Nos, jelentem, felsóhajthatunk, eljött, amire vártunk - túl vagyunk az elletésen. Megszülettek Nagybarna kicsinyei is - sajnos nem tudom mondani, hogy jó a vége.
Ma délután ellett meg, hármasikrei születtek, de sajnos nem egyenlő mértékben fejlődtek a pocakjában, így az elsőszülött kislány szép nagy gida lett, erős, egészséges, de a második kettő kis satnya, semmi erő nélkül. Az utolsó nemsokra rá el is pusztult, a második még húzza, pedig dörgöltük, noszogattuk, lábra is állt, szopott is már, de valószínűleg hiába.
A lányok el is pottyantottak egy-két könnycseppet, és dühösen mérgelődtek Nagybarnával, hogy miért az a nagy a kedvence, a két satnyát meg semmibe veszi. Nehezen tudtam megértetni velük, hogy a természetnek törvényei vannak, és az állat nem emberi ésszel gondolkodik. Az anya az erősnek ad életet, a kicsiknek kell, hogy legyen erőszakos élni akarásuk, oda kell követelőzniük az anyjukhoz, ki kell tudni túrni a másik gidát, annak pedig tudni kell védekezni. Az életet az erős viszi tovább - ez a természet törvénye, ami a mi csöpögős, sziruppal átitatott és Disneyvel fertőzött világunkban keménynek és kegyetlennek hangzik, de ettől szerencsére a természet nem hatódik meg, nem szégyenli magát és nem változtat a működési elvén.
Persze én is szomorkodom ilyenkor, de az én értésem mögött ott van az a pár éves tapasztalat, hogy az ilyen "megmentésre szoruló" gidákkal mennyi nehézség és probléma és küzdelem van - és legtöbbször a semmiért, mert pár nap múlva úgyis megadja magát a sorsának és elpusztul. Az állatvilágban nincs tejpótló tápszer, nincs emésztést segítő hozzáadott enzim, nincs antiallergén táplálkozás - erő van és akarat, vagy pusztulás. Rend van, és ez nem kegyetlenség. Az Élet él és élni AKAR.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése