Tavaszi munkák :)

Tegnap a tavaszi napsütés kicsiklandozott minket a kertbe, ahol is konstatáltam, hogy a fű megérett a nyírásra. Ezért hoztam a fűnyírót, és lenyírtam a füvet, az idei évben először. Alternatív módon. :D

Jaj, úgy élvezem én a strandot :D - made by Rómeó

Ki mondta, hogy strandolni csak nyáron lehet? :)

Apály...

Bekövetkezett az esemény, amit minden évben várunk, és amit minden évben sajnálunk is egyszerre - apadnak a kecskék. Még nem teljesen, de már majdnem.
Kettős dolog ez. Részben várjuk, hiszen hidegben télen, sötétben nem annyira jó kibújni nap, mint nap a meleg szobából, hogy kimehessünk fejni. Ha esik, ha fúj. Ha havazik, ha csupa jég minden, ha belefagy az orrunkba a lehellet, ha ónos eső miatt csak majdnem négykézláb lehet felvergődni az állatokig...soroljam még? Olyanok ezek az élmények, mint a katonaság, mint a szülés :) Meg kell csinálni. Akkor kellemetlen, nehéz, fájdalmas vagy jeges, de ilyenkor mindig azzal biztatom a családom eseményben résztvevő tagjait: jól jegyezzék meg, amit csináltak, hogy mesélni tudjanak majd az unokáiknak róla, amikor nagymama vagy nagypapa korukban a tűz mellett üldögélnek a hintaszékben, lábukat egy kockás plédbe bugyolálva, és apró, csillogó szemű, csodálattól tátva maradt szájú csemeték ülik őket körbe a lábuknál. "Nagyi, mesélj arról, amikor még kislány voltál!" :) És akkor el lehet majd mesélni, hogy bizony fejszével vágtuk a fát a tüzeléshez - és olykor-olykor megszaladt a kezükben a szerszám, és a lábszárukba szaladt. Vagy a március 15-i nagy havazást, amikor megállt az élet az országban, de nálunk nem, mert még aznap délután is születtek kiskecskék, és milyen jó, hogy leszigeteltük az ólat délelőtt a hófúvásban, mert így megmaradtak és rendben is voltak szerencsére.

Vagy amikor először meghoztuk a lovat, és akkora hatalmas volt!

Vagy Balambért, amint elcikkan a gereblye elől.

 És az újszülött kacsákat. A kidőlt hársfát, ami átért az úton, és épp a szembeszomszéd kapuja előttig ért a koronája csúcsa.







 A kisnyulakat, akik tényleg fészekben születnek. :)
Az új kecskét, aki még nem hallgat a nevére, és fél bejönni a fejőállásba, ezért az egész család testületileg őt kergeti a jeges udvaron, sötétben, süvítő szélben, a többi kecske rohangálásától nehezítve. Tisztára, mint egy számítógépes játék Level 4 szintje, csak élőben. (Nem mindig díjazzák a humoromat azért :) )
És sajnáljuk.-om. Mert leginkább én, hiszen nincs tej, nincs sajt. Pedig nagyon szeretek fejni, nagyon szeretek sajtot készíteni. Ez egy csoda számomra, és mindig is az marad! A tej, a fehérjeszerkezet, az oltó működése, minden. Szemlélődő ima. A Teremtésben lévő rend. Mindennapos csodák, mindennapos rácsodálkozások. Ugyanakkor azt is tudom, hogy amint a természetnek szüksége van a megújulásra, pihenésre, úgy nekem is kell a január ahhoz, hogy februártól újratöltve tudjak elletni, ápolni, gondoskodni. El kell olvasnom a könyveket, amiket egész évben az éjjeliszekrényemen gyűjtögetek, meg kell néznem néhány filmet - limonádét és komolyat, sütnöm kell kenyeret a kályhában, süteményeket és finomságokat, kitalálni, hogy a nem létező pénzből hogyan vezessem úgy a háztartást, hogy sem az állatok, sem a gyerekek ne érezhessék, hogy szükség van, mert anya mindig frissen sült zsömlével várja őket - ugyanis liszt még van, pénz már nincs kenyérre, de élesztőre még futja :)

Aztán eljön a február, és elindulnak a kiskecskék kifelé, és onnantól kezdődik (nekem) a tavasz :) Izgalmak, feladatok, kihívások, amiket az élet nap, mint nap elrejt a napsugarak, esőcseppek, szélsüvöltés vagy épp a nyári szellő közepébe, amint az öreg diófa leveleit nézem a vasárnapi ebéd után, a hintaágyban hanyatt fekve. Szép és örömteli. Nehéz és nyomasztó. Új és izgalmas. Régi és unalmas. Nemszeretem és elegemvan. Bárcsak és talán.
ÉLET!

A kecske is költözőmadár? :)

Vasárnap elkezdtük lebontani a kecskék régi ólját. Ezzel párhuzamosan bekeríteni a karámjukat. Ezeken a képeken még munkában a csapat.

Késő estig dolgoztunk a hidegben, egy szögbelépés és egy bőrsérülés a tenyéren volt a mérlege a munkának.

Az ól maradéka még áll, mert Rómeót az választja el a külvilágtól - különben szabadon kószálna a kertünkben egy ló :) De már nem sokáig.
És ez pedig a kilátás az új fejőállásomból, ami még csak idézőjeles fejőállás, mert kissé még huzatos - hiányoznak az ablakai - főleg nekem, mikor olyan szeles, esős idő van, mint tegnap este. De remélem, hét végén meglesz ez is, és a szigetelés is. Már látszik az alagút vége :)
Itt pedig már a tulaj birtokbavétele látszik :) Nagyon tetszik a kecskéknek az új lakás!

Istálló épül - épülget :)

Tavaly megálmodtunk egy istállót, amire aztán pályáztunk, de az előfinanszírozás hiányában végül nem valósult meg. De a siránkozás nem az én műfajom, habár akkor nagyon bántott a dolog - és elkezdtük felépíteni majdnem ugyanazt, de fából. Önerőből. Már majdnem áll teljesen. Önerőből építeni többféleképpen lehet. Mi azt választottuk - magad, uram, ha szolgád nincsen - hogy minden egyes deszkát kézbe véve lecsiszoljuk, lefestjük, felszögeljük. Nem gondoltam, hogy ez ekkora munka lesz, július óta csináljuk :) Hát, nem vagyunk sem ácsok, sem kőművesek, meglátszik, hogy nem szakember készíti, biztosan nem kapnánk mestervizsgát egy szakiskolában - de a mienk. Mekkora öröm, amikor egy-egy szakasz vagy munkafolyamat elkészül! Mindig eszembe jut az ól, amit a nagyapám épített anno nekünk - aminek a bontásáról írtam is - hát, ez az istálló kicsit hasonló lesz ahhoz, már ami a megítélését illeti. Mert a munka kivitelezése nem olyan szakszerű, mint nagyapám estében volt :) De hát ő kőműves volt, amellett mindenhez értett, mi meg...nos, nem vagyunk azok. De az épülő istállónkat nagyon szépnek látjuk. :)
Amikor elkészültünk egy résszel, ami eredetileg a tyúkoknak lett szánva, bementem - hát, még lakni is szívesen laknék benne, olyan szép!
Az utolsó eső előtti napon, amikor a deszkákat festettem, ezt láttam :) :

A ló humora

Néhány nappal ezelőtt, amikor az esti lovagláshoz készültünk, a két lányom szokás szerint elkezdte fellocsolni a pályát, hogy ne nyeljük a port se mi, se a ló. Ez úgy néz ki, hogy a kecskéknél lévő csapból megtöltik a kannákat, bemennek Rómeóhoz, és a locsolórózsával belocsolják a területet. Ezt ismétlik addig, amíg a teljes terület vizet nem kapott.
Rómeó aznap vicces kedvében lehetett, mert az első kanna víz bevitele alatt beállt az ajtóba, és amikor a lányok ki akartak menni újabb kanna vízért, feléjük kapott, feléjük csípett a szájával. Hiába próbálkoztak hát kimenni, Rómeó nem hagyta. Állt ott rendületlenül. Én éppen fejtem a kecskéket, így hát szóltak, hogy "Anya, helyzet van", de épp nem tudtam segíteni. Mondtam, hogy próbálják megoldani. Kb. 5 perc múlva könyörgőre fogták, hogy "Anya, szabadíts ki!" Épp akkor végeztem az aktuális kecskével, kiengedtem hát, beengedtem a következőt, és kimentem. A következőt láttam: az ajtóban állt egy marhanagy fekete ló és röhögött. A lányaim meg próbáltak az ajtóhoz férkőzni, de Rómeó mindig odakapott feléjük, így aztán nem sikerült kijutniuk. Egyfajta társasjáték volt. Rómeó nagyon élvezte. Én is. Sajnos a lányok meg nem látták, hogy a ló röhög, mert hátrébb voltak, így ők kevésbé élvezték. Mindenesetre felmentő seregként bementem Rómeóhoz, hátratoltam és jól leszidtam, hogy mit csinál. Olyan bűnbánóan nézett rám, hogy teljesen egyértelmű volt, tudta, mit csinál :) A szeme szinte azt mondta: "Csak játszottam, már ez is baj?"
Ha nem a magam szemével látom, nem hiszem el, hogy így történt. De nagyon örülök, hogy láthattam! :)

Mióta vártunk erre! :)

Az első lovaglás Rómeón :)
Elsőnek Panna próbálta ki,

a második utat a férjuram stoppolta le, a harmadik befutó pedig - némi rábeszélés után - Dia vollt. Aki pedig segítségünkre volt mindebben: Újvári Béla, akinek ezúton is nagyon köszönjük a sokrétű és azonnali segítséget! :) Én pedig futószáraztam - életemben először. Elmondhatatlan élmény, amint egyetlen apró szóra vagy jelzésre 600 kg tömör izomzat engedelmeskedik.:) Lép, üget, megáll. Ennél többet nem mertünk most csinálni a szűkebb hely és a meleg miatt, de ha elkészül végre Rómeó teljes kertje - hú, már alig várom!!!! :) 
Ez tényleg csodálatos egyébként, hogy az ember mennyire gazdája tud lenni a természetnek! Itt van ez a hatalmas ló, és engedelmeskedik nekem.Mert ember vagyok!
 Ma amúgy megint meglépett -  leszedett egy deszkát a kerítésből,ami picit csálé volt, és az alacsonyabb palánkon egyszerűen átugrott :) Arra kaptam föl a fejem, hogy az egész kert megrázkódott, ahogy Rómeó földet ért a kecskék felőli oldalon :) És persze azonnal vissza is ment, ahogy odaértem, és kaput nyitottam neki...Egyszerűen tudja, hogy kell. Pedig egyetlen laza mozdulattal fellökhetne, de nem. Engedelmeskedik :) És 600 kg! Fantasztikus!:)

Kánikula és a mindennapok...

Lassan, de biztosan növekszik az állatállomány, habár nem egészen így terveztük. Az istállók készülnek, a jövendő lakók várakoznak ideiglenes lakóhelyükön. Szombat este újabb két befutóval gyarapodott az állomány, két nyuszi érkezett, egy foltos és egy fekete. A fekete nyuszi a Hatun nevet kapta, a tarka nyuszi még nem lett elkeresztelve, a bőség zavara miatt. A két nyuszi egy alomból való, mindketten lányok, a, és gyönyörűek. :)
 És nagyon-nagyon melegük van. De hát kinek nem?



A kecskék is jobbára az árnyékban pihegnek. Tejet alig adnak, egyedül akkor mutatnak aktivitást, ha úgy látják, a másik jobb helyet talált az árnyékban, mint ők - a szomszéd árnyéka mindig zöldebb:) Ilyenkor aztán megvívják jogosnak nem nevezhető harcukat, majd lerogynak a megszerzett - vagy eredeti - helyükre, és tovább pihegnek kérődzve.






Emma, a kis vagány csaj egyedül az, aki szomszédol. Ő Rómeó barátnője - szigorúan csak baráti alapon. Ahányszor megyünk ki hozzájuk, annyiszor van Emma odaát a lónál. Együtt esznek, talán még beszélgetnek is...






Ma Rómeó ismét találkozott szívszerelmével, Felhővel. Elég bánatosan nézett a lóhölgyek után, sőt, nemcsak nézett, hanem méltatlankodva kiabált is, amiért nem mehetett utánuk. Lassan mi is megtanuljuk a különböző hangjelzéseit :)Amikor messziről meglát minket, tudja, hogy friss víz és fincsi széna érkezik, esetleg egy kis nyalánkság - sürgetően kiabál és morog. Amikor a kecskék lucernaszénát kapnak, és megérzi a szagát, követelőzve kiabál, toporog, amíg nem kap belőle egy kicsit ő is. Ma a szomszédban szedték össze a pár napja lekaszált lucernát - hát nem ott zörgette a kerítést toporogva, amíg neki is dobtak át egy nyalábbal? :) De a legjobb a szabadulóművészi tehetsége. Rájött valahogy, hogy a kapuját ki tudja nyitni, és akkor kikirándulhat a kecskékhez. Első két alkalommal véletlenül, aztán már sportot űzött belőle. Először is odaáll az ajtóba - ez egy szokásos beállás. Körülnéz. Ha tiszta a levegő, odadől az oszlophoz. Megint körülnéz, majd nyom egyet a vállával, és aztán "csodálkozva" nézi, amint a kapu - zárt riglivel - lassan szélesre tárul. És ha már nyitva a kapu, hát megnézi, mi van a kapun túl. De amikor meglátjuk, és határozott léptekkel felé indulunk, hogy visszahajtsuk, bezzeg azonnal tudja, hogy tilosban jár! Még oda sem érünk, már rongyol vissza a helyére, és úgy néz ránk, mintha azt mondaná: "...az a fránya kapu, hát nem kirántott a kecskékhez?"
Nagyon izgalmas nap mint nap így látni az állatok "humorát" :)

Ki szeret engem?

 Állatsimogatás - még félkész állapotban a bemutató, de a lényeg már megvan :)
Mind a gyerekek, mind a kecskék, sőt még Rómeó is nagyon élvezte a váratlan népszerűséget, a sok finom almát és dinnyehéjat. :)

Új lakó :)

Kedden új lakó költözött a kertünkbe. Olyasvalaki, aki sosem járt még nálunk. Sosem álmodtunk arról, hogy valaha is hozzánk fog tartozni. És most itt van. Nyugdíjas éveit tölti velünk - Rómeó, egy szép fekete paripa :).
Kedd este érkezett. Tudtuk, hogy jön, készültünk is rá, de akinek még nem volt lova, nem tudja pontosan, hogy mire számítson. Ami azt illeti, napok óta készítettünk neki egy istállórészt - jóllehet, nem a végleges helye lett volna. Gyönyörű volt, új, pompázatos. Szerintünk. Még össze is néztünk az urammal - itt még mi is el tudnánk aludni, de szép is lenne! Na, Rómeó más véleményen volt. Nem lehetett bevinni. Illetve - mentségére legyen mondva - egyszer bejött a kedvünkért nagy nehezen, de egyből ki is ment, köszönte, de nem kért belőle. Így hát - némi felhámveszteség és csekély alkari zúzódások árán végül is visszavittük a kertjébe, amit addigra már alaposan körbejárt. Kb kétszázszor. Akkor végre megnyugodott. Evett, ivott, este lett és reggel, a második nap. A szomszédunkban lakik két bájos kanca, Felhő és Bambi. Rómeó meglátta őket, és herélt ide vagy oda, bizony beindult a szépséges lólányok miatt. Most a hátsó kerítéshez vájt árkot a fel s aláügetéssel. Panna egyszer bement hozzá, amikor nem figyeltünk éppen - ugyanis a kertje megnagyobbításán dolgoztunk a férjemmel - és hát Rómeó sem Pannára figyelt, rá is lépett a lábára. Sikított is egyet szegényke, mert szép darab ez a ló, jó öt mázsa. Szerencsére nem történt baja a lábának, nem tört el. Mázli. Végül a lólányok elvonultattak - becsukták őket éjjelre, Rómeó pedig lassan beletörődött a megváltoztathatatlanba, és elvonult vacsizni. Még aznap megoldódott a kertje megnagyobbítása, egy csodaszép deszkakerítéssel leválasztottunk egy részt a kecskék udvarából, így kétszer akkora helye lett a lónak. Nagyon boldog volt, és mi is megnyugodtunk, hogy már nem történhet nagyobb baja, mint hogy megázik. Esőről azonban szó sem volt aznap, és másnap még csináltunk neki egy szép, nagy, fedett színt, ahova beállhatott. Eleinte háttal ácsorgott a legtávolabbi kerítésnél, mert az uramat még nem nagyon ismerte akkor, és zavarta a betolakodás. Végül Pannával közösen kicsalogattuk a csigaházából némi alma, széna, és helybe hozott víz árán. Megfordult, megcsodálta a helyét, és minden rendben is volt. Már nem fordult be többet a fal felé. Sőt! Egészen kíváncsi lett, jött, megszagolt mindent, ott mászkált körülöttünk, figyelte az építkezést. Talán a szakfogásokat igyekezett ellesni :). Lényeg, hogy elkészültünk. Friss szalmával, feltöltött etetőládával nagyon hívogató kis hely lett. Rögtön birtokba is vette - odapisilt. :)
Aznap már csak egy apró meglepetés volt hátra -  a húgom két kislánya, Virág és Lori, a másik két lómániás jött megnézni a lovunkat. El is hűltek a méretein :). Rómeó nagyon örült nekik is - odajött, megszaglászta őket fentről lefelé és lentről felfelé is. Nagyon vicces volt. Kicsit megböködte őket az orrával, hogy lássa, biztosan állnak-e a lábukon, aztán továbbsétált. A kislányok csiripelése aztán kicsit hangosabb lett, és kezdte zavarni a lovat, idegesebben mászkált fel-alá, úgyhogy kiparancsoltuk a lányokat a lótól, és beparancsoltuk az ágyba. És este lett és reggel - harmadik nap.
Pénteken meg lett körmözve, de egyébként otthonosan viselkedett, a kötőfékbe is elsőre beletalált.
Ma pedig már rutinos ittlakóként követeli a jussát - szénát, almát, abrakot. Megismer mindannyiunkat, örül nekünk. Pannával nagyon bizalmas, odabújik, engedi, hogy átölelje a nyakát a gyerek.
Hihetetlen, hogy az élet miket produkál. Egy ló van a kertünkben!!!!! :)