Tápos...

...és tényleg!
Nem ismertem eddig ezt a szlenget, de annyira igaz, és annyira ide illik ebbe a blogba, és annyira ezt szoktam én is mondani mindenkinek, hogy csak a linket másolom ide. Nincs mit hozzátenni, és elvenni sem kell belőle semmit. Így igaz, ahogy van!

http://vanegypercem.com/tapos/

Pillanatképek az életből...

Ma többször is ráfaragtam. Máskor, ha kilépek az udvarra, mindig magammal hurcolom a telefonomat, hogy ha valami lencsevégre kaphatót találok kint, azt lencsevégre is tudjam kapni. Hát erről pont ma jópár alkalommal lemaradtam.
Ott kezdődött, hogy kivittem a kecskéket legelni az udvarra. Ezt sajnos nem lehet fotózni, mert fantasztikus látvány ugyan, de két kezet igényel. Sőt, többet is, mert minden kecske - mihelyst rádöbben, hogy mire készülök - egyszerre akar kijönni. Viszont a kert növényeit védendő, én le szoktam verni néhány helyes kis cöveket, amihez kötöm a kecskéimet, mert szabadon egész biztos nem azt ennék, amit én adnék nekik, hanem a barackfákat, mogyoróbokrot, rózsatövet. Stb.
Szóval kikötöttem őket, 11 helyes kis cövekhez. Egy bent maradt, mert Cofika ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy az életére akarok törni, és semmi pénzért nem volt hajlandó megengedni, hogy a nyakörvére madzagot kössek. Így hát - minden próbálkozása ellenére - bent maradt egyedül. Nem volt boldog. De hamarosan társa lett, mert Nagybarna elszakította a madzagját, és épp a negyedik barackfát nyírta, amikor kimentem. Egyből irány a karám. Ő sem volt boldog.
Délelőtt körbejártam egy vizesvödörrel itatás céljából. Kár, hogy az emlékekben tárolt képekhez nincs valami kábel, hogy áttöltsem a fejemből :) A fájós lábú Vicám ott feküdt a magas fűben, körülötte kamillavirágok és pipacsok nyíltak..."Kecske ül a fűben, ülve szundikálva..." :) Felejthetetlen és gyönyörű kép volt!
A következő kép Emma volt, a kis beszorulós.Ezúttal sem hazudtolta meg a minősítését. Ugyanis a napokban csináltam betonhálóból egy kis mobil-karámot a kisgidáknak. Tetővel, saját etetőrésszel, de mégis legelhetnek is benne. Nagyon tetszetős darab. Nos, ehhez kötöttem ki Emmát, mert épp ott volt lerakva egy szép zöld terület szélén. Nem volt jó ötlet. Hamarosan rádöbbent, hogy az etetőn belüli fű - amit előle orvul le akartam keríteni - sokkal zöldebb, ízletesebb és egészségesebb, mint az, ami az etetőrészen kívül van. Nos, nekilátott, hogy áttörje a védelmi vonalat, azaz bedugta a fejét a rácson. Aztán úgy maradt. Mert túl magasan dugta be a fejét, a fűhöz nem fért hozzá, de kihúzni - szokás szerint - már nem tudta. Innen már járt úton ment a dolog - Emma üvölt, én kimegyek, meglátom, kikacagom vagy megszidom attól függően, hogy milyen napom van - aztán kiszabadítom a rácsból, és mehet a dolgára. Jelen esetben a karámba vissza. Hát, így járt. Ízig-vérig kecske. Akár rajzfilmet lehetne csinálni belőle. :)
És a végére hagytam, mert időben is a végén volt - az esti fejést. Kb fél tízkor mentem ki, majdnem telehold világított. Amikor épp nem volt előtte felhő. Le akartam fotózni, amit látok - a diófa hatalmas sziluettjét, a felfelé menő utat, de a fényképezőm csak ezt látta:

Sebaj, gondoltam, majd a fejésnél fotózok. A fejőállásban ugyanis egy olajlámpás van világítás céljából - nem akartam oda áramot. Olyan szép fényt ad a lámpás :) Szépnek szép, de nem elég egy fotóhoz. A fejéshez igen, de a telefon többet akart. (Hiába, ez a modern világ szülötte, nem éri be a régi, hagyományos megoldásokkal.)
Viszont a kép szép lett :)

Hát nem bájos? :)

Ez az a nap...

...melyet a gazda rendelt...Azaz én. És hát nem örvendetes a kecskék számára. Vékonyhangú siránkozás az egyik oldalon, vastaghangú a másikon. Anyák és kölykök a kerítés két oldalán, köztük a lécek...Ezt a részét nagyon nem szeretem a történetnek. Ez az elválasztás.
A kicsik a kőól mögötti téren saját etetőt kaptak(amit - megjegyzem - maximálisan ki is használnak, nem győzöm tölteni nekik). Amúgy elég jól érzik magukat, és amikor épp etetek, a mamák hiába kiáltozzák csemetéik nevét, mert azok kb. a fülük botját sem mozgatják.
A legrosszabb a reggeli és az esti fejés időszaka. Ilyenkor fölhangosodik a zümmögő kórus, és ordító kórussá változik. Szegény szomszédaink...Hozzánk ugyanis nem hallatszik le, szerencsére elég messze vannak a kiabálók :)
A mamákat egyébként kevésbé viseli meg az elszakadás. Bambán merednek a semmibe kérődzés közben, bölcsen tudva, hogy ez az élet rendje, bele kell törődni. Na jó, ez a bölcsen tudás csak vicc. Nem tudják ezt bölcsen, csak azt érzékelik, hogy az én kezem lényegesen puhább (minden vízhólyag és bőrkeményedés ellenére), mint a kiskecskék szája-fogazata, nem beszélve a napi két adag finom abrakról. Így aztán ők pár nap után elégedetten veszik majd tudomásul a számukra kedvező változásokat. A kicsik viszont még sokáig kiabálnak...

Hírek...

"Ma este emberevő kecskegidák egy csoportja megtámadott egy kertjükben üldögélő, védtelen kislányt. A gyermeket végül sikerült biztonságban kimenekíteni a vérszomjas fenevadak fogságából! :D
Képes beszámolónk az akcióról:

"A mentőakcióban részt vetteket komoly nevetőgörccsel kísérték vissza a lakásba" :D

Események folyama..

Egy kicsit régen írtam, nem mintha esemény nélkül maradtam volna. Nagyon is sok volt, kicsit túl sok is. Ennek következtében pl. megtanultam injekciót beadni kecskének - sosem hittem volna, hogy valaha is képes leszek rá...
Emmát, Panna kiskecskéjét feltehetőleg egy kullancs fertőzte meg - szerencsére nem tejelő kecske. A fertőzés egy agyvelőgyulladást eredményezett, aminek következtében Emma egy kissé elvesztette magát. Úgy kezdődött, hogy depisnek nézett ki. Aztán mindig a sarokban állt és az eget nézte, mintha az időjárást fürkészné. Nevettünk volna rajta, ha ezzel párhuzamosan nem felejt el legelni. A szája elé tartott füvet még megette - aznap. Másnap már azt sem. Szerencsére épp aznap jött az orvos a "katolikus kecskéhez", akinek hosszabb ideje izületi gyulladása van, és megmutattam neki Emmát is. Mekkora mák volt! Kiderült, hogy nem az időjárást fürkészi, hanem súlyos beteg. Szerencsére nem fertőző. Kaptam neki - is - egy injekciót, amit öt napig kellett adni neki. Mivel életem első szurija volt, kapásból sikerült neki dupla adagot benyomni. Nem volt boldog tőle. Aznap este rájöttünk, hogy inni sem tud. Kicsit kánikula is volt szegénynek ráadásul. Szerencsére volt egy cuclisüvegem, abból belediktáltam egy liter vizet. Jó szomjas lehetett, mert megitta.
Másnap reggel még élt - jó hír. Gyorsan hívtam az orvost a jó hírrel, utána kimentem megnézni. a vér meghűlt bennem! Ott feküdt az ólban, mint egy darab fa, nyakát kinyújtva a földön. Szólongatom, meg sem mozdul, sem a szemét nem nyitja ki. Első gondolatom az volt, hogy ennek annyi. Aztán gyanús lett a hallgatása. Nem úgy hallgatott, mint egy haldokló állat. Mert az felnéz, próbál reagálni a jelenlétemre - ez meg úgy feküdt ott, mint egy kő. Akár az istálló ajtajához is beszélhettem volna ennyi erővel. És akkor rájöttem: alszik! Három napig ment körbe-körbe az udvaron, ólban, és egyszerűen kikattant az idegrendszere. Visszamentem egy óra múlva - még mindig aludta, de kicsit változtatott a helyzetén, átment egy sarokkal odébb. Később Panna is kiment, akkor már a fejét felemelve feküdt és nézett ki a fejéből zavaros tekintettel. Huh, megkönnyebbültem! Másnap reggel még élt! Hurrá! Ééééééés - bement a fejőállásba, és önállóan abrakolt!!!!! Tisztára boldog voltam! Még a végén sikerül, és életre ápolom! Vizet azért még üvegből adtam neki, elfogadta. De jó!
Másnap reggel - be volt szorulva az etetőbe a szokásos módon - aki nem emlékszik a történetre: befér a feje a rácson, de a szarva miatt kihúzni nem tudja - és onnan pislogott rám, mint aki álomból ébredt. Kiszabadítottam, és életemben először nagyon boldog voltam, hogy beszorult! Még meg is dicsértem :)
Aznap már nem kapott külön vizet. Evett és ivott. Öt napig szúrtam minden nap. Ma már nem kellett - elfogyott a szurija. Ünnepélyesen kidobtam a kiürült fecskendőt. Még nem teljesen a régi, mert még rohangált kicsit körbe - szerintem a szeles idő miatt volt zizi - de eszik, iszik, hallgat a nevére és bújik hozzám, ha meglát. :) Szóval meggyógyult! :)
A másik szúrandó a "katolikus kecske", aki a nevét a lányomtól kapta, ugyanis mindig térdel. :) Fáj a lába. Őt is szúrtam. És ezzel továbbra is párhuzamosan hasmenése lett a hármasikreknek, ott is kellett egy kis odafigyelés, hogy ne jussanak zöldhöz.
Lassan helyreáll a rend...