2013. június 20., csütörtök

Morzsák

Első morzsa: Mindig történik valami. A legutóbbi cicás bejegyzés utáni napon Cirminek eltűntek a kiscicái egy kivételével. Arra gyanakodtunk, hogy Sziamiau hordta el, de bizonyítékunk nem volt rá. Az utolsó kicsit behoztuk a mamájával az előszobába - szerencsére Cirmos nagyon okos cica, szobatiszta. Először mindenáron vissza akarta vinni a kölkét az etetőbe. Aztán rájött, hogy jó neki itt bent, de hiányzott a társaság neki, így aztán amerre mentünk, jött utánunk és hurcolta a kölket is. Végül beköltöztettük a hálószobánkba éjszakára, napközben meg az étkezőbe, mert így nyugton maradt valamennyire. Néha kikéretőzött az udvarra, hajnalban is. A többi kicsi nem került elő. Eltelt másfél hét. kinyílt a kicsi szeme, édes volt, és a nyaka sem nyúlt zsiráffá, mert a mamája felhagyott a hurcolásával.
Tegnapelőtt a férjem és a fiaim át akarták rakni a kutya régi házát árnyékosabb helyre. És ahogy felemelték, hááááát - ott lapult alatta öt kis gombóc cica - Cirmi elveszett kölkei!!! És éltek! Sziamiau ellopkodta őket, és etette. Hogy ez hogy lehetett, azt nem tudom, de az biztos, hogy előtte egy hónappal párzott, tehát neki még nem születhettek kicsinyei. Talán elvetélt, és a pici cicák anyai ösztönöket keltettek föl benne, ahogy Cirmi megszülte őket...Ez most már nem fog kiderülni soha.
Cirmi tudhatott róluk egyébként, mert sokszor jött hívásra arról, ahol a kutyaház volt. Mindenesetre felnyaláboltuk a kicsiket, és bevittük a mamájukhoz. Látni kellett volna az örömét!!! Magához ölelte, nyalogatta az elveszett kicsiket! Azóta nem lóg ki hajnalban. A kicsik is megnőttek, már kezdenek szétmászkálni. Együtt a család. :)
Másik morzsa: egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Kece az ólban gubbaszt. ÉS ha épp nem, akkor a többi kecske őt csépeli. Hamar kiderült a turpisság : kötőhártyagyulladása volt. Valami belemehetett a szemébe a szénából. El kellett különítenem a többiektől pár napra, és kenőccsel kenegetni a szemét napi kétszer. Nem szerette. Nagyon nem! De meggyógyult :)
Harmadik morzsa: viszont Őzi azóta is kötözködött Kecével. Ma hajnalig. Addig kötözködött, amíg a füle - amiből tavaly kiesett a fülszám, és így lyukas maradt - beleakadt Kece szarvába. És hosszában kettészakadt. Pocsék látvány volt. Alaposan vérezhetett is a jelek szerint, de mire én kimentem, már elállt. De ettől nem lett szebb látvány. Le kellett fújni fertőtlenítő sprayvel, nehogy beköpjék a legyek - hárman fogtuk le hozzá. Mindenesetre elment a kedve a kötözködéstől...

Nincsenek megjegyzések: