Itt ülök Tárnokon...

...az okmányirodában. Ez az a hely, ahol lehetnek emberségesek vagy bürokratikusak az ügyintézők. És ezzel kihatással vannak emberek, családok életére, a közlekedés balesetmentességére, kapcsolatok alakulására, stb.
Az én ügyintézőm, egy vékony szőkésbarna hölgy, bürokratikus. Át szeretném iratni az autót, amit a korábban leírt, sajátos módon vásároltunk. Hát az átírás sem lesz kevésbé kalandos. Véletlenül ugyanis Gézánál maradt a lakcímkártyám. Főbenjáró bűn. A két ügyintéző hölgy fölém tornyosulva, egymás szavába vágva döngöl a földbe, hogy pedig az ügyintézéshez bizony kell ez a dokumentum. Próbáltam mondani, hogy Géza beszkennelte, elküldi faxon vagy emailben...Az nem jó, eredeti kell. Próbáltam mondani, hogy hiszen rajta van a lakcím, de még az igazolvány száma is rajta van a szerződésen és az eredetvizsgálaton is, próbáltam mondani, hogy a férjem Szigetszentmiklóson dolgozik...semmi nem hatotta meg. Ő a bürokrácia betonszobra, rugalmatlan és kőkemény. Semmi nem hatja meg, pedig csak egy legyintés lenne, pedig amúgy is csak rápillantana, és visszaadja, hogy rendben van...
És még nincs vége. Mert mire visszaérek Szigetszentmiklósról, már ott ül valaki, akivel kellemesen csevegve beszélgetnek a hölgy új frizurájáról többek között. Persze közben ügyintéz. Leülök, várok. Várok. Várok. Egyszer csak befut egy újabb hölgy, hogy ő időpontra jött, autó átírás miatt. Így nyilván elém kerül. Tudom, kérhettem volna időpontot, ha tudtam volna, hogy kell. De nem gondoltam. Még mindig nem tudok elég bürokratikusan gondolkodni. De ez az én bajom.
A más baja viszont a bürokrata ügyintéző, aki nem akar emberséges lenni. Pedig mekkora a felelőssége!
Kérem, hogy aki elolvassa majd ezt a kis történetet, ne legyen rest rá, hogy amikor egy tó vagy folyó mellett elmegy, dobjon bele egy kavicsot, és nézze végig, ahogy gyűrűzik a víz! És gondoljon arra, hogy bármi, amit másoknak tesz vagy mond, az így gyűrűzik tovább. Ha betonfejek vagyunk, akkor a rossz. De ha nagyvonalúak vagyunk, akkor a nagyvonalúság és a hála gyűrűzik tovább.
Kivel lenne jobb találkoznunk, egy goromba, rosszkedvű emberrel, aki mások gyomrosai miatt görnyed? Vagy jókedvű, nagylelkű emberekkel, akik mosolyognak és szívesen segítenek?
Rajtam/ rajtunk is múlik, mi gyűrűzik tovább!

Akár paródia is lehetne... :D

... a Baranyi család autót vesz címmel. Nem tartozik szigorúan a gazdálkodás témakörhöz, de végeredményben a mindennapjainkról szól, így hát elmesélem.
Mivel mindkét autónk jobb napokat látott jószág volt, és egyre többször tagadták meg az engedelmességet, úgy döntöttünk, hogy ez így nem mehet tovább, másik után kell néznünk. Sem mi, sem az általunk keresett autók nem a milliomos kategóriába tartoznak, hát tegnap így esett az autóvásárlásunk:
Titi öcsém nagyon ért az Opelekhez, küldött nekünk egy linket egy eladó Opellel, amit megszemlélvén érdemesnek tartottunk arra, hogy utánajárjunk. Felhívtuk a hirdetőt, ám elsőre, másodikra, sőt harmadikra sem vette fel. Már le is tettünk róla, amikor egyszer csak visszahívott. Megbeszéltük, hogy délután otthon lesz, akkor leautózunk Veszprémbe, az eladó Opel tartózkodási helyére, hogy megvásároljuk a kocsiját, ha jó.
Kb fél ötkor indultunk, hatra lent is voltunk. Emberünk már az utcán várt minket, kedves, barátságos, intelligens úriember volt. Hozta az autó kulcsait, mondta, hogy milyen jó, megbízható autó is ez, mennyire szerették, indította, és...nyekk. Azaz nyekk sem volt, annyit sem mondott a kocsi. Emberünk szabadkozott, hogy két hete nem használták, nem is érti, meg ilyenek, aztán kitalálták Gézával, hogy valószínűleg leszívta a riasztó az aksit. Be kell bikázni. Szerencsére van bikakábel a másik kocsijában. Elő is vette, de hát az inkább egy bús tehén volt, mint bika, nem is csinált semmit hosszú percek után sem. Erre kitalálta, hogy egy harmadik autóból kiszedi az aksit, beteszi ebbe, úgy majd indul. Ki is szedte, be is tette, felteszi a sarukat rá, hát felvisít az autó riasztója nyomban, mert ugye meg lett szakítva az áramkör a régi aksi kivételével. Lekapja a sarut, autó elhallgat. Ki kell kapcsolni a riasztót. Az ám, de mivel. Nála volt a tartalék riasztókapcsoló, de elem nem volt benne. Keresik a másikat, nincsen. Keresi, de nincsen. Erre bement a házba, hogy ott is körbenéz. Talált is egy elemet a tartalék kapcsolóba, jött ki vele - hát az elem már nem volt jó. Vakarta a fejét a jóember, végül beült egy negyedik autóba, szólt, hogy elszalad a Tescóba elemért, és balra el. Mi ott maradtunk a kocsival. Géza alaposan körbejárta, bevilágított alá, fölé, minden kis lyukat és kiszögellést megvizsgált már, mire egy húsz perc múlva emberünk boldogan visszatért egy jó elemmel. Saruk fel az aksira, riasztó visít, kapcsoló kikapcsolja. Szuper! Végre beindítható lesz az autó. Jóember beül, indít, hááááát, forgatja, forgatja, de nem indul. Géza kérdezi az üzemanyagot, nézik mindketten - totál üres a tank. Nos, itt már a hasamat fogtam a kacagástól magamban, közben emailben mindig tájékoztattam az öcsémet is az épp aktuális történtekről, hadd kacagjanak ők is - kacagtak :D. Szóval emberünk bement a házba fejvakarva, majd nemsokára előkerült egy kanna benzinnel, amit beletöltöttek a kocsiba. És lőn világosság. A kocsi két köhhintés után elindult. Remek! Akkor Géza megkérte a jóembert, tegyen egy kis kört vele, mi megyünk utána kerékösszetartás vizsgálata végett. Oké. Helycsere, Géza is tett egy kört vele. Oké. Akkor már csak meg kell egyezni. Nem tartott sokáig. Jó, jöhet a papírmunka. Előrelátóan vittünk magunkkal adásvételit, így bementünk kitölteni. Közben előkerült egy kollégája az emberünknek, aki segített a szerelésben.Visszaszerelték az eredeti aksit, majd rá a bús tehén bikakábelt, megpróbálták indítani a kocsit. Már jó ideje próbálkoztak, amikor a szerelő ember homlokára csapott, hogy hiszen az ő kocsijában van egy másik bikakábel, ami nemcsak bús tehén, hanem tényleg bika. És az is volt. Elindult a kocsi. Akkor a szerelő emberünk kintmaradt a járó motorú autóval, amíg mi bent papíroztunk. Hogy töltődjön az aksi. Akkor már fél kilenc volt. Elintéztük, kifizettük, megyünk ki, mondjuk, hogy állítsa le a kocsit és indítsa újra, hogy lássuk, rendben van-e az aksi. Kocsi leáll, indít újra - nyekk  - sem. Semmi. Hogyaza...Mondtuk nekik, szerezzenek aksit, mert nekünk már nagyon haza kéne menni. Először a másik kocsi aksiját ajánlgatta, de az csak 44-es volt, nekünk meg 55-ös kellett volna. Akkor eszükbe jutott egy kompresszor, amiben van egy nagy aksi. Megnézték, és mázli - pont 55-ös volt. Éljen! Betették, riasztó vonyít, kapcsoló kapcsol, autó indul! Huh! Sikerült. Kilenc óra. Csak jussunk el a benzinkútig vele. Elköszöntünk tőlük, tankoltunk éééééés, irány haza! Fél tizenegyre megérkeztünk. Jelentem, az autó indul, működik, rendben van. De ez a vásárlás egy örök élmény maradt! :D

Tegnap este...

...azt reméltem, hogy hamar ágyba kerülök. De nem így lett. Az ember tervez, de a kecskék végeznek vele.
Kimentem eteni, becsukni őket, már kész is voltam, az utolsó söprögetések voltak hátra, közben a lányok fejtek. Amikor is Panna egyszer csak kiabál, hogy menjek gyorsan, mert az egyiknek ki van szakadva a tőgye. Szaladok be a fejőállásba, hát tényleg egy majd' tízcentis hasadás élesen, mintha késsel vágták volna el. Hű a teremburáját, jó mérges is lettem egyből - jött ugye a hidegfront, és ennek megfelelően a kecskék meg vannak bolondulva! Állandóan csattognak a fejek meg a szarvak, nem férnek a bőrükbe! Aztán meg is lett a következménye - össze kellett varrni a tőgyét. Szerencsére még világos volt, gyorsan hívtuk Pápai doktort, aki nagy kecsketudor, és összeöltötte a szakadást. Be lett bódítva a jószág, feküdt szépen a "műtét" közben. Aztán talicskába emeltük, és a betegszállító tragacs felvitte a nyúlólba, hogy el legyen zárva az ébredezés idejére a többitől. Terítettünk alája szalmát is. Azt kaptuk ukászba még, hogy figyeljük, mert a bódított kérődzők hajlamosak a felfújódásra - még pont ez hiányzott volna a boldogságomhoz. Lefektettük, kitömtem egy zsákot párnának, mégse a földön legyen a feje, aztán magára hagytuk ébredezni. Kb 22 óra környékén kimentem hozzá - csak nyögött, és ki volt terülve, mint a nagyalföld. Megpróbáltam rávenni, hogy emelkedjék el a földies gondolkodástól, de nem sikerült. Masszívan feküdt. Akkor maga alá hajtogattam a lábait, és felemeltem a fejét. Na, erre magához tért. Kinyitotta a szemét, körbenézett, meglátta a szalmát, és - amúgy kecske módra - nyomban be is nyomott egy falatot belőle. Aztán nyúlt volna a szájával a következőért, és...elaludt a mozdulat közben. Felráztam, bámult bután, és újra elhajolt. Na jó, hagytam. Bementem formába tenni a sajtot, és utána újra kimentem hozzá. Majdnem éjfél volt már. Ééééés, ott állt a nyúlól ajtajában, csodálkozva nézett rám, hogy mit keres ott, mert az utolsó emléke a zöld fű volt, mint terített asztal. Szépen megfogtam a nyakörvét, kijött velem, visszaballagtunk a többiek közé,

aztán se puszi, se pá, bevonult és élte tovább a kis életét. Én is bevonultam a magam kuckójába, és fél egyre már sikerült is ágyba kerülni. Mondom, ember tervez, a kecskék meg végeznek vele :D