Telik - múlik..

...az idő, és annyi minden történik, hogy csak úgy kapkodom a fejem, hogy merre is forduljak. Ott hagytam el a dolgot, hogy megvolt a Ward - bál, a borkóstoló.
 Aztán megint csak gidák, mindenhol gidák. Megellett Csucsuka, Vicus (aki tavaly  nagyon szerencsétlenül elvetélt, hogy az állatorvos alig bírta kicibálni belőle a halott kisgidát). Mindketten ikreket szültek, szép, erős csemetéket.

Sajnos azonban a megpróbáltatások nem értek véget. Péntek reggel arra mentünk ki, hogy Petra megellett, Bogyikának pedig szabályos epilepsziás rohamai vannak, vagy legalábbis annak tűntek. Habzó száj, görcsroham, eszméletvesztés - egyik a másik után. Gyorsan telefon Pápai doktornak, nekem persze még fejni kellett volna, és 9-re átérni Válba, tanfolyamra. Gézának pedig piac Törökbálinton 12-től. Szerencsére hamar ideért, Bogyika kapott néhány szurit, aztán Géza mondta, hogy menjek, majd ő figyeli Bogyit. Napközben telefonok - hát, nem sokkal volt jobban. Délután megyek haza, Géza piacon, a lányok voltak otthon, és megint nálunk a doktor úr - ezúttal Őzi ellett, és a két gida egyszerre próbált kijönni. Hát nem ment. Az egyiket vissza kellet tolni, rendezni a sorokat, majd kihúzni őket sorban. Az első sajnos nem élt, mire lámpavilágot látott, de a második igen! Volt öröm! Persze a mamája úgy be volt bódítva - értelemszerűen, mert szegénybe könyékig bele kellett nyúlni - hogy nem nagyon tudott mit kezdeni a kicsivel. Amúgy is picit gyengus volt, és megsérülhetett a kis lába a haddelhadban, mert bár szépen tartotta magát, a mamája noszogató nyalogatása híján nem állt lábra, dacára az én nyalogatás-imitáló masszázsomnak. De addigra már hullafáradtak voltunk, így a gida némi hezitálás után bekerült a szobába cumisüveggel, hogy majd ott lábra állítjuk. Végül hajnali öt körül sikerült is megállni a lábain pár másodpercre egyedül. Mivel én piacra mentem, megetettem a picit a cuclisüvegből és kivittem a mamájához, aki már kiért a bódulatból, és rettentően megörült másodszülött magzata visszaszerzésének. Délben még a lányok megetették a kicsit, estére megtanult állni és szopni. És hát a reggel másik nagy pillanata Bogyi volt, aki magához térve álldogált a fejőállás közepén, amelyet a tatárdúlta földekhez tett hasonlóvá. Minden szék, párna, szerszám és vödör a földön felborítva, leszórva, letaposva...Szerencsére este a takarmányos zsákok száját bekötöztem elővigyázatosságból, így legalább azokban nem tudott kárt tenni. Tényleg csoda volt, hogy felépült - Pápai doktor este még odasúgta, hogy készüljünk föl lélekben az elaltatására. Nem valószínű, hogy túléli a dolgot. És hát úgy is nézett ki. Nem reagált a simogatásra, a szavamra, csak fúrta be a fejét a nem létező lyukba a fal sarkában...De mégis túlélte, hála a doktor úr kitartásának és szakértelmének! Nagyon fájó lett volna elveszíteni őt, nemcsak mert fiatal, hanem mert egy tündéri természetű kecske. Ragaszkodó, hálás, barátságos...Ma este is, amikor kimentem hozzájuk fejni, úgy jött utánam, mint az árnyékom. Csak áll a lábom mellett - ha mozdulok, ő is, ha nem, áll mellettem türelmesen és észrevétlenül. Ilyenkor érzem, milyen felelősség Gazdának lenni. Aggódni, segíteni, vele lenni a bajban - aztán látni a háláját. :)
Sajnos Petra kicsije reggelre elpusztult valamiért - nem is értettem igazán, mert erős gida volt, szopott, állt, rendben volt. Hát ez egy ilyen dolog.
 Uhhh, ez az évkezdet megint kitesz magáért! De már csak két kismama van hátra, Kisfehér és Propi. Aztán már csak az óvodában kell gyönyörködnünk márciusig :)