Piacra készülve...:)

Minden péntek esti program az elkészült sajtok, tejtermékek szétosztása piacok szerint.

Joghurtok a hűtőben csücsülve 0.5 l
kecske 500Ft/ db, tehén 350 Ft/db

És íme a választék: :)

Szépséges parenyicák - 350 Ft / 10 dkg

Körözött - sajnos kissé sápadtnak tűnik a vaku fényében - 350Ft/ 20 dkg

Túró - friss, krémes...Mmmmmm
1400 Ft/kg

És a sajtfelhozatal :)

...jellegű sajt :)

Hát, a kézügyességem még a régi :). Mindig mondogatom, hogy én csak négyes voltam technikából - és ez így is van, nem vagyok ügyes és pontos kezű, ami látszik is, ha az ember ránéz erre a sajtra, amit készítettem. De ha megkóstolja, már egész más szemmel - konkrétan mohó szemmel kezd ránézni, mohó arccal közelíteni és mohó kézzel vllámgyorsan a szájába tömni :D
Burrata jellegű sajt tehéntejből. Gyúrt sajtbatyu, bele töltve friss (van, aki francia típusúként ismeri) lágy sajttal...Valami eszméletlen! Jövő héttől a piacokon is :)

Életfal

Aki járt már nálunk, biztosan emlékszik arra a falra, ami a belépőnek először tárul a szeme elé. Kedves dolgaimat pakolgattam oda, lényegében rendszerben gondolkodás nélkül, egyszerűen mert tetszett, vagy mert kedves volt valamiért.
Ám ma egyszer csak megláttam benne az alapelvet - még ha nem is szándékosság vezette a kezemet és a szememet a készítésénél. Ezért is neveztem életfalnak. Megmutatom egyben.

Mutatós, persze. Kicsit életlen a kép, de azért rajta van a lényeg. Legtöbben a falra akasztott széket vagy a szép, régi ablakkeretet említették meg, mint fő tetszésük tárgyát. De megmutatom apránként. Minden rajta van, ami az élet sava-borsa, ami az élhető életben fontos.
Ablak - nyitottság Istenre, életre, világra. A megoldások és a túlélés keresése, kilátással Isten keresésére és a keresztre.
Mert az apró részletek is számítanak:
Ezt a követ a sógornőm rajzolta nekünk. Egyszer séta közben találta a földön, rajta mindössze a csillag alakú bevésődéssel. Karácsony közeledvén egyből belelátta és meg is rajzolta nekünk a csillagot követő, Isten-kereső bölcseket. A  bölcseket, akik a másik szárny felé haladva a keresztre találnak.
 Ez a fókusz.
ezt veszi körbe az élet. :)








Az angyalkáim a család és a barátok. Szeretem az angyalkáimat, egyik sem giccses vagy ízléstelen, és mindegyikhez kedves történet fűződik.





A lámpa is azért került magasra, hogy emlékeztessen, nem azért gyújtanak lámpát, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy világítson :). A piros szék? Egyszerűen bájos :)






Ez a tapló a nagymamám szobájában állt, alighanem ő hozta otthonról, a Partiumból, hogy valami legyen vele onnan. Nekem az emlékeket jelképezi, amelyek nélkül szegényebb lenne az életem, még akkor is, ha sok a szomorúság bennük. Ez is élet.

Az élet fűszerei: a csilingelő nevetés és a könnyek :).

Tegnap még le akartam vetetni a könyveket, mint könyhába nem illőt. De ma rájöttem, hogy nagyon is ide illenek. Könyvek nélkül elképzelni sem tudom az életemet!









Meghitt pillanatok és a pihenés a tea illatában és a gyertya fényében...

Egy csipet egzotikum, amit mindenki a szívében hord, saját személyiségünk, amiben egyediek vagyunk :)

És a munka, amit feladatul, küldetésül kaptunk...Persze, ezek csak eszközök, de jelképei a munkának abból a korból, amikor még nem volt elektromosság, és az emberek találékonyságán múlott, milyen hatékonyan dolgoznak, nem a microchipeken. :)



A sarokban álló növénykém - bár nincs direktben fotózva - jelképezi a természetet, a természethez való kapcsolódásunkat, és a generációkon átívelő természetvédő feladatunkat. Ezt a növényt a nagyapám ültette és ajándékozta nekem, aki bár nem él már, de a temperamentuma, életszeretete és életereje visszaköszön bennem nap, mint nap, s ha ránézek a virágomra, eszembe jut a két bütykös, sosem tétlen keze, és hálás vagyok neki ezért!
Hát ez a mi élet-falunk, semmit sem eltúlozva, mindennek helyet találva. Lehet, hogy mások máshogy gyűjtenek - fotókat, képeket, terítőt, egyebet - nekem nagy örömet adott az én élet-falam felfedezése! :)

Betti a padról...

Még tavasszal kezdődött. A Rókus kórház előtti piacra korán kell mennünk, mert Géza onnan megy át még az MDF piacra. Hat előtt ott szoktunk lenni. Azon a téren hajléktalanok alszanak éjszakánként, ha tehetik, mert elég jól védett, és egy kis park is van kialakítva kutyasétáltatóknak.
Egyik reggel a piac miatt jöttek a területfenntartók - az önkormányzati munkások hívták őket (feltételezem, hogy a rossz tapasztalataikból okulva). Egy hajléktalan leányt keltegettek - nem túl barátságosan. Kicsit messzebb voltak, így először én nem is értettem, ami történik, csak a durva hangokra figyeltem föl a pultom rendezéséből. Férfiak röhögtek, egy lány meg kiabált. Láttam, hogy felugrik a padról - fiatal, csinos húszas éveiben járó leány volt - toporzékolva üvölt valamit, aztán visszafeküdt és magára rántotta a takaróját. Teljesen megértettem. Hajnal volt, majdnem sötét, és nem lágy hangon keltegették, buciját simogatva. Én is utálom még az ébresztőóra hangját is hajnalban. Nemhogy a röhögő férfiakat. Nem volt szép ébredés. Kihúztam magam.  A szomszéd pulton egy asszony árul - kávét, sütit, szendvicset - hát jött az ötlet. Megkértem, hogy készítsen egy kávét nekem, mindjárt megmondom, milyen paraméterekkel. És odasétáltam a leányhoz. Leguggoltam, és halkan megkérdeztem tőle, hogy mit szólna egy kávés-szendvicses ébresztőhöz. Válaszul egy halk morranás jött a takaró alól, egyáltalán nem barátságtalanul. Biztatásnak vettem, és megkérdeztem, hogy kéri a kávét. Hét cukorral és habbal, válaszolta még mindig a takaró alól. Mert reggel van, csak azért - tette hozzá magyarázólag. Visszamentem a kávéért, és vettem egy szendvicset is neki. Nagyon guszta volt, sonka, uborka, tojás, saláta - nyámi :). Mire visszaértem vele a padhoz, a leány felült, kissé kókadozva. Szép lány volt, magas, vékony, értelmes arccal. (Mi a csudát keres az utcán?) Februárban ránk gyújtották a házat, azóta nem aludtam ki magam - zsörtölődött félhangosan. Közben a férfiak napirendre tértek az én hajléktalanom fölött, látták, hogy ez a tökkelütött nő kávét visz a mulatságuk tárgyának, hát jó. A területfenntartók elmentek, a piacosok pakolásztak tovább. A leány megnézett magának - most először - aztán belekortyolt a kávéba. Mmmmm, finom - és mosolygott. Aztán kettétörte a szendvicset. "Viszek a Zolinak is" felkiáltással egy távolabbi padon öltözködő fiatalemberhez vonult, és megették a szendvicset, kávét. Összekészültek, és továbbálltak. Nem is nézett rám. Következő héten megismétlődött a jelenet, majd néhány hétig újra. Aztán egy darabig nem láttam, talán jobb helyet talált szállásnak. Vagy az esők elől hajléktalan szállóba ment aludni. Aztán egyszer csak újra megjelent a piacon, de nem reggel, délelőtt sétált arra. Megismert, rámköszönt . "Csók" - mondta, és továbbment :). Következő héten reggel megint ott volt, vittem kávét, szendvicset. Később odajött, hogy tudnék-e adni 20 percre 150 Ft-ot. Tudtam. De nem kaptam vissza. Ahogy sejtettem. Aztán hetekig nem jött arra. Végül megint arra járt, mosolygott, mintha mi sem történt volna - rég elfelejthette a kölcsönadott pénzt. Sebaj. Mosolyogtam én is, kérdeztem, kér-e sajtot. Vagy túrót? Túrót kért, azt jobban szerette. Tettem egy kis zacsiba neki. A szomszéd árushoz időközben egy fiatal hölgy került segítőnek, akivel nagyon egy húron pendültünk. Rám kacsintott, és két zsömlét tett egy másik zacsiba, amit a leány markába nyomott. Akkor végre megkérdeztem a nevét. "Betti" - és mosolygott. Kicsit fura a stílusa, gyanakodtunk, hogy kábszeres lehet - vagy volt.
A múlt héten aztán kicsit merészebben beavatott minket az életébe. Kokain volt. Tizenévesen már szedte. Tizenhét évesen terhes lett - végig kokainozott. A picit, amikor megszülte, elvonózni kellett. Kisfiú volt, azonnal örökbefogadták. "Marika néni azt mondta, bármikor mehetek, de még csak négyszer láttam. Nem tud semmit. Félek, hogy mit szól, ha megtudja...rettegek attól a naptól" "Tíz éves" És most? "Tiszta vagyok, évek óta tiszta!" Lehet hogy hazudik...Na és?
Most nem én megyek arra a piacra, a gyerekeim segítenek ott be. Bettinek időnként küldök valamit, átadják neki. És ő örül. Nemcsak a kajának, hanem mert gondoltam rá. Emberként.
Piacok? Ez is egy piaci élmény. Most értettem meg jobban a sorsát. Ezért mesélem el most...

Esik az eső...

Vigasztalanul. Napok óta.
Hát, ilyenkor nem annyira barátságos a terep. Az állatok...Nos, megmutatom.
1. A kecskék :)Ők az elsők mindenben.

És ők nagyon nem szeretik az esőt. Elég egy csepp, és már bent tolonganak az istállóban. Nem is csoda amúgy, a friss, száraz szalma sokkal hívogatóbb, mint a sáros udvar.

A libák - nos, ők szeretik a vizet. Nem is zavarja őket különösebben a töménytelen víz. Kiabálnak boldogan, és követnek, bárhova is megyek. Még a házba is bepróbálkoznak, de azt azért már mégsem hagyom!

A pulykák fizimiskáján semmi sem tud javítani, de rontani sem. Ők nem kedvelik az esőt, magukban bosszankodva vonulnak vissza az óljukba, mint fekete gyászhuszárok, akik beülnek egy pálinkára a kocsmába, mielőtt mennek megásni a gödröt...

A ló az istállóban tanyázik szintén, csak az orrát dugja ki néha. Nem is csoda. Az ő udvara is uszodajelleget kezd ölteni.

Csibész pedig a szalmába kucorodva várja, hogy végre újra lehessen napozni.

A malacot meg sem merem mutatni. szegény térdig jár a sárban, ami túrási munkálatainak a következménye, ugyanis a frissen feltúrt föld sokkal nagyobb hatékonysággal issza be a sok esőt, mint a keményre döngölt. Így aztán átmenetileg szünetelnek a boldog vágták, csodálkozó pofával veszi tudomásul, hogy egyszerűen elsüllyedt a sárban.
A ház mellett szép, természetes tavacska alakult ki a csatorna alatt, ami nem bírván a megpróbáltatásokat, egyszerűen ott szabadul meg terhétől a terasz mellett.

Amúgy egészen szép, csak jó nedves holmi, nem?

Megjavult telefon :)

Több, mint egy hónapnyi kényszerű leállás után végre visszakaptam a telefonomat megjavítva. Azóta fényképezek...:)
Vaszkó Réka ügyes kezének és jó szívének köszönhetően megkaptam ajándékba a logómat szappannyomda formájában. Íme a végeredmény:

Nem minden szappanba nyomtam, mert leginkább a homogénekben mutat jól, pláne, ha van időm megcsinálni. De rendkívül mutatós, köszönöm, Réka!!!! :D
Időrendben a következő esemény, hogy a három nagyfiam elköltöztével hazaköltözött Rita, a szibériai csíkos mókuslány, ugyanis az albérletbe csak terráriumos állat volt vihető. Valószínűleg amúgy átgondolja majd ezt a főbérlő, mert így Tamás fiam az albínó kígyót vitte magával, aki a költözés napján egyszerűen meglógott a terráriumából, és napokig keresték, mire meglett. Nesze neked, terráriumos állat. Eléggé borzongott a főbérlő asszony, amikor meghallotta a dolgot :D.

Aztán a pulyák, akik már megérdemlik a megtisztelő pulykák elnevezést- ugyanis megnőttek. És bár a libáktól tartanak, de a területet - azaz a kertet - együtt védik a betolakodóktól a libákkal és a kutyákkal. Zseniálisak! Ma csináltak egy fergeteges műsort egy anyuka és a kislánya kedvéért, akikkel kimentünk megnézni a jószágokat. Leeresztették a szárnyukat, mintha utcai vagányok lennének, felfújták magukat, farktollukat fel, és hárman körbe-sorba mentek, miközben magas hangon, csukladozva kiabáltak. Sajnos nem volt nálam a telefon (sosem szabad kimenni nélküle, biztos pont akkor van jó fotótéma), bemenni meg nem mertem, mert így is a libák félrehúzódva, egymás közt sustorogva azon áskálódtak, hogy hogyan veszejthetnék el a vendégeimet. Nem hagyhattam ott őket négy vérszomjas, házőrzésre szakosodott libával egyedül! :)
De találtam egy pár nappal korábbi fotót, amin látszik valamennyire a "játék"

Hát ezek a keselyűk az én édes kis, picike pulyáim :)
A libák...Hát óriásiak! Jövőre többet is fogok tartani, nagyon tetszenek! Azon túl, hogy tényleg házőrzésre vannak kiképezve (talán a Csibész kutyánk volt titokban), rendkívül jó fejek. Egyszer jövök hátra a házban, hogy ki kopog a hátsó erkélyajtón - hát ők voltak :). Megdöbbenve néztek rám, amikor egyszer csak elhúztam a függönyt az ablak túloldalán...Aztán az eget nézve eloldalogtak. :) Máskor meg, ahogy kint álltam és beszélgettem, odagyűltek körém - mögém, és hangosan magyarázni kezdtek valamit, de a zsivajtól nem értettem, hogy mit is mondanak :D. (A zsivajt ők csinálták... )Aztán a vezérgúnár elkezdte leeszegetni a nadrágom száráról a szöszöket, finoman csőrébe fogva, de véletlenül meg nem csípve! Fantasztikusak voltak! Én vagyok a libakirályné, ők meg az udvaroncaim, udvarhölgyeim :) Így vonulunk karéjban az udvaron...

És a kutyáink...azok szokás szerint idétlenek :)

Egyszóval eltelt a nyár...

Illatos tusfürdő :)

Dia lányom mesélte nemrégen az osztálykirándulásról szóló egyik élményét.
Talán nem mindenki tudja, de őt kb. két éve fogadtuk örökbe, 10 évesen. Nos, van egy kislány az osztályukban, aki nagyon nem tudja elképzelni, hogy az örökbefogadott gyerekeknek is két fülük van, két szemük és egy fejük. Hogy semmiben sem különböznek szerencsésebb, családban nevelkedett társaiktól - legalábbis ami a külsejüket illeti. Nos, ez a leányka arról szokta faggatni Diát, hogy szokott-e fürdeni, van-e fürdőszobánk, szokott-e fogat mosni és hasonló emelkedett dolgok. De a legjobban megnevettető történet az osztálykiránduláson történt, fürdés közben. A kislány odanyújtotta Diának a tusfürdőjét, hogy mosakodjon nyugodtan azzal, mert annak legalább van illata. Ugyanis Diánál "csak" egy kecsketejes szappan volt. :DDDDDD

Piaci élmények...

Nem annyira szeretek ilyesmiről írni, de a teljesség kedvéért muszáj - ez is hozzátartozik a gazda-léthez: az értékesítés árnyoldalai, mert nem mindenki mosolygós-kedves, jajdefinomatkészítettkedveském néni a piacon.
Szombaton volt két hete, hogy odajött hozzám Budapesten, a Rókus kórház előtti piacon egy elég pattogós stílusú hölgy, hogy sajtot akar venni. De nem ám magának, meg ő nem is akar kóstolni, csak venne az ő Rózsadombi üzletébe, és hogy ugyan vannak-e nekem engedélyeim. Mondtam neki mosolygósan, hogy persze, természetesen, de nem olyan biztos, hogy ő pont tőlem akar majd vásárolni, mert az alanyi adómentességünkből kifolyólag ő még rá kell rakja az én sajtáramra az adót, és úgy a haszonkulcsot. Mondtam, hogy szállítunk éttermeknek is, de ők jobban el tudják tüntetni a sajt árát az étlapban - a boltban ez nehezebb. És hogy horror - ár fog neki kijönni. Azért csak megkóstoltattam vele a sajtot, és lám: ízlett neki, sőt, azt is elmondta, hogy volt egy nagyobb kecskesajtos cég üzemében, tip-top volt, de a sajtjuk nem ízlett. Ez viszont finom...Szóval megegyeztünk, hogy következő héten hozok neki a sajtokból becsomagolva, tíz dekás darabokat, többféle ízben. És megállapodtunk abban, hogy felhív vagy küld egy e-mailt, amiben visszaigazolja a rendelését, amire én válaszban elküldöm a nagykerárat, mert fejből nem tudtam mondani, és hát cseppet sem biztos, hogy ha meglátja, akkor is kérni fogja a sajtokat... Megbeszéltük, hogy csütörtökig jelentkezik.
Eltelt csütörtök, péntek...semmi. Hát én nem csomagoltam be a kért sajtokat, mert többe kerül a leves, mint a hús. Gondoltam, meggondolta magát.
Eljött a szombat, jön ám a hölgy a piacra. Mondom neki - nem hívott! Hát nem, mert ő elhagyta azt a papírt. (De úgy mondta ám, mintha én egy direkt menekülős papírt adtam volna neki, és az én hibám, hogy megszökött tőle...)
De - mondom - ebben egyeztünk meg...Erre kérdezi tőlem vádlón, haragosan: akkor nem is hozta?
Mondom: nem. ( Nem fogok csomagolni blinkre éjjel egykor még sajtokat dobozokba, hogy olcsóbban adhassam, mint a piacon, plusz csomagolás...).
Erre dühösen elköszönt, és hallom ám, hogy mondja a társaságában levő úrnak, hogy én is halljam: úgy látszik, ma Magyarországon a megállapodás semmit nem ér!
Jó mérges lettem erre, utánaszóltam: Önnek kellett volna hívnia! (Merthogy erről szólt a megállapodásunk)
És megkérdeztem, adjak-e neki még egy (menekülős :D ) papírt.
Jó, adjon - egyezett bele kegyes-leereszkedően.
Nyilván ez is menekülős volt, mert újra csak nem hívott. De hogy ne érje szó a ház elejét, becsomagoltam neki a sajtokat (éjjel egykor megint), ráraktam a logónkat szép matricában, mondtam a szegény, magányosan vacogó sajtdarabkáknak, hogy azért ne féljenek, jó helyre kerülnek (szegénykék teljesen megrettentek a műanyag doboztól, annyira nem illett hozzájuk). Aztán másnap hajnalban még elmentünk cimkét nyomtatni rá, és vittem a piacra. Reméltem, hogy nem jön a hölgy.
Nem jött.
Ennyit a megállapodásról.
Hát, ez is egyfajta vásári élmény...

"Libalegelő az egész határ..."

"...a libalegelőn a számtantanár
egy szál gatyában fürdik a nyárban,
kinn a libalegelőn." - így szólt egy kedvenc gyerekkori nótám, ha jól emlékszem, a 100 Folk Celsius előadásában :). Ez jutott eszembe, amikor a minap ez a kép fogadott a kertben, ahogy a házból kiléptem.

Ma már a Pulyák is birtokukba vették a kertet, mint szabadlegelőt, csak más karakterben, mint a libák. Kisebbek, fürgék, szertelenek. Futnak ide, röppennek oda. A libák meg, mint pocakos uraságok egy partin, megfontoltan lépkednek, ebbe is belecsípnek, abba is beleharapnak, eszegetnek kényelmesen. Akkor jönnek csak ki a szerepükből, amikor meglátnak engem közeledni. Akkor örömmel felgágicsálnak, és elkezdenek futni felém. Ettől mindenki más megijed, mert nyakukat leszegve, szárnyukat széttartva közelednek felém, de én tudom, hogy csak az örömüket jelzik, hogy látnak - régóta tudják, hogy tőlem jönnek a földi javak. :) Le is fékeznek egy méterre tőlem, nyújtogatják a nyakukat és gágognak felém várakozva. Ha aztán elindulok a helyük felé, örömük nem ismer határt, futva jönnek utánam, és eszegetnek a darából - vagy szemesből - attól függ, mi van kéznél.

De nemcsak a libák örvendeznek a gazdájuknak. Pöri, a kismalac lassan kamaszkorba ért. Őt Géza szokta gondozni, így ő hozzá kötődik. Néhány hete lekerítettünk neki egy kis kertet - egyelőre csak ideiglenesen, mert szegény a nagy melegben is a boxában volt kénytelen tartózkodni, ezermillió légy nem túl felemelő társaságában. Így aztán egy váratlan húzással fém tetőlemezekből csináltunk neki egy kifutót - amit ő pontosan annak is használ: kifut meg befut. És íme egy love - jelenet :)

A dolgot mindenesetre Géza unja meg hamarabb, és megy a dolgára. De Pöri nem hagyja annyiban, megy utána és böködi, hogy "még, még!" Ilyenkor azért nehéz ellenállni neki - kap még egy kis simogatást, masszírozást :)

A nagy melegekben Panna még strandot is csinált neki. Aztán csinált pár parasztromantika - művészfotót róla. :)

Ahogy a nap áttűnik a felhőn, és megcsillan - a malacstrand vizében ...Muhahaha :D

Pöri mindenesetre nagyon szorgalmasan gondozza a kertjét. Már fel van ásva az egész. Hogy bevetve lesz-e? Az a jövő zenéje :)

Kistermelők napja...:)

"Nincs ügyintézés ma a hivatalokban" - olvastam ma a tegnapi újság szalagcímét. Az is kiderült belőle, hogy a hivatali dolgozók napja alkalmából nincs ügyintézés, őket köszöntjük. 
Elálmodoztam...Minden irigység vagy féltékenység nélkül - hiszen az elismerés mindenkinek jár, aki dolgozik - elgondoltam, hogy milyen lenne egy "kistermelők napja". Aznap a kecskéim nem tejelnének, így nem kéne fejnemreggel, de este sem. A libák kinyitnák maguknak az ajtót és kimennének a kertbe, a többi állatka békésen végigaludná táplálékfelvétel nélkül a napot. Én "hentereghetnék" akár fél nyolcig is az ágyban, és nem kéne azon idegeskednem, hogy túl meleg lesz a fejőállásban, és sok lesz a légy is...És hogy hányszor negyven litert kell aznap feldolgoznom, és vajon végzek-e vele éjfélig? Délben nyugodtan megfőznék, kiteregetném a kimosott ruhákat. Délután bekevernék egy muffint, és amíg kisül, olvasnék néhány oldalt a télen félbemaradt könyvemből. Aztán kimennék a kertbe, leülnék a diófa alá, és hallgatnám, hogy nő a fű. Este megvacsoráznánk együtt, megnéznék a férjemmel egy filmet, sötétedés után pedig kiülnénk a teraszra a friss, esti levegőt szimatolni. És mennénk aludni. Mondjuk 10-kor. És nem hajnali kettőkor...
A múltkor az egyik polgárőr megkérdezte Gézát, hogy látta, hajnali kettőkor még égett a villany - talán tévéztünk? Géza nem volt humoránál. Tömören csak annyit válaszolt: nem! Sajtoztunk.
Kistermelők napja?! Hmmmm...

Natúr sajt fürdik...

...szép vörös borban :)
Már egy ideje. Fürdik, azaz érik, még egy hónapja van hátra. A színe valami csodás! Nagyon várom!

Pillanatképek

Nagyon szeretem a munkámban azt, ahogy a természet olyan természetesen nyilvánul meg. És nagyon szeretem ezeket a pillanatokat megörökíteni, amikor csak tudom. Az állatokkal való foglalkozás olyan nekem, mint egy mozi. Élő, váratlan, izgalmas és lenyűgöző. Nem nézek tévét, nemcsak azért, mert nincs időm rá, hanem mert van saját. Nagyképernyős, életnagyságú, 3D-s, körbehangszórós - és amit a mozi még nem tud - a szagokat, illatokat is hozzáadja a filmhez. Íme az utóbbi napok néhány pillanatképe:

A kis lilik már nem is olyan kicsik :)

Gyúró fölött az ég (Panna lányom fotója)

Őrszem a vártán

Rómeó már nagyon bátor, kint legel a kertben :) Csak a sikítozó kislányoktól kap frászt...

Így persze ki lehet bírni az életet :) Kismancsok a fejőállásban.

És végül, hogy ne csak képek legyenek, hanem videó is, megmutatom, mit látok fejés közben a nagyképernyős, 3D-s házimozimon :)

Sőt, ma már nemcsak láttam, de éreztem is, mert engem is mászókának néztek a kis zsiványok. És ez fejés közben nem volt vicces :). A másik galádságuk, hogy feljönnek fejés közben a kecske alá a pulpitusra kíváncsiskodni - de nem ismerik a "sicc"-et :), így nem is tudom elzavarni őket. Ők meg ártatlan szemekkel szagolgatják a kancsót, a kezemet és a kecskék lábát - aztán tüsszögnek.
És sajnos van egy rossz hír is - az egyik pulya eltűnt. Kiengedtem őket az udvarra, ez a kis piszok meg kibújt a kerítésen, és meg sem állott a második szomszéd farakásáig. Két napon keresztül próbálták elkapni a lányok, de nem sikerült. Reméljük, még él, de sajnos nem sok az esély erre :(. Elég pici volt még, akár egy macska is simán elkaphatta. Majd meglátjuk...

A kiscicák is járnak a Mennyországba :)

A fejőállás a kecskék Mennyországa. Legalábbis ők annak tekintik. Ott van minden, ami egy kecskének a szíve vágyait megelégíti. Abrak, abrak és abrak. Korlátlan mennyiségben. Ide vágyakoznak állandóan.
De van ott még valami, ami a kecskéket (legalábbis a nagyokat) hidegen hagyja: TEJ. És a tej egy másik állat Mennyországa, és ez pedig a cica. A mi cicáink folyamatos őrszolgálatban figyelik, hogy mikor indulok a kannával hátra, és uzsgyi, már futnak is utánam. Hogy hogyan értesítik egymást, az örök rejtély marad - macskagyorspostán talán. A lényeg, hogy percek alatt ott van az összes startra készen, hogy betejelhessen. Ma este ültem békésen az éppen aktuális kecském mögött, bamba képpel fejtem, amikor hallom, hogy a gyerekeim valamit kiabálnak az udvarról. Gyorsan fókuszáltam a gondolataimat, és akkor hallom, hogy mondják, hogy mit csinál a macska? Mit csinálna, tejezik. És a kicsi? A KICSI? Megpróbáltam hátrakancsalítani a hátam mögé, hát tényleg ott volt az egyik kicsi a négyből :) Behozta a mamája - ami nem könnyű mutatvány, mert fel kell ugrania a fal tetejére, a tető és az utolsó deszka között bemászni, átbújni a belső borításon, és leugrani egy ajtónyi magasból. Szóval látom ám a kicsit, hogy tényleg ott kolbászol a mamája körül. A mamája (Sziamiaúúúú) pedig annak rendje s módja szerint megmutatta neki a tejesdobozkát, és azt is, hogy iható - s hát a csepp kis macska beledugta az orrocskáját, és nagy prüszkölve elkezdte lefetyelni a meleg tejecskét a mamájával együtt.

Aztán a lányok - megsajnálva a többieket - gyorsan behozták a másik három kiscicust is, nehogy ők lemaradjanak a Mennyországról.

Nem volt egyszerű fejés - négy gombóc görgött fel s alá a lábaink alatt - mind a kecskéknek, mind nekem. Végül a lányok betelepedtek a fejőállásba, és főállásban simogatták a cicusokat. Erre aztán Sziamiaú, aki látta, hogy remek babysittereket talált, lelépett a felelősség elől, és elment hűsölni. Mentségére legyen mondva, hogy még a fejés vége előtt visszajött a szabadságról. Úgy hagytuk ott a fejőállást, tele kiscicával - ki tudja, milyen állapotokat találok ott reggelre?!!!

A Pulyák a túrót szeretik :)

A múlt héten került hozzánk a faluból 4 db kis pulyka, a Pulyák. Egyelőre az ólban laknak, mert a kerítés lyukain bizony még kiférnének. A lilikékhez kerültek be először, aminek olyan futkosás és ribillió lett a vége, hogy szét kellett választani egyelőre a két bandát. Szerencsére még nem bontottam szét a boxot, amit a kecskéknek csináltunk a csirkeólban az ellések idején, azután pedig a malackánknak, Pörinek (Pörkölt) szolgált átmeneti szállásul. Később a lilik költöztek oda, hogy ne bújjanak ki a kerítésen. Aztán jöttek a Pulyák. És halálra rémisztették a náluk háromszorta nagyobb lilikéinket. Így a lilik kiköltöztek az előtérbe, aminek rendkívül örülnek, mivel kijöhetnek végre bogarászni az udvarba, ugyanis már nem férnek ki a likon. A Pulyák pedig beköltöztek. Az első éccakát ugyan a dobozukban töltötték bent a házban, mert eléggé hideg lett, de másnapra megcsináltam kint a világítást, és bekapcsoltuk nekik a melegítő lámpát, ami alatt boldogan tollászkodva már nem fáztak többet. Mostanság meg éppen nem fáznak lámpa nélkül sem. És főállásban szeretik a túrót. Szerencsére nálunk ez nem nagyon probléma, úgyhogy gratuláltak maguknak a szerencséhez, amiért tejes házhoz kerültek, és főállásban eszik a túrót. Inni pedig savót kapnak, mint a lilik és a malacka is, így aztán nőnek, mint a gomba. Amellett zöldet és darát is esznek, de kisebb lelkesedéssel, és gyanítom, hogy a dara egy részét egyszerűen bekapirgálják az alomba, hogy azt higgyem, megették. Én meg úgy teszek, mintha becsapódnék, és mindig megdicsérem őket az étvágyukért. Ilyenkor boldogan csiripelnek egymást közt, hogy "Hé, fiúk, ezt jól csináltuk!".
Pulyák. Ismét egy új állatsereglet nálunk. :)

A Gyúróikecske és az Öregfiúk Válogatott :)

Szombaton - minden előzetes esőbeharangozás ellenére - esőmentesen, szép időben zajlott le az V. Labdarúgó Nap, ahova a Magyar Öregfiúk Válogatott látogatott el, és játszott a mi (nem is annyira) öreg fiaink ellen egy barátságosat.
Mint mondtam, nem vagyok nagy focirajongó (állatrajongó vagyok :)), de ezt a meccset nagy izgalommal vártam, és nem is csalódtam benne! Nem volt teljes a csapat, így a mieink több cserével játszottak, hogy mindenki beállhasson. Nagyon szép meccs volt! Gyerek-és fiatalkoromban sokat fociztam a lakótelepi játszótéren, nem is rosszul, és nagyon élveztem, így azért van némi tapasztalatom és ismeretem foci terén. Persze nem merném szakértőnek nevezni magam. De nem is lényeg, hogy az legyek. Engem lenyűgözött a stílus, ahogyan ezek a nem túl fiatal emberek mozogtak a pályán. Valószínűleg ha nem együtt látom az amatőr csapatot a profival, nem tűnt volna fel a különbség, de így nagyon látványos volt! Mint egy profi és egy amatőr színész a színpadon ugyanabban a darabban :). Futottak, mozogtak, de a mi fiainkat jól megfuttatták anélkül, hogy nagyon megerőltették volna magukat :). Az eredmény? Ja, az 6:4 lett a vendégek javára. Nagyon elegáns még ez is. Valaki a végén megjegyezte, hogy megköszönhetjük nekik, hogy megengedték ennek a 4 gólnak a berúgását. :) Pirosban a Válogatott Öregek.
 Pedig tényleg ügyes volt a mi csapatunk is! Remek megmozdulásokkal, ügyes cselekkel játszottak, futottak, küzdöttek, kitettek magukért! A kapus is (aki a szomszédom :) ) remekül védett! Mindig szerettem nézni a kapust gyerekkoromban is, ahogy vetődik. Irigyeltem, hogy esni tud. Illetve, hogy tud esni. Nekem nem ment sosem. a vetődés :) Én hátvéd voltam, és elég jó hátvéd amúgy.
Visszatérve - amellett, hogy természetesen a gyúróiaknak szurkoltunk, messzemenőkig el kell ismerni az ellenfél eleganciáját, gördülékeny csapatjátékát, profizmusát! Nagyon jó volt nézni ezt a rövidített meccset! Ja, és még Hevesi Tamás is megérkezett a második félidőre, és beállt a válogatott csapatába. ( Aztán meccs után énekelt :). Nem focimezben :) ) Szóval éppúgy megtapsoltuk a válogatott góljait is. Egyébiránt tényleg úgy volt. Elhatározták egyszer csak, hogy most gólt rúgnak, és akkor gólt rúgtak. Először 2:0 volt a vendégeknek. Aztán rúgtak a mieink két gólt. Aztán még kettőt. 2:4 volt a mieink javára. És akkor a meccs vége előtt megindult a válogatott, és zsinórban bevágott 4 gólt. Akkor látszott meg leginkább, hogy tudnak még valamit. :) Pedig némelyik már erősen őszült.
A magam részéről nagy élmény volt, mert anno gyerekkoromban minden válogatott selejtezőt megnéztünk. Kitettük a két fotelt a szoba közepére, ott ültek a szüleink, mi meg a kanapén. És szurkoltunk nekik. Milyen vicces belegondolni, hogy gyerekként nem is sejthettem, hogy egyszer majd harmincakárhány év múlva tőlem kapják a kecskesajt-tál ajándékot  a meccs után. :)
Íme egy a sok közül, amit ajándékoztunk. Nekem nagyon tetszett, remélem, nekik is!

Ilyen szép...

...tányérokon fogja kapni holnap délután a Magyar Válogatott Öregfiúk csapata a finom gyúrói kecskesajtot ajándékba. Holnapra, az V. Labdarúgó Napra ők lettek vendégként meghívva, a foci hőskorából, amikor még játékosok játszottak a pályán, és nem színészek. Én nem vagyok focirajongó, de értük sokszor izgultam gyerekként a világbajnoki selejtezőket nézve - az akkor még fekete-fehér, ám nagyképernyős televízióban.
Este a gyúrói öregfiúk ellen játszanak egy barátságosat - nagyon kíváncsi vagyok a meccsre!
Szóval a tányérok - még üresen :). A művelődési ház dolgozóinak kézügyességét dicsérik. :)

Lilikék

No, lilikéim sem voltak még :) De nagyon cukik! Tegnapelőtt óta laknak a baromfiudvarban, 10-12 naposak. Kecsketejsavót kapnak inni, darát és sok-sok zöldet, és már második nap megpróbáltak feltűnés nélkül utánamosonni, ki az ajtón a szabadba. Kis banditák :). A vesztük csak az lett, hogy a szájukat egy percre sem tudják befogni, így elég nehéz észrevétlenül osonniuk.
Olyanok, mint Dia lányom. Reggel kinyitja a szemét és a száját, és este becsukja. A múltkor kipróbáltam, amikor már lyukat beszélt a hasamba - mondtam neki, hogy csukja be a szemét. Becsukta, és el is hallgatott. Tehát működik! :) Akkor beszél, ha nyitva a szeme. Így nem azt kell mondani neki, hogy maradj csöndbe, hanem hogy csukd be a szemed :). Jót nevetett, amikor megértette, hogy miért a szemét csukattam be :).
Szóval a lilikék. Csuda móka, nagyon aranyosak, bár a gyerekeim már most aggódnak miattuk, hogy majd itt fognak előrenyújtott kézzel rohanni a kertben, utánuk a csapat liba sziszegve, de az még odébb van. És különben is, mit mesélnének az unokáiknak majd a tűz mellett ülve, a kockás pléddel a lábukon? Azt hogy "és akkor képzeld, lecsapott a zöld szörny a monitor bal sarka felől..." Hát ez kit érdekelne? Csak ásítoznának az unokák, hogy "nagyi, veled nem történt soha semmi érdekes?" Így viszont a libák elől menekülős sztorit - persze jól kiszínezve - el lehet mesélni a tátott szájú unokáknak, és azok majd kellőképpen értékelik hős nagymamájukat vagy nagypapájukat, aki szembeszállt egy századnyi dühös libával :).
És íme a rettentők:

Eladó kecskék

Hosszas lelkitusa után úgy döntöttem, hogy megválok Vicustól, a hároméves anyukától. Napi másfél litert ad most, de tud két litert simán Naponta, csak még nem jöttem rá az utóbbi napok sztrájkjának okára. Ő barna, alpesi típusú, fülezett. Egy kislány is maradt, Cherena, aki a második befutó volt, talán még van, aki emlékszik a Kecsketippmix játékra :). Vicus ára 15.000 Ft, Cherenáé 8000 Ft.
Jó vadászatot!

Bejárás...

Ma körbejártam a kertet egy kapa és egy gyomkaparó hallgatag társaságában. De az utam valahogy mindig az állatkáim felé vitt. :) Mindenféle indokkal felmentem hozzájuk, szeretem nézni őket! Jobb, mint egy mozi. Élő, ingyenes, izgalmas és sokkal valósághűbb, mert a mozi nem képes visszaadni a szagokat, illatokat például. És lám, milyen helyzeteket találtam :)
Pöri, a kismalac az ablakán kukucskál kifelé, hogy érkezik -e jó falat...

Csibész kutyánk nagyon hűséges barátja Pörinek, állandóan ott hever az ól közelében (önző érdekből, és igazából Pöri sonkái érdekelnék :) ). Géza épp ma jegyezte meg, hogy ha egy tolvaj el akarná vinni az állatainkat, a malac ellopásával gyűlne meg a baja legjobban, mert azt a kutya állandóan vigyázza :)




Aztán a nyuszik, akik végre megkapták a megérdemelt biztonságos ketrecüket (ha nem is mindannyian), és most már egész jól érzik magukat a tágas, levegős, új helyükön.

A gazda szeme hízlalja a jószágot - ezt tartja a mondás - így aztán a jószágaim nemcsak takarmányon híznak, hanem a szemrevételezésemen is. Nem baj, csak hízzanak! :)
A kecskék el lettek választva a gidáiktól véglegesen, így mostanában azon a fertályon van némi siránkozás napközben, de egyre kevésbé jelentős. Lassan hozzászokik mindenki a helyzethez.
És végül egy meglepetés - mármint én lepődtem meg rajta. Évek óta nő egy mahónia-szerű bokrom az udvarban, én ültettem, de még sosem figyeltem meg alaposabban. Ma körülötte gyomláltam, és ahogy ránézek, apró és gyönyörű fehér virágok bújtak meg rajta a levelek árnyékában. Gyorsan le is fotóztam. Íme:

Hát nem gyönyörű?
És a mai napnak volt egy koronája. Amikor kapálás közben el kezdett esni az eső, elszaladtam letakarni a szénát. Mert akkor szaladgálok el, amikor jól esik :). Amire visszajöttem, elállt az eső, csak a műbalhét csinálta. Viszont ahogy újra kapára kaptam, és a föld fölé hajoltam, megütötte az orromat a nedves termőföld illata, abban a pillanatban belém hasított a tudat - élesebben, mint valaha - hogy igen, otthon vagyok! Otthon - a Teremtésben!