Nagyon érdekes dolgot hallottam ma egy kedves kecskés "kolléganőmtől". Az ellő kecskemama miatt a többi kecske kijött az istállóból az ellés idejére - így vették észre ők is este az ellést, mert az összes kecske a kifutóban feküdt. Ezt tapasztalatból én is tudom - az ellő kecskemamát tiszteletben tartják a többiek, nem bizgetik, nem bántják, teret adnak neki. Aztán megszagolják a pici jövevényt, hogy oké, hozzánk tartozol, befogadtunk. És továbbmennek a dolguk után. Vagyis néznek bambán ki a fejükből. Mert ez a dolguk.
Ez valahol annyira gyönyörű számomra! A tisztelet, amivel az Élet felé megnyilvánulnak. Természetesen nem tudatosan, mert bár sokmindent el lehet mondani a kecskékről - és sok más állatról szintén - hogy okos, kedves, barátságos, stb, de a tudatosságot nem lehet feltételezni, mivel állat. És ez a hozzáállás elvárható az embertől is, aki foglalkozik velük. Mármint az Élet tisztelete. :)
És egy másikról is hallottam, aki gyakornokokat fogadott a kecskéi ellése mellé, holott ez az esemény - ahogy az előbb is mondtam - nagyon intim, belső dolog, még az állatnál is. És idegent beengedni oda...emlékszem, a kecskéim eleinte még a lányaim közellétét sem fogadták el az ellésnél, sem Gézáét, mert csak én foglalkoztam velük, engem ismertek. Volt, hogy nehezen is ment az ellés, mert ott kukucskáltak a lányok. Később aztán bővült ez a kör, mert a lányok is fejnek, Géza is tud fejni, és most már ő is gondozza őket. Őt is elfogadják, ott lehet ellésnél. Ez megtiszteltetés, nagy megtiszteltetés.
És itt az Egymillió forintos kérdés:
Melyikük a Gazda és melyikük a Tulajdonos?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése