A múlt hét a sajtok hete volt. A nagy várakozásokat az ellések előtt azzal szoktam áthidalni, hogy új sajtokat keresek és készítek el, többnyire sikerrel. Ami nem sikerül, abból meg tanulom, hogy hogyan viselkedik a sajt. A szünet és pihenés után így újult erővel álltam neki sajtozni. Ennek eredményei két Two Peppas feketeborssal és chilivel, egy trappista és egy pörkölt diós trappista viaszban. Ez utóbbi egy borkostolóra megy a Ward Mária iskola jótékonysági báljára. Némi camembert is készült, és egy kicsit elszúrt Bruyerin. Először egy kicsit kisebb rácsra tettem, mint kellett volna, és megtört a sajt mindkét oldalán. De mentségemre szóljon, hogy most először készül. Azért érdegél szépen, csak törötten smile hangulatjel Ja, és ez az a sajt, amit a 18. Google-fordítós névmeghallgatás után sem tudtam kimondani. Pedig tanultam egy kicsit franciául hajdan... :)Egy másik kíváncsiságom a Brick nevű sajt, ami négyszögletes és pont úgy néz ki bestokizva, mintha tégla lenne. smile hangulatjel Már érik. És egy Belval, ami szintén a borkostolóra megy majd. És ma sincs még vége a napnak :)
smile hangulatjel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése