Webáruház?????NEM!!!

A XII. kerületben működik termelői piac, amelynek mindeddig aktív tagjai voltunk. Voltunk, mondom, mert olyan feltételek elé állítottak minket (és nemcsak minket), amelyet sem nem tudtunk, sem nem akartunk teljesíteni. Ezért a piacot működtető Termelői.hu Kft tulajdonosai egyszerűen kizártak a piacról. Ez a történet azonban megér egy megosztást.
A termelői piacon a termelők helypénze 16.100 Ft, ez öt napot fedez, hétfőtől(ami ugyebár nem egy aktív piaci nap) péntekig. Ha nem ezt választja a termelő, akkor 4.800 Ft. Csak megjegyzésként mondom, hogy Törökbálinton 1.000 Ft, Diósdon pedig nem kérnek helypénzt, a Nagyvásárcsarnokban 1.300 Ft-ot fizetünk. Mivel csak a szappant tudtuk rendszeresen árulni, a sajtot csak elvétve(mert volt másik sajtos, így nem engedték), a heti helypénzt Géza 7.500 Ft-ra alkudta le, ami a heti bevételeinket tekintve nagyjából elfogadható volt.
De a magas helypénz nem volt elég a Kft. tulajdonosainak. Kigondoltak egy félévente fizetendő 60.000 Ft-os, ún. regisztrációs díjat, amelynek a befizetése feltétele a piacon való részvételnek. Ez az összeg a következőket takarta többek között: - a termelők képzése. Nos, úgy gondolom, három főiskolai végzettség után én most nem szeretnék képeződni, egyszerűen nem fér bele a napi gyakorlatomba. Ráadásul termelőként minden papírom megvan, ami szükséges, szeretném én eldönteni, hogy szükségét látom-e képzésnek.
                                                         -a piac reklámja, programszervezés a piac népszerűsítésére.  Nyilván szükséges reklámozni egy piacot, ezzel egyetértek, de az összeget erre sokallom.
                                                          -webáruház, azaz online vásárlási lehetőség. És ez kicsapta a biztosítékot. Határozottan elutasítom, hogy a piacon való részvétel feltételéül szabják nekem, hogy kötelező részt vennem a webáruházban! A piac feladata ugyanis nemcsak a média által unalomig hangsúlyozott "jusson-el-a-termék-frissen-a-készítőtől-a-fogyasztóig" szlogen, hanem közösségteremtés, közösségmegtartás is. A mai elidegenedő világunkban egyre nagyobb szükség van ezekre a lehetőségekre, amit az online vásárlás éppen keresztüllő. Mert személytelen, csak a vásárlásra koncentrál, és elidegenít. Nem rossz a lehetőség, csak nem a piaci termékeknél. Sajnos az egyeztetésen, amelyet Kovács Lajos alpolgármester úr összehívott, erre annyi választ kaptunk, hogy erre igény van. Arra persze, hogy kinek, nem kaptunk választ, de azt kell mondjam, van igény az erőszakos filmekre is pl, de ettől még nem elégítjük ki mindenáron azokat az igényeket, amelyek nem jófelé visznek. Vagy ebben is "pénz beszél, kutya ugat? "
Szóval nem fizettük be(nem is tudtuk volna befizetni) ezt a 60.000 Ft-os összeget (az eredeti határidő dec. 15. lett volna, de önkényesen előrehozták nov. 25-re), ezért a Kft tulajdonosai kizártak a piacról. Figyelmen kívül hagyva azt a kemény munkát, amivel hónapok óta a férjem hajnaltól sötétedésig építgette a piacunkat, készülve a decemberre, és figyelmen kívül hagyva a vásárlói igényeket, amelyekre a rengeteg pozitív visszajelzés alapján joggal számíthatott a piac. És azt is, hogy a termelők nem boltosat játszanak, mert nem volt gyerekszobájuk, hanem a megélhetésünkért dolgozunk.

És most ki vagyunk dobva!
Kérem, hogy aki a termékeinket vásárolta, és megelégedéssel használta azokat a XII. kerületben, tegye meg, hogy egy reklamáló levelet küld Kovács Lajos alpolgármesternek, aki az Önkormányzat részéről felelős a piac működéséért! Mert szerintünk méltánytalan és abszolút rugalmatlan az a hozzáállás, ahogyan Takács Ildikó és Kaszás Attila, a Termelői.hu vezetői eljártak az ügyben (az Alpolgármester úr jelenlétében)!
Ezúton is köszönjük mindazoknak a vásárlóknak a kedvességét, akik vették a fáradtságot, és szóban vagy írásban jelezték elégedettségüket a termékeinkkel kapcsolatban! Áldott karácsonyt kívánunk mindannyiuknak, amennyiben nem tudunk többet találkozni! :)

Nyuszi, hopp :)

Kijöttek a kisnyulak a fészekből. :) Már csak egy piszkos kis szőrkupac emlékeztet a hajdani fényes - fehér, puha - meleg nyuszifészekre. Valószínűleg a kisnyulak is a kamaszkorba léphettek, hogy ilyen rendetlen és piszkos a szobácskájuk...Aztán ők is nyuszimamák, nyuszipapák lesznek, és kezdődik a fényes - fehér, puha - meleg időszak újra, csak majd ők csinálják, és a kölykeik fogják összepiszkolászni. :) Valahogy ismerős helyzet, nem?

Apály...

Bekövetkezett az esemény, amit minden évben várunk, és amit minden évben sajnálunk is egyszerre - apadnak a kecskék. Még nem teljesen, de már majdnem.
Kettős dolog ez. Részben várjuk, hiszen hidegben télen, sötétben nem annyira jó kibújni nap, mint nap a meleg szobából, hogy kimehessünk fejni. Ha esik, ha fúj. Ha havazik, ha csupa jég minden, ha belefagy az orrunkba a lehellet, ha ónos eső miatt csak majdnem négykézláb lehet felvergődni az állatokig...soroljam még? Olyanok ezek az élmények, mint a katonaság, mint a szülés :) Meg kell csinálni. Akkor kellemetlen, nehéz, fájdalmas vagy jeges, de ilyenkor mindig azzal biztatom a családom eseményben résztvevő tagjait: jól jegyezzék meg, amit csináltak, hogy mesélni tudjanak majd az unokáiknak róla, amikor nagymama vagy nagypapa korukban a tűz mellett üldögélnek a hintaszékben, lábukat egy kockás plédbe bugyolálva, és apró, csillogó szemű, csodálattól tátva maradt szájú csemeték ülik őket körbe a lábuknál. "Nagyi, mesélj arról, amikor még kislány voltál!" :) És akkor el lehet majd mesélni, hogy bizony fejszével vágtuk a fát a tüzeléshez - és olykor-olykor megszaladt a kezükben a szerszám, és a lábszárukba szaladt. Vagy a március 15-i nagy havazást, amikor megállt az élet az országban, de nálunk nem, mert még aznap délután is születtek kiskecskék, és milyen jó, hogy leszigeteltük az ólat délelőtt a hófúvásban, mert így megmaradtak és rendben is voltak szerencsére.

Vagy amikor először meghoztuk a lovat, és akkora hatalmas volt!

Vagy Balambért, amint elcikkan a gereblye elől.

 És az újszülött kacsákat. A kidőlt hársfát, ami átért az úton, és épp a szembeszomszéd kapuja előttig ért a koronája csúcsa.







 A kisnyulakat, akik tényleg fészekben születnek. :)
Az új kecskét, aki még nem hallgat a nevére, és fél bejönni a fejőállásba, ezért az egész család testületileg őt kergeti a jeges udvaron, sötétben, süvítő szélben, a többi kecske rohangálásától nehezítve. Tisztára, mint egy számítógépes játék Level 4 szintje, csak élőben. (Nem mindig díjazzák a humoromat azért :) )
És sajnáljuk.-om. Mert leginkább én, hiszen nincs tej, nincs sajt. Pedig nagyon szeretek fejni, nagyon szeretek sajtot készíteni. Ez egy csoda számomra, és mindig is az marad! A tej, a fehérjeszerkezet, az oltó működése, minden. Szemlélődő ima. A Teremtésben lévő rend. Mindennapos csodák, mindennapos rácsodálkozások. Ugyanakkor azt is tudom, hogy amint a természetnek szüksége van a megújulásra, pihenésre, úgy nekem is kell a január ahhoz, hogy februártól újratöltve tudjak elletni, ápolni, gondoskodni. El kell olvasnom a könyveket, amiket egész évben az éjjeliszekrényemen gyűjtögetek, meg kell néznem néhány filmet - limonádét és komolyat, sütnöm kell kenyeret a kályhában, süteményeket és finomságokat, kitalálni, hogy a nem létező pénzből hogyan vezessem úgy a háztartást, hogy sem az állatok, sem a gyerekek ne érezhessék, hogy szükség van, mert anya mindig frissen sült zsömlével várja őket - ugyanis liszt még van, pénz már nincs kenyérre, de élesztőre még futja :)

Aztán eljön a február, és elindulnak a kiskecskék kifelé, és onnantól kezdődik (nekem) a tavasz :) Izgalmak, feladatok, kihívások, amiket az élet nap, mint nap elrejt a napsugarak, esőcseppek, szélsüvöltés vagy épp a nyári szellő közepébe, amint az öreg diófa leveleit nézem a vasárnapi ebéd után, a hintaágyban hanyatt fekve. Szép és örömteli. Nehéz és nyomasztó. Új és izgalmas. Régi és unalmas. Nemszeretem és elegemvan. Bárcsak és talán.
ÉLET!