Események folyama..

Egy kicsit régen írtam, nem mintha esemény nélkül maradtam volna. Nagyon is sok volt, kicsit túl sok is. Ennek következtében pl. megtanultam injekciót beadni kecskének - sosem hittem volna, hogy valaha is képes leszek rá...
Emmát, Panna kiskecskéjét feltehetőleg egy kullancs fertőzte meg - szerencsére nem tejelő kecske. A fertőzés egy agyvelőgyulladást eredményezett, aminek következtében Emma egy kissé elvesztette magát. Úgy kezdődött, hogy depisnek nézett ki. Aztán mindig a sarokban állt és az eget nézte, mintha az időjárást fürkészné. Nevettünk volna rajta, ha ezzel párhuzamosan nem felejt el legelni. A szája elé tartott füvet még megette - aznap. Másnap már azt sem. Szerencsére épp aznap jött az orvos a "katolikus kecskéhez", akinek hosszabb ideje izületi gyulladása van, és megmutattam neki Emmát is. Mekkora mák volt! Kiderült, hogy nem az időjárást fürkészi, hanem súlyos beteg. Szerencsére nem fertőző. Kaptam neki - is - egy injekciót, amit öt napig kellett adni neki. Mivel életem első szurija volt, kapásból sikerült neki dupla adagot benyomni. Nem volt boldog tőle. Aznap este rájöttünk, hogy inni sem tud. Kicsit kánikula is volt szegénynek ráadásul. Szerencsére volt egy cuclisüvegem, abból belediktáltam egy liter vizet. Jó szomjas lehetett, mert megitta.
Másnap reggel még élt - jó hír. Gyorsan hívtam az orvost a jó hírrel, utána kimentem megnézni. a vér meghűlt bennem! Ott feküdt az ólban, mint egy darab fa, nyakát kinyújtva a földön. Szólongatom, meg sem mozdul, sem a szemét nem nyitja ki. Első gondolatom az volt, hogy ennek annyi. Aztán gyanús lett a hallgatása. Nem úgy hallgatott, mint egy haldokló állat. Mert az felnéz, próbál reagálni a jelenlétemre - ez meg úgy feküdt ott, mint egy kő. Akár az istálló ajtajához is beszélhettem volna ennyi erővel. És akkor rájöttem: alszik! Három napig ment körbe-körbe az udvaron, ólban, és egyszerűen kikattant az idegrendszere. Visszamentem egy óra múlva - még mindig aludta, de kicsit változtatott a helyzetén, átment egy sarokkal odébb. Később Panna is kiment, akkor már a fejét felemelve feküdt és nézett ki a fejéből zavaros tekintettel. Huh, megkönnyebbültem! Másnap reggel még élt! Hurrá! Ééééééés - bement a fejőállásba, és önállóan abrakolt!!!!! Tisztára boldog voltam! Még a végén sikerül, és életre ápolom! Vizet azért még üvegből adtam neki, elfogadta. De jó!
Másnap reggel - be volt szorulva az etetőbe a szokásos módon - aki nem emlékszik a történetre: befér a feje a rácson, de a szarva miatt kihúzni nem tudja - és onnan pislogott rám, mint aki álomból ébredt. Kiszabadítottam, és életemben először nagyon boldog voltam, hogy beszorult! Még meg is dicsértem :)
Aznap már nem kapott külön vizet. Evett és ivott. Öt napig szúrtam minden nap. Ma már nem kellett - elfogyott a szurija. Ünnepélyesen kidobtam a kiürült fecskendőt. Még nem teljesen a régi, mert még rohangált kicsit körbe - szerintem a szeles idő miatt volt zizi - de eszik, iszik, hallgat a nevére és bújik hozzám, ha meglát. :) Szóval meggyógyult! :)
A másik szúrandó a "katolikus kecske", aki a nevét a lányomtól kapta, ugyanis mindig térdel. :) Fáj a lába. Őt is szúrtam. És ezzel továbbra is párhuzamosan hasmenése lett a hármasikreknek, ott is kellett egy kis odafigyelés, hogy ne jussanak zöldhöz.
Lassan helyreáll a rend...

Reggeli, játék, vacsoraaaaa...

Ez egy nagyon vicces kép igazából, egy  gida reggelizik. Vagyis reggelizne. :) Szegény anyukák, már egyre jobban tiltakoznak a szoptatás ellen - nemcsak azért, mert az én kezem puhább a gida szájánál, hanem mert a gidák megnőttek, és egyre kevésbé van szükségük a tejre. A gidák persze egészen más véleményen vannak. És hogy ki győz ebben a vitában? Mindig más. A mamák "fegyvere az, hogy egyszerűen leülnek, és így a tőgyük kikerül a gidák hatásköréből. A gidák fegyvere az erőszakosság - ahogy az emberek esetében is a gyerekek sokszor a kitartásukkal érik el, amit akarnak. A gida eltolja a mama lábát, és alábújik. :) Így hozzájut a szopáshoz. Tejhez nem annyira, mert most voltak fejve a mamák - de nem is az kell, hanem a megnyugvás, a biztonság, ami egyenlő a mama tőgyével. :) A képen Csucsuka és a kis Cherry.

Reggeli után jöhet a játék. A férjem gyerekkori kis babakádja -  egy őskori, zománcozott darab - a gidák egyik kedvenc helye. Ki-be ugrálnak, löködik egymást, "na, ki a királyt" játszanak, szóval remekül elszórakoznak :)









Aztán pár korty friss vizecske, és uzsgyi vissza lökdösődni. Szerintem a pogó ötletét a kecskéktől lesték el...:)













És végül a szomorú esti búcsú a mamától, és a vidám vacsora jó társaságban, friss falatok a gazditól. Elnézem őket ilyenkor - vajon milyen lenne egy grillcsirkével és salátákkal teli asztal közepén ülve enni? Mert ők pontosan így csinálják...:)

Az érem másik oldala...

A kecskesajt készítésének van egy másik - számomra eddig nagyon kedves oldala: a piacok. A környékbeli piacokon már jól ismernek, köszönnek az emberek, mosolyognak, megállnak néhány szóra, megkérdezik, hogy vannak a kecskék, stb. Még ha nem is vásárolnak, akkor is megállnak megnézni, van-e valami újdonság, megszagolni a szappanokat, váltani két szót. A többi árussal is, akik legtöbben kézművesek, mosolygós jó viszonyban vagyunk. Ha valaki új érkezik, segítünk, beszélgetünk - egyszóval emberi a kapcsolat.
Ma egy közeli városban voltunk termelői piacon, ahol minden péntek délután tartanak piacot. Hát ennek a hangulatnak itt nyoma sem volt. Mindenki ordibált, elküldte a másikat melegebb tájakra, megfojtotta volna egy kanál vízben. De nem ez az, amiről írni szeretnék, mert ettől mi még tudunk függetlenedni - a szomszédasszonyommal mentünk, ő is kistermelő, ő tojásban "utazik" :). Ha valakit érdekel friss házi tojás - tápos, de nagyon szép - nagyon tudom ajánlani! :D
Mellettünk állt - a múlt héten és most is - egy "kistermelő". Családi gazdaság lehetnek, 250 kecskét tart, olyan sok marhát, hogy nem is tudja, mennyit, meg birkákat. Sokat. Gépesített üzem, embereket foglalkoztatnak, ami manapság nagyon szép dolog. Hát nekik aztán van sajtjuk. Sok és sokféle. Egyszer csak egy beszélgetés foszlányai jutottak el a fülembe felőlük. Hát ez volt az igazi döbbenet.
Egy jól szituált házaspár ment el előttünk, a piac vége felé, már akkor is tömény megvetéssel szemlélve  szerény kis asztalunkat. Visszafelé jöttek, és anélkül, hogy ránk néztek volna - egész pontosan keresztülnéztek rajtunk - odamentek a tejtermékes fiúhoz. Az asszonyka a szemközti zöldséges standjához ment, ott vásárolt, a férfi pedig a vásárlás mellett beszélgetett a tejtermékes fiatalemberrel, akit nyilván régebbről ismert, lévén régi piacos ott. A férfi a következőt válaszolta valamire, amit a fiatalember mondott neki:
- Nem baj, ti úgyis olyan dizájnosak vagytok, (és itt egy nagyvonalú mozdulattal körbemutatott a tejes kocsin), ezek meg (és itt megvetően legyintett felénk), úgy mennek el mellettük, hogy észre sem veszik őket...
Teljesen padlót fogtam! Mi ez? Hova kerültem?
Mert azt teljesen megértem, ha egy vásárló ahhoz megy, akit régóta ismer, megbízik benne - hiszen ez természetes. De miért kell leszólni a másik eladót????
Én dolgozom a kecskékkel, a két kezemmel etetem, fejem, körmözöm, a nevükön szólítom őket, és ők válaszolnak rá. Sajtot készítek, szappant készítek, a két kezemmel. Miért kell rosszindulatúan hozzáállni ahhoz, akitől nem  akar megvenni valamit. Ez döbbenetes volt számomra! Nem látom az értelmét...
Kérek mindenkit, aki ezt elolvassa, hogy ha piacon jár, nézzen a szemébe minden eladónak, mosolyogjon rá és köszönjön neki, még ha nem is vesz tőle semmit! Mert emberek vagyunk, mert dolgozunk (vagy dolgozni szeretnénk), mert értékesek vagyunk - egymás számára is! :)

Elment a kis Virág...

Ez a történet szépnek szép, de vidámnak nem vidám. A szeretet felelősségében benne van a fájdalom valósága is. a veszteség fájdalmáé...
Ma nem túl jól indult a nap...
Tegnap este észrevettem, hogy Petra egyik kicsikéje, a kis Virág nagyon hasmenéses. Kapott este gyógyszert, de a mamája mellett hagytam, nem zártam össze a többivel - részben, hogy ne fertőzze meg a többit, részben meg azt gondoltam, hogy a mamája mellett a szopással majd kiheveri a hasmenést. Sajnos reggel azt láttam, hogy nagyon kerek a kis pocija, húzza a hátsó lábait, nyújtja a testét - fel volt puffadva. Szegényke próbált menni a mamájához, de az elment mellőle, akkor Csucsukához akart bújni, de ő sem hagyta. Akkor odajött hozzám, odadugta a kis fejét az ölembe, simogattam, beszéltem neki, lefektettem a szalmára.
Kicsit megnyugodott, akkor beadtam neki a gyógyszert, de sajnos már nem maradt ideje, hogy hasson.
Egyre nehezebben vette a levegőt. Bevittem a fejőállásba magamhoz, hogy ne legyen egyedül, lefektettem a zsákokra, csináltam neki jó kis fészket ott. Egy darabig ott pihent szegényke. Beszéltem hozzá, amíg a kecskéket fejtem. Egyszer csak egy utolsó nagy erőfeszítéssel feltápászkodott és "odagurult" mellém, kiáltott egyet-kettőt, ahogy odasimult a lábamhoz, aztán nem mozdult többet...
Nagyon szomorúak voltunk, mert az egyik legszelídebb kislány volt a kiskecskék között, megsirattuk őt is! Megható volt a ragaszkodása, ahogy az élete utolsó percéig vágyott arra, hogy vele legyek! Senki ne higgye, hogy bármilyen antropomorfizmus van ebben a történetben! Az állatok - ha elkészültek rá, simán megadják magukat a halálnak, nincs bennük egy csepp rettegés sem, mégis az utolsó pillanatig szükségük van egy szeretett személy jelenlétére - legyen az a gazda vagy egy fajtárs...Sok gidát vagy egyéb állatot láttam már meghalni, amikor már nem lehetett segíteni rajtuk mással, mint a jelenléttel - és mindegyik ugyanígy ment el. Ragaszkodással, megnyugvással.
Béke poraira!

Esti fejés...

Ma este úgy alakult, hogy este 6 körül vásárolni mentünk. Nem sok mindent, de végül minden sietség ellenére kilenc után értünk haza. (Annyira azért nem kapkodtunk, szeretjük kiélvezni a kettesben töltött pillanatok lehetőségét, még ha az autóban vagy egy bevásárlóközpontban telnek is :D).
Szóval kilenc után értünk haza, és ez együtt jár azzal, hogy a Kisfehéret akkor kellett megfejni. Tudom, nem meséltem róla - nem volt időm rá még - de a hármasikreket le kellett választanom róla - persze átmenetileg - mert véresre harapták a tőgyét. Mert ugye a kecske tőgye kétágú, a gyerekek pedig hárman vannak...Hát valahogy rögzíteniük kellett magukat evés közben, mert különben kitúrták egymást. A rögzítésre pedig legalkalmasabb a frissen kinőtt fogacska. Csakhát a mama tőgyének ez nem kedvez nagyon. Most tápszeren és zöld füvön "tengődnek" a kicsik, míg a mamájuk regenerálódik tőgyileg.
Szóval Kisfehérhez baktattam kifelé a kancsócskámmal és egy befőttes üveggel fölszerelkezve. Este fél tízkor. Szerettem volna lefotózni, amit én láttam, de a telefonom ragaszkodott ahhoz, amit ő látott, és az bizony a teljes sötétség volt. Pedig nem is volt az. Majdnem telehold világított, és ebben a szép fátyolos ezüst fényben valószínűtlenül gyönyörűvé vált az udvar. És ha ehhez hozzávesszük még azt a finom tavaszi időt, hogy egy meleg polár pulcsiban, szoknyában egészen kellemesen érzetem magam, azt kell mondjam, hogy elképzelni sem lehet ennél valóságosabb valóságot! A békák hangversenye felhallatszott a tóról, de egyébként csönd volt, a csillagok ragyogtak, és mindennek egészen más színe volt, mint a nap fényében. A szürke - ezüst egészen különleges árnyalatai figyelhetők meg a holdvilágnál.
Nos, eddigre felértem a kecskékhez, bementem a fejőállásba, hogy előkészítsek mindent - és akkor rádöbbentem, hogy ma holdvilágnál fogok fejni :) - ugyanis a gyufa az átnedvesedés elleni intézkedésem eredményeképpen a kabátom zsebében maradt a házban. Szerencsére vakon is tudom, hogy mit hol találok, és a legszebb az egészben az volt, hogy a majdnem teljes sötétség ellenére Kisfehér - egy pillanatnyi megtorpanás után - (szó szerint és képletesen is)vakon megbízva bennem fölugrott a helyére, és nekilátott ropogtatni az abrakot. Teljesen meghatódtam, hogy ennyire bízik bennem, hogy nem látja, de hiszi, hogy minden úgy van, ahogy lenni szokott. Az egyetlen kárvallott a macska, Sziamiaú volt, aki tiszta fekete lévén hiába várta a szokásos löttyintésnyi tejecskéjét - nem láttam őt a sötétben, így aztán lemaradt az esti tejelésről...
A lefelé vezető út a holdfényben, a meleg tejjel a kezemben...
Azt hiszem, szerelmes vagyok! Az életbe! :D

Csöves kecskék?

Napok óta csodálkozom, hogy majdnem minden kecskémnek tiszta sár a HÁTA. Néztem, hogy mi van, átmentek ezek malacba, és hemperegnek a sárban? Mert a kecskék tiszta állatok szoktak lenni, nem engedik meg maguknak az ápolatlanságot. És mégis, a fehér kecskémnek tiszta mocsok a háta, a Tarka kecske szőrében sárcsimbókok csimpaszkodtak...Szóval tiszta csöves kecskének néztek ki.
Na, ma reggel fény derült a titokra.
Elcsíptem. :)

Gidaözön - bővített kiadás :)

Itt már jól látszik minden. :) Sajnos a térdig érő mocsár is, pedig mi egy dombtetőn lakunk. Mi lehet a falu elején, a völgyben?!!!
A végén a kis Tibor szalad oda hozzám segítségért, kétségbeesve: "Nem találom a mamááááát! " De végül megoldódott a baj nélkülem is. :)

Gidaözön

Ma sikerült felvennem a gidaözönlést, de sajnos valamiért összetörte a felvételt a telefonom. A lényeg azért megvan, de holnap megpróbálok egy újabb felvételt készíteni. :)

Fejés után...

Minden este fél hat körül becsukjuk az idősebb gidáinkat az ólba, hogy el legyenek zárva a mamájuktól. Így a reggelig összegyűlt tej már a miénk. Reggel megfejem a mamákat, és kiengedem a kicsiket hozzájuk. Hát ezt a látványt érdemes lenne látni. Holnap megpróbálok róluk egy videót csinálni, habár nem fogja tudni érzékeltetni a valós jelenetet! Azt a keresést, amit a mamák és a gidák csapnak...A mamák hangosan kiabálják a kicsinyeik nevét - legalábbis én úgy gondolom :), "Palkó, Kata, hol vagytok?" - a kicsik kiabálnak: "mama, mamaaaaa" - aztán egyszerre elcsendesül az udvar, mindenki ráakadt a csemetéjére, megtörténik a csatlakozás, mohó kis gidaszájak tapadnak az egész éjszaka hiányolt tejforrásokra...És szopnak. Nem sokat, mert nagyon nincs mit, és nem is az a lényeg, hiszen már megy a szénaeszegetés rendesen náluk - inkább a vigasz, a biztonság, hogy minden rendben van, megvan a mama :). És a mamáknak is megnyugvás. Tízen vannak, mire mindenkit megfejek, idő. És aki már szabadult, hallja a kölykét az ólból kiabálni, hát visszakiabál: "türelem, kicsim, itt vagyok!" :) És ott járkálnak a kisól körül:" Jaj, mikor jöhetnek már?". Aztán nyílik az ajtó, kiömlik rajta a sok gida, és béke lesz...

Az idei első

Ma elkezdtem a fejést...Hát, kicsit kijöttem a gyakorlatból :) Azzal indítottam, hogy csak a tejtartó bödönt vittem magammal. Volt egy kis hiányérzetem, de nagyon magabiztos voltam. Csak amikor az első kecske beállt a fejőállásba, akkor döbbentem rá - már későn - hogy mi hiányzik. Így hát a tejtartó bödönbe voltam kénytelen fejni. Aztán a negyedik kecske - mert nálam szigorú sorrend van a fejésben - nem akarta megérteni, hogy ő jön. Sosem csinált még ilyet. Egy darabig szólongattam, nézett, majdnem el is indult, de végül mégsem. Kimentem érte, és amikor hátranéztem, hát, az összes nyavalyás kecském egy tömegben beszabadult a fejőállásba. :( Valahogy kinyitotta a szarvával az egyik az ajtót - gyanítom, hogy a Kece volt, ő a renitens - és betódultak. A tíz kecskéből harmincan biztos voltak bent :). Legalábbis látszatra. Megizzadtam, mire kipateroltam őket. Persze az abrakot jól megdézsmálták...
Kisfehér egyik tőgybimbójába beállt egy tejdugó, nem tudtam fejni. Először azt hittem, elzárta a csapot - a kecskék tudnak ilyet, visszatartják a tejet a gidának. Megfejtem a másik tőgybimbót, és addigra derengeni kezdett, hogy ha a másik megy, akkor nem lehet elzárva, hát megnéztem az elsőt újra, kinyomtam belőle a tejdugót, és lőn tejecske. Ezek után már csak a kecskeudvar kapujában csúsztam el a felázott, sáros földön - szerencsére nem ültem fenékre, mert meg tudtam kapaszkodni. Mindenesetre már csak az hiányzott volna a boldogságomhoz ezek után, hogy a hideg, bokáig érő iszapban üldögélhessek, kezemben a tejesbödönnel...
Az már csak hab a tortán, hogy a sajtkészítés során kiborítottam egy jó adag savót a konyhában, ami köztudomásúlag szuperül ragad, úgyhogy moshattam fel Viszont most tiszta a konyhám, és van egy kicsi guriga fokhagymás sajtom. Minden jó, ha jó a vége! :D

Lezárt időszak

A mai nappal lezártnak tekintem az ellési időszakot. Kiengedtem a boxból az utolsó két anyát is, így mindenki szabadon jár-kel, eszik és alszik. Kicsit nagy a népszaporulat, a 10+2 kecske helyett most 33 kecske rohangál az udvaron, és olyan sok az egyforma gida, hogy pillanatnyilag képtelen vagyok megkülönböztetni valamennyit még én is, aki ott voltam a születésüknél, és naponta többször látom őket. Jövő héten már elindítom a fejés projektet, egyelőre csak a reggeli időszakban. Remélem. :)

Megérkezett az utolsó gida is...

Pénteken délután váratlanul megellett a Vicus. Váratlanul, mondom, mert már azt hittem, nem is vemhes. Pocakja sem nagyon volt, és a viselkedése is azt mutatta, hogy nincs ott bébi. De volt. Kettő is. A második sajnos nagyon vékonyka volt, alig élt. Úgy kellett lelket verni bele. Végül a szobában kötött ki, mert kint már majdnem kihűlt. Takargattam, melengettem, etetgettem - és másnapra lábra állt.

El is neveztük Stöpszlixnek, Asterix után szabadon, mert annyira pici volt. :).
Panna lányom babusgatta, már sétálgatni is tudott úgy-ahogy.
De az életet nem a Disney-stúdió írja, itt nem mindig happy az end.  Sajnos a kicsi gida szombat éjjel belázasodott, de nagyon. Vasárnap dél körül átvittem Martonra egy szuriért, de már késő volt neki, nem tudott megbirkózni a szervezete a bajjal. Kora délután sajnos elpusztult, mindannyiunk bánatára. Meg is sirattuk szegényt...De vigasz a bánatunkban, hogy az a kicsi élet, ami neki jutott, legalább boldog és szenvedésmentes volt, és ezt mi adhattuk neki. Béke poraira...

Kicsit elmaradtam...

...a bejegyzésekkel, pedig új csodák, bánatok, munkák születtek az elmúlt hetekben.
Immár az ötödik hármasiker csapat született, ebből eddig három ép. A két másiknál úgy alakult, hogy volt egy halvaszületés, és egy kicsi elpusztult, mert túl gyenge volt, minden erőfeszítés ellenére. Sajnos ez a katasztrófális idő nem kedvezett nekik sem.
Aznap, 15-én, reggel 7-11-ig dolgoztunk kint az ólban, szigeteltünk, almoztunk, mert minden apró lyukon dőlt befelé a hó minden irányból, nem volt egy centi sem szárazon. Egy hármasiker társaság előző reggel született, egy másik meg aznap este. Így akkor este még párszor ki kellett menni megnézni, hogy lábon állnak-e a kicsik, és tudnak-e szopni önállóan...Szóval nem ez volt életem legszebb napja. De szerencsére túl vagyunk rajta. Túl sok fényképpel nem tudok szolgálni, mert az ólak szigetelése nyomán nem maradt annyi fény bent, amennyi egy fényképhez kell, pláne mert sok cuki kis fekete gida született, akiket a sötétben pláne nem látni :)
Egy fényképem azért van a mai, egyben utolsó hármasiker csapatról. A mamájuk Nagybarna, szegény ő húzta a legtovább a hordóhasával - de végre megkönnyebbült :) Reggel, mire kimentem, már nagyon büszkén és dicsőségesen álldogált seregnyi porontyának kavalkádjában, akik mind megdöbbenve a váratlan megszületéstől és változástól, azt sem tudták, merre tekeregjenek és nyekeregjenek :).
Szóval itt a kép :

 A kőólban születtek, így volt elég fény a fotóhoz, de utána sürgősen át lettek költöztetve a faólba, mert az melegebb a faborítás miatt. Így most ott hancúroznak a mamájuk örömére. És a miénkre is persze. :)

Szombati gidapotyogás - avagy ezek a fényre jönnek?

Megvan a mai termés: egy kettesiker Kecétől, és egy hármas Kisfehértől. :) Igaz, a harmadik farral jött, de már rutinos voltam - gyorsan kikaptam. Szerencsére burokban született, így nem volt nehéz dolgom. :)
Ez itt Kece, a kislányával a hátán. Ebből is látszik, hogy a gyerekek hamar a szülők fejére nőnek, még a kecskéknél is.
Egyébként volt egy kis derültségem az ő ellése közben - neki kevésbé volt vicces. Már elindult a kicsi kifelé, de először a burok jelent meg. Nyomta erősen Kece, egyszer csak kidurrant a burok, és jó nagy adag magzatvíz távozott, de a kiskecske még nem volt sehol. Kece fölállt, és szimatolva fürkészte a kifolyt magzatvizet - azt hitte, hogy megvan a gida, és sehogy sem értette, hogy hova lett. Nézett rám, csodálkozva mekegett, szimatolt körbe az ólban...Na, aztán hamarosan rájött, mert megindult a pici kifelé. :)

Kisfehér pedig egy kisebb mészárszékhez hasonlatossá tette a boxát pillanatok alatt. Ő mindig jobban vérzett, mint a többi, ráadásul fehér, ráadásul állva ellett most valamiért... Aznap nem volt túl fotogén. Viszont  a hármasikrei két barna és egy fehér. Ma kiszabadultak a boxból, és valahogy Kece kisfia is kijött hozzájuk játszani. Ott volt 3 tökegyforma gida, akik közül kettő az egyik mamához, egy a másikhoz tartozott. De melyik? Nem mindegy ám, mert az idegen gidát nem fogadják el, nem szabad tévedni! Végül a kis nyávogós hangja árulta el Kece kisfiát, egyik gida sem beszél perfekt macskául rajta kívül. Gyorsan bezsuppoltam a mamájához, a többieket meg visszapateroltam a boxba, és rájuk zártam az ajtót. Úgy tűnik, jól döntöttem, mert eddig nem érkezett reklamáció. :)

Megjöttek :)

Ma reggel kimentünk a férjemmel - mert amolyan rosszféle Pató Pál úr módjára utolsó pillanatra hagytuk - hogy megcsináljuk a hiányzó boxokat a kecskemamáknak. Láttam, hogy Csucsuka ott álldogál a kert zugában egy nagy láda mellett, de nem figyeltem rá különösebben - ha ehhez van kedve, hadd álljon. Később a férjem bement valamiért az ól mögé, és egyszer csak kiabál - itt egy gida! Hát ezért álldogált ott Csucsuka, őrizte a kislányát - mert leányka lett az istenadta, szép kicsi leány! :) Nosza, szapora ügetésre váltottunk, hogy legalább két box lakható legyen, mert Kincső is igen morgolódott már.
Meg is lett hamar, beköltözött belülre Kincső, és végre megnyugodott kissé, hogy biztonságban van(nak). A külső blokk lett Csucsuka és a kis Cherry lakosztálya. Csakhogy mire ezzel végeztünk, Petra kezdett kiabálni, hogy jön a kicsi, jön a kicsi! Nosza, futólépésre váltottunk, sprintben megcsináltunk még egy boxot. Alighogy beköltözött, már jött is a gida. Sőt, jöttek! Kicsit nehéz szülés volt, és segítségre is szorult, mert a kis fejüket dugták csak előre a kicsik, a lábuk hátul maradt, de azért meglettek, kihúzgáltam őket. :)
Mire átöltöztem a szülésznői ruhámból egy másikba, már kiabált Panna, hogy a Kincső is ellik. Jó, gondoltam, hát harmadik ellése, gyakorló anyuka, menni fog az egyedül is. Azért rá-ránéztem, mert egyre jobban kiabált, végül bementem megnézni, mi újság. Épp akkor tűnt fel a kisgida - popsija! Hű, meghűlt bennem a vér, faros szülés, ilyet még nem csináltam. Gyors telefon a jóságos Pápai doktornak, aki mindig azonnal rendelkezésre áll - éppolyan kecskebolond, mint én. Azt mondta, kapjam ki gyorsan, mert megfullad. Telefon eldob, kecskegida megragad, zsupsz, már kint is volt! :) ÉS élt!!! :) Teljesen boldog voltam! Gyorsan letöröltem a kis orrát - újabb átöltözést generálva - és odatettem a mamájához, aki el is kezdte nyalogatni. Egyszer csak jelentkezett egy újabb befutó, de ő már rendesen, fejjel - lábbal előre.

Aztán már csak le kellett tisztogatni őket. A kisgidák tüneményes állatok! Alighogy megérkeznek, teljes erőből elkezdenek élni, és ezt művelik egész életükben. Néha szívesen lennék kecske! :)

Vajon a gidákat is a gólya hozza? :)

A hét vége felé már várható, hogy kezdődnek az ellések. A mai terepszemle alkalmával jól látszott, hogy a pocakos gyülekezet a finisbe fordult. Jó eséllyel péntekre meglesznek az első gidák. Szerintem az első befutó Kincső lesz, és szorosan fej-fej mellett esélyes vele Tarka is, aki már szemmel láthatóan nehezen viseli a terhét. A képen Őzike látható Tarka mellett, aki erősen lógatja az orrát :). Hamarosan már nem fogja :). A kecskéim szeretnek anyukák lenni, mindegyik rendkívül boldognak és elégedettnek tűnik, amikor új csemetét hoz a világra. Sokan nem hisznek nekem, azt mondják, csak állatok. Pedig nem így van. Mármint tényleg állatok, de én láttam az elsőellős Bíborkát, ahogy a gida kipottyanása után hátrafordult döbbenten, meglátta a pici fekete és nedves kis csomót a földön, felmekegett meglepetten, odaugrott és nyalogatni kezdte. Panna lányommal együtt néztük - döbbenten nevettünk össze, annyira egyértelmű volt, amit láttunk! Sosem fogom elfelejteni. De Nagybarnát sem, ahogy teljes lelki nyugalommal világra hozta a kicsinyeit, miközben ott fotóztam az egészet tőle fél méterre. Megnyugtatta a jelenlétem, amíg tudott, oda is nyomta hozzám az orrát, amikor nagyon fájt neki, szinte kérte, hogy simogassam :). És milyen büszke volt az ikreire :D! Hatalmas élmény állatokkal dolgozni, akik engem tekintenek gazdának! :)

Mostantól itt folytatom...

Elnézést kérek mindenkitől az okozott kellemetlenség miatt, jó okom volt a blogszerkesztő lecserélésére. Az történt ugyanis, hogy Panna lányom megnyitotta a saját blogját, melynek közepén egy meglehetősen nagy, ám annál csórébb pocak villogott, valami újfajta pocaklevivő varázslat reklámjaként. Nézi kétségbeesve - mire is gyorsan megnéztem a sajátomat - és mit látok? Nos, az enyémen a Citibank reklámja, valamint egy hüvelygombásodás elleni izé volt reklámozva. És hát látom ám, hogy jogom van a reklámmentességhez, amennyiben fizetek a megadott számlaszámra 6990 ft-ot. Írtam a szerkesztőknek, akik erre tegező hangnemben (az én magázó hangú levelemre válaszul) megkérdezték - közel hasonló stílusban - hogy "most mi bajod?" Nos, leírtam, hogy mi a bajom, hogy nem szeretem a villogó reklámokat a hozzászólások között, és hogy eddig erről nem volt szó... Hát most van. És hát sajnos a reklámokat nem tudják megválogatni. Nos, mondom, én viszont a blogszerkesztőket igen, így hát áttelepültem ide. A változás a címben csak annyi, hogy nem bloglap.hu, hanem blogspot.hu. Sajnos ilyen világot élünk. :(

Vadonat Szap-Pankák

Végre nemcsak megcsináltam, de fel is teszem a legújabb kedvenceimet. :) A favorit az after eight, de van most levendula, narancs, és levendula-csoki és narancs-csoki is. Kell egy kis kényeztetés a tél végére, amikor már annyira és annyian várjuk a tavaszt!

Igaz, a használatukig még pihennek pár hetet, de a látványuk is gyönyörködtet már :)

Fürdőbomba

Nem robban!!! Csak pezseg, de az igazán kellemes, gyerekeknek meg vicces is :) Az illata fantasztikus - egyelőre levendula és narancs - persze nem egyben:)  Tisztít, ápol, ellazít - igazi téli wellness a saját kádunkban :) Na és persze mindezt műanyagmentesen!!

Megint édesség...

Újabb bonbonok készültek :), ezúttal kókusz és after eight ízűek. A férjem még egy új bonbonformával is meglepett, annyira tetszik neki az új "hobbim". Persze ez csak a sajtnélküli időszakban tart, mert sajt mellett nincs idő semmire, de addig nagyon jó móka. És házi Toffifeet is csináltam, remekül sikerült! Íme a fényképek róluk: 

Kicsit még tökéletesíteni kell a csokiján, hogy ne legyenek likacskák benne, de az íze tökéletes! :)

Ezt a képet azért raktam bele, mert látszik, hogy itt még nincs rajtuk a csokipötty, így bizonyítható, hogy házi :) 

Itt pedig ugyanez készen, tálalva a délutáni kávéhoz :) 

Ezek pedig ugyanazok közelről...

Azért a Toffi nem lesz a kedvencem! Amikor a 30. darabot csináltam, kezdtem megérteni a gépesített gyárakat :)

Édesszájúaknak :))))

Ma valami olyasmit csináltam, amit sosem hittem volna! Elkészítettem életem első bonbonját! Hát ez fantasztikus lett! Karamellás tölteléket kapott, amit a neten találtam. Kicsit tejszíneztem rajta, mert az első adag sűrűbb lett, mint terveztem, de a másodiktól...nyámiiiiii! Folyékony, édes, roppanós csokival... Nem kecske, ez igaz, de házi és természetes, műanyag nélkül. És finoooom! A kecskék talán megbocsátják, hogy most nem ők a sláger :) 

Ezeken még látszik egy-két lyukacska, de a második adagtól már szebb lett :) És finomabb is, bár ez is nagyon jó lett. Sosem hittem volna, hogy ilyet is lehet :)

Ez pedig az erősen megfogyatkozott "sereg" :)

Hull a hó és hózik-zik-zik...

Sokan gondolnak ránk irigykedve vagy sok-sok romantikával, amiért falun lakunk és gazdálkodunk. Vidéken lakni és gazdálkodni tényleg élmény, de nem úgy, ahogy azt sokan szeretik rózsaszínben látni. Amikor ideköltöztünk, nem volt egy darab ólunk sem, semmi, ahol állatokat tudtunk volna tartani. Magunk készítettük az összeset két kézzel, s mert nem vagyunk milliomosok, hát abból és úgy, amiből tudtuk, ennek megfelelőek a körülmények. Megmutatom a fényképeket, amiket reggel csináltam. :) Ez a kép a kecskék etetője. A hó helyén a szénának kéne lennie, és noha fedett és hátulról zárt is valamelyest az etető, a hófúvás mégis belepte.

Ez a gödölye Emma, aki lassan az idegeinkre megy. Ugyanis bedugja a fejét az etetőbe, és egyszer csak rádöbben, hogy nem jön ki. Mármint a feje, mert a szarva visszatartja. De nem mindig ám, csak amikor a legalkalmatlanabb, pl hóviharban, késő este, szakadó esőben, stb. Van, amikor simán tudja a technikáját a feje kihúzásának, de sokszor egyszerűen lusta. Ilyenkor inkább éhen és szomjan veszne, de akkor sem ismerné be, hogy meg tudja csinálni. Hogy előtte már százszor kihúzta? Áááá, az biztos, hogy nem ő volt...Valaki más, valahol máshol...Egyszóval ma szakadó hó volt, úgyhogy reggel ott találtam beszorulva és ordítva. Természetesen.

Hiába van alaposan levédve, a hó az ólba is befújt... :(

Pedig igencsak igyekeztünk elzárni esőtől, hótól...

A kecskék nem szeretik a havat. :(

Apadás!!!! :(

Apadnak a kecskéim... De nagyon :( A tízből már csak három ad mérhető mennyiségű tejet - érdekes, a háromból kettő olyan, akiket már majdnem el akartam adni, mert nem túl jó tejelők amúgy. Most viszont ők húzzák a legtovább :) Úgyhogy maradnak :). A kecskéknél a 8 hónapos aktív laktációnál nagyon lényeges szempont, hogy januárban, sőt inkább JANUÁRBAN is van tej. És nem is akármilyen - majdnem megáll benne a kanál, olyan jó sűrű. Állok a fazék fölött, és kavargatom élvezettel - jobbról balra, majd balról jobbra - semmi ráció nincs benne, egyszerűen jó látni, ahogy sűrű, ahogy fehér, ahogy tej, a kedvenceim teje. :D
A kecskéknél kevés jobbfej állat létezik :D

Legújabb kedvenceim

Két napja csináltam háromszínű szappant. A sajtból is van magyar színűm, pritamin, snidling és a sajt kombinációja, egyébként verhetetlen ízhatással :). És most lett szappan is. Paradicsom, petrezselyem és natúr, rozmaringillóval. Fantasztikus az illata, de a kinézete sem semmi, a gyerekek csodájára jártak. Panna lányom azt mondta, olyan, mint egy nagy nyalóka :). A képen még egyben van.

Aztán felvágtam, ez lett belőle:

Ez pedig az after-eightes csoda igazi csokival :) Nyami.

És a hópelyhek végül, de nem utolsósorban :)

Karácsonyi Szap-Pankák

Bár még csak november van, már ilyenkor jár az emberek agya - az enyém is - hogy karácsonyra mivel lepjem meg a családtagjainkat. Nekünk a szűk családban a karácsonyi angyalok hozzák az ajándékot, de még a fát is ők díszítik, így hála Istennek, erre nincs gondunk. Ők mindig gondosan válogatnak az ajándéklistákból, amit a gyerekek az ablakokban helyeznek el már jó előre. Megbízhatóak és szemfülesek. Sosem hoznak hiábavalóságot, de mindig sikerül örömet okozniuk. ezért is nagyon megnyugtató a jelenlétük és a munkájuk. Viszont a tágabb családban egymást lepjük meg valami szívből jövő és hasznos ajándékkal. Erre támadt ötletem, ami nemcsak rövid, de hosszabb távon is hasznos és praktikus. Egy kis textilkosárkába csomagoltam össze 4 db szappankát, ami egyenként 400 ft, és ehhez jön egy helyes kis kosár, ami legalább olyan praktikus, mint Micimackó csuprocskája, amit a szülinapjára kapott, sőt, talán még übereli is azt :) Kenyereskosárnak, leveleskosárnak, sütis kosárnak, bonbonos kosárnak is kiváló (nekem a bonbonos ötlet jönne be, megyek látogatóba ahhoz, aki ilyet vesz :), de nem bánom, a sütissel is kibékülök. ) A szappan benne nem ajánlott étkezésre, bármilyen guszta is (nemrég egy ismerősünk gyermekei megkóstolták, mert nem akarták elhinni, hogy ami ilyen szép és illatos, az nem finom :) Akárcsak én gyerekkoromban a szagos radírt :). ) Viszont mosakodáshoz, hajmosáshoz kiváló!!! És itt vannak a képek a kosárkákról is. 

A húgom munkái. Ugye, milyen aranyosak? :)

Szap-Panka

Az első szappanomat Panna lányom ekcémás kezére készítettem. Azóta a Szap-Panka kecsketejes szappanjaim már bekerültek a köztudatba a környéken, sőt, már külföldre is vittek belőle. Igazán öröm olyasvalamit készíteni, ami igazán érték. Elégedettséggel tölti el mind a készítőt, mind a használót. Ahogy egyre több szappant készítettem, elkezdtem érdeklődni a díszítések után, és fantasztikus anyagokat találtam a neten. Természetesen csak és kizárólag igazi anyaggal színezek, ami azt jelenti, hogy fűszernövény, gyümölcs, gyógynövény jöhet csak számításba, mert a természetes jellegét a szappanjaimnak szeretném teljesen megőrizni. egyébként is kirázna a hideg a tudattól, hogy ha valami ételfestéket kellene magamra kennem a szappanokkal. Brrrr...Szóval így nem lesz annyira élénk színű, mint a boltiak, de aki azt szereti, szíve joga azt venni. Én maradok a természetes variációnál. És íme egy kis ízelítő a szappanokból:

Sok-sok különböző illattal és hatóanyaggal készül, lévén elsősorban ekcémás, száraz vagy éppen zsíros, problémás bőrre készülnek. Számomra is döbbenetes, hogy a természet milyen gazdag hatóanyagtárházzal van megáldva, és mégis mi minden vegyianyagot használunk kényelemből :) Mindenesetre ezek a szappanok semmi műanyagot nem tartalmaznak, az illatuk is tiszta, gyógyszerkönyvi minőségű, igazi növényi illóolaj, nem a 300 ft-os izék - bocsánat a szóért, de hosszas gondolkodás után sem találtam megfelelő szót arra, hogy hogyan jellemezzem ezeket az anyagokat :) Szóval használom a levendulát, a körömvirágot és a gerániumot, valamint a citromot és a citromfüvet nyugtató, hámosító, bőrápoló hatóanyagként, a petrezselymet gyulladáscsökkentőnek, a bazsalikomot vérkeringést serkentőként, antidepresszánsként, a borsosmenta remekül fertőtlenít, de eukaliptusszal együtt a megfázásos időszakban is remekel, a paradicsom hidratál, és hát nem utolsósorban mindegyik szappanban a fő hatóanyag a kecsketej, amiről - vicces, de - öt-hat évvel ezelőtt még fintorogva elfordultam volna :). Pedig micsoda remek ajándék Istentől!! Ez a kis kosárka nem süti :), hanem szappan, méghozzá fahéjas :) 

A kis sárga muffinok pedig körömvirágos szappankák, hála egy kedves hölgynek, aki volt olyan jó, és leszedegette nekem a kertjéből a körömvirágok fejecskéit, hogy szappan lehessen belőlük.

Kedvenceim a sütiszappanok. A családomat külön figyelmeztetnem kellett, hogy nem tiramisu, meg ne kóstolják :) ezek itt citromfű-menta, valamint körömvirág-geránium kombinációt kaptak.

Viszont méltán népszerűek az after-eightes szappanjaim, mind látványban, mind illatban. A kakaó-menta kombináció egyszerűen finom, kényeztető, jólesik az embernek, amellett tényleg hasznos is. 

Első cirmos-próbálkozásom ez a csalán-geránium kombináció. Nagyon fincsi!!!! Most ilyennel fürdik Panna lányom.

Ezek pedig egyszerű, natúr kecsketejes szappanok külön illat nélkül, eltekintve a teafa illótól, amit az ekcéma miatt minden szappanba teszek automatikusan. A fenyőfamintákban a lányaim is segítettek :)

Mindannyian nagyon büszkék vagyunk erre az olivaszappanra a benne lévő fenyőfa-minta miatt. :) Nincs vendég, akinek meg ne mutatták volna a lányok, hogy milyen szép szappant csináltunk. Tény, hogy jó sokat faragtam és bütyköltem, amíg ilyen lett. Alig bírtam kivárni, hogy felvághassam, és lássam, tényleg úgy néz-e ki, mint ahogy elképzeltem! De úgy néz :) 

És már készülök a következőkre, rengeteg ötletem van, alig várom már, hogy megvalósuljanak :) A húgommal is kooperálunk a csomagolásban, ő azt csinálja, én meg a belevalókat - csupa izgalom az élet! :))))

Életre szóló ajándék

Az elmúlt három hónap egy kicsit lassan és pangósan telt - legalábbis ami a blogot illeti. Nem mintha nem lett volna miről írni, hiszen a családunkba érkezett Dia, aki augusztus végétől már a mi kislányunk lett, örökbe fogadtuk őt. Nagyon sok élményben és nehézségben is volt részünk, és persze még nincs vége, de már lélegzethez tudunk jutni kissé. Egy pici gyermek érkezése is sok hozadékkal jár a családnak, Dia pedig már tíz éves elmúlt. Van múltja, szokásai, emlékei, ami nagyon jó, de sokszor megnehezíti mind a mi helyzetünket, de méginkább az övét. Forgószél kisasszonyka, kicsit más az életritmusa, mint a miénk volt eddig, hangos, temperamentumos, lendületes. A konfliktusok nagy része ebből is származik. De ahogy telik az idő, egyre jobban kitetszik a "burkolat"alól az a szép és okos nagylány, akinek lennie kellene, és akivé válik szép lassan. Nehéz, de szép élmény látni, ahogy a szemünk láttára bontakozik ki a bábból a szépséges pillangó :) Panna lányunkkal is jól megvannak. Igaz, Dia hajlamos a könnyebb utat választva Pannát utánozni, ahelyett, hogy a saját útját járná, de igyekszünk résen lenni, és Panna is ki tud már állni magáért. Eleinte nehezen ment, mert tudatosítani kellett mindenkiben, hogy Dia nem vendég, nem a vendégjog jár neki, hanem a családtagok joga, ily módon nem kell többet eltűrni tőle, mert nem megy haza. Itthon van. De mára már szép lassan belejöttek a gyerekek ebbe is, és bár Dia még nem békült ki teljesen ezzel az állapottal, de az kétségtelen, hogy a javára vált, és ez már a három hónap után is világosan látszik. És most várjuk a karácsonyt. :)

Cofika

Sokáig nem fűlött a fogam hozzá, hogy a hársfa nekrológját felülírjam, de lassan elszáll fölöttünk az idő vasfoga. Új események vannak készülőben. Ezek közül első időrendben Cofika.

Nem szoktam kecskét vásárolni egyesével, mert ahogy bekerülnek egy nyájba, nincs, aki megvédje őket a többivel szemben, nincs kivel összebújni. Most az egyszer kivételt tettem Panna kedvéért, mert beleszeretett ebbe a kiskecskébe. Egy másik kislányt adtunk érte a mi tenyészetünkből, Cinkét, aki az állatorvosi kecske, Petra kölyke volt. :) Ő mostantól Tordason lakik az új gazdáinál.

Cofinak neveztük el az új kecskénket. a képen még a régi gazdáinál látható. Nagyon kedves, barátságos állatka, Panna sokat dédelgeti. Kezd is magára találni, mára már egészen jóban van az új helyével. Nagyon érdekes a rövid kis füle, sajátos kis pofája van tőle. Amúgy nagyon helyes kecske :) Most már arra kell vigyáznunk lassan, hogy el ne kényeztessük. Csak azt szabad neki megengedni, amit később is megengedünk, mert különben nem fogja érteni, hogy amit eddig szabad volt, most miért nem szabad, és komisszá válik. Attól pedig Isten mentsen meg, ha egy kecske komisz! :)

Búcsú a Hársfától

A kerítésünk tövében nőtt egy hársfa. Igazából nem pontos a megfogalmazás, mert már nem nőtt. Régóta nem nőtt. Ami azt illeti, már idős volt. A helybeliek szerint majdnem 150 éves. Hatalmas, félelmetesen gyönyörű, arányos,  tiszteletet parancsoló fa volt. Az árnyéka a házunkig ért, délután az autók nem a tűző napon álltak. Sok-sok madár lakott a lombjai között. Baglyot is láttunk róla elszállni, a kuvik is elücsörgött rajta. A seregélyek innen tettek bolonddá engem nap, mint nap. Egyik évben megtanulták, ahogy a kutyánkat szólongatjuk. "Csibész, Csibész!" Egész nap ezt kiabálták. És rekedten kacagtak, amikor sikerült becsapniuk a kutyát. Tavaly a gólya kelepelése és az ölyv vijjogása volt a sláger. Reggel kiléptem az ajtón, és már fújták is az újonnan megtanult hangokat. És persze remekül mulattak, amikor fejemet tekergetve kerestem a hársfán a gólyát, ölyvet. Az idei év slágere a kiskacsák csipogása. Bármerre megyek a kertben, mindenhol a kiskacsákat hallom csipogni, akik ugye ketten vannak, és egyáltalán nem tudnak a kertben helyet változtatni, mert be vannak zárva egy területre. Ugyanis a kutyák megirigyelték a nekik juttatott sajtmorzsákat, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy hozzáférjenek. sikerült is, így aztán a kiskacsák kisétáltak a megfelelően kitágított lyukon. Őket nem bántották sem a kutyák, sem a cicák, tudják, hogy tilos. amúgy is csak a sajt kellett nekik. Az a három morzsa. 

De elkanyarodtam. Szóval a seregélyek is a hársfáról hozták rám a szívbajt, hogy merre kujtorognak a kacsáim. De egyvalamiben elszúrták: a kiskacsasipogás végére odabiggyesztettek egy trillát. És ezzel elárulták magukat. Nem dőltem be. Most az egyszer. torkukon is akadt a nevetés.

Szóval, ez a hársfa egy impozáns és tiszteletet parancsoló, de vénséges élettér volt. Bizony volt, mert a csütörtökön támadt hirtelen vihar egy lendülettel túlsöpört rajta, és kidöntötte. Előtte két perccel álltam be az autóval a kertbe. Még az előszobában voltam, a kutyákat engedtem be, mert Panka retteg a vihartól. Ahogy beléptem a konyhába, Panna kiabált, hogy kidőlt a hársfa. Neeem, mondom, az nem lehet, a hársfa nem tud kidőlni. Azt hittem, letört belőle. Szaladok ki, és a villámfényben látom, hogy nem látom a hársfát. Keresztben feküdt az úton, holtan. És monumentálisan. Akár egy mamutfenyő, akkora volt. A többi rutinmunka volt - polgármester, tűzoltók - akikre végül is nem volt szükség, mert a polgárőrség és a gyúrói férfiemberek nem egészen egy óra leforgása alatt, az esőben megtisztították az utat. Tízre már tiszta és járható volt. Még le is söpörték. De a hársfánk halott. Szegény most már elfordítva fekszik az árokban, és fájóan üres helyet hagyott maga után. Üres a kert, üres a falu. 

Sokan eljöttek elköszönni tőle, mint egy kedves halotthoz, és küldöttségek mentek a polgármesterhez, hogy ne legyen kiszedve a töve, konzerváljuk valahogy, és tegyünk oda valami emlékművet. Rajtunk nem fog múlni.