Évbúcsúztató 2014.

Újabb év száguldott el - velünk. Szerencsére nem mondhatom, hogy nélkülünk múlt el az életünk, alaposan meg- és átéltük! Nagyon kemény év volt, az első, a legeslegelső azok közül, amelyekben - reményeink szerint - önállóan el tudjuk tartani magunkat.
 Ebben az összegzésben a legelső szó nem lehet másé, mint a háláé. Mert "ez a műsor nem jött volna létre, ha..."...ha nem bízhatunk Isten szeretetében, aki segítségét - mint mindig - a természetre építette, és meghívta a barátainkat, ismerőseinket és nem utolsósorban a családunkat arra, hogy támogassák kezdeti, roskadozó lépéseinket, majd egyengessék erősödő lépteink számára az utat.
 Szeretném megmutatni, hogy milyen utat jártunk be, és egy kicsit mesélni arról, hogy mit is éreztünk, gondoltunk aközben, miközben a névtelen hétköznapokat nyűttük, dagasztottuk. Nem magamutogatásból, hanem mert remélhetőleg lesznek, akik bátorságot merítenek abból, amin keresztülmentünk. Sokaknak ma sincs a kezdéshez meg a lottó ötös, így nem támaszkodhatnak másra, mint szorgalmas kezükre, feladatmegoldó eszükre, céltudatos és kitartó szívükre és segítőkész barátaikra - no és az esetleges előttük járókra, akik megosztják velük tapasztalataikat. Akinek pedig nem aktuális, de szívesen végigjárja velünk gondolatban az évet - vagy egyszerűen csak kíváncsi - azoknak szép perceket és áldott, békés új évet kívánok szeretettel! :) Fussunk neki!

JANUÁR:
Valószínűleg nem derült ki akkoriban, de egy viszonylagosan jó adventi vásár után a nagy semmibe hullottunk bele. Kecskesajt híján gyakorlatilag nulla bevétellel kellett megélnünk azt, hogy Isten biztosan gondoskodik majd rólunk valahogyan. A januári bejegyzések nem tükrözik ugyan a szívünk riadt gondolatait, de jól emlékszem rájuk, és arra is, hogy összeszorított foggal nem engedtem a kétségbeesésnek. Pedig de sok lesajnáló pillantásnak, "mértnemhagyjákmárabbaeztabohóckodást" arckifejezésnek lehettem tanúja akkoriban! Az állatok közt viszont béke volt bennünk, helyünk volt köztük. Ők csak a pocakjukat érezték egyre nehezebbnek...
FEBRUÁR:
"A nemzetközi helyzet fokozódik" - mondta volna az elvtárs, ha ismeri a helyzetünket. Szerencsére nem volt köze hozzánk :). A bejegyzéseket látva és visszaemlékezve kezdett a kiút képe kirajzolódni bennünk, a tehénsajt képében. Világos volt, hogy kell valami, amivel pótolni tudjuk a hiányzó bevételt azokban az időkben, amikor a kecskék szünetelnek. Igaz, még sok idő eltelt, amíg Saciaboci színre léphetett, de a kezdeti lépéseket megtettük. Megcsináltam az első tehéntejből készült sajtjaimat. Hát igen, ezek még apró gyermektotyogások :).











Aztán hónap végére megérkeztek a régen várt gidák is :)

MÁRCIUS:
Kétségkívül legnagyobb élménye, és egyben első pénzforgalmi lehetőségünk a Kiskőrösi Agrárexpóra való meghívás volt, amit örömmel és várakozással el is fogadtunk.
Emellett ismét megtapasztaltuk barátaink segítségét - Kiskunhalason látott minket vendégül egy éjszakára református hitoktató exkolléganőm és családja, mert szállást nemigen tudtunk volna fizetni magunknak.

A másik élményünk a Képmás magazinban rólunk megjelenő cikk volt. Küldtem egy bemutatkozó írást a szerkesztőségbe - igazából írni szerettem volna - de az sem jött rosszul, amikor végül egy újságíró kopogtatott nálunk, és háromoldalas riportot készített velünk - többkevesebb tévedéssel pontos képet rajzolva a családunkról és a munkánkról. :)
 Az ÁPRILIS  is tartogatott meglepetéseket és élményeket. Ez volt ugyebár az a bizonyos hónap, amikor is olyan sokat szerencsétlenkedtem a kisnyuszikkal. Ekkor érkezett meg Pöri, a kismalac :), és végre teljes erővel elindult a sajtkészítés a konyhában. Újra világosodni látszott az ég felettünk. De könnyebb még nem volt. Rengeteg mínuszt halmoztunk fel, és a rosszalló pillantások a család részéről egyre jellemzőbbekké váltak eddigre. Ezt nem azért írom le, mert haragszom, vagy be akarom mószerolni akár a szüleimet vagy a testvéreimet. Ennek hatalmas jelentősége van - egyfelől, mert erre számítani kell annak, aki nem lottó ötössel...stb - másfelől a változás drasztikus nagyságának megfigyelése szempontjából.
MÁJUSBAN megérkeztek a lilikék boldog csivatolással.









ÉS az első sajttál-felkérésünk a magyar öregfiúk válogatott ajándékaképpen.

JÚNIUSBAN befutottak a Pulyák, a kiscicák bejutottak a Mennyországba, a kert kizöldült, és mindenkinek kezdett bizakodóbbá válni a kedve - engem kivéve, mert én már tapasztaltam, hogy jön a nyár, a sajtosok hét szűk esztendeje, amikor mindenki elutazik, és eszébe sem jut senkinek, hogy sajtot vásároljon a piacon. És lőn...
JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS, amikor is mindez beigazolódott. Ezzel párhuzamosan pedig annyi volt a munka és a sajt, hogy alig volt megállás. Hozzájárult ehhez, hogy tapasztalatlan módon - az illetők többszöri kérésének engedve - megvásároltam kecsketejet olyan termelőktől, akik maguk nem tudták értékesíteni a piacaikon a sajtjukat. Vagy nem volt piacuk. Nos, minden jótett elnyeri méltó büntetését. Az egyik termelő a négy literes üvegben sorozatosan csak háromésfelet rakott, de megsértődött, amikor szóltunk. A másik csak akkorra gondolta eladni, amikor neki is sok van, aztán már nem adott. A harmadik pedig, amikor meglátta, hogy én is ott vagyok Budaörsön, a piacon, ahova ő is járt, nem adott több tejet, és ráadásul elterjesztette a piacon, hogy nekem nincsenek is állataim, csak veszem a tejet. Még nekem kellett magyarázkodnom a piacszervezőnél. Szerencsére ott volt a márciusi újságcikk, így gyorsan pont került a történet végére. Pedig ő volt az, aki legjobban könyörgött, hogy vegyük meg a tejét....Egy tapasztalattal több. Idén már nem leszek kedvesésaranyos. A magam erejéből, a magam termelte tejjel boldogulok.
SZEPTEMBERRE a libáink, pulykáink, malacunk megnőttek, lassan-lassan kezdtünk elmélkedni a vágásokon.

És ez volt az a hónap, amikor felfedeztem az életfalamat, amit azóta számos ember csodált meg élőben, aki a blogon olvasta.

És végül, de nem utolsósorban állandóan esett az eső. És az eső is esett. No és az időjárás is esősre fordult. Brrrr....de utáltam! :)

Az OKTÓBER nagyon eredménygazdagra sikerült. Elkészült életem első burratája,









csináltam füstölt parenyicát

ééééééééééééééééés - hazaérkezett Saciaboci :))))))) háromszoros hurrával!

Hát ez egy mozgalmas hónap volt!

NOVEMBERBEN átlényegült Pöri, a malacka és a négyből két libus. Egyiküket most ettük meg a karácsonyi menüben fííííínom-finom ludaskásaként :). Nyami! :)
És elkezdtük rettegni a decemberi hajtást - nem ok nélkül. Elkészültek a szappanok, dísztasakok, így - majdnem - felkészülten vártuk a
DECEMBERT, ami az adventi vásár jegyében telt.
És most utalok vissza a családra és a bizonyos arckifejezésekre, amelyek az utóbbi hetekben jócskán megváltoztak. A csepeli nagycsaládosok ugyanis vásárba hívtak minket a sajtjainkkal, amire - más lehetőség nem lévén - a szüleimet kértem meg eladónak, azzal a titkos reménységgel, hogy ha meglátják, megérzik, amit mi a piacokon átélünk -  a jó és minőségi munka eredményének örömét - akkor megváltozik a hozzáállásuk. Amúgy is már egy ideje - konkrétan, mióta megkóstolták a parenyicánkat, erősen omladozott az előítélet fala és bástyái, de ez a piac végképp meggyőzte őket arról, hogy ez bizony érték, és milyen finom és sikeres érték, amit csinálunk! Igaz, ezen a hétvégén pl 8 piacra kellett készülnöm a szokásos négy helyett az adventi vásárokkal együtt, de megérte. Nagyon kemény hónapot zárunk, ez igaz. De túléltük. És most már csak egy holnapi piac Törökbálinton, azután egy hét szünet következik. Pihenés, filmek, olvasás, beszélgetés...Illatos fürdők, állatsimogatás, tea és Sangria (a húgomék jóvoltából). És alváááááááááás! :)
Aztán jön a boldogbékésújév, amikor igyekszünk ismét állni a hétköznapok nehézségeinek sarát, rácsodálkozni a mindennapi csodákra, felfedezni napjainkban a Teremtőnk által elrejtett és becsomagolt ajándékokat, élvezni a barátok és a család adta meleget és békét és továbbadni azt szóban és írásban a lehetőségeink szerint...
Így kívánok mindenkinek valóságos, sok-sok igazi örömben gazdag, erővel és kitartással megáldott új esztendőt a 2015. évre szeretettel! :)

Karácsony előtt...

Ha valaki arra számítana, hogy valami magvas és bölcs gondolatokat fogok megosztani a karácsonyi bevásárlási láz ellen, sajnos ki kell ábrándítsam! Ma én is vásárolni voltam.
Reggel még pasztőröztem a túrónak szánt tejet, és hagytam kihűlni magától. Közben Géza elhúzott a lányokkal az utolsó adventi vásári nap elébe, a csajok a napot Csepelen töltötték, a tesóiknál.
Én pedig nekigyűrkőztem a bevásárlásnak. Először is elmentem az Ofotértbe, és elpanaszoltam, hogy már többször arcot mostam szemüvegben (mert újkeletű még, pár hónapja hordom csak, azelőtt sosem volt), s hogy párásodik és állandóan leverem az orromról. Kontaktlencsét szeretnék, de izibe. Hát az izibe csak az ünnepek után jön össze, de sebaj. Legalább ünnepek utánra is marad izgalmas várakozás.
Utána elindultam a bevásárlásnak. Először a Campona. A földszinten nem volt parkoló. Ennyi autót még sosem láttam itt. Nem gond, szerencsére többszintes a parkolóház, egyel följebb mentem. Onnan viszont nem volt közvetlen átjárás a Camponába, mert bár a bevásárlóközpont csak egy emelettel büszkélkedhet, a parkolóház kettővel, ami azt jelenti, hogy a Campona földszintje és első emelete között még van egy parkolószint. Egy emelet lépcsőzés. Na jó, bejutottam. Kódorogtam, próbáltam valami értékeset találni a sok csillogó izé között. Figyeltem az embereket is - íme az értékesek a sok csillogó izé között :). Vettem egy-két dolgot, amikor is eszembe jutott, hogy minek menjek én át a tervezett másik bevásárló monstrumba, mikor a Camponában ott a Tescó, amit ugyan nem szívlelek, de most talán kompromisszumot köthetnék magammal időspórolás végett. És lőn. Bementem, kezdtem összeszedegetni a venni- és sütnivalóimat. Többek között vettem egy Tescó márkájú műszaki cikket is. Nem vagyok rá büszke, de szegény ember vízzel főz. A kedves pénztáros néni figyelmeztetett, hogy a jótállást a vevőszolgálaton kapom meg, aztán áldását adva az ünnepeinkre, szárnyamra bocsátott. Én pedig megálltam, mint a villámcsapott : most hogy megyek fel a mozgólépcsőn és a sima lépcsőkön a bevásárlókocsimmal??? Volt ott egy szimpatikus biztonsági őr, gyorsan odamentem megkérdezni, hogy ugyan akad-e olyan hely, ahova letehetem biztonságban a bevásárolt cuccaimat kocsistul, amíg leállok az autóval. Mondja erre, hogy ott a lift, meg is mutatta, merre. Mondom neki én, hogy igenám, de vajon a lift megáll a félemeleten a parkolóházban? Hát, azt mondja,  azt nem tudja, mert nem járt arra még, de szerinte megáll. Azt már nem is részletezem, hogy amikor megtaláltam a liftet, jó öt percet törtem az agyam, hogy miként tudom hívni, mert a lift ajtaján egy szemernyi hívógomb sem volt, holott a két liftajtó között a falon világosan ki volt írva, hogy hogyan működik a lift. "Nyomja meg a hívógombot" Igen ám, gondoltam, de a hívógombot csalafinta módon lehagyták - vagy, mint Berzsián költő, belülre építették be a liftbe. Tanácstalanul ácsorogtam, mígnem egyszer csak - lejjebb tévedt a szemem a két fal között (de az is lehet, hogy akkor nőtt ki) egy szép fényes csövet láttam meg, rajta két gomb, fölfelé és lefelé nyilacskákkal. Ujjé, megvan!!! :)
Tudni kell, hogy rettenetesen utálok vásárolni, nem szeretem a tömeget és a nyüzsit, így el lehet képzelni a lelkiállapotomat. Mint a fuldokló, aki levegőhöz jut...
Na igen. Jól sejtettem. A lift a második parkolószintre vezetett. Jó, letalicskáztam az autók lefelé vezető útján. Pakolok be a kocsiba, hát bevillan, hogy nem kértem el a jótállást. Aztafűzfánfütyülőrézangyalát! Hát én vissza nem megyek érte! Na de mégiscsak Tescós termék, ki tudja, elindul-e egyáltalán - vissza kéne menni. Úúúúú...Bezártam az autót, és a bevásárlókocsiban terpeszkedő dobozzal elindultam lefelé az autók levezetőjén. Szerencsére elég széles volt...Lent beálltam a sorba a vevőszolgálaton, és magamban 10 ponttal jutalmaztam azt a fiatal srácot, aki a kiírása szerint vevőszolgálati vezető volt, és aki egy durcás idős asszonynak olyan türelemmel és segítőkészséggel oldotta meg a problémáját, ami egy idősebb, tapasztaltabb embernek is becsületére vált volna. Sorra kerültem végre, itt már csak súlyemelni kellett kicsit, amíg a szép magas pultra feljuttattam a nagy dobozt. A hölgy hálásan mosolygott, amiért nem morcogok miatta, és egykettőre lepecsételte a papírokat. Utána már csak vissza kellett kirándulnom az autóhoz. Győzelem. Ki Csepelre a lányokért. Onnantól már a kocsiban is nyüzsi volt. :) Még be kellett menni mégiscsak a madaras tescóba :), mert néhány dolog nem volt kapható a nemmadarasban. Utána haza. Sötét volt már, a lányok kimentek becsukogatni az állatokat, én meg nekiláttam a tejnek. De nem sokáig jutottam, Dia kopog az ajtón, hogy Balambér is - egyik oldalról - és Kálmán is(az új, egyben jövendő bakunk) betört a kecskelányokhoz, és biztos nem azért, mert féltek egyedül a sötétben...De ezt a helyzetet már kezeletlenül hagytuk reggelig. Sokkal több kár már nem történhet, ami történt, megtörtént. Melegszik a tej, és közben gyorsan befejeztem a hajfestést Diának, aki kitalálta, hogy melíroztatni szeretné a haját. Szerintem egész jó lett, bár tény, hogy nem vagyok fodrász. Közben Cirmos macskánk felfedezte az elöl felejtett csirkecombokat, és lemeózta, hogy nehogy romlott húst együnk véletlenül...
Aztán hazajött Géza, és helyreállt a rend. :)

Peches ember ne menjen a jégre...

A túróval kezdődött. Ezzel ni!

Mert ugye itt a képen már lapul, összeállt, de reggel még teljesen folyós volt. Igyekeztem meglazítani alatta a sajtruhát, hogy a felső rétegekből is le tudjon szivárogni a savó, amikor is túl nagy lendületet vettem, és a meglendített sajtruhából a híg túró szép nagy része a falon landolt, majd onnan lecsorogva, cuppanva földet ért az asztal mögött. A zsíroslábos fedelén. Mögötte. A parkettán. És a többi. Hozhattam a felmosót. Oké. Van ilyen. Aztán kezdtem melegíteni a tejet, hát nem kiborítottam, ahogy szedem át a lábosba? Most tejben úszott a dolgozószoba. Felmostam. Aztán megint borult. Megint felmostam. Aztán a fürdőben - mert a mérete miatt a konyhában nem tudom - elmostam a másik tejeslábost, aminek a szélére tegnap ráégettem kicsit a tejet. Lekapartam. Elmostam. Meg a nagy műanyag ládákat is. Az nem volt leégve - de jó! Amíg melegedett a tej,  három régebbi és két frissebb sajtot beviaszoltam érlelés céljából. Csak kétszer forráztam le az ujjamat. Öt sajt - két forrázás. Egész jó arány. Gyorsan megmostam még a hajamat - épp ahogy elkezdett habzani a sampon, csörög a telefon. Lenyomtam, és arra gondoltam, milyen jó, hogy nem csöngettek. Azt nem lehet lenyomni...
Aztán túlmelegedett a tej, mire végeztem. Akkor már kezdtem kicsit amortizálódni idegileg. Kiszedtem hűlni, beszórtam hamuval a leégett részt a lábosban. Utána felmostam a pancsból a fürdőt. Az utolsó felmosókicsavarást alaposabban akartam végezni, megbillent a felmosóvödör és a tartalma kiborult, elárasztva a fürdőt és a hálószobánk bejáratát. Azt a mindenit! Kezdtem mondani a "Dicsőségeket".
Felmostam. Megszáradt. Beindítottam a mosógépet, ami kicsit vacakolt pár napja. Kezdett büdös lenni, és a kapcsolója elindult körbe. Sóhajtottam. Újabb "Dicsőség!"Ugyanis ez azt jelentette eddig, hogy valami volt a szűrőben. Ennek ellenőrzéséhez le kellett szednem a szűrősapkát. Minek következtében kiárad a mosógép víztartalma a fürdőbe. Ez volt a kegyelemdöfés. És még büdös is volt. Végigdőltem az ágyamon, felhívtam Gézát, aki épp a vásárban ázott (megint a víz!), és elpanaszoltam neki, mi minden történt. Szerencsére nagyon rendes férj, nem tanácsokat kezdett osztogatni, hanem együttérzést. Így egy kicsit magamhoz térve mentem, hogy felmossam a fürdőt, és kihívjam a szerelőt a mosógéphez. Újabb "Dicsőség!". Felmosás közben arra gondoltam, milyen jó, hogy a tej, a víz, a túró járatják velem a bolondját, és nem emberek, mert így anélkül tudom gyakorolni a türelmet és a hálaadást, hogy valakit is bántanék közben. :)
Aztán készítettem egy teát, és most írok. A fejemet a homokba dugva, mert valószínűleg a túlmelegedett tej most már épp túlhűlt. Legfeljebb újra túlmelegítem... :)

Adventi vásár...

Szeretettel hirdetem, hogy mától karácsonyig minden hétköznap, kb 11-től este 7-8 óráig Géza a Szabó Ervin téren van az adventi vásárban, a Szap-Panka kecsketejes szappanokkal, díszcsomagokkal és a kecsketejes krémmel.

Jókedv és barátság :)

Ma reggel megint én mentem ki az állatokhoz, hogy Gézának ne kelljen hajnalban kelnie. És milyen jó, hogy kimentem, mert a szokásosnál is jobbkedvűek voltak az állatkáim. Viháncoltak, bohóckodtak - és el is tudtam kapni néhány igen jópofa pillanatot :).
Az első út a lóhoz és a bocihoz visz. Ilyenkor elkísérnek a kutyák is, valamiért igen szeretnek bejönni nagyobb testvéreikhez. Panka terelőpuli, így előszeretettel hajkurássza az állatokat, de bántani nem bántja. Sőt, élvezi, ha meghajtják, és ő elugorhat előlük. Csibész kétéves koráig jópár csirkénket levadászta, amíg megtanulta a "nemszabad"-ot. Most már, hogy komoly, felnőtt kutya (ezt csak a kora miatt mondom, mert cseppet sem komoly) , nem bántja az állatokat. Van benne némi foxi, ezért igen szeret hajtani, csendben, hátulról, de bántani sosem bántja őket. Játszik. Íme, egy pár pillanat a kis, szelíd - ám szemmel láthatólag cseppet sem védtelen - Sacikáról, és a vele hancúrozó kutyákról:)

Ahogy náluk végeztem a munkával (egyszer el is csúsztam a jó kis agyagos sárban ) :), mentem ki a többiekhez. A kertben rögtön belebotlottam az izgalomba feledkezett pulykákba. Mióta itt van a pulykalányzó, a két kakas folyamatosan fel van fújódva. Már azon gondolkodtam, hogy valahol meg kéne keresni a leeresztő dugót, hogy pihenjenek kicsit :)

Aztán bejött a képbe Panka is. Igaz, az udvar egy nem túl szép szegletét választották a hancúrozásra, de hát ők nem gondolnak arra, hogy a fotósnak a háttérrel is kéne törődnie...:)
Szegény Csibész, a mai napig nem érti meg, hogy megnőtt! Régen, pici kutyus korában az ölemben fekve aludta a hintaágyban. Egy évvel később, immár nagy kutyaként nem értette, hogy miért nem tud újra bebújni az ölembe. Szegény, próbált bekuporodni, de nem fért el sehogy. :) Most ugyanígy - ő is szeretett volna kergetőzni a pulykákkal, de tőle féltek, mert nagy. Pedig nagyon barátságosan és reménykedve közeledett feléjük...Végül csalódottan otthagyta a társaságot.

És végül egy rövid videó a nyuszik reggelijéről. Nincs benne semmi különös, csak annyi, hogy vannak. De annyira bájosak!

A kecskékről ma semmi hír. Mogorván gubbasztanak az óljukban, és morcos képpel szidják az esőt és a sarat...Egy kis fagy kéne...

Villanások :)

Nagyon sok a munka mostanában. Egész egyszerűen azért, mert sok-sok eszközbeli feltételünk hiányzik. Ezért kicsit kevesebb az időm a blogra, csak magamban fogalmazgatom az eseményeket, hogy mit és hogyan írnék le, hogy milyen fényképet tennék közzé. De ma, advent első vasárnapján, még egy utolsó rápihenést csaptunk, mielőtt végképp beindul a karácsony előtti nagyüzem. És íme a villámképek, amelyek az elmúlt bejegyzés óta érdekesnek bizonyultak számomra:

Hát igen, a kecskéim bizony majdnem teljesen elapadtak. Már csak kétnaponta fejünk, aztán jövő héten háromnaponta, majd négynaponta, és végül szomorúan, de átengedjük kecskéinket a jól megérdemelt pihenésnek és rákészülésnek az újabb anyaságra. Azért minden rosszban van valami jó: a karácsony előtti időszakot így legalább nem kell a fejés idejével még megfejelni. És ami még jobb, hogy valószínűleg már január végére várható az első bébik érkezése! Nagyon nehezen elfogadható heteken vagyok túl. A tejfeldolgozás olyan sok időt vett igénybe, hogy kénytelen voltam lemondani a fejésről és az állatok közti létről, és átengedni Gézának. Ami neki sikerélmény, nekem nehezen elfogadható valóság volt az elmúlt hetekben: elszakítva lenni kedves állataimtól! De megpróbálunk beújítani, és beszerezve néhány felszerelési tárgyat a feldolgozáshoz, lehetővé tenni az állatokkal való törődést is. Holnap én fogok fejni, és bevallom, nagyon várom! :)
Erről eszembe jutott a szombati budaörsi piaci élményem. Ezt, hogy élmény, csak idézőjelben mondom, bár akkor is, most is kacagott bennem egy része az énemnek azon, hogy mekkora az irigy emberek találékonysága. Egyik kedves ( a kedves idézőjeles ismét) kollegina, aki nehezen fogadta el, hogy én is jelen vagyok azon a piacon, ahol ő is árul, elterjesztette - még a piacszervezőnek is - hogy nekem nincsenek is állataim, veszem a tejet. Jó vicc volt :D. No comment. Szerencsére nem kell bizonygatnom semmit. :)
Viszont vannak változások az állományunkban. :) Két libus átköltözött Márton napján a kondérba, és a három pulykák egyikét - mivel mindhárman fiúk lettek - elcseréltük egy leányzóra. Ma délutáni szunyókálásomból az ő cseppet sem dallamos pöfögésére ébredtem :). Ő ment elől, mögötte koslatott a két régi hím, így vonultak hármasban végig a kerten. Az egyik hím szintén fazékba fog költözni hamarosan, de reméljük, hogy a maradó pár sok-sok kispulyával ajándékoz meg minket tavasszal. :)
És érkezett egy új bakocska, Kálmán. Ezzel párhuzamosan itt is megjegyzem, hogy Balambér, aki immár kétszer is teljesítette szolgálatát az utódnemzés terén, eladóvá vált. Érdeklődni bárhogy lehet róla.
Saciaboci immár kijárhat az óljából, összehaverkodott Rómeóval, aki ugyan tüntetőleg elfordul előle, de már nem akarja megharapni. Sacika pedig kint piruettezik a sárban, örvendezve a szabadságának és a nagy térnek - és sokszor eltaknyol, mert csúszik a sár. Elég mókás, ahogy próbálja kibogozni az összegubancolódott lábait maga alól. De nagyon emberbarát, és rendkívül szereti, ha simogatjuk a nyakát, buciját. És már érezni a kis szarvait is egyre jobban. Cuki egy állatka. Finom, meleg, puha téli bunda nőtt rajta, jó belesüllyeszteni a kezemet, és érezni, ahogy átjárja a meleg, és beszívni a boci illatát...:)
Rómeó szegény sokat unatkozik, mostanában kevesebbet tudunk felmenni hozzá. De legalább nincs egyedül, és ha el is fordul megvetően Sacikától, azért a boci idétlenkedése szórakoztatja őt is.
És ismét vannak kisnyulak. Rég elfelejtettük az én idétlenkedésemet a megszületett és nehezen megközelíthető nyúlfészkek körül még tavaszról, immár szépen és boldogan élnek nyuszimamáink tágas és barátságos ketreceikben, finom, meleg óljukban. És mindhárom anyukánál fiak vannak:)
Íme egy-két fotó, amelyre még Csibész kutyánk is kíváncsi volt :)

Kevés bájosabb állatka van a világon, mint a fészekből éppen kibújó, éppcsak kinyílt szemű kisnyuszi :)

Karácsony közeledtén...

Ki nem állhatom, amikor már októberben karácsonyi dekoráció van az áruházakban, és karácsonyi dalocskákat zümmörészik a hangszóró!
De most már lassan-lassan valóban közeledni látszanak az ünnepek. Ez - a készülődés mellett - nekünk komoly és sok munkát is jelent. Hogy elkerüljem a karácsonyi munkatorlódást, holnap lefotózom a karácsonyi szappan-rendelés lehetőségeit, és felteszem ide és a "Mekk-rendelhetsz" oldalra is.
Egyszer olvastam egy "megjegyzést" Fodor Ákos nevű kedves írómtól:
"Megírtam egy öregkori versemet. Erre sem lesz később gondom."
Így most én is előre dolgozom :)

Pöri :)

Pöri, a kismalac végre elérte élete értelmét és célját, no meg a vágósúlyt - és átlényegült.
Gyászolják: hátvakarói...
Még egy darabig velünk marad, sült kolbászok, hurkák, pörkölt és sonka formájában :)

A gyúróikecskék bocija - avagy Saciaboci

Bizonyára sokan észrevették, hogy már nemcsak kecske-, hanem tehéntejből készült sajtjaink is vannak egy ideje. A tavalyi év kemény tele késztetett minket arra az elhatározásra, hogy a kecskék tejelési szünetét egy tehénke hidalja át a tejelésével. És tett követte a gondolatot, lévén valamiből élni kell. Hát a tehéntej eléggé más, mint a kecsketej, rá kellett jönnöm a fortélyaira. Hőmérséklet, oltás, ízesítés - és most az érlelés...Nem ugyanaz.
De nem is ez a lényeg. Hanem a tehénke, aki a tejet adja. Ő ugyan nem lakik velünk, mert nem szerettük volna laktációban mozgatni (ez volt az álindok :)). A valóságban a nyári kecsketejcsúcsrajárás közben nehezen tudtam volna elképzelni, hogy mellesleg megtanulok tehenet is fejni - és éjszakánként danolva fejek abban a néhány órácskában, ami még megmaradt nekem - nekünk - a pihenésre. Hát ettől eléggé fáztam, amellett, hogy nagyon is izgatott a lehetőség. Ám a tehénke akkor ad tejet, ha van kinek. Egy bocinak. És ez a boci most elválasztható lett, és hazahoztuk. Ő Saciaboci - azaz Saci, a boci. Hát ez csúcs élmény! Egy igazi, cuki boci. Megmutatom :)

A lányok oda meg vissza vannak érte :)

A kecskék viszont gyanakodva és eléggé idegesen figyelték az új lakót :)

Igazából igen nagy mákja volt, mert épp aznap este romlott el az idő, és éjszaka már szakadt, süvített, zuhogott. Ők pedig szabadtartásban laktak, egy kis nyitott kalyibában. Így, amíg a sorstársak kint fagytak, ő vígan heverészett a meleg istállóban a tiszta, friss szalmán. Ráadásul az ólja felnőtt tehénre van méretezve - nyilván ő is megnő - de most még kirándulni is tud benne, akkora.

 Legnagyobb figyelmet és örömet Tamás fiamnak okozta, aki már másnap hazajött, ahogy meghallotta a boci jövetelének hírét - pontosabban a fényképet róla e-mailben.

 Még mindig nehéz elhinnem! Egy igazi boci! :)

Piacra készülve...:)

Minden péntek esti program az elkészült sajtok, tejtermékek szétosztása piacok szerint.

Joghurtok a hűtőben csücsülve 0.5 l
kecske 500Ft/ db, tehén 350 Ft/db

És íme a választék: :)

Szépséges parenyicák - 350 Ft / 10 dkg

Körözött - sajnos kissé sápadtnak tűnik a vaku fényében - 350Ft/ 20 dkg

Túró - friss, krémes...Mmmmmm
1400 Ft/kg

És a sajtfelhozatal :)

...jellegű sajt :)

Hát, a kézügyességem még a régi :). Mindig mondogatom, hogy én csak négyes voltam technikából - és ez így is van, nem vagyok ügyes és pontos kezű, ami látszik is, ha az ember ránéz erre a sajtra, amit készítettem. De ha megkóstolja, már egész más szemmel - konkrétan mohó szemmel kezd ránézni, mohó arccal közelíteni és mohó kézzel vllámgyorsan a szájába tömni :D
Burrata jellegű sajt tehéntejből. Gyúrt sajtbatyu, bele töltve friss (van, aki francia típusúként ismeri) lágy sajttal...Valami eszméletlen! Jövő héttől a piacokon is :)

Életfal

Aki járt már nálunk, biztosan emlékszik arra a falra, ami a belépőnek először tárul a szeme elé. Kedves dolgaimat pakolgattam oda, lényegében rendszerben gondolkodás nélkül, egyszerűen mert tetszett, vagy mert kedves volt valamiért.
Ám ma egyszer csak megláttam benne az alapelvet - még ha nem is szándékosság vezette a kezemet és a szememet a készítésénél. Ezért is neveztem életfalnak. Megmutatom egyben.

Mutatós, persze. Kicsit életlen a kép, de azért rajta van a lényeg. Legtöbben a falra akasztott széket vagy a szép, régi ablakkeretet említették meg, mint fő tetszésük tárgyát. De megmutatom apránként. Minden rajta van, ami az élet sava-borsa, ami az élhető életben fontos.
Ablak - nyitottság Istenre, életre, világra. A megoldások és a túlélés keresése, kilátással Isten keresésére és a keresztre.
Mert az apró részletek is számítanak:
Ezt a követ a sógornőm rajzolta nekünk. Egyszer séta közben találta a földön, rajta mindössze a csillag alakú bevésődéssel. Karácsony közeledvén egyből belelátta és meg is rajzolta nekünk a csillagot követő, Isten-kereső bölcseket. A  bölcseket, akik a másik szárny felé haladva a keresztre találnak.
 Ez a fókusz.
ezt veszi körbe az élet. :)








Az angyalkáim a család és a barátok. Szeretem az angyalkáimat, egyik sem giccses vagy ízléstelen, és mindegyikhez kedves történet fűződik.





A lámpa is azért került magasra, hogy emlékeztessen, nem azért gyújtanak lámpát, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy világítson :). A piros szék? Egyszerűen bájos :)






Ez a tapló a nagymamám szobájában állt, alighanem ő hozta otthonról, a Partiumból, hogy valami legyen vele onnan. Nekem az emlékeket jelképezi, amelyek nélkül szegényebb lenne az életem, még akkor is, ha sok a szomorúság bennük. Ez is élet.

Az élet fűszerei: a csilingelő nevetés és a könnyek :).

Tegnap még le akartam vetetni a könyveket, mint könyhába nem illőt. De ma rájöttem, hogy nagyon is ide illenek. Könyvek nélkül elképzelni sem tudom az életemet!









Meghitt pillanatok és a pihenés a tea illatában és a gyertya fényében...

Egy csipet egzotikum, amit mindenki a szívében hord, saját személyiségünk, amiben egyediek vagyunk :)

És a munka, amit feladatul, küldetésül kaptunk...Persze, ezek csak eszközök, de jelképei a munkának abból a korból, amikor még nem volt elektromosság, és az emberek találékonyságán múlott, milyen hatékonyan dolgoznak, nem a microchipeken. :)



A sarokban álló növénykém - bár nincs direktben fotózva - jelképezi a természetet, a természethez való kapcsolódásunkat, és a generációkon átívelő természetvédő feladatunkat. Ezt a növényt a nagyapám ültette és ajándékozta nekem, aki bár nem él már, de a temperamentuma, életszeretete és életereje visszaköszön bennem nap, mint nap, s ha ránézek a virágomra, eszembe jut a két bütykös, sosem tétlen keze, és hálás vagyok neki ezért!
Hát ez a mi élet-falunk, semmit sem eltúlozva, mindennek helyet találva. Lehet, hogy mások máshogy gyűjtenek - fotókat, képeket, terítőt, egyebet - nekem nagy örömet adott az én élet-falam felfedezése! :)

Betti a padról...

Még tavasszal kezdődött. A Rókus kórház előtti piacra korán kell mennünk, mert Géza onnan megy át még az MDF piacra. Hat előtt ott szoktunk lenni. Azon a téren hajléktalanok alszanak éjszakánként, ha tehetik, mert elég jól védett, és egy kis park is van kialakítva kutyasétáltatóknak.
Egyik reggel a piac miatt jöttek a területfenntartók - az önkormányzati munkások hívták őket (feltételezem, hogy a rossz tapasztalataikból okulva). Egy hajléktalan leányt keltegettek - nem túl barátságosan. Kicsit messzebb voltak, így először én nem is értettem, ami történik, csak a durva hangokra figyeltem föl a pultom rendezéséből. Férfiak röhögtek, egy lány meg kiabált. Láttam, hogy felugrik a padról - fiatal, csinos húszas éveiben járó leány volt - toporzékolva üvölt valamit, aztán visszafeküdt és magára rántotta a takaróját. Teljesen megértettem. Hajnal volt, majdnem sötét, és nem lágy hangon keltegették, buciját simogatva. Én is utálom még az ébresztőóra hangját is hajnalban. Nemhogy a röhögő férfiakat. Nem volt szép ébredés. Kihúztam magam.  A szomszéd pulton egy asszony árul - kávét, sütit, szendvicset - hát jött az ötlet. Megkértem, hogy készítsen egy kávét nekem, mindjárt megmondom, milyen paraméterekkel. És odasétáltam a leányhoz. Leguggoltam, és halkan megkérdeztem tőle, hogy mit szólna egy kávés-szendvicses ébresztőhöz. Válaszul egy halk morranás jött a takaró alól, egyáltalán nem barátságtalanul. Biztatásnak vettem, és megkérdeztem, hogy kéri a kávét. Hét cukorral és habbal, válaszolta még mindig a takaró alól. Mert reggel van, csak azért - tette hozzá magyarázólag. Visszamentem a kávéért, és vettem egy szendvicset is neki. Nagyon guszta volt, sonka, uborka, tojás, saláta - nyámi :). Mire visszaértem vele a padhoz, a leány felült, kissé kókadozva. Szép lány volt, magas, vékony, értelmes arccal. (Mi a csudát keres az utcán?) Februárban ránk gyújtották a házat, azóta nem aludtam ki magam - zsörtölődött félhangosan. Közben a férfiak napirendre tértek az én hajléktalanom fölött, látták, hogy ez a tökkelütött nő kávét visz a mulatságuk tárgyának, hát jó. A területfenntartók elmentek, a piacosok pakolásztak tovább. A leány megnézett magának - most először - aztán belekortyolt a kávéba. Mmmmm, finom - és mosolygott. Aztán kettétörte a szendvicset. "Viszek a Zolinak is" felkiáltással egy távolabbi padon öltözködő fiatalemberhez vonult, és megették a szendvicset, kávét. Összekészültek, és továbbálltak. Nem is nézett rám. Következő héten megismétlődött a jelenet, majd néhány hétig újra. Aztán egy darabig nem láttam, talán jobb helyet talált szállásnak. Vagy az esők elől hajléktalan szállóba ment aludni. Aztán egyszer csak újra megjelent a piacon, de nem reggel, délelőtt sétált arra. Megismert, rámköszönt . "Csók" - mondta, és továbbment :). Következő héten reggel megint ott volt, vittem kávét, szendvicset. Később odajött, hogy tudnék-e adni 20 percre 150 Ft-ot. Tudtam. De nem kaptam vissza. Ahogy sejtettem. Aztán hetekig nem jött arra. Végül megint arra járt, mosolygott, mintha mi sem történt volna - rég elfelejthette a kölcsönadott pénzt. Sebaj. Mosolyogtam én is, kérdeztem, kér-e sajtot. Vagy túrót? Túrót kért, azt jobban szerette. Tettem egy kis zacsiba neki. A szomszéd árushoz időközben egy fiatal hölgy került segítőnek, akivel nagyon egy húron pendültünk. Rám kacsintott, és két zsömlét tett egy másik zacsiba, amit a leány markába nyomott. Akkor végre megkérdeztem a nevét. "Betti" - és mosolygott. Kicsit fura a stílusa, gyanakodtunk, hogy kábszeres lehet - vagy volt.
A múlt héten aztán kicsit merészebben beavatott minket az életébe. Kokain volt. Tizenévesen már szedte. Tizenhét évesen terhes lett - végig kokainozott. A picit, amikor megszülte, elvonózni kellett. Kisfiú volt, azonnal örökbefogadták. "Marika néni azt mondta, bármikor mehetek, de még csak négyszer láttam. Nem tud semmit. Félek, hogy mit szól, ha megtudja...rettegek attól a naptól" "Tíz éves" És most? "Tiszta vagyok, évek óta tiszta!" Lehet hogy hazudik...Na és?
Most nem én megyek arra a piacra, a gyerekeim segítenek ott be. Bettinek időnként küldök valamit, átadják neki. És ő örül. Nemcsak a kajának, hanem mert gondoltam rá. Emberként.
Piacok? Ez is egy piaci élmény. Most értettem meg jobban a sorsát. Ezért mesélem el most...

Esik az eső...

Vigasztalanul. Napok óta.
Hát, ilyenkor nem annyira barátságos a terep. Az állatok...Nos, megmutatom.
1. A kecskék :)Ők az elsők mindenben.

És ők nagyon nem szeretik az esőt. Elég egy csepp, és már bent tolonganak az istállóban. Nem is csoda amúgy, a friss, száraz szalma sokkal hívogatóbb, mint a sáros udvar.

A libák - nos, ők szeretik a vizet. Nem is zavarja őket különösebben a töménytelen víz. Kiabálnak boldogan, és követnek, bárhova is megyek. Még a házba is bepróbálkoznak, de azt azért már mégsem hagyom!

A pulykák fizimiskáján semmi sem tud javítani, de rontani sem. Ők nem kedvelik az esőt, magukban bosszankodva vonulnak vissza az óljukba, mint fekete gyászhuszárok, akik beülnek egy pálinkára a kocsmába, mielőtt mennek megásni a gödröt...

A ló az istállóban tanyázik szintén, csak az orrát dugja ki néha. Nem is csoda. Az ő udvara is uszodajelleget kezd ölteni.

Csibész pedig a szalmába kucorodva várja, hogy végre újra lehessen napozni.

A malacot meg sem merem mutatni. szegény térdig jár a sárban, ami túrási munkálatainak a következménye, ugyanis a frissen feltúrt föld sokkal nagyobb hatékonysággal issza be a sok esőt, mint a keményre döngölt. Így aztán átmenetileg szünetelnek a boldog vágták, csodálkozó pofával veszi tudomásul, hogy egyszerűen elsüllyedt a sárban.
A ház mellett szép, természetes tavacska alakult ki a csatorna alatt, ami nem bírván a megpróbáltatásokat, egyszerűen ott szabadul meg terhétől a terasz mellett.

Amúgy egészen szép, csak jó nedves holmi, nem?