Jól piacozni csak azzal a szemlélettel lehet, ha tudom, hogy érték, amit csinálok. Hogy nem tesz alárendeltté az, hogy értékesítek. Egy silány minőségű, kínai terméket én sem vinnék piacra, mert másnap visszajön a vevő, és megkérdezi tőlem, hogy miért nem mondtam, hogy ez a cipő "egyszerhasználatos"? De csak ha jó humorú vásárlóról van szó. Ha nincs humora, akkor a fejemhez vágja a "cipőnek eladott tárgyat". És igaza is van.
Piacozni csak úgy szabad, ha hiszek a termékem értékében. Mert értékes. Értékesíteni - sajnos - sokan tudnak. Kit ne hívtak volna már föl újságtól, hogy vegyen előfizetést, biztosítótól, hogy kössön biztosítást, alapítványtól, hogy támogassa a szegény, vak, béna, leukémiás vagy egyéb gyerekeket - és mellesleg az alapítványt...Mindenkinek tele a hócipője ezekkel az "értékesítésekkel". Sajnos sokan lelkiismeretfurdalás nélkül eladnak bárkinek bármit - én ezért jöttem el a mobiltelefonos cégtől.
Viszont nagy kedvencem a piac! Ez az a hely, ahol a legtöbb visszajelzést kapom arról, hogy a termékem jó. És ez fontos számomra. A minap Géza piacon volt Budapesten, amikor a következő párbeszéd játszódott le közte, és egy kedves hölgy között:
-Jó napot, kívánok, kecskesajt, ismeri?
-Igen, igen, ettem már, de nem szeretem.
-Nem szereti? Miért?
-Túl erős az íze, és büdös is!
-Ez nem az, kóstolja meg!
-Nem, nem köszönöm, nem kérek.
-Kóstolja csak meg, higgyen nekem, nem fogja megbánni! :) (Közben kínálja a sajtfalatot)
-Nem, tényleg nem.
-Csak ezt a falatot! Próbálja ki!
-Na jó, de nem fog megharagudni, hogy ha azt mondom, hogy nem ízlik?
-Nem, nem, de biztos, hogy ízleni fog!
A hölgy megkóstolta a sajtot - és mondanom sem kell a végeredményt. :) És ezek a jelenetek minden piacon megismétlődnek, némi változtatással. A kifogások, hogy a kecskesajt büdös, erős ízű, stb, sokszor egy rossz gyerekkori emlékből származnak - törzsvevőim egy része ebből a "körből való - vagy egy rossz felnőttkori emlékből, ami egy nemtörődöm termelőtől származik, aki nem figyel a tartási, fejési vagy készítési körülményekre, és rövid távon gondolkodik - most eladjam a termékem. Hogy másnap, egy hét múlva, egy hónap múlva az a vevő már messze elkerüli az asztalát, erre nem gondol. Sokat ártanak nekem is ezek a "termelők", és gondolom, nemcsak nekem, hanem az országban szerte található sok-sok, finom és nem büdös sajtot készítő "kollégámnak".
A piac tényleg élmény, habár vannak hátulütői. Ezek egyike pl. az időjárás, a másik a betegség. És van, amikor ez a kettő összekapcsolódik. Mint ma is.
Csütörtök este "lerobbantam", bár akkor még csak a fáradtságnak tudtam be az állapotomat, nem betegségnek. Egy-egy ilyen hétvégi piac megszervezése és lebonyolítása - ki hova megy, mit visz és miben - nem egyszerű feladat, pláne, ha ketten háromfelé kellene menjünk. Aztán péntek délután, a törökbálinti piacon világossá vált számomra, hogy ez bizony nem fáradtság, hanem alighanem tüdőgyulladás. Utoljára kisbabakoromban volt. Sajnos egyrészt addigra már nem rendelt az orvos, másrészt a piac akkor is piac, és meg kell tartani. Utána lehet ágynak dőlni. Mert ez a megélhetés. Szóval a betegség, és ehhez ez a remek idő! Egy egésznapos, országos eső! Pacallá áztunk. Bianka, aki szintén ott volt az édesanyja termékeivel, csinált rólam egy fotót, de azt hiszem, ez nem adja vissza azokat az állapotokat, amiket én láttam a sátorban - minden csupa víz volt, még a sátor közepén is. A sajtot letakartam nejlonnal, de a szappant el kellett raknom, a terítő tocsogott, a cipőmben ebihalak úszkáltak a lábom alatt, és csak azért nem fagytam meg, mert a "szomszéd" húsárus,Karcsi, akit Törökbálintról ismerek, kölcsönadta a kabátját.
Íme a piac:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése