Amikor elkezdtem írni a blogot, eleinte automatikusan azokat az eseményeket írtam meg, amelyek tetszettek, örömet okoztak vagy viccesek voltak. Aztán valaki írt nekem egy olyan e-mailt, amelytől rádöbbentem: becsapom azokat, akik a gazdálkodásról akarnak olvasni élőben. Merthogy nem mindig kék az ég, nem mindig orgonaillat lengedezi be a tájat, nem mindig zöld a fű és nem mindig van ideális 22C fok. És elkezdtem írni azt is, ami nem ideális. Persze nagyon nehéz a nehézségeket az én tollamból is akár nehézségnek látni, mert egyrészt számomra ezek a dolgok nem gondot vagy problémát, hanem megoldandó feladatot jelentenek, izgalmas, érdekes kihívást - másrészt aki csak olvassa a március 15-i bejegyzésemet a hóviharról, az sosem fogja tudni a valóságot, amikor az üvöltő szél- és hóviharban ketten a férjemmel próbáltuk szigetelni az ólat a minden résen beömlő hó elől, és védeni a már megszületett és éppen aznap születő gidákat a hidegtől. Nem fogja tudni, milyen az, hogy nem érzem a lábam, mert már rég elfagyott, de legalább már nem fázik, és nem fogja látni azt a fehér homályt, ami a külvilág, miközben apró szögeket adogat valakinek, aki szintén fehér homályt látva próbálja beverni azokat, hogy a meleg kartonokat odaszögezze a résekbe, amelyek jelenlétéről mindeddig nem is tudtunk...De nem fogja érezni azt a szaunameleget sem, amit az amúgy télen nagyon jó szolgálatot tevő OSB lemezek nyomnak, mint a radiátor, a nyári 42 C fokos melegben. És akkor jönnek a legyek! És a pókok, meg a darazsak. De azok kevésbé zavarnak. Szóval jönnek a legyek. Nyár elején feltettem egy tuti kis szúnyoghálót a fejőállásom ajtajára, mert előrelátóan arra gondoltam, hogy ez majd megvéd a legyektől, azt a néhányat meg majd lecsapom, lelégyirtom, amelyik áttör ezen a dupla rétegű védővonalon. Ez így is ment elég sokáig, majdnem júliusig. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült megakadályoznom a légyinváziót, mert amikor az embernek olyan részein is folyik az izzadság, amelyeket társaságban nem illendő említeni - hát akkor nagyon nem hiányoznak a zümmögő légytömegek, amelyek nemcsak a kecskéket, de a fejőembert is csípik, bosszantják...
Szóval július volt, amikor a kismacskák úgy döntöttek, hogy birtokba kezdik venni ezt a kertet, a hozzá tartozó ingatlanokkal együtt. És rájöttek, hogy a fejőállásban van egy kis tálka, amelyikbe csurran-cseppen a nagycicáknak egy kis tejecske. Eddig nem is lett volna baj - már ami engem illet, mert a nagycicáknak igenis baj volt, hogy a kicsik elitták előlük a jussukat, holott pedig amúgy is megvolt a napi szopizásuk. A baj ott kezdődött, amikor a kicsik jóllaktak. Ez lett a következménye annak, hogy kicsit körbenéztek az "irodámban", ahogy a férjem nevezi tréfából a fejőállásomat. ("Megkezdted már a rendelést?" ezt szokta kérdezni tőlem, ha kimegyek fejni :) )
Szóval itt a következmény:
És akkor jöttek a legyek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése