Szombaton piacon voltunk Martonvásáron. Nem vásárolni, eladni a sajtot. Ezt persze csak úgy mondom, mert nincs olyan piac, amiről némi vásárfia nélkül térnénk haza. De a mostani vásárfia egy picit érdekesebbre sikerült. Két standdal odébb egy néni kiskacsákat árult, és persze Panna egyből beléjük szeretett. Ki ne szeretne bele a napos kiskacsákba! Édesek, picik, sárgák és puhák - a kölökállatok minden bájával föl vannak szerelve :). S mivel ez a család eléggé állatbolond, nem okoz meglepetést - vagy legalábbis a kelleténél sokkal nagyobbat - egy új állatfaj vagy egyed megjelenése a kertben. Vagy a házban. Vagy mindkét helyen.
Mert az első napokon az éjszakát a házban töltötték és töltik - a fehéregerek tőszomszédságában - tekintettel arra, hogy az az egyetlen helyiség, ami macskamentes. Egy dobozban hoztuk haza a két szerzeményt - minden gyerek irigykedve nézett Pannára a piacon, hogy az ő anyukája bezzeg megengedi a kiskacsát, nekik meg csak simogatni szabad...Szóval, egyikük Sipi lett, mert egyfolytában sipogott a tesói után. Ő a rózsaszín csőrű kiskacsa a képen. Másikuk a Keli nevet viseli, mert folyton kelleti magát, jó a diplomáciai érzéke. Valószínűleg ez a képessége vezetett a kiválasztásához is, mert a néni több kacsát nem is tudott eladni, csak a mi kettőnket. Volt egy régi, rossz asztalkeretünk vasból, amit a fiúk gyorsan bevontak csirkehálóval körben és a tetején is. Most ez a nappali szállásuk a kacsáknak. Ez azért is jó dolog, meg mobilis, így a lelegelt részről át tudom tenni egy friss füvű részre. Nagyon élvezik, legelnek, esznek, isznak, pancsikolnak. Később, ha nagyobbak lesznek, teszek föl képeket a "kiskacsa fürdik"-ről is, mert az legalább olyan élmény, mint a malac-strandoltatás :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése