Új sajtok alszanak...

mától a viaszban...
Egy petrezselymes, egy zöldborsos és két meggyboros.
Viszlát ősszel... :)

Gidatime

Csütörtökön este levágtuk magunknak az első gidát, fincsi vacsorának. Aznap délután még érkezett egy meglepetés-kenyér Cselikovics Évitől, frissiben a sütőből, így a gidához egyből meg is volt a köret. Még olyan finom, olvadós húst a frissen sült kenyérrel...Mmmmm!
Képek kedvcsinálónak :)

Magyar embert faragni...

Tegnap délután-este éppen gyártottam a burratáimat, közben énekeltem magamnak, amikor bejött Dia a konyhába, leült a kisszékre, hogy akkor ő most hallgatja az énekemet. A kedvence a Harangok dala ( https://www.youtube.com/watch?v=lYblxfA6uRg) és az István, a királyból Réka. Koppány és István (https://www.youtube.com/watch?v=P-xEHHHCrH4 ) Szeretem ezeket a dalokat én is, és dolgozni énekszó mellett könnyebb, mint ha azon nyögdécselek, hogy jajdebeszakadahátammindjárt...És hát ezek az énekek alkalmat adnak a beszélgetésekre is, amikor az ember lánya elkezd magyart faragni a gyerekéből. Illetve folytatja a magyarfaragást, mert a kezdet az első elringatáskor volt, amikor is a magyar népdalok és gyermekdalok hangzásvilágával, ritmusával a fülében alszik el a gyermekecske, s alakul benne láthatatlanul egy olyan valaki, aki olyan, mint Koppány volt - hűséges és becsületes, mert hiszi, amiért küzd. Olyan, mint István volt - rugalmas és kemény, mert célja van, és az a cél a közérdek, nem a saját kényelme. Olyan, mint a hősök, akik nemcsak szavalták, de élték is, hogy "sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer..." És olyan, mint az anyaföld - ringat, éltet, táplál - és eltakar. Van valami a magyar népdalokban, gyermekdalokban, ami bennem a pusztában vágtató lovak szilajságát, a szélben hajladozó, arany búzamezőt, a kaszáló parasztot és a fürgén szaladó, friss patakot juttatja eszembe. És bízom benne, hogy ahogy a gyerekeim esze egyre jobban rányílik a világra, egyre jobban felismerik majd azt a végtelen sok kulturális értéket, amit az évszázadok halmoztak fel bennünk, nekünk.
Vannak, akik már hallották, hogy van egy vendégünk Amerikából - Elizabeth, aki sajtozni jött hozzám, hozzánk. Elmesélte, hogy a dédnagyszülei magyarok voltak, és Budapesten éltek, egy saját vállalkozásuk volt, jeget szállítottak . Aztán három éven át nem fagyott be a Duna, és a vállalkozás bedőlt, ők pedig kimentek Amerikába. Elizabeth megmutatta a fényképüket, és amikor ránéztem a két idősödő ember arcára, megdöbbentem. "So Hungarian" - Annyira magyar! Ezt mondtam neki, ha jól emlékszem, és tényleg! Sosem láttam őket, mégis a mieink voltak.
Én még a kommunizmusban gyerekeskedtem, nem volt sok lehetőségem megismerkedni Magyarország értékeivel. Később, épp a népdalokon és hősökön keresztül döbbentem rá, hogy magyar vagyok, és ez egy különleges hely a világban. Talán nem a leghálásabb, de mindenképpen az egyik legkülönlegesebb. Szilaj. Céltudatos. Kemény. Önfeláldozó. Termékeny. Ezek a szavak jutnak eszembe, ha a magyarságomra gondolok.
És a gazdaságom. A gazdagságom - no persze nem anyagi értelemben. Erről is beszélgettünk a lányokkal -  a mai világ globalizációs törekvéseiről, hogy Magyarország csak felvevő piaccá váljon. Nagyon felháborodtak, amikor megértették, mire megy ki a játék. Dia rakétatámadással fenyegetőzött, Panna nem emlékszem, mivel. Aztán elmagyaráztuk nekik, hogy nem rakéta kell ide, hanem sok gondolkodó magyar. És hogy mi bizony egy rakétatámadás vagyunk a globalizáció ütközetében. A magyar gazda, aki két kezével élelmiszert készít. Ez bizony egy forradalom. Harc a magyarokért. Mert amikor azt írom a blogom bemutatkozásában, hogy vigyázat, fertőző a szemléletem, ezzel harcba hívok másokat is. És hányan, de hányan voltak már itt megnézni minket, a munkánkat, az életünket. És most már közülük is vannak forradalmárok. Remélem, az ő munkájuk és kitartásuk is fertőző lesz - ez bizony forradalom. És szabadságharc.
Március 15. margójára...Mert "Kik szabadon éltek, haltak, szolgaföldben nem nyughatnak..."

Pálinka :)

Pá-lin-ka smile hangulatjel A legjobb orvosság a magyar embernek smile hangulatjel Biztos mindenki emlékszik még: falusi gyógymódok-ami vérzik, arra leukoplast, ami nem vérzik, arra pálinka. 
Elizabeth is megjegyezte, szombat este úgy néztem ki, like a ghost, aztán megérkezett a pálinka, és vasárnapra visszatértem a testembe. smile hangulatjel 
Jutalmul dolgozhatok smile hangulatjel

Töltött káposzta

Egy kis falusi életkép, nemcsak pálinkával :) :
Töltött káposztát főztem a hétvégén. 

A zuram a lábos fölé hajolva igyekezett minél több illatanyagot magához venni minél rövidebb idő alatt. 
Egyszercsak megszólal: "Én ezzel fogok inhalálni". És lőn...  :)

Reggeli hancúrok

Az új gidák bemutatkozása minden esetben a reggeli etetés-fejés után történik. Tapasztalatból tudom, hogy előtte nem jó kiengedni őket, mert egyfelől a nagykecskéket is megzavarja, hogy a friss anya újra meg kell vívja a rangsorharcot, másrészt a kicsiket is megzavarja, hogy a mamájuk, akit amúgy is nehezen találnak a lábrengetegben, hirtelen eltűnik valami ismeretlen helyen, ahova nekik tilosazá. Vagyis nem mehetnek be. Korábban próbálkoztam, hogy oké, jöjjenek a gidák is, de mindig káosz lett a vége, és palotaforradalom. A friss anyát meg gidáinak panaszos mekegése kényszeríti, hogy ne a reggelire figyeljen, hanem a kicsiket induljon megkeresni és megmenteni. Szóval senkinek sem jó a dolog, Nekem sem, mert uralnom kell a káoszt. Így aztán etetés után, a bölcs kérődzés idejére marad a bemutatkozás. Még így sem zökkenőmentes, de a végén meglesz a mama :)

Interaktív bemutató gazdaság - projekt indul

Talán vannak, akik emlékeznek a csalódottságunkra, amit a pályázatok kiíróinak lehetetlen feltételkialakítása okozott két évvel ezelőtt, amikor is vissza kellett mondanunk a megnyert pályázatot az előfinanszírozás lehetetlensége miatt.
Nos, a jelenlegi helyzet annyival kedvezőbb, hogy a 2014. januárjában lezárt pályázati kiírásra megint beadtam egy pályázatot, amelynek nyertes határozatát már októberben kézhez is vehettük. :) Szerencsére az eredeti megvalósítási határidőt december 31-ről május 31-re változtatták, így még esély is lett a megvalósulásra.
Szóval a jelenlegi helyzet az, hogy a pályázati munkák elkezdődtek! És ha nem voltam elég hangos, akkor újra elmondom: A PÁLYÁZATI MUNKÁK ELKEZDŐDTEK! JIPPÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!
Na jó, azért le is kell zárulniuk, de ha minden jól megy, és az idő is engedi, egy hónap múlva készen leszünk! De addig még sok a munka, nekem is, mert ki kell alakítani a projekteket, megírni, elkészíteni a szórólapot, nyomdába tenni, és a többi, és a többi...
De most örüljünk a kezdésnek! :D

12, azaz egy tucat :)

Pontosan ennyi a ma élő gidáim száma. Akik már nem vonszolják hordóhasukat: Nagyfehér, Tarka, Nyakas, Csucsuka, Kisfehér, Kece és Bogyi. Heten, pedig nem gonoszok. :) Nyakas kisfia, akit halottnak hittünk, de nem volt az, él és remekül van. Sőt, sikerült újra kiszoktatni az istállóba, most már éjszakára is. Igaz, szopni nem engedi a mamája, etetni kell üvegből...Szerencsére már sok a gida kint, így tud kint ugrálni. Legtöbbet a tesójával "játszik", aki jóval nagyobb és erősebb nála, úgyhogy ez csak a tesónak játék, a kis Manómnak nem biztos, de mégis - amikor a tesóka nem figyelt rá, ő kezdte el bizgetni, aztán meg menekült. :) Szóval él, egészséges, jól táplált és szalad, mint egy kis fürge patak. Nyoma sincs a lábában a kezdeti gyengeségnek.
Kisfehér megint hármat ellett, de sajnos a harmadik kicsi tényleg kicsi volt és gyenge, így reggelre ő elhagyta kezdeti pályafutását, és az örök legelőkre távozott. Reméljük, ott a mindig zöld füvön és a napsütésben jól érzi magát :) Szép kis fehér gida volt, sajnálom!
És itt egy kis ugribugri videó a szép tavaszi télvégénkhez :)

Anyuka lettem :)

Na neeeeem, nem igazából! De mégis. A kis kófic, aki alig élt, reggelre tényleg elég csehül nézett ki, hát behoztuk őt a melegbe. De nem is a meleg a lényeg benne, hanem a rendszeres táplálkozás, amit kint a saját szülőanyja nem biztosított. Mert ugyanis világgá ment a kis csavargó, kimászott az ajtón, annyira pici volt - és amikor visszatettük, az anyja elkezdte ütni, kergetni, nem engedte szopni. Nekem meg menni kellett mindig ki, hogy etetgessem. Na, ez aztán pont hiányzott a napirendemhez! Szóval végül behoztuk. Evett, aludt egy hatalmasat, aztán lábra állt és felfedezőútra indult a konyhában. Illetve előbb még bőségesen meglocsolta a szőnyeget - talán virágnak nézte...Habár annak biztos nem, mert akkor megette volna! Mert kecske. Még ha kicsi is. Szóval most bent van a lakásban, ami elég rossz ötlet, mert nehéz lesz újra kivinni, a tavaszt meg nem szeretném megvárni egy kecskegidával a konyhámban. De az is rossz ötlet lett volna, ha hagyom elpusztulni...Szóval rossz és rossz között... És íme a pici:

Amerre megyek, jön utánam, és ha nem lát, kiabál, mint egy kisbaba. Szóval anya lettem :)
És még egy kép, még a Főnökasszony gidáiról, mert éjfélkor nem tudtam fotózni.

Ja, és Kece ellik éppen, fogadok,  hogy ő is éjfélre fog szülni! Amilyen pechem van...

Eccsomógida :)

Eltelt egy hét ellések nélkül, a kis Bikfic már kint szaladgál, és őrületbe kergeti szülőanyját, mert soha nincs sehol, ahol a mamája szerint lennie kéne.
Tegnap este - a szobánk átrendezése kellős közepén az összes ablakon egyszerre kopogtatott Dia lányom, hogy menjek gyorsan, mert megellett a Nyakas, az egyik kicsi elpusztult, a másik él. Mentem hát gyorsan, és tényleg megellett a Nyakas, de nem pusztult el a kicsi, csak alig volt benne élet, mert nemigen állt meg a lábán. Szokott ilyen történni, én lábgyengeségnek hívom, a szakneve biztos hangzatos latin, de a lényeg ugyanaz - nem bírja megtartani magát a hátsó lábán. Életre masszíroztam a kicsit, mert a mamája az élő, egészséges kicsijét nyalogatta csak, aki már ott sertepertélt körülötte. Megpróbáltam a tőgyére tenni a mamájának - és láss csudát, akkora ereje volt, mint egy szivattyú. :) Pedig már le akartam csapatni Gézával, hogy ne szenvedjen. De azért lábra nem állt. Beágyaztam a szalmába kicsit, hogy legalább ne fázzon, aztán fél tízkor megint kimentem, mert ez a két gyagya gida nem tanult meg szopni. A mamájuknak - ez tény - vastag, hosszú tőgye van, és ők fent keresgéltek, nem lent, de a lényeg, hogy nem ment. Mivel már ájulásszinten fáradt voltam, úgy döntöttem, hogy természet-anyánkra bízom őket, és lefeküdtem aludni. Reggel hat után, amikor kimentem, biztosra vettem, hogy a kicsi már nem él. De élt, igaz, nem nagyon, de élt. Tőgyre tettem, szopott, mint a gép megint. A kislány is még mindig gyagya volt, hát őt is megetettem. És lábra állítottam a kis kóficot. És megállt. Na jó, nem stabilan, de megállt. Aztán tett pár lépést. Szuper! Járhatok ki szoptatni három óránként! Este tízkor kellett volna kimennem, de épp sajtban voltam, hát csak éjfélre jutottam ki. A kis család heverészett, és egy másik kis család épp akkor szedte össze magát. Nagyfehér, a főnökasszony, aki egész nap csak készülődött elleni (már én magamban letettem róla, hogy ebből csak reggeli gida lesz), hát gyorsan megellett. Accsudába! Mázli, hogy Bogyi boxa már üres volt, hívtam Gézát, és áthuzigáltuk az újdonsült mamát a boxba, kicsistül. Két leányka született, erősek, egészségesek, lábon állnak, jó kis tömörgyönyör mindkettő :). Egy barna és egy fekete-fehér foltos, de olyan szép, mint ... mint egy kis csodakecskegida! Ezt megtartom, már látom, annyira gyönyörű!
Szóval ezért volt a hallgatás annyira, nem hasvakartam :) Hanem az eccsomógidákat rendezgettem. Ez az egyik legszebb foglalatossága a gazdaéletnek! :)

Bikfic :)

Eltelt az éjszaka, és a pici él! A neve pedig Bikfic lett, a kis frizurájáról nevezve, amit a feje búbjára készített a Természet :).

Egy kecske sem csinál nyarat :)

Ami jól látszik abból, hogy meglehetősen tél van. Pedig egy kecske már van. Igaz, icike-picike, és a mamája legeslegelső csemetéje, de már van. Fiú, de nevet még nem kaphat, azt ki kell érdemelni az első túlélt éjszakával. Másnap elnevezzük.
Reggel, amikor kimentem etetni, láttam a mamáján, hogy ebből bizony csemete lesz. De hogy mikor, az első ellésnél nem egyértelmű. Mindenesetre Gézával rendbe tetettem a kisólat, beszalmázva, beitatózva, tele szénarács - de nem tettem be Bogyikát, mert féltem, hogy az ismeretlen ólra nem jól reagálna, és az ellés vagy a pici megsínyli a dolgot. Így hát csináltam egy búcsúfotót még indulás előtt(Pestre kellett ma mennem), és a lelkére kötöttem, hogy nagyon körültekintő legyen, aztán elhagytam a pályát. Íme a fotó még egyben - sok nem látszik, csak az áhitatos tekintete, ahogy felnéz rám, a Gazdájára. :)

Aztán én elmentem, és dél felé járt már az idő,a mikor is eszembe jutott, hogy 'hűaBogyika'! Rákapcsoltam a hazafelé projektet az autóra, és amikor hazaértem, kilőttem a kocsiból, be átöltözni (odakint bokáig ér a sár szó szerint), és futóra! Először csak hallgatóztam, ahogy átevickéletm a sártengeren, és a szememmel kerestem Bogyit a kecskék között, de sem füllel, sem szemmel nem találatm. Végre elértem az istállót, beléptem, és megpillantottam a tündéri kis apróságot Bogyika alatt, aki már állt, szemmel láthatóan nem értve a helyzetet, de roppantul bosszankodva. Szerencsére tisztára nyalta a kicsit, már szinte száraz volt, és békésen üldögélt a mamája mellett. Bogyika szeretett volna valahol máshol lenni, valamikor máskor, és el is indult, amikor meglátott, de a pici felmekegett, erre Bogyi - mintha pányvával visszarántották volna - visszafordult hozzá, és megszagolta. A kicsi erre vett egy nagy lendületet, és első próbálkozásra felállt, nem esett orra, nem borult fel - kicsit ingadozott ugyan, de állt. És elindult keresgélni, akad-e valami harapnivaló ebben a világban. Csakhogy a mamája nem tudta, hogy itt bizony ő a harapnivaló, és nem nagyon tetszett neki a dolog. Különösen azért, mert a méhlepény épp távozóban lévén, valószínűleg erősebb fájásokat produkált, amitől Bogyi nem volt boldog. A kettő együttes hatása kissé agresszívvá tette - így esett, hogy amikor egy békés, összhangzatos élőképet akartam felvenni videóra az anyáról és gyermekéről, Bogyi kissé elrontotta az idillt, mert átment tyúkba, és kikapirgálta a szalmát a kisgidájával együtt.

Lehet, hogy nem ez volt az első eset, mert a kicsi szó nélkül tűrte, és megpróbált újra lábra kapni a hanyattesésből - úgy látszik, ezt a hanyatteséses műveletet apatikusan ennek a világnak a velejárójaként szemlélte - szóval közbe kellett avatkoznom. De megnyugtatásul elmondhatom, hogy immár a méhlepény eltávozott, a fájások abbamaradtak, és a mama, picijével együtt jól van. Időközben átkerültek a kisólba, amit Bogyika elég rossz néven vett, de majd belejön. A kicsit rá kellett cuppantanunk közös erővel a mamájára, mert az - még tapasztalatlan lévén - nem tudta, hogy a szopás neki is jó, mert megkönnyebbül a tőgye a feszüléstől. Géza lefogta a mamát, én pedig a kicsi szájába dugtam a mamája tőgyét, amit azonnal és mohó cuppogtatás közepette letüdőzött, de végül sikerült a szopás, és egy cuki tejbajusszal hagytuk abba  a műveletet. Közben Bogyi is rájött, hogy mire való a gida, és onnantól már nem kapirgálta, hanem csak nyalogatta és finoman böködte. Szóval jelentem, mindenki elégedett, megtanulta a dolgát, és várjuk a reggelt - persze egy késő esti razziát még tartunk náluk, aztán meglátjuk. Elég erősnek látszik a pici, ki is pocakosodott, minden esélye megvan a túlélésre. És íme a család:

Sajnos...

...nem túl pozitívan indult az idei elléssorozat :(. Ma reggelre megellett Emma, de alighanem túl korán, mert a kicsi teljesen életképtelenül született, holtan. Szegényt a lányok találták meg reggel, amikor mentek ki a kecskéket etetni. Még vizes volt, de nem élt. Szegény Emma vigasztalhatatlan...persze, azért egy falat almáért (kárpótlásféleképpen) hajlandó egy percre abbahagyni a kiabálást. :) Mert kecske.

"Mennyország ajtaja...

...nyílj ki csak egy cseppet..."
Reggeli etetés után, a sok éhenkórász még mindig az ajtóban áll reménykedve - pedig már jóllaktak :). Habár ez a fogalom a kecskék szótárában nem létezik. :)



















Ez pedig Kisfehér, az abszolút pocakkirálynő. Minden évben hármasikreket ellik - reméljük, most is így lesz! :)

Megkezdődött a fiatalok Mennyországhoz - azaz a fejőálláshoz -  való szoktatása. Ketten hibátlanul betalálnak a fejőállásba a vödrökhöz, de ez a másik kettő csak erőszakkal és csellel vihető be...A maflái :)

Évbúcsúztató 2014.

Újabb év száguldott el - velünk. Szerencsére nem mondhatom, hogy nélkülünk múlt el az életünk, alaposan meg- és átéltük! Nagyon kemény év volt, az első, a legeslegelső azok közül, amelyekben - reményeink szerint - önállóan el tudjuk tartani magunkat.
 Ebben az összegzésben a legelső szó nem lehet másé, mint a háláé. Mert "ez a műsor nem jött volna létre, ha..."...ha nem bízhatunk Isten szeretetében, aki segítségét - mint mindig - a természetre építette, és meghívta a barátainkat, ismerőseinket és nem utolsósorban a családunkat arra, hogy támogassák kezdeti, roskadozó lépéseinket, majd egyengessék erősödő lépteink számára az utat.
 Szeretném megmutatni, hogy milyen utat jártunk be, és egy kicsit mesélni arról, hogy mit is éreztünk, gondoltunk aközben, miközben a névtelen hétköznapokat nyűttük, dagasztottuk. Nem magamutogatásból, hanem mert remélhetőleg lesznek, akik bátorságot merítenek abból, amin keresztülmentünk. Sokaknak ma sincs a kezdéshez meg a lottó ötös, így nem támaszkodhatnak másra, mint szorgalmas kezükre, feladatmegoldó eszükre, céltudatos és kitartó szívükre és segítőkész barátaikra - no és az esetleges előttük járókra, akik megosztják velük tapasztalataikat. Akinek pedig nem aktuális, de szívesen végigjárja velünk gondolatban az évet - vagy egyszerűen csak kíváncsi - azoknak szép perceket és áldott, békés új évet kívánok szeretettel! :) Fussunk neki!

JANUÁR:
Valószínűleg nem derült ki akkoriban, de egy viszonylagosan jó adventi vásár után a nagy semmibe hullottunk bele. Kecskesajt híján gyakorlatilag nulla bevétellel kellett megélnünk azt, hogy Isten biztosan gondoskodik majd rólunk valahogyan. A januári bejegyzések nem tükrözik ugyan a szívünk riadt gondolatait, de jól emlékszem rájuk, és arra is, hogy összeszorított foggal nem engedtem a kétségbeesésnek. Pedig de sok lesajnáló pillantásnak, "mértnemhagyjákmárabbaeztabohóckodást" arckifejezésnek lehettem tanúja akkoriban! Az állatok közt viszont béke volt bennünk, helyünk volt köztük. Ők csak a pocakjukat érezték egyre nehezebbnek...
FEBRUÁR:
"A nemzetközi helyzet fokozódik" - mondta volna az elvtárs, ha ismeri a helyzetünket. Szerencsére nem volt köze hozzánk :). A bejegyzéseket látva és visszaemlékezve kezdett a kiút képe kirajzolódni bennünk, a tehénsajt képében. Világos volt, hogy kell valami, amivel pótolni tudjuk a hiányzó bevételt azokban az időkben, amikor a kecskék szünetelnek. Igaz, még sok idő eltelt, amíg Saciaboci színre léphetett, de a kezdeti lépéseket megtettük. Megcsináltam az első tehéntejből készült sajtjaimat. Hát igen, ezek még apró gyermektotyogások :).











Aztán hónap végére megérkeztek a régen várt gidák is :)

MÁRCIUS:
Kétségkívül legnagyobb élménye, és egyben első pénzforgalmi lehetőségünk a Kiskőrösi Agrárexpóra való meghívás volt, amit örömmel és várakozással el is fogadtunk.
Emellett ismét megtapasztaltuk barátaink segítségét - Kiskunhalason látott minket vendégül egy éjszakára református hitoktató exkolléganőm és családja, mert szállást nemigen tudtunk volna fizetni magunknak.

A másik élményünk a Képmás magazinban rólunk megjelenő cikk volt. Küldtem egy bemutatkozó írást a szerkesztőségbe - igazából írni szerettem volna - de az sem jött rosszul, amikor végül egy újságíró kopogtatott nálunk, és háromoldalas riportot készített velünk - többkevesebb tévedéssel pontos képet rajzolva a családunkról és a munkánkról. :)
 Az ÁPRILIS  is tartogatott meglepetéseket és élményeket. Ez volt ugyebár az a bizonyos hónap, amikor is olyan sokat szerencsétlenkedtem a kisnyuszikkal. Ekkor érkezett meg Pöri, a kismalac :), és végre teljes erővel elindult a sajtkészítés a konyhában. Újra világosodni látszott az ég felettünk. De könnyebb még nem volt. Rengeteg mínuszt halmoztunk fel, és a rosszalló pillantások a család részéről egyre jellemzőbbekké váltak eddigre. Ezt nem azért írom le, mert haragszom, vagy be akarom mószerolni akár a szüleimet vagy a testvéreimet. Ennek hatalmas jelentősége van - egyfelől, mert erre számítani kell annak, aki nem lottó ötössel...stb - másfelől a változás drasztikus nagyságának megfigyelése szempontjából.
MÁJUSBAN megérkeztek a lilikék boldog csivatolással.









ÉS az első sajttál-felkérésünk a magyar öregfiúk válogatott ajándékaképpen.

JÚNIUSBAN befutottak a Pulyák, a kiscicák bejutottak a Mennyországba, a kert kizöldült, és mindenkinek kezdett bizakodóbbá válni a kedve - engem kivéve, mert én már tapasztaltam, hogy jön a nyár, a sajtosok hét szűk esztendeje, amikor mindenki elutazik, és eszébe sem jut senkinek, hogy sajtot vásároljon a piacon. És lőn...
JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS, amikor is mindez beigazolódott. Ezzel párhuzamosan pedig annyi volt a munka és a sajt, hogy alig volt megállás. Hozzájárult ehhez, hogy tapasztalatlan módon - az illetők többszöri kérésének engedve - megvásároltam kecsketejet olyan termelőktől, akik maguk nem tudták értékesíteni a piacaikon a sajtjukat. Vagy nem volt piacuk. Nos, minden jótett elnyeri méltó büntetését. Az egyik termelő a négy literes üvegben sorozatosan csak háromésfelet rakott, de megsértődött, amikor szóltunk. A másik csak akkorra gondolta eladni, amikor neki is sok van, aztán már nem adott. A harmadik pedig, amikor meglátta, hogy én is ott vagyok Budaörsön, a piacon, ahova ő is járt, nem adott több tejet, és ráadásul elterjesztette a piacon, hogy nekem nincsenek is állataim, csak veszem a tejet. Még nekem kellett magyarázkodnom a piacszervezőnél. Szerencsére ott volt a márciusi újságcikk, így gyorsan pont került a történet végére. Pedig ő volt az, aki legjobban könyörgött, hogy vegyük meg a tejét....Egy tapasztalattal több. Idén már nem leszek kedvesésaranyos. A magam erejéből, a magam termelte tejjel boldogulok.
SZEPTEMBERRE a libáink, pulykáink, malacunk megnőttek, lassan-lassan kezdtünk elmélkedni a vágásokon.

És ez volt az a hónap, amikor felfedeztem az életfalamat, amit azóta számos ember csodált meg élőben, aki a blogon olvasta.

És végül, de nem utolsósorban állandóan esett az eső. És az eső is esett. No és az időjárás is esősre fordult. Brrrr....de utáltam! :)

Az OKTÓBER nagyon eredménygazdagra sikerült. Elkészült életem első burratája,









csináltam füstölt parenyicát

ééééééééééééééééés - hazaérkezett Saciaboci :))))))) háromszoros hurrával!

Hát ez egy mozgalmas hónap volt!

NOVEMBERBEN átlényegült Pöri, a malacka és a négyből két libus. Egyiküket most ettük meg a karácsonyi menüben fííííínom-finom ludaskásaként :). Nyami! :)
És elkezdtük rettegni a decemberi hajtást - nem ok nélkül. Elkészültek a szappanok, dísztasakok, így - majdnem - felkészülten vártuk a
DECEMBERT, ami az adventi vásár jegyében telt.
És most utalok vissza a családra és a bizonyos arckifejezésekre, amelyek az utóbbi hetekben jócskán megváltoztak. A csepeli nagycsaládosok ugyanis vásárba hívtak minket a sajtjainkkal, amire - más lehetőség nem lévén - a szüleimet kértem meg eladónak, azzal a titkos reménységgel, hogy ha meglátják, megérzik, amit mi a piacokon átélünk -  a jó és minőségi munka eredményének örömét - akkor megváltozik a hozzáállásuk. Amúgy is már egy ideje - konkrétan, mióta megkóstolták a parenyicánkat, erősen omladozott az előítélet fala és bástyái, de ez a piac végképp meggyőzte őket arról, hogy ez bizony érték, és milyen finom és sikeres érték, amit csinálunk! Igaz, ezen a hétvégén pl 8 piacra kellett készülnöm a szokásos négy helyett az adventi vásárokkal együtt, de megérte. Nagyon kemény hónapot zárunk, ez igaz. De túléltük. És most már csak egy holnapi piac Törökbálinton, azután egy hét szünet következik. Pihenés, filmek, olvasás, beszélgetés...Illatos fürdők, állatsimogatás, tea és Sangria (a húgomék jóvoltából). És alváááááááááás! :)
Aztán jön a boldogbékésújév, amikor igyekszünk ismét állni a hétköznapok nehézségeinek sarát, rácsodálkozni a mindennapi csodákra, felfedezni napjainkban a Teremtőnk által elrejtett és becsomagolt ajándékokat, élvezni a barátok és a család adta meleget és békét és továbbadni azt szóban és írásban a lehetőségeink szerint...
Így kívánok mindenkinek valóságos, sok-sok igazi örömben gazdag, erővel és kitartással megáldott új esztendőt a 2015. évre szeretettel! :)

Karácsony előtt...

Ha valaki arra számítana, hogy valami magvas és bölcs gondolatokat fogok megosztani a karácsonyi bevásárlási láz ellen, sajnos ki kell ábrándítsam! Ma én is vásárolni voltam.
Reggel még pasztőröztem a túrónak szánt tejet, és hagytam kihűlni magától. Közben Géza elhúzott a lányokkal az utolsó adventi vásári nap elébe, a csajok a napot Csepelen töltötték, a tesóiknál.
Én pedig nekigyűrkőztem a bevásárlásnak. Először is elmentem az Ofotértbe, és elpanaszoltam, hogy már többször arcot mostam szemüvegben (mert újkeletű még, pár hónapja hordom csak, azelőtt sosem volt), s hogy párásodik és állandóan leverem az orromról. Kontaktlencsét szeretnék, de izibe. Hát az izibe csak az ünnepek után jön össze, de sebaj. Legalább ünnepek utánra is marad izgalmas várakozás.
Utána elindultam a bevásárlásnak. Először a Campona. A földszinten nem volt parkoló. Ennyi autót még sosem láttam itt. Nem gond, szerencsére többszintes a parkolóház, egyel följebb mentem. Onnan viszont nem volt közvetlen átjárás a Camponába, mert bár a bevásárlóközpont csak egy emelettel büszkélkedhet, a parkolóház kettővel, ami azt jelenti, hogy a Campona földszintje és első emelete között még van egy parkolószint. Egy emelet lépcsőzés. Na jó, bejutottam. Kódorogtam, próbáltam valami értékeset találni a sok csillogó izé között. Figyeltem az embereket is - íme az értékesek a sok csillogó izé között :). Vettem egy-két dolgot, amikor is eszembe jutott, hogy minek menjek én át a tervezett másik bevásárló monstrumba, mikor a Camponában ott a Tescó, amit ugyan nem szívlelek, de most talán kompromisszumot köthetnék magammal időspórolás végett. És lőn. Bementem, kezdtem összeszedegetni a venni- és sütnivalóimat. Többek között vettem egy Tescó márkájú műszaki cikket is. Nem vagyok rá büszke, de szegény ember vízzel főz. A kedves pénztáros néni figyelmeztetett, hogy a jótállást a vevőszolgálaton kapom meg, aztán áldását adva az ünnepeinkre, szárnyamra bocsátott. Én pedig megálltam, mint a villámcsapott : most hogy megyek fel a mozgólépcsőn és a sima lépcsőkön a bevásárlókocsimmal??? Volt ott egy szimpatikus biztonsági őr, gyorsan odamentem megkérdezni, hogy ugyan akad-e olyan hely, ahova letehetem biztonságban a bevásárolt cuccaimat kocsistul, amíg leállok az autóval. Mondja erre, hogy ott a lift, meg is mutatta, merre. Mondom neki én, hogy igenám, de vajon a lift megáll a félemeleten a parkolóházban? Hát, azt mondja,  azt nem tudja, mert nem járt arra még, de szerinte megáll. Azt már nem is részletezem, hogy amikor megtaláltam a liftet, jó öt percet törtem az agyam, hogy miként tudom hívni, mert a lift ajtaján egy szemernyi hívógomb sem volt, holott a két liftajtó között a falon világosan ki volt írva, hogy hogyan működik a lift. "Nyomja meg a hívógombot" Igen ám, gondoltam, de a hívógombot csalafinta módon lehagyták - vagy, mint Berzsián költő, belülre építették be a liftbe. Tanácstalanul ácsorogtam, mígnem egyszer csak - lejjebb tévedt a szemem a két fal között (de az is lehet, hogy akkor nőtt ki) egy szép fényes csövet láttam meg, rajta két gomb, fölfelé és lefelé nyilacskákkal. Ujjé, megvan!!! :)
Tudni kell, hogy rettenetesen utálok vásárolni, nem szeretem a tömeget és a nyüzsit, így el lehet képzelni a lelkiállapotomat. Mint a fuldokló, aki levegőhöz jut...
Na igen. Jól sejtettem. A lift a második parkolószintre vezetett. Jó, letalicskáztam az autók lefelé vezető útján. Pakolok be a kocsiba, hát bevillan, hogy nem kértem el a jótállást. Aztafűzfánfütyülőrézangyalát! Hát én vissza nem megyek érte! Na de mégiscsak Tescós termék, ki tudja, elindul-e egyáltalán - vissza kéne menni. Úúúúú...Bezártam az autót, és a bevásárlókocsiban terpeszkedő dobozzal elindultam lefelé az autók levezetőjén. Szerencsére elég széles volt...Lent beálltam a sorba a vevőszolgálaton, és magamban 10 ponttal jutalmaztam azt a fiatal srácot, aki a kiírása szerint vevőszolgálati vezető volt, és aki egy durcás idős asszonynak olyan türelemmel és segítőkészséggel oldotta meg a problémáját, ami egy idősebb, tapasztaltabb embernek is becsületére vált volna. Sorra kerültem végre, itt már csak súlyemelni kellett kicsit, amíg a szép magas pultra feljuttattam a nagy dobozt. A hölgy hálásan mosolygott, amiért nem morcogok miatta, és egykettőre lepecsételte a papírokat. Utána már csak vissza kellett kirándulnom az autóhoz. Győzelem. Ki Csepelre a lányokért. Onnantól már a kocsiban is nyüzsi volt. :) Még be kellett menni mégiscsak a madaras tescóba :), mert néhány dolog nem volt kapható a nemmadarasban. Utána haza. Sötét volt már, a lányok kimentek becsukogatni az állatokat, én meg nekiláttam a tejnek. De nem sokáig jutottam, Dia kopog az ajtón, hogy Balambér is - egyik oldalról - és Kálmán is(az új, egyben jövendő bakunk) betört a kecskelányokhoz, és biztos nem azért, mert féltek egyedül a sötétben...De ezt a helyzetet már kezeletlenül hagytuk reggelig. Sokkal több kár már nem történhet, ami történt, megtörtént. Melegszik a tej, és közben gyorsan befejeztem a hajfestést Diának, aki kitalálta, hogy melíroztatni szeretné a haját. Szerintem egész jó lett, bár tény, hogy nem vagyok fodrász. Közben Cirmos macskánk felfedezte az elöl felejtett csirkecombokat, és lemeózta, hogy nehogy romlott húst együnk véletlenül...
Aztán hazajött Géza, és helyreállt a rend. :)

Peches ember ne menjen a jégre...

A túróval kezdődött. Ezzel ni!

Mert ugye itt a képen már lapul, összeállt, de reggel még teljesen folyós volt. Igyekeztem meglazítani alatta a sajtruhát, hogy a felső rétegekből is le tudjon szivárogni a savó, amikor is túl nagy lendületet vettem, és a meglendített sajtruhából a híg túró szép nagy része a falon landolt, majd onnan lecsorogva, cuppanva földet ért az asztal mögött. A zsíroslábos fedelén. Mögötte. A parkettán. És a többi. Hozhattam a felmosót. Oké. Van ilyen. Aztán kezdtem melegíteni a tejet, hát nem kiborítottam, ahogy szedem át a lábosba? Most tejben úszott a dolgozószoba. Felmostam. Aztán megint borult. Megint felmostam. Aztán a fürdőben - mert a mérete miatt a konyhában nem tudom - elmostam a másik tejeslábost, aminek a szélére tegnap ráégettem kicsit a tejet. Lekapartam. Elmostam. Meg a nagy műanyag ládákat is. Az nem volt leégve - de jó! Amíg melegedett a tej,  három régebbi és két frissebb sajtot beviaszoltam érlelés céljából. Csak kétszer forráztam le az ujjamat. Öt sajt - két forrázás. Egész jó arány. Gyorsan megmostam még a hajamat - épp ahogy elkezdett habzani a sampon, csörög a telefon. Lenyomtam, és arra gondoltam, milyen jó, hogy nem csöngettek. Azt nem lehet lenyomni...
Aztán túlmelegedett a tej, mire végeztem. Akkor már kezdtem kicsit amortizálódni idegileg. Kiszedtem hűlni, beszórtam hamuval a leégett részt a lábosban. Utána felmostam a pancsból a fürdőt. Az utolsó felmosókicsavarást alaposabban akartam végezni, megbillent a felmosóvödör és a tartalma kiborult, elárasztva a fürdőt és a hálószobánk bejáratát. Azt a mindenit! Kezdtem mondani a "Dicsőségeket".
Felmostam. Megszáradt. Beindítottam a mosógépet, ami kicsit vacakolt pár napja. Kezdett büdös lenni, és a kapcsolója elindult körbe. Sóhajtottam. Újabb "Dicsőség!"Ugyanis ez azt jelentette eddig, hogy valami volt a szűrőben. Ennek ellenőrzéséhez le kellett szednem a szűrősapkát. Minek következtében kiárad a mosógép víztartalma a fürdőbe. Ez volt a kegyelemdöfés. És még büdös is volt. Végigdőltem az ágyamon, felhívtam Gézát, aki épp a vásárban ázott (megint a víz!), és elpanaszoltam neki, mi minden történt. Szerencsére nagyon rendes férj, nem tanácsokat kezdett osztogatni, hanem együttérzést. Így egy kicsit magamhoz térve mentem, hogy felmossam a fürdőt, és kihívjam a szerelőt a mosógéphez. Újabb "Dicsőség!". Felmosás közben arra gondoltam, milyen jó, hogy a tej, a víz, a túró járatják velem a bolondját, és nem emberek, mert így anélkül tudom gyakorolni a türelmet és a hálaadást, hogy valakit is bántanék közben. :)
Aztán készítettem egy teát, és most írok. A fejemet a homokba dugva, mert valószínűleg a túlmelegedett tej most már épp túlhűlt. Legfeljebb újra túlmelegítem... :)

Adventi vásár...

Szeretettel hirdetem, hogy mától karácsonyig minden hétköznap, kb 11-től este 7-8 óráig Géza a Szabó Ervin téren van az adventi vásárban, a Szap-Panka kecsketejes szappanokkal, díszcsomagokkal és a kecsketejes krémmel.

Jókedv és barátság :)

Ma reggel megint én mentem ki az állatokhoz, hogy Gézának ne kelljen hajnalban kelnie. És milyen jó, hogy kimentem, mert a szokásosnál is jobbkedvűek voltak az állatkáim. Viháncoltak, bohóckodtak - és el is tudtam kapni néhány igen jópofa pillanatot :).
Az első út a lóhoz és a bocihoz visz. Ilyenkor elkísérnek a kutyák is, valamiért igen szeretnek bejönni nagyobb testvéreikhez. Panka terelőpuli, így előszeretettel hajkurássza az állatokat, de bántani nem bántja. Sőt, élvezi, ha meghajtják, és ő elugorhat előlük. Csibész kétéves koráig jópár csirkénket levadászta, amíg megtanulta a "nemszabad"-ot. Most már, hogy komoly, felnőtt kutya (ezt csak a kora miatt mondom, mert cseppet sem komoly) , nem bántja az állatokat. Van benne némi foxi, ezért igen szeret hajtani, csendben, hátulról, de bántani sosem bántja őket. Játszik. Íme, egy pár pillanat a kis, szelíd - ám szemmel láthatólag cseppet sem védtelen - Sacikáról, és a vele hancúrozó kutyákról:)

Ahogy náluk végeztem a munkával (egyszer el is csúsztam a jó kis agyagos sárban ) :), mentem ki a többiekhez. A kertben rögtön belebotlottam az izgalomba feledkezett pulykákba. Mióta itt van a pulykalányzó, a két kakas folyamatosan fel van fújódva. Már azon gondolkodtam, hogy valahol meg kéne keresni a leeresztő dugót, hogy pihenjenek kicsit :)

Aztán bejött a képbe Panka is. Igaz, az udvar egy nem túl szép szegletét választották a hancúrozásra, de hát ők nem gondolnak arra, hogy a fotósnak a háttérrel is kéne törődnie...:)
Szegény Csibész, a mai napig nem érti meg, hogy megnőtt! Régen, pici kutyus korában az ölemben fekve aludta a hintaágyban. Egy évvel később, immár nagy kutyaként nem értette, hogy miért nem tud újra bebújni az ölembe. Szegény, próbált bekuporodni, de nem fért el sehogy. :) Most ugyanígy - ő is szeretett volna kergetőzni a pulykákkal, de tőle féltek, mert nagy. Pedig nagyon barátságosan és reménykedve közeledett feléjük...Végül csalódottan otthagyta a társaságot.

És végül egy rövid videó a nyuszik reggelijéről. Nincs benne semmi különös, csak annyi, hogy vannak. De annyira bájosak!

A kecskékről ma semmi hír. Mogorván gubbasztanak az óljukban, és morcos képpel szidják az esőt és a sarat...Egy kis fagy kéne...

Villanások :)

Nagyon sok a munka mostanában. Egész egyszerűen azért, mert sok-sok eszközbeli feltételünk hiányzik. Ezért kicsit kevesebb az időm a blogra, csak magamban fogalmazgatom az eseményeket, hogy mit és hogyan írnék le, hogy milyen fényképet tennék közzé. De ma, advent első vasárnapján, még egy utolsó rápihenést csaptunk, mielőtt végképp beindul a karácsony előtti nagyüzem. És íme a villámképek, amelyek az elmúlt bejegyzés óta érdekesnek bizonyultak számomra:

Hát igen, a kecskéim bizony majdnem teljesen elapadtak. Már csak kétnaponta fejünk, aztán jövő héten háromnaponta, majd négynaponta, és végül szomorúan, de átengedjük kecskéinket a jól megérdemelt pihenésnek és rákészülésnek az újabb anyaságra. Azért minden rosszban van valami jó: a karácsony előtti időszakot így legalább nem kell a fejés idejével még megfejelni. És ami még jobb, hogy valószínűleg már január végére várható az első bébik érkezése! Nagyon nehezen elfogadható heteken vagyok túl. A tejfeldolgozás olyan sok időt vett igénybe, hogy kénytelen voltam lemondani a fejésről és az állatok közti létről, és átengedni Gézának. Ami neki sikerélmény, nekem nehezen elfogadható valóság volt az elmúlt hetekben: elszakítva lenni kedves állataimtól! De megpróbálunk beújítani, és beszerezve néhány felszerelési tárgyat a feldolgozáshoz, lehetővé tenni az állatokkal való törődést is. Holnap én fogok fejni, és bevallom, nagyon várom! :)
Erről eszembe jutott a szombati budaörsi piaci élményem. Ezt, hogy élmény, csak idézőjelben mondom, bár akkor is, most is kacagott bennem egy része az énemnek azon, hogy mekkora az irigy emberek találékonysága. Egyik kedves ( a kedves idézőjeles ismét) kollegina, aki nehezen fogadta el, hogy én is jelen vagyok azon a piacon, ahol ő is árul, elterjesztette - még a piacszervezőnek is - hogy nekem nincsenek is állataim, veszem a tejet. Jó vicc volt :D. No comment. Szerencsére nem kell bizonygatnom semmit. :)
Viszont vannak változások az állományunkban. :) Két libus átköltözött Márton napján a kondérba, és a három pulykák egyikét - mivel mindhárman fiúk lettek - elcseréltük egy leányzóra. Ma délutáni szunyókálásomból az ő cseppet sem dallamos pöfögésére ébredtem :). Ő ment elől, mögötte koslatott a két régi hím, így vonultak hármasban végig a kerten. Az egyik hím szintén fazékba fog költözni hamarosan, de reméljük, hogy a maradó pár sok-sok kispulyával ajándékoz meg minket tavasszal. :)
És érkezett egy új bakocska, Kálmán. Ezzel párhuzamosan itt is megjegyzem, hogy Balambér, aki immár kétszer is teljesítette szolgálatát az utódnemzés terén, eladóvá vált. Érdeklődni bárhogy lehet róla.
Saciaboci immár kijárhat az óljából, összehaverkodott Rómeóval, aki ugyan tüntetőleg elfordul előle, de már nem akarja megharapni. Sacika pedig kint piruettezik a sárban, örvendezve a szabadságának és a nagy térnek - és sokszor eltaknyol, mert csúszik a sár. Elég mókás, ahogy próbálja kibogozni az összegubancolódott lábait maga alól. De nagyon emberbarát, és rendkívül szereti, ha simogatjuk a nyakát, buciját. És már érezni a kis szarvait is egyre jobban. Cuki egy állatka. Finom, meleg, puha téli bunda nőtt rajta, jó belesüllyeszteni a kezemet, és érezni, ahogy átjárja a meleg, és beszívni a boci illatát...:)
Rómeó szegény sokat unatkozik, mostanában kevesebbet tudunk felmenni hozzá. De legalább nincs egyedül, és ha el is fordul megvetően Sacikától, azért a boci idétlenkedése szórakoztatja őt is.
És ismét vannak kisnyulak. Rég elfelejtettük az én idétlenkedésemet a megszületett és nehezen megközelíthető nyúlfészkek körül még tavaszról, immár szépen és boldogan élnek nyuszimamáink tágas és barátságos ketreceikben, finom, meleg óljukban. És mindhárom anyukánál fiak vannak:)
Íme egy-két fotó, amelyre még Csibész kutyánk is kíváncsi volt :)

Kevés bájosabb állatka van a világon, mint a fészekből éppen kibújó, éppcsak kinyílt szemű kisnyuszi :)

Karácsony közeledtén...

Ki nem állhatom, amikor már októberben karácsonyi dekoráció van az áruházakban, és karácsonyi dalocskákat zümmörészik a hangszóró!
De most már lassan-lassan valóban közeledni látszanak az ünnepek. Ez - a készülődés mellett - nekünk komoly és sok munkát is jelent. Hogy elkerüljem a karácsonyi munkatorlódást, holnap lefotózom a karácsonyi szappan-rendelés lehetőségeit, és felteszem ide és a "Mekk-rendelhetsz" oldalra is.
Egyszer olvastam egy "megjegyzést" Fodor Ákos nevű kedves írómtól:
"Megírtam egy öregkori versemet. Erre sem lesz később gondom."
Így most én is előre dolgozom :)

Pöri :)

Pöri, a kismalac végre elérte élete értelmét és célját, no meg a vágósúlyt - és átlényegült.
Gyászolják: hátvakarói...
Még egy darabig velünk marad, sült kolbászok, hurkák, pörkölt és sonka formájában :)

A gyúróikecskék bocija - avagy Saciaboci

Bizonyára sokan észrevették, hogy már nemcsak kecske-, hanem tehéntejből készült sajtjaink is vannak egy ideje. A tavalyi év kemény tele késztetett minket arra az elhatározásra, hogy a kecskék tejelési szünetét egy tehénke hidalja át a tejelésével. És tett követte a gondolatot, lévén valamiből élni kell. Hát a tehéntej eléggé más, mint a kecsketej, rá kellett jönnöm a fortélyaira. Hőmérséklet, oltás, ízesítés - és most az érlelés...Nem ugyanaz.
De nem is ez a lényeg. Hanem a tehénke, aki a tejet adja. Ő ugyan nem lakik velünk, mert nem szerettük volna laktációban mozgatni (ez volt az álindok :)). A valóságban a nyári kecsketejcsúcsrajárás közben nehezen tudtam volna elképzelni, hogy mellesleg megtanulok tehenet is fejni - és éjszakánként danolva fejek abban a néhány órácskában, ami még megmaradt nekem - nekünk - a pihenésre. Hát ettől eléggé fáztam, amellett, hogy nagyon is izgatott a lehetőség. Ám a tehénke akkor ad tejet, ha van kinek. Egy bocinak. És ez a boci most elválasztható lett, és hazahoztuk. Ő Saciaboci - azaz Saci, a boci. Hát ez csúcs élmény! Egy igazi, cuki boci. Megmutatom :)

A lányok oda meg vissza vannak érte :)

A kecskék viszont gyanakodva és eléggé idegesen figyelték az új lakót :)

Igazából igen nagy mákja volt, mert épp aznap este romlott el az idő, és éjszaka már szakadt, süvített, zuhogott. Ők pedig szabadtartásban laktak, egy kis nyitott kalyibában. Így, amíg a sorstársak kint fagytak, ő vígan heverészett a meleg istállóban a tiszta, friss szalmán. Ráadásul az ólja felnőtt tehénre van méretezve - nyilván ő is megnő - de most még kirándulni is tud benne, akkora.

 Legnagyobb figyelmet és örömet Tamás fiamnak okozta, aki már másnap hazajött, ahogy meghallotta a boci jövetelének hírét - pontosabban a fényképet róla e-mailben.

 Még mindig nehéz elhinnem! Egy igazi boci! :)

Piacra készülve...:)

Minden péntek esti program az elkészült sajtok, tejtermékek szétosztása piacok szerint.

Joghurtok a hűtőben csücsülve 0.5 l
kecske 500Ft/ db, tehén 350 Ft/db

És íme a választék: :)

Szépséges parenyicák - 350 Ft / 10 dkg

Körözött - sajnos kissé sápadtnak tűnik a vaku fényében - 350Ft/ 20 dkg

Túró - friss, krémes...Mmmmmm
1400 Ft/kg

És a sajtfelhozatal :)

...jellegű sajt :)

Hát, a kézügyességem még a régi :). Mindig mondogatom, hogy én csak négyes voltam technikából - és ez így is van, nem vagyok ügyes és pontos kezű, ami látszik is, ha az ember ránéz erre a sajtra, amit készítettem. De ha megkóstolja, már egész más szemmel - konkrétan mohó szemmel kezd ránézni, mohó arccal közelíteni és mohó kézzel vllámgyorsan a szájába tömni :D
Burrata jellegű sajt tehéntejből. Gyúrt sajtbatyu, bele töltve friss (van, aki francia típusúként ismeri) lágy sajttal...Valami eszméletlen! Jövő héttől a piacokon is :)