Nagyfőnök

Már írtam arról, hogy a kecskék nyájban élnek, és a nyáj vezetője nőstény. Nálunk sincs ez másképpen, a kecskecsapatom vezetője Főnökasszony, a nagy, fehér, szarvas kecske. Az ő feladata az, hogy vigyázza a nyájat, a biztonságot és a rendet. Ennek a feladatnak maximálisan eleget is tesz, rendet tart a csapatban. Amikor verekedés tör ki, először megvárja, hátha lerendezik egymás közt a felek, és nem lesz túl hosszú életű a dolog. De ha elfajulna a konfliktus, akkor közbelép, és szétválasztja a verekedőket.
Ezt én már többször is megfigyelhettem élőben, de most először sikerült kamerával is rögzíteni. Ha nem magam csináltam volna a felvételt, nem is hinném el, hogy a kecskék ennyire intelligensek! :)
A verekedők: a barna kecske Őzi, akinek sebes a füle, és ez izgatja a többieket. A fehér kecske Kisfehér, és a kicsi fehér kecske, aki nem mer szemből támadni, csak orvul hátulról, Cofika. A nagy, fehér, szarvas pedig Főnökasszony.

Morzsák

Első morzsa: Mindig történik valami. A legutóbbi cicás bejegyzés utáni napon Cirminek eltűntek a kiscicái egy kivételével. Arra gyanakodtunk, hogy Sziamiau hordta el, de bizonyítékunk nem volt rá. Az utolsó kicsit behoztuk a mamájával az előszobába - szerencsére Cirmos nagyon okos cica, szobatiszta. Először mindenáron vissza akarta vinni a kölkét az etetőbe. Aztán rájött, hogy jó neki itt bent, de hiányzott a társaság neki, így aztán amerre mentünk, jött utánunk és hurcolta a kölket is. Végül beköltöztettük a hálószobánkba éjszakára, napközben meg az étkezőbe, mert így nyugton maradt valamennyire. Néha kikéretőzött az udvarra, hajnalban is. A többi kicsi nem került elő. Eltelt másfél hét. kinyílt a kicsi szeme, édes volt, és a nyaka sem nyúlt zsiráffá, mert a mamája felhagyott a hurcolásával.
Tegnapelőtt a férjem és a fiaim át akarták rakni a kutya régi házát árnyékosabb helyre. És ahogy felemelték, hááááát - ott lapult alatta öt kis gombóc cica - Cirmi elveszett kölkei!!! És éltek! Sziamiau ellopkodta őket, és etette. Hogy ez hogy lehetett, azt nem tudom, de az biztos, hogy előtte egy hónappal párzott, tehát neki még nem születhettek kicsinyei. Talán elvetélt, és a pici cicák anyai ösztönöket keltettek föl benne, ahogy Cirmi megszülte őket...Ez most már nem fog kiderülni soha.
Cirmi tudhatott róluk egyébként, mert sokszor jött hívásra arról, ahol a kutyaház volt. Mindenesetre felnyaláboltuk a kicsiket, és bevittük a mamájukhoz. Látni kellett volna az örömét!!! Magához ölelte, nyalogatta az elveszett kicsiket! Azóta nem lóg ki hajnalban. A kicsik is megnőttek, már kezdenek szétmászkálni. Együtt a család. :)
Másik morzsa: egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Kece az ólban gubbaszt. ÉS ha épp nem, akkor a többi kecske őt csépeli. Hamar kiderült a turpisság : kötőhártyagyulladása volt. Valami belemehetett a szemébe a szénából. El kellett különítenem a többiektől pár napra, és kenőccsel kenegetni a szemét napi kétszer. Nem szerette. Nagyon nem! De meggyógyult :)
Harmadik morzsa: viszont Őzi azóta is kötözködött Kecével. Ma hajnalig. Addig kötözködött, amíg a füle - amiből tavaly kiesett a fülszám, és így lyukas maradt - beleakadt Kece szarvába. És hosszában kettészakadt. Pocsék látvány volt. Alaposan vérezhetett is a jelek szerint, de mire én kimentem, már elállt. De ettől nem lett szebb látvány. Le kellett fújni fertőtlenítő sprayvel, nehogy beköpjék a legyek - hárman fogtuk le hozzá. Mindenesetre elment a kedve a kötözködéstől...

Pályázat...

Megy az élet...Mit megy? Rohan, száguld! A kánikula nincs tekintettel az eseményekre.
Tavaly július végén írtam egy pályázatot, amelyen 12 millió Ft-ot nyertem - istállóépítésre. A bibi csak az volt, hogy a pályázat utófinanszírozott. Azaz kifizetik, ha megcsináltam. Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy bankról bankra jártam - ugyan, nem adnának pénzt 3 hónap erejéig, amíg az MVH kifizeti a pályázati összeget? Mert már minden startra készen volt - vállalkozó, hely, árajánlatok, költségvetés...És mindenhol azt a választ kaptam: ingatlanfedezet nélkül nem megy. Meg hogy túl kevés volt a tavalyi bevételem. Persze ez is relatív, mert a saját statisztikám szerint két év alatt megháromszoroztam a bevételemet, ami szerintem egy kezdő vállalkozás esetében egész jó arány - de a banknak kevés. Mindenhol megkérdeztem, hogy hiszen ezért pályáztam -  ha nem kapok bővítési lehetőséget, hogy legyen több a bevételem? Mindenhol széttárta a kezét - az amúgy nagyon kedves és szolgálatkész - alkalmazott, hogy hiszen érti ő az én problémámat, egyet is ért vele, de mit tud tenni? Nem vitatkoztam, minek vitatkozzak kedves ügyintéző hölgyekkel, akik mindent megtettek, amit tudtak. Megkérdeztem magánszemélyeket is - mindenki a kezét tárogatta szét, nem akartak kockáztatni.
Mi lett a vége? Nos, vissza kellett mondanom a 12 milliót. Biztosan vannak, akiknek ez nem jelentett volna akkora nagy ügyet - nekem nagy fájdalom volt. Egyrészt rengeteget dolgoztam a pályázattal, beleöltem sok-sok pénzt a tervbe, engedélyekbe, reménykedtünk - és ujjongtunk, amikor kiderült, hogy nyertünk! Aztán jöttek a bankok. És hiába mutattam a határozatot, hogy de hiszen nézzék, itt van az összeg az MVH-nál, megvan, kifizetik, mert én tényleg azt akarom megvalósítani, amit leírtam. Mert jó ötletnek tartom, hogy megmutatom hivatalosan is azt, amit eddig csak személyesen, emailben kértek tőlem - hogy hadd nézzék meg a gazdaságot, a kecsketartást, az állatokat! Hogy a tehén nem lila, mint a csokipapíron. Hogy a kecskéket lehet nevelni és hallgatnak a nevükre. És hogy általában az embertől nem kell, hogy féljen az állat, mert el tudom érni, hogy megbízzon bennem.
18-val vissza kellett mondanom a pályázatot, mert nem találtam finanszírozót.
Nagyon csalódottak vagyunk! Nemcsak a munkánk és a kidobott közel félmillió miatt, amit az engedélyek beszerzésére költöttünk, hanem a hozzáállás miatt. Van egy gazda - na jó, gazdácska, mert még sok tanulnivalóm van, amíg gazda lehetek - aki dolgozna. Van ötlete, van munkakedve, fel is tud már mutatni valamit. És van a bürokrácia, ami mindezt ellehetetleníti. Nagyon diszkriminatívnak gondolom ezt a rendszert - akinek amúgy is van pénze, hogy csinálja, az pályázhat. Akinek nincs, az nem pályázhat, mert a házát hitelből építette, és ezért nem jó ingatlanfedezetnek. Anélkül meg nem adnak pénzt, hiába van ott a  pénz a minisztériumban. Ráadásul az Uniótól kaptam volna, tehát nem is az ország pénze. Itt csak parkolt.
A tervemet azért megcsinálom - egy sokkal egyszerűbb formában, fából. Most ezen dolgozunk, ezekben a kellemes, kánikulai napokban. A földmunka kész, hamarosan letesszük az oszlopokat.
 Megcsináljuk! Akkor is!

Hát még ilyet nem is láttam! :)

Ma hajnalban, amikor kimentem etetni és fejni - bocsánat, fejni és etetni, egyik macsek sem szaladt elém a reggeli tejecskéért. Cirmi esetében ez nem volt szokatlan, de Sziamiau mindig résen van. Mindig. De túl álmos voltam, nem tűnt fel. Fejés után azért megnéztem a kecskék etetőjének közepét, nem fiallt-e oda valamelyik, de üres volt. Hát jó. Szokás szerint vasvillával felhánytam középről a szénát a szélére, hogy a kecskék jobban hozzáférjenek. Eközben Csibész kutyám nagyon furán kezdett viselkedni. Fúrta bele az orrát kívülről a szénázóba, ugatott, mintha lenne ott valami. Még egyszer megnéztem - semmi. Gondoltam, hogy hátha vakond vagy egér vagy (erre gondolni sem merek)-patkány...De ügyes kutya mindkettő, megfogják a nemkívánatosakat :). Szóval kibontom a bálát, és mivel épp a közepéhez értünk, kilöktem egy vékony spulniban, és betettem az etetőbe. Hát abban a pillanatban rázendített egy vékony hangocskákból álló kórus, valahonnan a szénázó közepéről! Én, mint az őrült, szedem le a súlyt, a szénát kotrom szét, még mindig kotrom, még mindig kotrom - és egyszer csak előbukkan két nagy macskaszem. Először megnyugodtam - na, megvan a Cirmi - aztán látom, hogy nem ám, hanem a Sziamiau! :) szedem róluk a szénát, hát nem előbukkan még két nagy macskaszem! Mellette feküdt a Cirmi. A két cica egyszerre fiallt, egy helyen, egymás mellett! Egymás hátára fektetett fejjel szundiztak összebújva, a kicsik meg mászkáltak rajtuk össze-vissza. Nem is foglalkozott vele egyik kismama sem, hogy melyik kié, együtt gondozták az összeset :)

"Látjátok feleim, egyszerre meghalt..."

Ma késő délelőtt lebontotta Zsolti fiam a régi nyúlólat. Terveink szerint új épül majd a helyébe.
Nem volt szép ól, de sokszor szégyelltem magam miatta! És szégyelltem magam, amiért szégyenkezem...Mert ez az ól nem akármilyen ól volt. Ez volt az az ól, amit még a nagyapám épített. Ronda volt, szedett - vedett deszkákból, régi ajtókból készült, ráadásul a kőműves, aki az aljzatbetont készítette, nem nagyon volt otthon a biológiában, mert annak ellenére, hogy elmondtuk neki: nyusziól lesz az épület, ő elefántra méretezte a beton vastagságát. Jó nagyot kellett lépni, hogy bemehessen az ember. És bent is...hát ugyanaz, ami kívül. Szedett-vedett volt, de olyan stabil, olyan masszív, hogy semmi vihar meg nem rongálta, nem tudott kárt tenni benne. Papa kőműves volt, amíg nyugdíjba nem ment, utána pedig nyugdíjas kőműves, egészen a haláláig. Nehezen viselte a tétlenséget, minden tudását kihasználta és át akarta adni. Legjobban azt szerettem benne, hogy nem volt számára megoldhatatlan feladat. Nemrég egy családi szülinapon valaki felidézte róla azt az emléket, hogy annak idején biciklivel járt le Kecskemétre dolgozni. Minden nap. Hajnalban ment, este hazajött. És egyszer kipukkadt a bicikli kereke. Valahogy haza kellett jönnie - gondolt egyet, és egy vastag kötelet kötött a gumi helyére a kerékre - így tekert haza. És hazaért! Vannak biztosan, akik szerint ez snassz. Számomra mindig ennek a generációnak a jelképe marad ez a történet! Annak, hogy a feladat nem probléma, hanem feladat. Meg kell találni a megoldását. De sok válás, de sok tönkrement élet megelőzhető lenne ma is ezzel a hozzáállással!
Szóval nagyapám építette az ólat, nyáron, tűző napon. Már nem sok haja volt, a fejére kötött egy ruhazsebkendőt, mert a sapkáját otthon felejtette. És dolgozott. De úgy dolgozott, hogy három kamasz fiam és a férjem egymást váltva nem győzték a 86 éves öregember munkatempójának asszisztálását. Pedig nem pudingból vannak ők sem, ezt állíthatom!
 Jelkép volt ez az ól. A munka szeretetének, megbecsülésének, tiszteletének a jelképe. Magának a munka fogalmának a megtestesülése. Csúnya, ízléstelen, de minden eresztékében mérhetetlenül pontos, kiszámított, tartós és funkcionális.
Új épül majd a helyén, szép is, ízléses is, de minőségében valószínűleg sosem fogja megközelíteni a régi rondát. Sajnálom...De a lényeget megőrizzük belőle: a munka tiszteletét és szeretetét.

Tápos...

...és tényleg!
Nem ismertem eddig ezt a szlenget, de annyira igaz, és annyira ide illik ebbe a blogba, és annyira ezt szoktam én is mondani mindenkinek, hogy csak a linket másolom ide. Nincs mit hozzátenni, és elvenni sem kell belőle semmit. Így igaz, ahogy van!

http://vanegypercem.com/tapos/

Pillanatképek az életből...

Ma többször is ráfaragtam. Máskor, ha kilépek az udvarra, mindig magammal hurcolom a telefonomat, hogy ha valami lencsevégre kaphatót találok kint, azt lencsevégre is tudjam kapni. Hát erről pont ma jópár alkalommal lemaradtam.
Ott kezdődött, hogy kivittem a kecskéket legelni az udvarra. Ezt sajnos nem lehet fotózni, mert fantasztikus látvány ugyan, de két kezet igényel. Sőt, többet is, mert minden kecske - mihelyst rádöbben, hogy mire készülök - egyszerre akar kijönni. Viszont a kert növényeit védendő, én le szoktam verni néhány helyes kis cöveket, amihez kötöm a kecskéimet, mert szabadon egész biztos nem azt ennék, amit én adnék nekik, hanem a barackfákat, mogyoróbokrot, rózsatövet. Stb.
Szóval kikötöttem őket, 11 helyes kis cövekhez. Egy bent maradt, mert Cofika ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy az életére akarok törni, és semmi pénzért nem volt hajlandó megengedni, hogy a nyakörvére madzagot kössek. Így hát - minden próbálkozása ellenére - bent maradt egyedül. Nem volt boldog. De hamarosan társa lett, mert Nagybarna elszakította a madzagját, és épp a negyedik barackfát nyírta, amikor kimentem. Egyből irány a karám. Ő sem volt boldog.
Délelőtt körbejártam egy vizesvödörrel itatás céljából. Kár, hogy az emlékekben tárolt képekhez nincs valami kábel, hogy áttöltsem a fejemből :) A fájós lábú Vicám ott feküdt a magas fűben, körülötte kamillavirágok és pipacsok nyíltak..."Kecske ül a fűben, ülve szundikálva..." :) Felejthetetlen és gyönyörű kép volt!
A következő kép Emma volt, a kis beszorulós.Ezúttal sem hazudtolta meg a minősítését. Ugyanis a napokban csináltam betonhálóból egy kis mobil-karámot a kisgidáknak. Tetővel, saját etetőrésszel, de mégis legelhetnek is benne. Nagyon tetszetős darab. Nos, ehhez kötöttem ki Emmát, mert épp ott volt lerakva egy szép zöld terület szélén. Nem volt jó ötlet. Hamarosan rádöbbent, hogy az etetőn belüli fű - amit előle orvul le akartam keríteni - sokkal zöldebb, ízletesebb és egészségesebb, mint az, ami az etetőrészen kívül van. Nos, nekilátott, hogy áttörje a védelmi vonalat, azaz bedugta a fejét a rácson. Aztán úgy maradt. Mert túl magasan dugta be a fejét, a fűhöz nem fért hozzá, de kihúzni - szokás szerint - már nem tudta. Innen már járt úton ment a dolog - Emma üvölt, én kimegyek, meglátom, kikacagom vagy megszidom attól függően, hogy milyen napom van - aztán kiszabadítom a rácsból, és mehet a dolgára. Jelen esetben a karámba vissza. Hát, így járt. Ízig-vérig kecske. Akár rajzfilmet lehetne csinálni belőle. :)
És a végére hagytam, mert időben is a végén volt - az esti fejést. Kb fél tízkor mentem ki, majdnem telehold világított. Amikor épp nem volt előtte felhő. Le akartam fotózni, amit látok - a diófa hatalmas sziluettjét, a felfelé menő utat, de a fényképezőm csak ezt látta:

Sebaj, gondoltam, majd a fejésnél fotózok. A fejőállásban ugyanis egy olajlámpás van világítás céljából - nem akartam oda áramot. Olyan szép fényt ad a lámpás :) Szépnek szép, de nem elég egy fotóhoz. A fejéshez igen, de a telefon többet akart. (Hiába, ez a modern világ szülötte, nem éri be a régi, hagyományos megoldásokkal.)
Viszont a kép szép lett :)

Hát nem bájos? :)

Ez az a nap...

...melyet a gazda rendelt...Azaz én. És hát nem örvendetes a kecskék számára. Vékonyhangú siránkozás az egyik oldalon, vastaghangú a másikon. Anyák és kölykök a kerítés két oldalán, köztük a lécek...Ezt a részét nagyon nem szeretem a történetnek. Ez az elválasztás.
A kicsik a kőól mögötti téren saját etetőt kaptak(amit - megjegyzem - maximálisan ki is használnak, nem győzöm tölteni nekik). Amúgy elég jól érzik magukat, és amikor épp etetek, a mamák hiába kiáltozzák csemetéik nevét, mert azok kb. a fülük botját sem mozgatják.
A legrosszabb a reggeli és az esti fejés időszaka. Ilyenkor fölhangosodik a zümmögő kórus, és ordító kórussá változik. Szegény szomszédaink...Hozzánk ugyanis nem hallatszik le, szerencsére elég messze vannak a kiabálók :)
A mamákat egyébként kevésbé viseli meg az elszakadás. Bambán merednek a semmibe kérődzés közben, bölcsen tudva, hogy ez az élet rendje, bele kell törődni. Na jó, ez a bölcsen tudás csak vicc. Nem tudják ezt bölcsen, csak azt érzékelik, hogy az én kezem lényegesen puhább (minden vízhólyag és bőrkeményedés ellenére), mint a kiskecskék szája-fogazata, nem beszélve a napi két adag finom abrakról. Így aztán ők pár nap után elégedetten veszik majd tudomásul a számukra kedvező változásokat. A kicsik viszont még sokáig kiabálnak...

Hírek...

"Ma este emberevő kecskegidák egy csoportja megtámadott egy kertjükben üldögélő, védtelen kislányt. A gyermeket végül sikerült biztonságban kimenekíteni a vérszomjas fenevadak fogságából! :D
Képes beszámolónk az akcióról:

"A mentőakcióban részt vetteket komoly nevetőgörccsel kísérték vissza a lakásba" :D

Események folyama..

Egy kicsit régen írtam, nem mintha esemény nélkül maradtam volna. Nagyon is sok volt, kicsit túl sok is. Ennek következtében pl. megtanultam injekciót beadni kecskének - sosem hittem volna, hogy valaha is képes leszek rá...
Emmát, Panna kiskecskéjét feltehetőleg egy kullancs fertőzte meg - szerencsére nem tejelő kecske. A fertőzés egy agyvelőgyulladást eredményezett, aminek következtében Emma egy kissé elvesztette magát. Úgy kezdődött, hogy depisnek nézett ki. Aztán mindig a sarokban állt és az eget nézte, mintha az időjárást fürkészné. Nevettünk volna rajta, ha ezzel párhuzamosan nem felejt el legelni. A szája elé tartott füvet még megette - aznap. Másnap már azt sem. Szerencsére épp aznap jött az orvos a "katolikus kecskéhez", akinek hosszabb ideje izületi gyulladása van, és megmutattam neki Emmát is. Mekkora mák volt! Kiderült, hogy nem az időjárást fürkészi, hanem súlyos beteg. Szerencsére nem fertőző. Kaptam neki - is - egy injekciót, amit öt napig kellett adni neki. Mivel életem első szurija volt, kapásból sikerült neki dupla adagot benyomni. Nem volt boldog tőle. Aznap este rájöttünk, hogy inni sem tud. Kicsit kánikula is volt szegénynek ráadásul. Szerencsére volt egy cuclisüvegem, abból belediktáltam egy liter vizet. Jó szomjas lehetett, mert megitta.
Másnap reggel még élt - jó hír. Gyorsan hívtam az orvost a jó hírrel, utána kimentem megnézni. a vér meghűlt bennem! Ott feküdt az ólban, mint egy darab fa, nyakát kinyújtva a földön. Szólongatom, meg sem mozdul, sem a szemét nem nyitja ki. Első gondolatom az volt, hogy ennek annyi. Aztán gyanús lett a hallgatása. Nem úgy hallgatott, mint egy haldokló állat. Mert az felnéz, próbál reagálni a jelenlétemre - ez meg úgy feküdt ott, mint egy kő. Akár az istálló ajtajához is beszélhettem volna ennyi erővel. És akkor rájöttem: alszik! Három napig ment körbe-körbe az udvaron, ólban, és egyszerűen kikattant az idegrendszere. Visszamentem egy óra múlva - még mindig aludta, de kicsit változtatott a helyzetén, átment egy sarokkal odébb. Később Panna is kiment, akkor már a fejét felemelve feküdt és nézett ki a fejéből zavaros tekintettel. Huh, megkönnyebbültem! Másnap reggel még élt! Hurrá! Ééééééés - bement a fejőállásba, és önállóan abrakolt!!!!! Tisztára boldog voltam! Még a végén sikerül, és életre ápolom! Vizet azért még üvegből adtam neki, elfogadta. De jó!
Másnap reggel - be volt szorulva az etetőbe a szokásos módon - aki nem emlékszik a történetre: befér a feje a rácson, de a szarva miatt kihúzni nem tudja - és onnan pislogott rám, mint aki álomból ébredt. Kiszabadítottam, és életemben először nagyon boldog voltam, hogy beszorult! Még meg is dicsértem :)
Aznap már nem kapott külön vizet. Evett és ivott. Öt napig szúrtam minden nap. Ma már nem kellett - elfogyott a szurija. Ünnepélyesen kidobtam a kiürült fecskendőt. Még nem teljesen a régi, mert még rohangált kicsit körbe - szerintem a szeles idő miatt volt zizi - de eszik, iszik, hallgat a nevére és bújik hozzám, ha meglát. :) Szóval meggyógyult! :)
A másik szúrandó a "katolikus kecske", aki a nevét a lányomtól kapta, ugyanis mindig térdel. :) Fáj a lába. Őt is szúrtam. És ezzel továbbra is párhuzamosan hasmenése lett a hármasikreknek, ott is kellett egy kis odafigyelés, hogy ne jussanak zöldhöz.
Lassan helyreáll a rend...

Reggeli, játék, vacsoraaaaa...

Ez egy nagyon vicces kép igazából, egy  gida reggelizik. Vagyis reggelizne. :) Szegény anyukák, már egyre jobban tiltakoznak a szoptatás ellen - nemcsak azért, mert az én kezem puhább a gida szájánál, hanem mert a gidák megnőttek, és egyre kevésbé van szükségük a tejre. A gidák persze egészen más véleményen vannak. És hogy ki győz ebben a vitában? Mindig más. A mamák "fegyvere az, hogy egyszerűen leülnek, és így a tőgyük kikerül a gidák hatásköréből. A gidák fegyvere az erőszakosság - ahogy az emberek esetében is a gyerekek sokszor a kitartásukkal érik el, amit akarnak. A gida eltolja a mama lábát, és alábújik. :) Így hozzájut a szopáshoz. Tejhez nem annyira, mert most voltak fejve a mamák - de nem is az kell, hanem a megnyugvás, a biztonság, ami egyenlő a mama tőgyével. :) A képen Csucsuka és a kis Cherry.

Reggeli után jöhet a játék. A férjem gyerekkori kis babakádja -  egy őskori, zománcozott darab - a gidák egyik kedvenc helye. Ki-be ugrálnak, löködik egymást, "na, ki a királyt" játszanak, szóval remekül elszórakoznak :)









Aztán pár korty friss vizecske, és uzsgyi vissza lökdösődni. Szerintem a pogó ötletét a kecskéktől lesték el...:)













És végül a szomorú esti búcsú a mamától, és a vidám vacsora jó társaságban, friss falatok a gazditól. Elnézem őket ilyenkor - vajon milyen lenne egy grillcsirkével és salátákkal teli asztal közepén ülve enni? Mert ők pontosan így csinálják...:)

Az érem másik oldala...

A kecskesajt készítésének van egy másik - számomra eddig nagyon kedves oldala: a piacok. A környékbeli piacokon már jól ismernek, köszönnek az emberek, mosolyognak, megállnak néhány szóra, megkérdezik, hogy vannak a kecskék, stb. Még ha nem is vásárolnak, akkor is megállnak megnézni, van-e valami újdonság, megszagolni a szappanokat, váltani két szót. A többi árussal is, akik legtöbben kézművesek, mosolygós jó viszonyban vagyunk. Ha valaki új érkezik, segítünk, beszélgetünk - egyszóval emberi a kapcsolat.
Ma egy közeli városban voltunk termelői piacon, ahol minden péntek délután tartanak piacot. Hát ennek a hangulatnak itt nyoma sem volt. Mindenki ordibált, elküldte a másikat melegebb tájakra, megfojtotta volna egy kanál vízben. De nem ez az, amiről írni szeretnék, mert ettől mi még tudunk függetlenedni - a szomszédasszonyommal mentünk, ő is kistermelő, ő tojásban "utazik" :). Ha valakit érdekel friss házi tojás - tápos, de nagyon szép - nagyon tudom ajánlani! :D
Mellettünk állt - a múlt héten és most is - egy "kistermelő". Családi gazdaság lehetnek, 250 kecskét tart, olyan sok marhát, hogy nem is tudja, mennyit, meg birkákat. Sokat. Gépesített üzem, embereket foglalkoztatnak, ami manapság nagyon szép dolog. Hát nekik aztán van sajtjuk. Sok és sokféle. Egyszer csak egy beszélgetés foszlányai jutottak el a fülembe felőlük. Hát ez volt az igazi döbbenet.
Egy jól szituált házaspár ment el előttünk, a piac vége felé, már akkor is tömény megvetéssel szemlélve  szerény kis asztalunkat. Visszafelé jöttek, és anélkül, hogy ránk néztek volna - egész pontosan keresztülnéztek rajtunk - odamentek a tejtermékes fiúhoz. Az asszonyka a szemközti zöldséges standjához ment, ott vásárolt, a férfi pedig a vásárlás mellett beszélgetett a tejtermékes fiatalemberrel, akit nyilván régebbről ismert, lévén régi piacos ott. A férfi a következőt válaszolta valamire, amit a fiatalember mondott neki:
- Nem baj, ti úgyis olyan dizájnosak vagytok, (és itt egy nagyvonalú mozdulattal körbemutatott a tejes kocsin), ezek meg (és itt megvetően legyintett felénk), úgy mennek el mellettük, hogy észre sem veszik őket...
Teljesen padlót fogtam! Mi ez? Hova kerültem?
Mert azt teljesen megértem, ha egy vásárló ahhoz megy, akit régóta ismer, megbízik benne - hiszen ez természetes. De miért kell leszólni a másik eladót????
Én dolgozom a kecskékkel, a két kezemmel etetem, fejem, körmözöm, a nevükön szólítom őket, és ők válaszolnak rá. Sajtot készítek, szappant készítek, a két kezemmel. Miért kell rosszindulatúan hozzáállni ahhoz, akitől nem  akar megvenni valamit. Ez döbbenetes volt számomra! Nem látom az értelmét...
Kérek mindenkit, aki ezt elolvassa, hogy ha piacon jár, nézzen a szemébe minden eladónak, mosolyogjon rá és köszönjön neki, még ha nem is vesz tőle semmit! Mert emberek vagyunk, mert dolgozunk (vagy dolgozni szeretnénk), mert értékesek vagyunk - egymás számára is! :)

Elment a kis Virág...

Ez a történet szépnek szép, de vidámnak nem vidám. A szeretet felelősségében benne van a fájdalom valósága is. a veszteség fájdalmáé...
Ma nem túl jól indult a nap...
Tegnap este észrevettem, hogy Petra egyik kicsikéje, a kis Virág nagyon hasmenéses. Kapott este gyógyszert, de a mamája mellett hagytam, nem zártam össze a többivel - részben, hogy ne fertőzze meg a többit, részben meg azt gondoltam, hogy a mamája mellett a szopással majd kiheveri a hasmenést. Sajnos reggel azt láttam, hogy nagyon kerek a kis pocija, húzza a hátsó lábait, nyújtja a testét - fel volt puffadva. Szegényke próbált menni a mamájához, de az elment mellőle, akkor Csucsukához akart bújni, de ő sem hagyta. Akkor odajött hozzám, odadugta a kis fejét az ölembe, simogattam, beszéltem neki, lefektettem a szalmára.
Kicsit megnyugodott, akkor beadtam neki a gyógyszert, de sajnos már nem maradt ideje, hogy hasson.
Egyre nehezebben vette a levegőt. Bevittem a fejőállásba magamhoz, hogy ne legyen egyedül, lefektettem a zsákokra, csináltam neki jó kis fészket ott. Egy darabig ott pihent szegényke. Beszéltem hozzá, amíg a kecskéket fejtem. Egyszer csak egy utolsó nagy erőfeszítéssel feltápászkodott és "odagurult" mellém, kiáltott egyet-kettőt, ahogy odasimult a lábamhoz, aztán nem mozdult többet...
Nagyon szomorúak voltunk, mert az egyik legszelídebb kislány volt a kiskecskék között, megsirattuk őt is! Megható volt a ragaszkodása, ahogy az élete utolsó percéig vágyott arra, hogy vele legyek! Senki ne higgye, hogy bármilyen antropomorfizmus van ebben a történetben! Az állatok - ha elkészültek rá, simán megadják magukat a halálnak, nincs bennük egy csepp rettegés sem, mégis az utolsó pillanatig szükségük van egy szeretett személy jelenlétére - legyen az a gazda vagy egy fajtárs...Sok gidát vagy egyéb állatot láttam már meghalni, amikor már nem lehetett segíteni rajtuk mással, mint a jelenléttel - és mindegyik ugyanígy ment el. Ragaszkodással, megnyugvással.
Béke poraira!

Esti fejés...

Ma este úgy alakult, hogy este 6 körül vásárolni mentünk. Nem sok mindent, de végül minden sietség ellenére kilenc után értünk haza. (Annyira azért nem kapkodtunk, szeretjük kiélvezni a kettesben töltött pillanatok lehetőségét, még ha az autóban vagy egy bevásárlóközpontban telnek is :D).
Szóval kilenc után értünk haza, és ez együtt jár azzal, hogy a Kisfehéret akkor kellett megfejni. Tudom, nem meséltem róla - nem volt időm rá még - de a hármasikreket le kellett választanom róla - persze átmenetileg - mert véresre harapták a tőgyét. Mert ugye a kecske tőgye kétágú, a gyerekek pedig hárman vannak...Hát valahogy rögzíteniük kellett magukat evés közben, mert különben kitúrták egymást. A rögzítésre pedig legalkalmasabb a frissen kinőtt fogacska. Csakhát a mama tőgyének ez nem kedvez nagyon. Most tápszeren és zöld füvön "tengődnek" a kicsik, míg a mamájuk regenerálódik tőgyileg.
Szóval Kisfehérhez baktattam kifelé a kancsócskámmal és egy befőttes üveggel fölszerelkezve. Este fél tízkor. Szerettem volna lefotózni, amit én láttam, de a telefonom ragaszkodott ahhoz, amit ő látott, és az bizony a teljes sötétség volt. Pedig nem is volt az. Majdnem telehold világított, és ebben a szép fátyolos ezüst fényben valószínűtlenül gyönyörűvé vált az udvar. És ha ehhez hozzávesszük még azt a finom tavaszi időt, hogy egy meleg polár pulcsiban, szoknyában egészen kellemesen érzetem magam, azt kell mondjam, hogy elképzelni sem lehet ennél valóságosabb valóságot! A békák hangversenye felhallatszott a tóról, de egyébként csönd volt, a csillagok ragyogtak, és mindennek egészen más színe volt, mint a nap fényében. A szürke - ezüst egészen különleges árnyalatai figyelhetők meg a holdvilágnál.
Nos, eddigre felértem a kecskékhez, bementem a fejőállásba, hogy előkészítsek mindent - és akkor rádöbbentem, hogy ma holdvilágnál fogok fejni :) - ugyanis a gyufa az átnedvesedés elleni intézkedésem eredményeképpen a kabátom zsebében maradt a házban. Szerencsére vakon is tudom, hogy mit hol találok, és a legszebb az egészben az volt, hogy a majdnem teljes sötétség ellenére Kisfehér - egy pillanatnyi megtorpanás után - (szó szerint és képletesen is)vakon megbízva bennem fölugrott a helyére, és nekilátott ropogtatni az abrakot. Teljesen meghatódtam, hogy ennyire bízik bennem, hogy nem látja, de hiszi, hogy minden úgy van, ahogy lenni szokott. Az egyetlen kárvallott a macska, Sziamiaú volt, aki tiszta fekete lévén hiába várta a szokásos löttyintésnyi tejecskéjét - nem láttam őt a sötétben, így aztán lemaradt az esti tejelésről...
A lefelé vezető út a holdfényben, a meleg tejjel a kezemben...
Azt hiszem, szerelmes vagyok! Az életbe! :D

Csöves kecskék?

Napok óta csodálkozom, hogy majdnem minden kecskémnek tiszta sár a HÁTA. Néztem, hogy mi van, átmentek ezek malacba, és hemperegnek a sárban? Mert a kecskék tiszta állatok szoktak lenni, nem engedik meg maguknak az ápolatlanságot. És mégis, a fehér kecskémnek tiszta mocsok a háta, a Tarka kecske szőrében sárcsimbókok csimpaszkodtak...Szóval tiszta csöves kecskének néztek ki.
Na, ma reggel fény derült a titokra.
Elcsíptem. :)

Gidaözön - bővített kiadás :)

Itt már jól látszik minden. :) Sajnos a térdig érő mocsár is, pedig mi egy dombtetőn lakunk. Mi lehet a falu elején, a völgyben?!!!
A végén a kis Tibor szalad oda hozzám segítségért, kétségbeesve: "Nem találom a mamááááát! " De végül megoldódott a baj nélkülem is. :)

Gidaözön

Ma sikerült felvennem a gidaözönlést, de sajnos valamiért összetörte a felvételt a telefonom. A lényeg azért megvan, de holnap megpróbálok egy újabb felvételt készíteni. :)

Fejés után...

Minden este fél hat körül becsukjuk az idősebb gidáinkat az ólba, hogy el legyenek zárva a mamájuktól. Így a reggelig összegyűlt tej már a miénk. Reggel megfejem a mamákat, és kiengedem a kicsiket hozzájuk. Hát ezt a látványt érdemes lenne látni. Holnap megpróbálok róluk egy videót csinálni, habár nem fogja tudni érzékeltetni a valós jelenetet! Azt a keresést, amit a mamák és a gidák csapnak...A mamák hangosan kiabálják a kicsinyeik nevét - legalábbis én úgy gondolom :), "Palkó, Kata, hol vagytok?" - a kicsik kiabálnak: "mama, mamaaaaa" - aztán egyszerre elcsendesül az udvar, mindenki ráakadt a csemetéjére, megtörténik a csatlakozás, mohó kis gidaszájak tapadnak az egész éjszaka hiányolt tejforrásokra...És szopnak. Nem sokat, mert nagyon nincs mit, és nem is az a lényeg, hiszen már megy a szénaeszegetés rendesen náluk - inkább a vigasz, a biztonság, hogy minden rendben van, megvan a mama :). És a mamáknak is megnyugvás. Tízen vannak, mire mindenkit megfejek, idő. És aki már szabadult, hallja a kölykét az ólból kiabálni, hát visszakiabál: "türelem, kicsim, itt vagyok!" :) És ott járkálnak a kisól körül:" Jaj, mikor jöhetnek már?". Aztán nyílik az ajtó, kiömlik rajta a sok gida, és béke lesz...

Az idei első

Ma elkezdtem a fejést...Hát, kicsit kijöttem a gyakorlatból :) Azzal indítottam, hogy csak a tejtartó bödönt vittem magammal. Volt egy kis hiányérzetem, de nagyon magabiztos voltam. Csak amikor az első kecske beállt a fejőállásba, akkor döbbentem rá - már későn - hogy mi hiányzik. Így hát a tejtartó bödönbe voltam kénytelen fejni. Aztán a negyedik kecske - mert nálam szigorú sorrend van a fejésben - nem akarta megérteni, hogy ő jön. Sosem csinált még ilyet. Egy darabig szólongattam, nézett, majdnem el is indult, de végül mégsem. Kimentem érte, és amikor hátranéztem, hát, az összes nyavalyás kecském egy tömegben beszabadult a fejőállásba. :( Valahogy kinyitotta a szarvával az egyik az ajtót - gyanítom, hogy a Kece volt, ő a renitens - és betódultak. A tíz kecskéből harmincan biztos voltak bent :). Legalábbis látszatra. Megizzadtam, mire kipateroltam őket. Persze az abrakot jól megdézsmálták...
Kisfehér egyik tőgybimbójába beállt egy tejdugó, nem tudtam fejni. Először azt hittem, elzárta a csapot - a kecskék tudnak ilyet, visszatartják a tejet a gidának. Megfejtem a másik tőgybimbót, és addigra derengeni kezdett, hogy ha a másik megy, akkor nem lehet elzárva, hát megnéztem az elsőt újra, kinyomtam belőle a tejdugót, és lőn tejecske. Ezek után már csak a kecskeudvar kapujában csúsztam el a felázott, sáros földön - szerencsére nem ültem fenékre, mert meg tudtam kapaszkodni. Mindenesetre már csak az hiányzott volna a boldogságomhoz ezek után, hogy a hideg, bokáig érő iszapban üldögélhessek, kezemben a tejesbödönnel...
Az már csak hab a tortán, hogy a sajtkészítés során kiborítottam egy jó adag savót a konyhában, ami köztudomásúlag szuperül ragad, úgyhogy moshattam fel Viszont most tiszta a konyhám, és van egy kicsi guriga fokhagymás sajtom. Minden jó, ha jó a vége! :D

Lezárt időszak

A mai nappal lezártnak tekintem az ellési időszakot. Kiengedtem a boxból az utolsó két anyát is, így mindenki szabadon jár-kel, eszik és alszik. Kicsit nagy a népszaporulat, a 10+2 kecske helyett most 33 kecske rohangál az udvaron, és olyan sok az egyforma gida, hogy pillanatnyilag képtelen vagyok megkülönböztetni valamennyit még én is, aki ott voltam a születésüknél, és naponta többször látom őket. Jövő héten már elindítom a fejés projektet, egyelőre csak a reggeli időszakban. Remélem. :)

Megérkezett az utolsó gida is...

Pénteken délután váratlanul megellett a Vicus. Váratlanul, mondom, mert már azt hittem, nem is vemhes. Pocakja sem nagyon volt, és a viselkedése is azt mutatta, hogy nincs ott bébi. De volt. Kettő is. A második sajnos nagyon vékonyka volt, alig élt. Úgy kellett lelket verni bele. Végül a szobában kötött ki, mert kint már majdnem kihűlt. Takargattam, melengettem, etetgettem - és másnapra lábra állt.

El is neveztük Stöpszlixnek, Asterix után szabadon, mert annyira pici volt. :).
Panna lányom babusgatta, már sétálgatni is tudott úgy-ahogy.
De az életet nem a Disney-stúdió írja, itt nem mindig happy az end.  Sajnos a kicsi gida szombat éjjel belázasodott, de nagyon. Vasárnap dél körül átvittem Martonra egy szuriért, de már késő volt neki, nem tudott megbirkózni a szervezete a bajjal. Kora délután sajnos elpusztult, mindannyiunk bánatára. Meg is sirattuk szegényt...De vigasz a bánatunkban, hogy az a kicsi élet, ami neki jutott, legalább boldog és szenvedésmentes volt, és ezt mi adhattuk neki. Béke poraira...

Kicsit elmaradtam...

...a bejegyzésekkel, pedig új csodák, bánatok, munkák születtek az elmúlt hetekben.
Immár az ötödik hármasiker csapat született, ebből eddig három ép. A két másiknál úgy alakult, hogy volt egy halvaszületés, és egy kicsi elpusztult, mert túl gyenge volt, minden erőfeszítés ellenére. Sajnos ez a katasztrófális idő nem kedvezett nekik sem.
Aznap, 15-én, reggel 7-11-ig dolgoztunk kint az ólban, szigeteltünk, almoztunk, mert minden apró lyukon dőlt befelé a hó minden irányból, nem volt egy centi sem szárazon. Egy hármasiker társaság előző reggel született, egy másik meg aznap este. Így akkor este még párszor ki kellett menni megnézni, hogy lábon állnak-e a kicsik, és tudnak-e szopni önállóan...Szóval nem ez volt életem legszebb napja. De szerencsére túl vagyunk rajta. Túl sok fényképpel nem tudok szolgálni, mert az ólak szigetelése nyomán nem maradt annyi fény bent, amennyi egy fényképhez kell, pláne mert sok cuki kis fekete gida született, akiket a sötétben pláne nem látni :)
Egy fényképem azért van a mai, egyben utolsó hármasiker csapatról. A mamájuk Nagybarna, szegény ő húzta a legtovább a hordóhasával - de végre megkönnyebbült :) Reggel, mire kimentem, már nagyon büszkén és dicsőségesen álldogált seregnyi porontyának kavalkádjában, akik mind megdöbbenve a váratlan megszületéstől és változástól, azt sem tudták, merre tekeregjenek és nyekeregjenek :).
Szóval itt a kép :

 A kőólban születtek, így volt elég fény a fotóhoz, de utána sürgősen át lettek költöztetve a faólba, mert az melegebb a faborítás miatt. Így most ott hancúroznak a mamájuk örömére. És a miénkre is persze. :)

Szombati gidapotyogás - avagy ezek a fényre jönnek?

Megvan a mai termés: egy kettesiker Kecétől, és egy hármas Kisfehértől. :) Igaz, a harmadik farral jött, de már rutinos voltam - gyorsan kikaptam. Szerencsére burokban született, így nem volt nehéz dolgom. :)
Ez itt Kece, a kislányával a hátán. Ebből is látszik, hogy a gyerekek hamar a szülők fejére nőnek, még a kecskéknél is.
Egyébként volt egy kis derültségem az ő ellése közben - neki kevésbé volt vicces. Már elindult a kicsi kifelé, de először a burok jelent meg. Nyomta erősen Kece, egyszer csak kidurrant a burok, és jó nagy adag magzatvíz távozott, de a kiskecske még nem volt sehol. Kece fölállt, és szimatolva fürkészte a kifolyt magzatvizet - azt hitte, hogy megvan a gida, és sehogy sem értette, hogy hova lett. Nézett rám, csodálkozva mekegett, szimatolt körbe az ólban...Na, aztán hamarosan rájött, mert megindult a pici kifelé. :)

Kisfehér pedig egy kisebb mészárszékhez hasonlatossá tette a boxát pillanatok alatt. Ő mindig jobban vérzett, mint a többi, ráadásul fehér, ráadásul állva ellett most valamiért... Aznap nem volt túl fotogén. Viszont  a hármasikrei két barna és egy fehér. Ma kiszabadultak a boxból, és valahogy Kece kisfia is kijött hozzájuk játszani. Ott volt 3 tökegyforma gida, akik közül kettő az egyik mamához, egy a másikhoz tartozott. De melyik? Nem mindegy ám, mert az idegen gidát nem fogadják el, nem szabad tévedni! Végül a kis nyávogós hangja árulta el Kece kisfiát, egyik gida sem beszél perfekt macskául rajta kívül. Gyorsan bezsuppoltam a mamájához, a többieket meg visszapateroltam a boxba, és rájuk zártam az ajtót. Úgy tűnik, jól döntöttem, mert eddig nem érkezett reklamáció. :)

Megjöttek :)

Ma reggel kimentünk a férjemmel - mert amolyan rosszféle Pató Pál úr módjára utolsó pillanatra hagytuk - hogy megcsináljuk a hiányzó boxokat a kecskemamáknak. Láttam, hogy Csucsuka ott álldogál a kert zugában egy nagy láda mellett, de nem figyeltem rá különösebben - ha ehhez van kedve, hadd álljon. Később a férjem bement valamiért az ól mögé, és egyszer csak kiabál - itt egy gida! Hát ezért álldogált ott Csucsuka, őrizte a kislányát - mert leányka lett az istenadta, szép kicsi leány! :) Nosza, szapora ügetésre váltottunk, hogy legalább két box lakható legyen, mert Kincső is igen morgolódott már.
Meg is lett hamar, beköltözött belülre Kincső, és végre megnyugodott kissé, hogy biztonságban van(nak). A külső blokk lett Csucsuka és a kis Cherry lakosztálya. Csakhogy mire ezzel végeztünk, Petra kezdett kiabálni, hogy jön a kicsi, jön a kicsi! Nosza, futólépésre váltottunk, sprintben megcsináltunk még egy boxot. Alighogy beköltözött, már jött is a gida. Sőt, jöttek! Kicsit nehéz szülés volt, és segítségre is szorult, mert a kis fejüket dugták csak előre a kicsik, a lábuk hátul maradt, de azért meglettek, kihúzgáltam őket. :)
Mire átöltöztem a szülésznői ruhámból egy másikba, már kiabált Panna, hogy a Kincső is ellik. Jó, gondoltam, hát harmadik ellése, gyakorló anyuka, menni fog az egyedül is. Azért rá-ránéztem, mert egyre jobban kiabált, végül bementem megnézni, mi újság. Épp akkor tűnt fel a kisgida - popsija! Hű, meghűlt bennem a vér, faros szülés, ilyet még nem csináltam. Gyors telefon a jóságos Pápai doktornak, aki mindig azonnal rendelkezésre áll - éppolyan kecskebolond, mint én. Azt mondta, kapjam ki gyorsan, mert megfullad. Telefon eldob, kecskegida megragad, zsupsz, már kint is volt! :) ÉS élt!!! :) Teljesen boldog voltam! Gyorsan letöröltem a kis orrát - újabb átöltözést generálva - és odatettem a mamájához, aki el is kezdte nyalogatni. Egyszer csak jelentkezett egy újabb befutó, de ő már rendesen, fejjel - lábbal előre.

Aztán már csak le kellett tisztogatni őket. A kisgidák tüneményes állatok! Alighogy megérkeznek, teljes erőből elkezdenek élni, és ezt művelik egész életükben. Néha szívesen lennék kecske! :)

Vajon a gidákat is a gólya hozza? :)

A hét vége felé már várható, hogy kezdődnek az ellések. A mai terepszemle alkalmával jól látszott, hogy a pocakos gyülekezet a finisbe fordult. Jó eséllyel péntekre meglesznek az első gidák. Szerintem az első befutó Kincső lesz, és szorosan fej-fej mellett esélyes vele Tarka is, aki már szemmel láthatóan nehezen viseli a terhét. A képen Őzike látható Tarka mellett, aki erősen lógatja az orrát :). Hamarosan már nem fogja :). A kecskéim szeretnek anyukák lenni, mindegyik rendkívül boldognak és elégedettnek tűnik, amikor új csemetét hoz a világra. Sokan nem hisznek nekem, azt mondják, csak állatok. Pedig nem így van. Mármint tényleg állatok, de én láttam az elsőellős Bíborkát, ahogy a gida kipottyanása után hátrafordult döbbenten, meglátta a pici fekete és nedves kis csomót a földön, felmekegett meglepetten, odaugrott és nyalogatni kezdte. Panna lányommal együtt néztük - döbbenten nevettünk össze, annyira egyértelmű volt, amit láttunk! Sosem fogom elfelejteni. De Nagybarnát sem, ahogy teljes lelki nyugalommal világra hozta a kicsinyeit, miközben ott fotóztam az egészet tőle fél méterre. Megnyugtatta a jelenlétem, amíg tudott, oda is nyomta hozzám az orrát, amikor nagyon fájt neki, szinte kérte, hogy simogassam :). És milyen büszke volt az ikreire :D! Hatalmas élmény állatokkal dolgozni, akik engem tekintenek gazdának! :)

Mostantól itt folytatom...

Elnézést kérek mindenkitől az okozott kellemetlenség miatt, jó okom volt a blogszerkesztő lecserélésére. Az történt ugyanis, hogy Panna lányom megnyitotta a saját blogját, melynek közepén egy meglehetősen nagy, ám annál csórébb pocak villogott, valami újfajta pocaklevivő varázslat reklámjaként. Nézi kétségbeesve - mire is gyorsan megnéztem a sajátomat - és mit látok? Nos, az enyémen a Citibank reklámja, valamint egy hüvelygombásodás elleni izé volt reklámozva. És hát látom ám, hogy jogom van a reklámmentességhez, amennyiben fizetek a megadott számlaszámra 6990 ft-ot. Írtam a szerkesztőknek, akik erre tegező hangnemben (az én magázó hangú levelemre válaszul) megkérdezték - közel hasonló stílusban - hogy "most mi bajod?" Nos, leírtam, hogy mi a bajom, hogy nem szeretem a villogó reklámokat a hozzászólások között, és hogy eddig erről nem volt szó... Hát most van. És hát sajnos a reklámokat nem tudják megválogatni. Nos, mondom, én viszont a blogszerkesztőket igen, így hát áttelepültem ide. A változás a címben csak annyi, hogy nem bloglap.hu, hanem blogspot.hu. Sajnos ilyen világot élünk. :(

Vadonat Szap-Pankák

Végre nemcsak megcsináltam, de fel is teszem a legújabb kedvenceimet. :) A favorit az after eight, de van most levendula, narancs, és levendula-csoki és narancs-csoki is. Kell egy kis kényeztetés a tél végére, amikor már annyira és annyian várjuk a tavaszt!

Igaz, a használatukig még pihennek pár hetet, de a látványuk is gyönyörködtet már :)

Fürdőbomba

Nem robban!!! Csak pezseg, de az igazán kellemes, gyerekeknek meg vicces is :) Az illata fantasztikus - egyelőre levendula és narancs - persze nem egyben:)  Tisztít, ápol, ellazít - igazi téli wellness a saját kádunkban :) Na és persze mindezt műanyagmentesen!!

Megint édesség...

Újabb bonbonok készültek :), ezúttal kókusz és after eight ízűek. A férjem még egy új bonbonformával is meglepett, annyira tetszik neki az új "hobbim". Persze ez csak a sajtnélküli időszakban tart, mert sajt mellett nincs idő semmire, de addig nagyon jó móka. És házi Toffifeet is csináltam, remekül sikerült! Íme a fényképek róluk: 

Kicsit még tökéletesíteni kell a csokiján, hogy ne legyenek likacskák benne, de az íze tökéletes! :)

Ezt a képet azért raktam bele, mert látszik, hogy itt még nincs rajtuk a csokipötty, így bizonyítható, hogy házi :) 

Itt pedig ugyanez készen, tálalva a délutáni kávéhoz :) 

Ezek pedig ugyanazok közelről...

Azért a Toffi nem lesz a kedvencem! Amikor a 30. darabot csináltam, kezdtem megérteni a gépesített gyárakat :)

Édesszájúaknak :))))

Ma valami olyasmit csináltam, amit sosem hittem volna! Elkészítettem életem első bonbonját! Hát ez fantasztikus lett! Karamellás tölteléket kapott, amit a neten találtam. Kicsit tejszíneztem rajta, mert az első adag sűrűbb lett, mint terveztem, de a másodiktól...nyámiiiiii! Folyékony, édes, roppanós csokival... Nem kecske, ez igaz, de házi és természetes, műanyag nélkül. És finoooom! A kecskék talán megbocsátják, hogy most nem ők a sláger :) 

Ezeken még látszik egy-két lyukacska, de a második adagtól már szebb lett :) És finomabb is, bár ez is nagyon jó lett. Sosem hittem volna, hogy ilyet is lehet :)

Ez pedig az erősen megfogyatkozott "sereg" :)

Hull a hó és hózik-zik-zik...

Sokan gondolnak ránk irigykedve vagy sok-sok romantikával, amiért falun lakunk és gazdálkodunk. Vidéken lakni és gazdálkodni tényleg élmény, de nem úgy, ahogy azt sokan szeretik rózsaszínben látni. Amikor ideköltöztünk, nem volt egy darab ólunk sem, semmi, ahol állatokat tudtunk volna tartani. Magunk készítettük az összeset két kézzel, s mert nem vagyunk milliomosok, hát abból és úgy, amiből tudtuk, ennek megfelelőek a körülmények. Megmutatom a fényképeket, amiket reggel csináltam. :) Ez a kép a kecskék etetője. A hó helyén a szénának kéne lennie, és noha fedett és hátulról zárt is valamelyest az etető, a hófúvás mégis belepte.

Ez a gödölye Emma, aki lassan az idegeinkre megy. Ugyanis bedugja a fejét az etetőbe, és egyszer csak rádöbben, hogy nem jön ki. Mármint a feje, mert a szarva visszatartja. De nem mindig ám, csak amikor a legalkalmatlanabb, pl hóviharban, késő este, szakadó esőben, stb. Van, amikor simán tudja a technikáját a feje kihúzásának, de sokszor egyszerűen lusta. Ilyenkor inkább éhen és szomjan veszne, de akkor sem ismerné be, hogy meg tudja csinálni. Hogy előtte már százszor kihúzta? Áááá, az biztos, hogy nem ő volt...Valaki más, valahol máshol...Egyszóval ma szakadó hó volt, úgyhogy reggel ott találtam beszorulva és ordítva. Természetesen.

Hiába van alaposan levédve, a hó az ólba is befújt... :(

Pedig igencsak igyekeztünk elzárni esőtől, hótól...

A kecskék nem szeretik a havat. :(

Apadás!!!! :(

Apadnak a kecskéim... De nagyon :( A tízből már csak három ad mérhető mennyiségű tejet - érdekes, a háromból kettő olyan, akiket már majdnem el akartam adni, mert nem túl jó tejelők amúgy. Most viszont ők húzzák a legtovább :) Úgyhogy maradnak :). A kecskéknél a 8 hónapos aktív laktációnál nagyon lényeges szempont, hogy januárban, sőt inkább JANUÁRBAN is van tej. És nem is akármilyen - majdnem megáll benne a kanál, olyan jó sűrű. Állok a fazék fölött, és kavargatom élvezettel - jobbról balra, majd balról jobbra - semmi ráció nincs benne, egyszerűen jó látni, ahogy sűrű, ahogy fehér, ahogy tej, a kedvenceim teje. :D
A kecskéknél kevés jobbfej állat létezik :D

Legújabb kedvenceim

Két napja csináltam háromszínű szappant. A sajtból is van magyar színűm, pritamin, snidling és a sajt kombinációja, egyébként verhetetlen ízhatással :). És most lett szappan is. Paradicsom, petrezselyem és natúr, rozmaringillóval. Fantasztikus az illata, de a kinézete sem semmi, a gyerekek csodájára jártak. Panna lányom azt mondta, olyan, mint egy nagy nyalóka :). A képen még egyben van.

Aztán felvágtam, ez lett belőle:

Ez pedig az after-eightes csoda igazi csokival :) Nyami.

És a hópelyhek végül, de nem utolsósorban :)