Bejárás...

Ma körbejártam a kertet egy kapa és egy gyomkaparó hallgatag társaságában. De az utam valahogy mindig az állatkáim felé vitt. :) Mindenféle indokkal felmentem hozzájuk, szeretem nézni őket! Jobb, mint egy mozi. Élő, ingyenes, izgalmas és sokkal valósághűbb, mert a mozi nem képes visszaadni a szagokat, illatokat például. És lám, milyen helyzeteket találtam :)
Pöri, a kismalac az ablakán kukucskál kifelé, hogy érkezik -e jó falat...

Csibész kutyánk nagyon hűséges barátja Pörinek, állandóan ott hever az ól közelében (önző érdekből, és igazából Pöri sonkái érdekelnék :) ). Géza épp ma jegyezte meg, hogy ha egy tolvaj el akarná vinni az állatainkat, a malac ellopásával gyűlne meg a baja legjobban, mert azt a kutya állandóan vigyázza :)




Aztán a nyuszik, akik végre megkapták a megérdemelt biztonságos ketrecüket (ha nem is mindannyian), és most már egész jól érzik magukat a tágas, levegős, új helyükön.

A gazda szeme hízlalja a jószágot - ezt tartja a mondás - így aztán a jószágaim nemcsak takarmányon híznak, hanem a szemrevételezésemen is. Nem baj, csak hízzanak! :)
A kecskék el lettek választva a gidáiktól véglegesen, így mostanában azon a fertályon van némi siránkozás napközben, de egyre kevésbé jelentős. Lassan hozzászokik mindenki a helyzethez.
És végül egy meglepetés - mármint én lepődtem meg rajta. Évek óta nő egy mahónia-szerű bokrom az udvarban, én ültettem, de még sosem figyeltem meg alaposabban. Ma körülötte gyomláltam, és ahogy ránézek, apró és gyönyörű fehér virágok bújtak meg rajta a levelek árnyékában. Gyorsan le is fotóztam. Íme:

Hát nem gyönyörű?
És a mai napnak volt egy koronája. Amikor kapálás közben el kezdett esni az eső, elszaladtam letakarni a szénát. Mert akkor szaladgálok el, amikor jól esik :). Amire visszajöttem, elállt az eső, csak a műbalhét csinálta. Viszont ahogy újra kapára kaptam, és a föld fölé hajoltam, megütötte az orromat a nedves termőföld illata, abban a pillanatban belém hasított a tudat - élesebben, mint valaha - hogy igen, otthon vagyok! Otthon - a Teremtésben!