Csörög az óra. Kitámolygok a mosdóba, gratulálva magamnak, hogy sikerrel fölkeltem, így időben elkezdhetem a napot, nem kések el a piacról. Visszafelé bemegyek a konyhába, elhúzom a függönyt, hát mi az első, amit megpillantok? A kecskéim virgonc futkosása. De ha ezt látom, az bizony nem jó jel, mert amúgy a konyhaablakból nem látni be a karámjukba. Egyszóval kiszabadultak valahol. Elkeseredetten öltözök, kapom a fejősvödrömet.
06.10. Baktatok kifelé, magamban mérgelődve, és magam mellé szólítom a kutyáimat. Csibész komoly segítség a hajtásban, Panka komolytalan, pedig ő a terelőpuli. Ahogy felérek, nyitom a kertkaput, egyszer csak előballag a bálák takarásából Sacika teljes életnagyságban, boldog, ám bamba vigyorral a képin. És most ne üssön meg a laposguta! Egyedül vagyok a házban, Saci karámjának még nincs ajtaja. Vakarom erősen a fejem, hogy miként viszem vissza. Közben Csibész önállósítja magát, mivel az utóbbi időben igen sokszor csináltuk együtt a hajtást, és megndul a kecskékért. Ami nekem nem menne sehogy sem, azt ő egy szempillantás alatt megoldja. Kettőt sem pislogok, már egy falkában hajtja a kecskéket, azok futnak előtte. Kitárom a kapujukat, és már bent is vannak. Kb 10 másodperc alatt elvégezte, ami miatt én fél órát rohangáltam volna szitkozódva, kimelegedve, dühösen. Akkor realizálom a levert deszkát a kerítésen. Gyorsan odateszek eléje egy raklapot, ami elfedi a lukat, oda is kötöm, kecskék kipipálva. Jöhet a Saci. Csibész közben őt is kezelésbe vette, de Saci nem adja magát könnyen, visszafordul, öklel, fut, rúgkapál, szóval adja magát. Viszont nincs más hátra, le kell szerelnem a karámdeszkákat, méghozzá kettőt, mert ki még csak kiugrott felettük, de vissza már nem fog. Fogót csinálok a kezemből, kombináltat, és elkezdem lecsavarni az anyákat a menetes szárról. Egy, kettő - az első rúd megvan. Leemelem a nehéz akácrudat. Közben kigondoltam, hogy a másik rúdból elég az egyik oldalt elengedni, azon már átlép ez a bús marha. Megvan az is. De most hogy csalogatom be? Abrak! Igen ám, de az abrak elől van, a vödör is elől van, és ha Saci meglátja, hogy nálam a vödör, nem fogom tudni visszatartani, hogy ne szedje ki a kezemből. Mindenesetre elbaktattam a vödörért. Úgy is lett, ahogy gondoltam. Saci meglátta a kezemben a vödröt, egyből érdeklődve jött a tyúkudvar elé, hogy "NA, mit eszünk?" Ez így nem jó. Szerencsére Csibész tűnik fel a láthatáron, és amikor meglóbálom a botomat, és rászólok, hogy "Csibész, hajtsd meg! " bár nincs erre megtanítva, de megérti, és elkezdi hajtani a marhát. Az ugrál, dobálja a farát, rohan előle. Néha megfordul, öklelne, de Csibész nem kap frászt, hátraugrik, ugat, morog, másfelől kap bele. Szóval elvannak. Így, miután Sacit eltávolítottuk, visszabaktatok az abrakkal a karámjához, és megtöltöm az edényét. Saci közben felszaladt a trágyadomb tetejére kakasosat játszani, és nem jön le. Mutatom neki az abrakot, nem jön. Mert ott sunnyog a Csibész. Hát igen, ezen a részén a dolognak még van javítanivaló a csapatmunkánkon. Ugyanis Csibész nem tudja abbahagyni. Ez kicsit meghosszabbítja a dolgot, de végül Csibész a "kifelé!"parancsot megértve eloldalog, Saci lejön a trágyadombról, besétál a karámba és nekifog az abraknak. Gyorsan vissza az akácrudak, csavarok, rögzítés, kész. MEgtörlöm a homlokom. És hét órát harangoznak...Hogy az a...Most kellene befejeznem az állatokat, és kezdeni a fejést. Ez a szép az állattartásban. Az ember tervez, az állatai meg végeznek vele! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése