Eltelt egy év. Vagy több is.
Volt állatmentes telem.
Volt újra állatfarm.
Aztán újra állatmentes.
Aztán újra gazdaság.
Volt francegyemegdenincsidőmsemmire.
Volt nincskedvemmégélniseolyanfáradtvagyok.
Volt dekárvoltabbahagynigondolkozhattamvolnamásmódon.
Volt hazaakarokmenni.
Volt deizgalmasezamunkadeazérthiányzikagazdaság.
Volt teljesenalkalmatlanvagyokatanításra.
Aztán néma csönd.
De ahogy egyszer, évekkel ezelőtt írtam, a csönd is dolgozik. És hogy csak az tud ilyen mély válságot megélni, aki szenvedéllyel szereti azt, amit csinál. És a csönd dolgozott, mint egy automata mosógép. Amikor beteszi Isten a szennyest, válogatás nélkül, ömlesztve, ráteszi az időt, ami múlik, mint mosóport. Ráteszi a könnyeket, a nevetést és a célokat, mint öblítőt. Aztán elindítja a programot, és a gép dolgozik. A szennyes forog. Hol forró vízben fuldoklom, hol kapok egy kis levegőt a víz leengedésekor. Hol megforgat a program, hogy azt sem tudom, hol a fent és a lent, hol újra jön a hideg zuhany és a fuldoklás. Aztán az öblítés. És újra a centrifuga. Akkor már úgy érzem, nem bírom tovább. És még gyorsabbra vált a program, mert érzékeli, hogy könnyebbek a dolgok. Akkor már csak ökölbe szorítom a szemem, és reménykedek, hogy nem fog minden kijönni belőlem. És egyszer csak csillapodik a forgás. Még egy-két rendező fordulat, és a mosogép vidám kis dallammal jelzi, hogy vége, a maga részéről befejezte a munkát.
És jön Isten, kinyitja az ajtót, és szemrevételezi az eredményt. Kiderül, hogy mi volt az értelme az egésznek :) Vizesnek érzem magam, nagyon-nagyon törődöttnek, forog a gyomrom, nem tudom, hol a fent és a lent, mi ment ki és mi maradt belőlem. Még nincs vége. Még meg kell száradni. És csak utána jön az, hogy hol és miben veszi majd hasznomat. De tisztább lettem. Tisztábban látszanak a dolgok. Nincs görcsös akarás. Nincs a mindenáron - nem is lenne rá erőm :) .
Most csak a nézekkiafejembőlhogymivoltez van. És egy megkönnyebbülésféle. De még nincs vége. Nincs vége.
Egy dolgot tudok biztosan. Hogy nem újrakezdem. Hanem hogy folytatom. Nem ott, ahol abbahagytam. Valahol. Ahova kerülök.
Az emberiség úgy élt túl, hogy alkalmazkodott. Most jégkorszak van, bundát hordok. Most meleg van, hát fűszoknyát. Most tél van, húst eszek és hagymát, teával. Most nyár van, paradicsomot, sajtot, zöldfélét. Rend a Rendben.
Egy dolgot biztosan látok. Azt a célt, ami a kezdet kezdetén is a szemem előtt lebegett. A Teremtés rendjét. A mindennekmegvanamagaidejét. A mindennekmegvanamagahelyét.
Száradok, és feltörnek az öblítő illatai - a nevetés, a könnyek, a célok. Száradok, forog velem a világ, de csupa illat körülöttem a levegő.
A Rend illata.
