A kecskesajt készítésének van egy másik - számomra eddig nagyon kedves oldala: a piacok. A környékbeli piacokon már jól ismernek, köszönnek az emberek, mosolyognak, megállnak néhány szóra, megkérdezik, hogy vannak a kecskék, stb. Még ha nem is vásárolnak, akkor is megállnak megnézni, van-e valami újdonság, megszagolni a szappanokat, váltani két szót. A többi árussal is, akik legtöbben kézművesek, mosolygós jó viszonyban vagyunk. Ha valaki új érkezik, segítünk, beszélgetünk - egyszóval emberi a kapcsolat.
Ma egy közeli városban voltunk termelői piacon, ahol minden péntek délután tartanak piacot. Hát ennek a hangulatnak itt nyoma sem volt. Mindenki ordibált, elküldte a másikat melegebb tájakra, megfojtotta volna egy kanál vízben. De nem ez az, amiről írni szeretnék, mert ettől mi még tudunk függetlenedni - a szomszédasszonyommal mentünk, ő is kistermelő, ő tojásban "utazik" :). Ha valakit érdekel friss házi tojás - tápos, de nagyon szép - nagyon tudom ajánlani! :D
Mellettünk állt - a múlt héten és most is - egy "kistermelő". Családi gazdaság lehetnek, 250 kecskét tart, olyan sok marhát, hogy nem is tudja, mennyit, meg birkákat. Sokat. Gépesített üzem, embereket foglalkoztatnak, ami manapság nagyon szép dolog. Hát nekik aztán van sajtjuk. Sok és sokféle. Egyszer csak egy beszélgetés foszlányai jutottak el a fülembe felőlük. Hát ez volt az igazi döbbenet.
Egy jól szituált házaspár ment el előttünk, a piac vége felé, már akkor is tömény megvetéssel szemlélve szerény kis asztalunkat. Visszafelé jöttek, és anélkül, hogy ránk néztek volna - egész pontosan keresztülnéztek rajtunk - odamentek a tejtermékes fiúhoz. Az asszonyka a szemközti zöldséges standjához ment, ott vásárolt, a férfi pedig a vásárlás mellett beszélgetett a tejtermékes fiatalemberrel, akit nyilván régebbről ismert, lévén régi piacos ott. A férfi a következőt válaszolta valamire, amit a fiatalember mondott neki:
- Nem baj, ti úgyis olyan dizájnosak vagytok, (és itt egy nagyvonalú mozdulattal körbemutatott a tejes kocsin), ezek meg (és itt megvetően legyintett felénk), úgy mennek el mellettük, hogy észre sem veszik őket...
Teljesen padlót fogtam! Mi ez? Hova kerültem?
Mert azt teljesen megértem, ha egy vásárló ahhoz megy, akit régóta ismer, megbízik benne - hiszen ez természetes. De miért kell leszólni a másik eladót????
Én dolgozom a kecskékkel, a két kezemmel etetem, fejem, körmözöm, a nevükön szólítom őket, és ők válaszolnak rá. Sajtot készítek, szappant készítek, a két kezemmel. Miért kell rosszindulatúan hozzáállni ahhoz, akitől nem akar megvenni valamit. Ez döbbenetes volt számomra! Nem látom az értelmét...
Kérek mindenkit, aki ezt elolvassa, hogy ha piacon jár, nézzen a szemébe minden eladónak, mosolyogjon rá és köszönjön neki, még ha nem is vesz tőle semmit! Mert emberek vagyunk, mert dolgozunk (vagy dolgozni szeretnénk), mert értékesek vagyunk - egymás számára is! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése