Egy kicsit szomorúan... :(

Olyan szépen indult az ellési szezonunk, hatalmas gidák születtek, erősek, vidámak, sok. Sajnos pár napja vacakolunk megint. Zizi megellett hetedikként múlt héten kedden, és úgy látszott, minden oké. Aztán pár nappal később majdnem éhenhalva hoztam be az egyik gidáját, pedig már gyönyörűen szoptak. Csak az infúzió mentette meg az életét. Két napot töltött itt bent, utána a mamája már nem fogadta vissza. A tesója pedig szintén legyengült valamiért, még nem teljesen derítettem föl az okát. Aztán megellett ma estére Petra, ikrei lettek, de túl korán alighanem, mert mindkettő gida meghalt, Petrának meg egy szem teje sincs. Talán megüthették a hasát... Szegény ott sírt a gyerekei fölött, szólongatta őket, amikor megtaláltam. Leguggoltam megnézni, hátha van bennük élet, de nem volt. Petra erre megbökdösött az orrával, és megrágta a fülcimpámat, és keservesen mekegett a fülembe, hogy csináljak már valamit - de sajnos efölött nincs hatalmam! :( Símogattam szegényt, mondtam, hogy nem tehetek semmit, halottak, de nem akart beletörődni. Kaparta, pofozta őket a lábával, hátha felkelnek... Szomorú volt zsákba tenni a piciket. Nem is értette igazán, hogy mi van. Tompikát kezdte nyalogatni, szólongatni -  a kitagadott kis gidalányt, akit nem ismert el magáénak a mamája, és nem is hagyta szopni. Most becsuktam Petrához, hátha megszereti ő is a gyerekvesztett mamát, az meg megvígasztalódhat örökbefogadott gyerekén. Este még kimegyek etetni Tompikát, akkor meglátom, hogy viselik egymást...
A többi kicsi egyébként jól van, bírják egymást és az életet! Nagyon is!