Ki szeret engem?

 Állatsimogatás - még félkész állapotban a bemutató, de a lényeg már megvan :)
Mind a gyerekek, mind a kecskék, sőt még Rómeó is nagyon élvezte a váratlan népszerűséget, a sok finom almát és dinnyehéjat. :)

Új lakó :)

Kedden új lakó költözött a kertünkbe. Olyasvalaki, aki sosem járt még nálunk. Sosem álmodtunk arról, hogy valaha is hozzánk fog tartozni. És most itt van. Nyugdíjas éveit tölti velünk - Rómeó, egy szép fekete paripa :).
Kedd este érkezett. Tudtuk, hogy jön, készültünk is rá, de akinek még nem volt lova, nem tudja pontosan, hogy mire számítson. Ami azt illeti, napok óta készítettünk neki egy istállórészt - jóllehet, nem a végleges helye lett volna. Gyönyörű volt, új, pompázatos. Szerintünk. Még össze is néztünk az urammal - itt még mi is el tudnánk aludni, de szép is lenne! Na, Rómeó más véleményen volt. Nem lehetett bevinni. Illetve - mentségére legyen mondva - egyszer bejött a kedvünkért nagy nehezen, de egyből ki is ment, köszönte, de nem kért belőle. Így hát - némi felhámveszteség és csekély alkari zúzódások árán végül is visszavittük a kertjébe, amit addigra már alaposan körbejárt. Kb kétszázszor. Akkor végre megnyugodott. Evett, ivott, este lett és reggel, a második nap. A szomszédunkban lakik két bájos kanca, Felhő és Bambi. Rómeó meglátta őket, és herélt ide vagy oda, bizony beindult a szépséges lólányok miatt. Most a hátsó kerítéshez vájt árkot a fel s aláügetéssel. Panna egyszer bement hozzá, amikor nem figyeltünk éppen - ugyanis a kertje megnagyobbításán dolgoztunk a férjemmel - és hát Rómeó sem Pannára figyelt, rá is lépett a lábára. Sikított is egyet szegényke, mert szép darab ez a ló, jó öt mázsa. Szerencsére nem történt baja a lábának, nem tört el. Mázli. Végül a lólányok elvonultattak - becsukták őket éjjelre, Rómeó pedig lassan beletörődött a megváltoztathatatlanba, és elvonult vacsizni. Még aznap megoldódott a kertje megnagyobbítása, egy csodaszép deszkakerítéssel leválasztottunk egy részt a kecskék udvarából, így kétszer akkora helye lett a lónak. Nagyon boldog volt, és mi is megnyugodtunk, hogy már nem történhet nagyobb baja, mint hogy megázik. Esőről azonban szó sem volt aznap, és másnap még csináltunk neki egy szép, nagy, fedett színt, ahova beállhatott. Eleinte háttal ácsorgott a legtávolabbi kerítésnél, mert az uramat még nem nagyon ismerte akkor, és zavarta a betolakodás. Végül Pannával közösen kicsalogattuk a csigaházából némi alma, széna, és helybe hozott víz árán. Megfordult, megcsodálta a helyét, és minden rendben is volt. Már nem fordult be többet a fal felé. Sőt! Egészen kíváncsi lett, jött, megszagolt mindent, ott mászkált körülöttünk, figyelte az építkezést. Talán a szakfogásokat igyekezett ellesni :). Lényeg, hogy elkészültünk. Friss szalmával, feltöltött etetőládával nagyon hívogató kis hely lett. Rögtön birtokba is vette - odapisilt. :)
Aznap már csak egy apró meglepetés volt hátra -  a húgom két kislánya, Virág és Lori, a másik két lómániás jött megnézni a lovunkat. El is hűltek a méretein :). Rómeó nagyon örült nekik is - odajött, megszaglászta őket fentről lefelé és lentről felfelé is. Nagyon vicces volt. Kicsit megböködte őket az orrával, hogy lássa, biztosan állnak-e a lábukon, aztán továbbsétált. A kislányok csiripelése aztán kicsit hangosabb lett, és kezdte zavarni a lovat, idegesebben mászkált fel-alá, úgyhogy kiparancsoltuk a lányokat a lótól, és beparancsoltuk az ágyba. És este lett és reggel - harmadik nap.
Pénteken meg lett körmözve, de egyébként otthonosan viselkedett, a kötőfékbe is elsőre beletalált.
Ma pedig már rutinos ittlakóként követeli a jussát - szénát, almát, abrakot. Megismer mindannyiunkat, örül nekünk. Pannával nagyon bizalmas, odabújik, engedi, hogy átölelje a nyakát a gyerek.
Hihetetlen, hogy az élet miket produkál. Egy ló van a kertünkben!!!!! :)

Gyúró kismacskái, egyesüljetek! :)

Nemrégen írtam az újdonsült cicacsalád(ok)ról, azután kiderült, hogy csak egy van. Mármint cicacsaládból. Tiszta krimi volt, ahogyan a kiscicák eltűntek, már lemondtunk a keresésükről, és egyszer csak előkerültek. Azóta idebent laknak. Nem vagyok igazán híve a dolognak, de az események kedvéért kivételt tettem. Csakhogy a pici macsekok nőnek, és a kis, szőrös kupac, amelyik olyan édesen összegömbölyödve és összekeveredve aludt a kis szőnyegén, most már szétválik hat eleven, örökmozgó és mindenre kíváncsi gazfickóvá. És mindehhez el kell képzelni azt az ártatlan és hatalmasra nyíló szemüket, meg az édes kis pofájukat, amikor felelősségre akarjuk őket vonni a kiborult tejesedényért, a szétszórt kajáért, a szétdobált cipőkért, amiben az éjszaka dolguk után igyekvő családtagok aztán barátságosan hasra esnek. Vagy a reggel  dolga után induló illető a cipőjébe akarván bújni, már mást talál benne.

Vagy éppen a székünk alatt - mellett - mögött - stb, egy nagy kupac macskát találunk, amint édesdeden összebújva szopás utáni alvásukat végzik. A legkülönbözőbb - és nyilván a legkényelmesebb - pózokba csavarva a testüket. Olyasmire kell gondolni, ami a leggumibb testű tornászoknak is csak évekig tartó kemény gyakorlással menne.

Néha már Csibészt is hagyjuk, hogy megismerje őket. Megszagolgatja a kicsiket és tüsszög. De nem bántja. Cirmi meg teljes nyugalommal szemléli a nagy kutyát. Cseppet sem fél tőle. Sőt, büszkén tekint szét népes fészkealján, mintegy bemutatva őket. "Látod, Haver, ezek a kölykeim. Ez itt Milka (köszönj szépen Csibész bácsinak!), ez meg Lilla. Ő itt Gombóc, az ott Cukika. És ezek itt..." (Na, ennek a kettőnek a nevét még nem sikerült kiszednem Cirmiből. Valószínűleg a tájszólása miatt nem értem :). De mihelyst megtudom, közzé fogom tenni őket is! : ) )