A lefelé vezető út a holdfényben, a meleg tejjel a kezemben...
Azt hiszem, szerelmes vagyok! Az életbe! :D

2013. április 9., kedd

Csöves kecskék?

Napok óta csodálkozom, hogy majdnem minden kecskémnek tiszta sár a HÁTA. Néztem, hogy mi van, átmentek ezek malacba, és hemperegnek a sárban? Mert a kecskék tiszta állatok szoktak lenni, nem engedik meg maguknak az ápolatlanságot. És mégis, a fehér kecskémnek tiszta mocsok a háta, a Tarka kecske szőrében sárcsimbókok csimpaszkodtak...Szóval tiszta csöves kecskének néztek ki.
Na, ma reggel fény derült a titokra.
Elcsíptem. :)

2013. április 8., hétfő

Gidaözön - bővített kiadás :)

Itt már jól látszik minden. :) Sajnos a térdig érő mocsár is, pedig mi egy dombtetőn lakunk. Mi lehet a falu elején, a völgyben?!!!
A végén a kis Tibor szalad oda hozzám segítségért, kétségbeesve: "Nem találom a mamááááát! " De végül megoldódott a baj nélkülem is. :)


2013. április 7., vasárnap

Gidaözön


Ma sikerült felvennem a gidaözönlést, de sajnos valamiért összetörte a felvételt a telefonom. A lényeg azért megvan, de holnap megpróbálok egy újabb felvételt készíteni. :)

2013. április 6., szombat

Fejés után...

Minden este fél hat körül becsukjuk az idősebb gidáinkat az ólba, hogy el legyenek zárva a mamájuktól. Így a reggelig összegyűlt tej már a miénk. Reggel megfejem a mamákat, és kiengedem a kicsiket hozzájuk. Hát ezt a látványt érdemes lenne látni. Holnap megpróbálok róluk egy videót csinálni, habár nem fogja tudni érzékeltetni a valós jelenetet! Azt a keresést, amit a mamák és a gidák csapnak...A mamák hangosan kiabálják a kicsinyeik nevét - legalábbis én úgy gondolom :), "Palkó, Kata, hol vagytok?" - a kicsik kiabálnak: "mama, mamaaaaa" - aztán egyszerre elcsendesül az udvar, mindenki ráakadt a csemetéjére, megtörténik a csatlakozás, mohó kis gidaszájak tapadnak az egész éjszaka hiányolt tejforrásokra...És szopnak. Nem sokat, mert nagyon nincs mit, és nem is az a lényeg, hiszen már megy a szénaeszegetés rendesen náluk - inkább a vigasz, a biztonság, hogy minden rendben van, megvan a mama :). És a mamáknak is megnyugvás. Tízen vannak, mire mindenkit megfejek, idő. És aki már szabadult, hallja a kölykét az ólból kiabálni, hát visszakiabál: "türelem, kicsim, itt vagyok!" :) És ott járkálnak a kisól körül:" Jaj, mikor jöhetnek már?". Aztán nyílik az ajtó, kiömlik rajta a sok gida, és béke lesz...

2013. április 4., csütörtök

Az idei első

Ma elkezdtem a fejést...Hát, kicsit kijöttem a gyakorlatból :) Azzal indítottam, hogy csak a tejtartó bödönt vittem magammal. Volt egy kis hiányérzetem, de nagyon magabiztos voltam. Csak amikor az első kecske beállt a fejőállásba, akkor döbbentem rá - már későn - hogy mi hiányzik. Így hát a tejtartó bödönbe voltam kénytelen fejni. Aztán a negyedik kecske - mert nálam szigorú sorrend van a fejésben - nem akarta megérteni, hogy ő jön. Sosem csinált még ilyet. Egy darabig szólongattam, nézett, majdnem el is indult, de végül mégsem. Kimentem érte, és amikor hátranéztem, hát, az összes nyavalyás kecském egy tömegben beszabadult a fejőállásba. :( Valahogy kinyitotta a szarvával az egyik az ajtót - gyanítom, hogy a Kece volt, ő a renitens - és betódultak. A tíz kecskéből harmincan biztos voltak bent :). Legalábbis látszatra. Megizzadtam, mire kipateroltam őket. Persze az abrakot jól megdézsmálták...
Kisfehér egyik tőgybimbójába beállt egy tejdugó, nem tudtam fejni. Először azt hittem, elzárta a csapot - a kecskék tudnak ilyet, visszatartják a tejet a gidának. Megfejtem a másik tőgybimbót, és addigra derengeni kezdett, hogy ha a másik megy, akkor nem lehet elzárva, hát megnéztem az elsőt újra, kinyomtam belőle a tejdugót, és lőn tejecske. Ezek után már csak a kecskeudvar kapujában csúsztam el a felázott, sáros földön - szerencsére nem ültem fenékre, mert meg tudtam kapaszkodni. Mindenesetre már csak az hiányzott volna a boldogságomhoz ezek után, hogy a hideg, bokáig érő iszapban üldögélhessek, kezemben a tejesbödönnel...
Az már csak hab a tortán, hogy a sajtkészítés során kiborítottam egy jó adag savót a konyhában, ami köztudomásúlag szuperül ragad, úgyhogy moshattam fel Viszont most tiszta a konyhám, és van egy kicsi guriga fokhagymás sajtom. Minden jó, ha jó a vége! :D