Eltelt egy hét ellések nélkül, a kis Bikfic már kint szaladgál, és őrületbe kergeti szülőanyját, mert soha nincs sehol, ahol a mamája szerint lennie kéne.
Tegnap este - a szobánk átrendezése kellős közepén az összes ablakon egyszerre kopogtatott Dia lányom, hogy menjek gyorsan, mert megellett a Nyakas, az egyik kicsi elpusztult, a másik él. Mentem hát gyorsan, és tényleg megellett a Nyakas, de nem pusztult el a kicsi, csak alig volt benne élet, mert nemigen állt meg a lábán. Szokott ilyen történni, én lábgyengeségnek hívom, a szakneve biztos hangzatos latin, de a lényeg ugyanaz - nem bírja megtartani magát a hátsó lábán. Életre masszíroztam a kicsit, mert a mamája az élő, egészséges kicsijét nyalogatta csak, aki már ott sertepertélt körülötte. Megpróbáltam a tőgyére tenni a mamájának - és láss csudát, akkora ereje volt, mint egy szivattyú. :) Pedig már le akartam csapatni Gézával, hogy ne szenvedjen. De azért lábra nem állt. Beágyaztam a szalmába kicsit, hogy legalább ne fázzon, aztán fél tízkor megint kimentem, mert ez a két gyagya gida nem tanult meg szopni. A mamájuknak - ez tény - vastag, hosszú tőgye van, és ők fent keresgéltek, nem lent, de a lényeg, hogy nem ment. Mivel már ájulásszinten fáradt voltam, úgy döntöttem, hogy természet-anyánkra bízom őket, és lefeküdtem aludni. Reggel hat után, amikor kimentem, biztosra vettem, hogy a kicsi már nem él. De élt, igaz, nem nagyon, de élt. Tőgyre tettem, szopott, mint a gép megint. A kislány is még mindig gyagya volt, hát őt is megetettem. És lábra állítottam a kis kóficot. És megállt. Na jó, nem stabilan, de megállt. Aztán tett pár lépést. Szuper! Járhatok ki szoptatni három óránként! Este tízkor kellett volna kimennem, de épp sajtban voltam, hát csak éjfélre jutottam ki. A kis család heverészett, és egy másik kis család épp akkor szedte össze magát. Nagyfehér, a főnökasszony, aki egész nap csak készülődött elleni (már én magamban letettem róla, hogy ebből csak reggeli gida lesz), hát gyorsan megellett. Accsudába! Mázli, hogy Bogyi boxa már üres volt, hívtam Gézát, és áthuzigáltuk az újdonsült mamát a boxba, kicsistül. Két leányka született, erősek, egészségesek, lábon állnak, jó kis tömörgyönyör mindkettő :). Egy barna és egy fekete-fehér foltos, de olyan szép, mint ... mint egy kis csodakecskegida! Ezt megtartom, már látom, annyira gyönyörű!
Szóval ezért volt a hallgatás annyira, nem hasvakartam :) Hanem az eccsomógidákat rendezgettem. Ez az egyik legszebb foglalatossága a gazdaéletnek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése