Nem annyira szeretek ilyesmiről írni, de a teljesség kedvéért muszáj - ez is hozzátartozik a gazda-léthez: az értékesítés árnyoldalai, mert nem mindenki mosolygós-kedves, jajdefinomatkészítettkedveském néni a piacon.
Szombaton volt két hete, hogy odajött hozzám Budapesten, a Rókus kórház előtti piacon egy elég pattogós stílusú hölgy, hogy sajtot akar venni. De nem ám magának, meg ő nem is akar kóstolni, csak venne az ő Rózsadombi üzletébe, és hogy ugyan vannak-e nekem engedélyeim. Mondtam neki mosolygósan, hogy persze, természetesen, de nem olyan biztos, hogy ő pont tőlem akar majd vásárolni, mert az alanyi adómentességünkből kifolyólag ő még rá kell rakja az én sajtáramra az adót, és úgy a haszonkulcsot. Mondtam, hogy szállítunk éttermeknek is, de ők jobban el tudják tüntetni a sajt árát az étlapban - a boltban ez nehezebb. És hogy horror - ár fog neki kijönni. Azért csak megkóstoltattam vele a sajtot, és lám: ízlett neki, sőt, azt is elmondta, hogy volt egy nagyobb kecskesajtos cég üzemében, tip-top volt, de a sajtjuk nem ízlett. Ez viszont finom...Szóval megegyeztünk, hogy következő héten hozok neki a sajtokból becsomagolva, tíz dekás darabokat, többféle ízben. És megállapodtunk abban, hogy felhív vagy küld egy e-mailt, amiben visszaigazolja a rendelését, amire én válaszban elküldöm a nagykerárat, mert fejből nem tudtam mondani, és hát cseppet sem biztos, hogy ha meglátja, akkor is kérni fogja a sajtokat... Megbeszéltük, hogy csütörtökig jelentkezik.
Eltelt csütörtök, péntek...semmi. Hát én nem csomagoltam be a kért sajtokat, mert többe kerül a leves, mint a hús. Gondoltam, meggondolta magát.
Eljött a szombat, jön ám a hölgy a piacra. Mondom neki - nem hívott! Hát nem, mert ő elhagyta azt a papírt. (De úgy mondta ám, mintha én egy direkt menekülős papírt adtam volna neki, és az én hibám, hogy megszökött tőle...)
De - mondom - ebben egyeztünk meg...Erre kérdezi tőlem vádlón, haragosan: akkor nem is hozta?
Mondom: nem. ( Nem fogok csomagolni blinkre éjjel egykor még sajtokat dobozokba, hogy olcsóbban adhassam, mint a piacon, plusz csomagolás...).
Erre dühösen elköszönt, és hallom ám, hogy mondja a társaságában levő úrnak, hogy én is halljam: úgy látszik, ma Magyarországon a megállapodás semmit nem ér!
Jó mérges lettem erre, utánaszóltam: Önnek kellett volna hívnia! (Merthogy erről szólt a megállapodásunk)
És megkérdeztem, adjak-e neki még egy (menekülős :D ) papírt.
Jó, adjon - egyezett bele kegyes-leereszkedően.
Nyilván ez is menekülős volt, mert újra csak nem hívott. De hogy ne érje szó a ház elejét, becsomagoltam neki a sajtokat (éjjel egykor megint), ráraktam a logónkat szép matricában, mondtam a szegény, magányosan vacogó sajtdarabkáknak, hogy azért ne féljenek, jó helyre kerülnek (szegénykék teljesen megrettentek a műanyag doboztól, annyira nem illett hozzájuk). Aztán másnap hajnalban még elmentünk cimkét nyomtatni rá, és vittem a piacra. Reméltem, hogy nem jön a hölgy.
Nem jött.
Ennyit a megállapodásról.
Hát, ez is egyfajta vásári élmény...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése